Új társadalomtörténeti interdiszciplína: a gyermekkor története

Az előzmények Új, multidiszciplináris szemléletmód érvényesülése a történettudományban: az „Annales” c. francia folyóirat (1929) köré szerveződő történészek képviselik először. Gazdasági, társadalom- és kultúrtörténeti orientáció. Új tudományágak születése: a hétköznapi élet története, mikrohistória, mentalitástörténet, pszichohistória, családtörténet, gyermekkortörténet stb. Alapművek jelennek meg, melyek az új gondolkodásmód (paradigma) kialakulását segítették:

Alapművek Egy „elveszett” könyv: Norbert Elias: A civilizáció folyamata (1939). (Magyarul: Gondolat, Bp., 1987) Bemutatja a történeti folyamatot, amely az emberi szükségletek ösztönszerű kielégítésétől a szükségletek feletti racionális-társadalmi kontrollhoz vezet. 2. Egy „vasárnapi történész” hevesen vitatott könyve: Philippe Aričs: „L’Enfant et la vie familiale sous l’Ancien Régime” (1960) (Magyarul: a Gyermek, család, halál c. kötetben. Gondolat, Bp., 1987.)

Ariès legfontosabb tézisei 1. A középkori társadalmak embere nem rendelkezett egyértelűen körülírható gyermekkor-fogalommal. A gyermekkor mint elkülönített életszakasz fogalma a 17-18. században alakult ki. 2. Ettől kezdve a gyermek korábbi korlátlan szabadsága megszűnt. A család és az iskola egyre hevesebben törekedett a gyermek nevelés útján való formálására.

Ariès: követői Edward Shorter (1975) még tovább megy: A gyöngédség és a szeretetteljes kötődés a gyermekhez csak a mai s normális szülő gyermek kapcsolat jellemzője. Korábban (egészen a 20. századig) hagyományosan hétköznapi jelenség volt az anyai szeretet hiánya. A szeretteljes gondoskodás hiánya kiugróan magas gyermekhalandóságot eredményezett a középkorban.

Történészek, akik korrigálták vagy teljesen elvetették Ariès téziseit: Barbara Hanawalt (1980): A családon belüli viselkedést mindig a biológiai szükségletek határozzák meg. Linda Pollock (1983): A gyöngédség és a szeretet az anya és gyermeke között öröktől fogva létező, genetikusan meghatározott jelenség.

Történészek, akik korrigálták vagy teljesen elvetették Ariès téziseit: Shulamith Shahar (1990): A középkori anya-gyermek kapcsolat sokkal összetettebb volt, mint azt Ariès feltételezte. Emmanuel Le Roy Ladurie (1994): Egy 14. század elején létezett dél-francia falu, Montaillou hétköznapi életének aprólékos vizsgálata alapján állítja, hogy az erős emocionális kötődés anya és gyermeke között a középkorban is létezett. Mathias Beer (1990): A szülők a középkorban is érdeklődtek gyermekeik fejlődése iránt. Ezt igazolják azok az 1400 és 1500 között Nürnberg térségében írott magánlevelek, amelyek a családon belüli érzelