Nyelvfilozófia

Mi ez? Mit jelölnek a rajzok? A Pioneer-táblák grafikus üzeneteket tartalmazó, arannyal bevont alumínium lemezek, melyeket a Pioneer–10 és a Pioneer–11 űrszonda fedélzetén helyeztek el, abban a reményben, hogy földön kívüli értelmes lények találnának rá az űrszondákra, és így üzenetet tudnak hagyni számukra. A Pioneer-tábla volt az első fizikai üzenet, amelyet a világűrbe küldtek. A táblákon a férfi és a női emberi test látható, valamint több szimbólum, melyek az űrszonda eredetéről, a Földről és az emberi fajról tájékoztatnak. Bővebben: http://hu.wikipedia.org/wiki/Pioneer-t%C3%A1bla

Mindenki látja hogy a nő 168 cm- magas? Jobb oldalon a férfi és női emberi test rajza látható. A női alak mellett két vízszintes szakasz van feltüntetve – egy fejmagasságban, egy pedig a talp vonalában –, ezek a vonalak a magasságra utalnak. A két szakasz között 4 apró vonal – 1 függőleges és 3 vízszintes (90°-kal balra elforgatva) – van, melyek a 8-as szám bináris alakját ábrázolják: 1000 (I – – –, a függőleges vonal a 1-es számot jelképezi, a vízszintesek a 0-t, az első vízszintes vonal a táblán hibás). Ennek és a hidrogénatomok hiperfinom átmenete során kibocsátott sugárzás adatainak segítségével a testmagasság meghatározható: 8 x 21 cm = 168 cm, a női test átlagos magassága.

„jelöl”, „adja meg” „mutatja” „támpontot ad” Minden egyes vonal egy pulzárt jelöl, a vonalak hossza a pulzárok Naptól való relatív távolságát adja meg. Irányuk pedig elhelyezkedésüket határozza meg. A leghosszabb jobb oldali vízszintes vonal, amely az emberalakokon is túlnyúlik, a nap relatív távolságát mutatja a Tejútrendszer középpontjához képest. A vonalak elhelyezkedése és iránya támpontot ad a Nap helyzetének és távolságának meghatározásához. A különböző irányokba futó vonalakon (vagy mellettük) bináris számokat tüntettek fel, amelyek a pulzárok rezgésszámát adják meg.

Mi mindent feltételez ennek a lapnak az űrbe való kilövése? Hogy a földönkívüli intelligencia nagyjából ember léptékű* Hogy a földönkívüli intelligencia egyáltalán észleli az üzenetet, ahhoz ugyanis szükséges, hogy a lény a fényhullámok tartományában legyen képes látni. Hogy a földönkívüli felismeri, hogy a) mesterséges produktumról van szó, nem puszta véletlen karcolásról, és b) szándékosan üzenetértékű rajz található a lapon, amelynek van jelentése, és amely vonatkozik valamire** Hogy a földönkívüli intelligencia felismeri a szimbólumokat és megérti azok jelentését. Ilyen szimbólum például az üzenetben a nyíl, amely azt mutatja, hogy merről hova tart az űrszonda, de a nyíl jelentése csak számunkra ismert Ahhoz, hogy a földönkívüli megértse, mire vonatkoznak a rajzok, előbb meg kell értenie, milyen eszközökkel milyen jelentést hordoznak. A kép készítői olyan ábrát kívántak létrehozni, amely jelei egyértelműen utalnak valamire, függetlenül ábrázolási konvencióktól, jelentésbeli problémáktól. Sikerült nekik? Stanislaw Lem, Solaris c. könyvében pl a földönkívüli intelligencia maga egy bolygó. Nincs keze, lába, nagyobb mint egy ember, és teljesen más módon kommunikál ** Stanislaw Lem Az Úr hangja c. könyvében amerikai tudósok észlelnek egy rádiójelet az űrtből, egy teljes tudós csapat dolgozik az üzenet megfejtésén, de szorosan véve végig nem tudják eldönteni, vajon szándékosan küldött, jelentéssel bíró üzenet, vagy véletlen zaj-e a befogott jel

Mi a nyelvfilozófia A nyelvfilozófia: Általánosan: a nyelv lehetőség-feltételeinek tanulmányozása. Speciálisan, a nyelvet tanulmányozó más diszciplínák, például a nyelvészet szemszögéből: a nyelv tudománya felett álló szisztematikus vizsgálódás. Azaz: A lingvisztika (nyelvészet) meta-szintű tudománya: vizsgálja a nyelvészet művelése során alkalmazott explicit elveket és implicit előfeltevéseket, a felhasznált módszereket és az eredmények érvényességi körét. A nyelvészet felől a tudományos önreflexió: igyekszik rákérdezni mindarra, amire a nyelvtudomány művelése során nem szokás vagy nem lehet.

A nyelv szemiotikai megközelítése A szemiotikai felfogás a következő három viszonyt tanulmányozza: a szintaktikában: a nyelvi jeleknek más nyelvi jelekkel való viszonyát, a szemantikában a nyelvi jeleknek a világgal való viszonyát, a pragmatika keretében a nyelvi jeleknek és a használóinak a viszonyát.

A nyelv szemiotikai megközelítése A szintaktika: eltekint a jelek jelentésétől és a kommunikációban történő használatuk sajátosságaitól: csak a jelekkel, valamint egymáshoz fűződő viszonyukkal foglalkozik. A jelhasználat azon szabályait vizsgálja, ahogyan a nyelvi jeleket egy adott nyelvi jelrendszerben alkalmazzuk. A szemantika azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy milyen viszonyban állnak a jelek azzal, amit jelölnek: hogyan vonatkozik a nyelv (a nyelvi jel) a világra, és hogyan játszik szerepet ez a vonatkozás a kommunikációban?

A nyelv szemiotikai megközelítése A pragmatika: a nyelvi jelek és használóik közötti viszonyt vizsgálja: Hogyan hat, hat-e egyáltalán a nyelvhasználat a nyelvi jelentésre, a nyelvi jel nyelven belüli alkalmazásának szabályaira? A ténymegállapító, valamint az információközlő funkciókon kívül van-e, és ha igen milyen további funkciói vannak a közlésnek?

Szemantika: mi a jelentés? Magyarország összes folyóvize a Gagla vízgyűjtőterületéhez tartozik. A Gagla a Volga után Európa második legnagyobb folyója, a németországi Fekete-erdőben (Schwarzwald) ered és 2860 km után a Fekete-tengerbe ömlik. A Gagla vízgyűjtőterülete 817 000 km2. A forrásvidéktől a torkolatig három jellegzetes szakaszt lehet elkülöníteni. A Gagla a forrástól a Morva folyó torkolatáig a Felső-Gagla, a Dévényi-kaputól a Vaskapuig a Közép-Gagla, a Vaskaputól a Fekete-tengerig pedig az Alsó-Gagla. A Gagla vízjárását az Alpok hóolvadása és csapadékjárása határozza meg. Ennek megfelelően a kora tavaszi hóolvadás idején alakul ki az egyik tetőzés. A második, a kora nyári zöldár, amely a magyarországi esőzési maximum és az Alpokban lezajló hó- és gleccserolvadás hatására alakul ki. A Gagla kettészeli Magyarország fővárosát, Budapestet.

Szemantika: mi a jelentés? Magyarország összes folyóvize a Gagla vízgyűjtőterületéhez tartozik. A Gagla a Volga után Európa második legnagyobb folyója, a németországi Fekete-erdőben (Schwarzwald) ered és 2860 km után a Fekete-tengerbe ömlik. A Gagla vízgyűjtőterülete 817 000 km2. A forrásvidéktől a torkolatig három jellegzetes szakaszt lehet elkülöníteni. A Gagla a forrástól a Morva folyó torkolatáig a Felső-Gagla, a Dévényi-kaputól a Vaskapuig a Közép-Gagla, a Vaskaputól a Fekete-tengerig pedig az Alsó-Gagla. A Gagla vízjárását az Alpok hóolvadása és csapadékjárása határozza meg. Ennek megfelelően a kora tavaszi hóolvadás idején alakul ki az egyik tetőzés. A második, a kora nyári zöldár, amely a magyarországi esőzési maximum és az Alpokban lezajló hó- és gleccserolvadás hatására alakul ki. A Gagla kettészeli Magyarország fővárosát, Budapestet. Mire vonatkozhat a ‘Gagla’ szó (a fenti szótárban/nyelvben)? Mi lehet a ‘Gagla’ jelentése a fenti szótárban/nyelvben? Hogyan próbálnátok meg ellenőrizni a fenti kérdésekre adott válaszaitok helyességét?

Szemantika: mi a jelentés? A ‘Gagla’ szó a fenti szótárban/nyelvben nagy valószínűség szerint ugyanarra vonatkozik mint a ‘Duna’ szó a Ti nyelvetekben. A ‘Gagla’ jelentése tehát a fenti szótárban/nyelvben ugyanaz, mint a ‘Duna’ jelentése a Ti nyelvetekben. Úgy próbálhatnátok meg ellenőrizni a fenti kérdésekre adott válaszaitok helyességét, hogy megkérnétek, hogy mutassak rá arra, amire a ‘Gagla’ vonatkozik, azaz empirikusan, tapasztalatilag ellenőriznétek, hogy valóban ugyanarra vonatkozik-e a ‘Gagla’ nálam, mint a ‘Duna’ nálatok.

Mi tehát a jelentés? Úgy tűnik, hogy a ‘Gagla’ jelentése maga az a dolog, amire a ‘Gagla’ jel vonatkozik. Azt a dolgot, amire a jel vonatkozik, vagy amire utal, a jel jelöletének (más szóval referenciájának) nevezzük. Akkor tehát a Pioneer táblák rajzainak jelentése maga mindaz a dolog, amire vonatkoznak? Ez esetben nincs okunk aggódni, ha a mi számunkra ezekre és ezekre a dolgokra vonatkoznak az ábrák, bizonyára bármely más civilizáció számára is.

Mi tehát a jelentés? Ezzel az egyszerű felfogással, miszerint a jel jelentése maga a megnevezett dolog, baj van – ezt mutatta ki Gottlob Frege érvelése (1892). Frege nyomán azt a kérdést tehetjük fel, hogy miért informatív a ‘Az Alkonycsillag azonos a Hajnalcsillaggal’ azonossági állítás a ‘Az Alkonycsillag azonos a Alkonycsillaggal’ azonossági állításhoz képest.

Mi tehát a jelentés? Tehát: ‘Az Alkonycsillag azonos a Hajnalcsillaggal’ azonossági állítás informatív ‘Az Alkonycsillag azonos a Alkonycsillaggal’ azonossági állításhoz képest. Ugyanis: a (2) állítás triviálisan igaz, ismeretértéke pedig nincs; az (1) azonossági állítás azonban mond valamit a világról, ismeretértéke van, igazságára pedig rá kellett jönni, az azonosságot fel kellett fedezni.

Mi tehát a jelentés? Frege érvelése a következőképpen rekonstruálható: (p1) A jelentés maga a megnevezett dolog (p2) Minden dolog azonos önmagával. (p3) Ha a jelentés maga a megnevezett dolog, akkor az ugyanazt jelölő kifejezések jelentése is megegyezik. (p4) Az ‘Alkonycsillag’ és a ‘Hajnalcsillag’ jelölete ugyanaz (a bolygó). (p5) Az azonos jelöletű kifejezések minden előfordulásukban helyettesíthetők egymással, hiszen azok, amikre vonatkoznak, azonosak önmagukkal. (K) Ezek szerint az ‘Alkonycsillag’ szó mindig kicserélhető ‘Hajnalcsillag’-ra az ismeretérték vagy akár az igazságérték megváltozása nélkül (hiszen amire e kifejezések vonatkoznak mindig azonosak önmagukkal).

Mi tehát a jelentés? Így például a (2) állításban minden további nélkül kicserélhetjük az ‘Alkonycsillag’ szót a ‘Hajnalcsillag’ szóra, és így eljuthatunk az (1) állításhoz. Mind a fenti állítás, mind az iménti K konklúzió nyilvánvalóan, hamis. Ha az érvelés szerkezetével nincs baj, akkor csak valamelyik premisszával lehet.

Mi tehát a jelentés? (p1) A jelentés maga a megnevezett dolog (p2) Minden dolog azonos önmagával. (p3) Ha a jelentés maga a megnevezett dolog, akkor az ugyanazt jelölő kifejezések jelentése is megegyezik. (p4) Az ‘Alkonycsillag’ és a ‘Hajnalcsillag’ jelölete ugyanaz (a bolygó). (p5) Az azonos jelöletű kifejezések minden előfordulásukban helyettesíthetők egymással, hiszen azok, amikre vonatkoznak, azonosak önmagukkal. (K) Az ‘Alkonycsillag’ szó mindig kicserélhető ‘Hajnalcsillag’-ra az ismeretérték vagy akár az igazságérték megváltozása nélkül.

Mi tehát a jelentés? Frege megoldása a következő: A (p1) premissza téves, a jelentés nem maga a megnevezett dolog. A jelentést két összetevőre kell bontani: értelemre (Sinn, másoknál később: intenzió) jelöletre (Bedeutung, másoknál később: extenzió, referencia). Milyen következményekkel járnak az intenzióval kapcsolatos felfogások különbségei a kommunikációs jelenségek leírásaiban, magyarázataiban és a normatív elvárásokban? A jelentés intenzionális komponense: introspektív és intraszubjektív, azaz  kizárólag introspekcióval (belső tapasztalassál) hozzáférhető a nyelvhasználó individuum számára, különböző nyelvhasználók azonos jelentésűnek vélt kifejezéseivel kapcsolatban interszubjektív módon (közösségileg, nyilvánosan és empirikusan) ellenőrizhetetlen, hogy intenzióik valóban egyeznek-e. A jelentés extenzionális komponense: empirikus és interszubjekív, azaz  külsődleges tapasztalat útján hozzáférhető a nyelvhasználó individuumok számára, az extenzionális komponensek egyezése vagy különbözősége interszubjektív módon (közösségileg, publikusan és empirikusan) ellenőrizhető. Vegyük észre, hogy: A különböző nyelvhasználók azonos jelentésűnek vélt kifejezései kapcsán közvetlenül mindig csak az extenziók egyezését tudjuk ellenőrizni empirikusan és közösségileg nyilvános módon, az intenziók egyezését pedig csak közvetve, az előbbiek egybeesése alapján állíthatjuk. Az iméntiekből adódik, hogy az intenziók egyezésére, tágabban pedig az intenzió sajátosságaira csak következtetni tudunk, illetve feltevésekkel élhetünk. Éppen az intenzió ilyen közvetettsége az alapja annak, hogy tág teret enged az elképzeléseknek vagy feltevéseknek mind az egyéni nyelvhasználói, mind a tudományos (nyelvészeti) és a nyelvfilozófiai vonatkozásában. Hol van az intenzió? Eredendően a fejben: az intenziók a velünk született ideák (fogalmak). (Immanuel Kant). A világra vonatkozó ismereteket azokba a nyelvi struktúrákba (kategóriákba) rendezzük be, amelyek velünk született módon rendelkezésünkre állnak (a velünk született módon birtokolt) nyelvünkben. Az adott struktúrát, mint egy formázómintát rávetítjük a világra, és e forma eszerint „szakítunk ki” belőle jelenségeket, tárgyakat, eseményeket stb. (Lásd következő órán Chomsky generatív grammatika felfogását!) A fogalmak független valóságában. (Platón, szemantikai platonizmus, különösen népszerű a matematikafilozófiában). A fogalmak valamiféle önálló, tőlünk független léttel bírnak, és ezt a birodalmat ismerjük meg például a matematikai tevékenység során. A világ szerkezetében: a világból emeljük ki az abban benne rejlő struktúrát, ily módon a nyelv struktúrája a világ szerkezetét, tagolódását adja vissza, arról informál bennünket. A nyelvhasználók közösségében (Kései Wittgenstein, lásd köv. órán.) Sehol. (Willard von Orman Quine)

Mi tehát a jelentés? Az azonossági állítások nem nevek közti relációk, amelyek azért állnak fenn, mert ugyanarra vonatkoznak, hanem a nevek értelme (intenzionális komponense) közötti reláció. Milyen következményekkel járnak az intenzióval kapcsolatos felfogások különbségei a kommunikációs jelenségek leírásaiban, magyarázataiban és a normatív elvárásokban? A jelentés intenzionális komponense: introspektív és intraszubjektív, azaz  kizárólag introspekcióval (belső tapasztalassál) hozzáférhető a nyelvhasználó individuum számára, különböző nyelvhasználók azonos jelentésűnek vélt kifejezéseivel kapcsolatban interszubjektív módon (közösségileg, nyilvánosan és empirikusan) ellenőrizhetetlen, hogy intenzióik valóban egyeznek-e. A jelentés extenzionális komponense: empirikus és interszubjekív, azaz  külsődleges tapasztalat útján hozzáférhető a nyelvhasználó individuumok számára, az extenzionális komponensek egyezése vagy különbözősége interszubjektív módon (közösségileg, publikusan és empirikusan) ellenőrizhető. Vegyük észre, hogy: A különböző nyelvhasználók azonos jelentésűnek vélt kifejezései kapcsán közvetlenül mindig csak az extenziók egyezését tudjuk ellenőrizni empirikusan és közösségileg nyilvános módon, az intenziók egyezését pedig csak közvetve, az előbbiek egybeesése alapján állíthatjuk. Az iméntiekből adódik, hogy az intenziók egyezésére, tágabban pedig az intenzió sajátosságaira csak következtetni tudunk, illetve feltevésekkel élhetünk. Éppen az intenzió ilyen közvetettsége az alapja annak, hogy tág teret enged az elképzeléseknek vagy feltevéseknek mind az egyéni nyelvhasználói, mind a tudományos (nyelvészeti) és a nyelvfilozófiai vonatkozásában. Hol van az intenzió? Eredendően a fejben: az intenziók a velünk született ideák (fogalmak). (Immanuel Kant). A világra vonatkozó ismereteket azokba a nyelvi struktúrákba (kategóriákba) rendezzük be, amelyek velünk született módon rendelkezésünkre állnak (a velünk született módon birtokolt) nyelvünkben. Az adott struktúrát, mint egy formázómintát rávetítjük a világra, és e forma eszerint „szakítunk ki” belőle jelenségeket, tárgyakat, eseményeket stb. A fogalmak független valóságában. (Platón, szemantikai platonizmus, különösen népszerű a matematikafilozófiában). A fogalmak valamiféle önálló, tőlünk független léttel bírnak, és ezt a birodalmat ismerjük meg például a matematikai tevékenység során. A világ szerkezetében: a világból emeljük ki az abban benne rejlő struktúrát, ily módon a nyelv struktúrája a világ szerkezetét, tagolódását adja vissza, arról informál bennünket. A nyelvhasználók közösségében (Kései Wittgenstein, lásd köv. órán.) Sehol. (Willard von Orman Quine)

Mi tehát a jelentés? A jelentés extenzionális komponense: empirikus és interszubjekív külsődleges tapasztalat útján hozzáférhető a nyelvhasználó individuumok számára, az extenzionális komponensek egyezése vagy különbözősége interszubjektív módon (közösségileg, publikusan és empirikusan) ellenőrizhető. Vegyük észre, hogy: A különböző nyelvhasználók azonos jelentésűnek vélt kifejezései kapcsán közvetlenül mindig csak az extenziók egyezését tudjuk ellenőrizni empirikusan és közösségileg nyilvános módon, az intenziók egyezését pedig csak közvetve, az előbbiek egybeesése alapján állíthatjuk. Az iméntiekből adódik, hogy az intenziók egyezésére, tágabban pedig az intenzió sajátosságaira csak következtetni tudunk, illetve feltevésekkel élhetünk. Éppen az intenzió ilyen közvetettsége az alapja annak, hogy tág teret enged az elképzeléseknek vagy feltevéseknek mind az egyéni nyelvhasználói, mind a tudományos (nyelvészeti) és a nyelvfilozófiai vonatkozásában. Hol van az intenzió? Eredendően a fejben: az intenziók a velünk született ideák (fogalmak). (Immanuel Kant). A világra vonatkozó ismereteket azokba a nyelvi struktúrákba (kategóriákba) rendezzük be, amelyek velünk született módon rendelkezésünkre állnak (a velünk született módon birtokolt) nyelvünkben. Az adott struktúrát, mint egy formázómintát rávetítjük a világra, és e forma eszerint „szakítunk ki” belőle jelenségeket, tárgyakat, eseményeket stb. (Lásd következő órán Chomsky generatív grammatika felfogását!) A fogalmak független valóságában. (Platón, szemantikai platonizmus, különösen népszerű a matematikafilozófiában). A fogalmak valamiféle önálló, tőlünk független léttel bírnak, és ezt a birodalmat ismerjük meg például a matematikai tevékenység során. A világ szerkezetében: a világból emeljük ki az abban benne rejlő struktúrát, ily módon a nyelv struktúrája a világ szerkezetét, tagolódását adja vissza, arról informál bennünket. A nyelvhasználók közösségében (Kései Wittgenstein, lásd köv. órán.) Sehol. (Willard von Orman Quine)

Mi tehát a jelentés? A jelentés intenzionális komponense: introspektív és intraszubjektív kizárólag introspekcióval (belső tapasztalassál) hozzáférhető a nyelvhasználó individuum számára, különböző nyelvhasználók azonos jelentésűnek vélt kifejezéseivel kapcsolatban interszubjektív módon (közösségileg, nyilvánosan és empirikusan) ellenőrizhetetlen, hogy intenzióik valóban egyeznek-e. Vegyük észre, hogy: A különböző nyelvhasználók azonos jelentésűnek vélt kifejezései kapcsán közvetlenül mindig csak az extenziók egyezését tudjuk ellenőrizni empirikusan és közösségileg nyilvános módon, az intenziók egyezését pedig csak közvetve, az előbbiek egybeesése alapján állíthatjuk. Az iméntiekből adódik, hogy az intenziók egyezésére, tágabban pedig az intenzió sajátosságaira csak következtetni tudunk, illetve feltevésekkel élhetünk. Éppen az intenzió ilyen közvetettsége az alapja annak, hogy tág teret enged az elképzeléseknek vagy feltevéseknek mind az egyéni nyelvhasználói, mind a tudományos (nyelvészeti) és a nyelvfilozófiai vonatkozásában. Hol van az intenzió? Eredendően a fejben: az intenziók a velünk született ideák (fogalmak). (Immanuel Kant). A világra vonatkozó ismereteket azokba a nyelvi struktúrákba (kategóriákba) rendezzük be, amelyek velünk született módon rendelkezésünkre állnak (a velünk született módon birtokolt) nyelvünkben. Az adott struktúrát, mint egy formázómintát rávetítjük a világra, és e forma eszerint „szakítunk ki” belőle jelenségeket, tárgyakat, eseményeket stb. (Lásd következő órán Chomsky generatív grammatika felfogását!) A fogalmak független valóságában. (Platón, szemantikai platonizmus, különösen népszerű a matematikafilozófiában). A fogalmak valamiféle önálló, tőlünk független léttel bírnak, és ezt a birodalmat ismerjük meg például a matematikai tevékenység során. A világ szerkezetében: a világból emeljük ki az abban benne rejlő struktúrát, ily módon a nyelv struktúrája a világ szerkezetét, tagolódását adja vissza, arról informál bennünket. A nyelvhasználók közösségében (Kései Wittgenstein, lásd köv. órán.) Sehol. (Willard von Orman Quine)

Változik-e a jelentés? Eddig (Frege nyomán is) úgy tekintettünk a jelentésre, mint ami egyszer és mindenkorra adott. Szemantikai infinitizmus: a szó jelentése: adott és rögzített: nem választhatjuk meg önkényesen, hogy mikre/kikre vonatkoztatjuk (szemben a szóval, mint jellel); változatlan: megváltoztathatjuk, hogy milyen jel jelölje ugyanazokat a dolgokat, de nem változtathatjuk meg és a nyelvhasználat során önmagában nem változik meg, hogy mikre/kikre vonatkozzon; megragadása végérvényes, egyszer és mindenkorra szól. Aki ismeri a szó jelentését, minden további szituációban kell képes eldönteni, hogy az adott kifejezés vonatkozik-e az adott dologra, körülményre  szemantikai infinitizmus.

Változik-e a jelentés? - Mit jelent az, hogy férj? Nős (férfi)? Házas férfi? - Tegyük fel, hogy a társadalom lehetővé teszi az azonos neműek (férfi-férfi, illetve nő-nő) közötti házasságkötést. Az azonos nemű párok tehát automatikusan házasságban élnek. Ebben az esetben a házasságban elő azonos nemű férfi-párok esetén melyiket választanád? (V1) Az azonos nemű házas férfiakat férjnek tekinteném, és feladnám a ‘férj’ szó ‘nős férfi’ jelentését. (V2) Az azonos nemű házas férfiakat nem tekinteném férjnek, és megtartanám a ‘férj’ szó ‘nős férfi’ jelentését.

A szemantikai finitizmus A jelentés: nem végérvényesen adott és rögzített, következésképpen megragadása sem végérvényes, nem egyszer és mindenkorra szól: mindig lehet számítani olyan további szituációra, amelyben a szó jelentése kérdésessé válik. Az ilyen eseteket az mutatja ki, hogy minden korábbi vonatkozatási egyetértés és minden korábbi sikeres használat után váratlanul még sem értünk egyet abban, hogy az adott kifejezés mire vonatkozik. Ilyenkor a jelentést újra kell tárgyalni: a terjedelmek szétválása miatt szükség lehet új kifejezések bevezetésére, valamint annak egyeztetésére, hogy az adott használatos jel (szó) mely dolgokra/terjedelmekre vonatkozzon a szóba jöhetőek közül.

De a nyelv csak információt közöl? Példa: (oktató ordítva): „Nem lehet úgy tanítani, ha a teremben állandóan zsizsegnek a diákok!” Mit fejez ki ez a mondat? Egyszerű tényközlés? Vagy valamit el akar érni a mondat kimondója? Valamit cselekszik azzal, hogy kimondja ezt a mondatot? A pragmatika a nyelvi jelek és használóik közötti viszonyt vizsgálja.

Beszédaktus-elmélet - pragmatika A beszédaktus-elmélet a nyelvben végrehajtott cselekvés jellegű jelenségekre helyezi a hangsúlyt. Számos olyan ige van, ami bizonyos feltételek között, szabályok és formulák szerint kimondva egy cselekedetet hajt végre -> Performatív megnyilatkozások : „Esküszöm, hogy holnapra kész leszek mindennel.” „A tárgyalást ezennel megnyitom!” Ezeket szembeállíthatjuk az egyszerű ténykijelentésekkel. Ezek leírásokat, megállapításokat fejeznek ki. „Béla elkészült a munkával.”, „Hat óra van.” A beszédaktusok a nyelv társadalmi, intézményes-konvencionális területét képviselik. Olyan aktusokat hajtanak végre, amiknek csak az emberi világ szerkezetéből következően van értelmük.

Beszédaktus-elmélet A beszédaktusok érvényességi feltételei: A beszédaktusok, nem igazak vagy hamisak, hanem sikerültek vagy sikerületlenek, érvényesek, érvénytelenek. Ahogy a normális cselekvésnél, itt is előfordulhatnak hibák, balfogások. A performatív megnyilatkozások sikerültségéhez ugyanakkor, bizonyos kijelentésekenek igazaknak kell lenniük. Ahhoz, hogy megígérjek valamit pl.: ki kell mondanom egy bizonyos formulát, egy bizonyos helyzetben. Ha az ezt az eseményt leíró mondatok igazak, az ígérés aktusa sikeres.

Beszédaktus-elmélet - példák Nem explicit beszédaktus: „A kutya harap.” -> explicitté lehet tenni. De honnan tudjuk, hogy azzá kell-e tenni, és pontosan milyen jelentésben? Indirekt beszédaktus: „Ígérem, hogy ha eltörsz valamit, akkor bajba kerülsz!” -> ua., mint a nem explicit, csak itt egy performatív igén keresztül. Explicitté nem tehető beszédaktusok: „Én ezúton megsértem önt”* - Sokféleképpen meg lehet valakit sérteni, de explicit formában az aktus nem is működik. Azonkívül úgy tűnik, hogy a ténykijelentések is végrehajtanak egy jelöletlen beszédaktust, az állítás aktusát. („Háromnegyed van, vége az órának”) Van-e egyáltalán olyan mondatunk, amellyel nem cselekszünk?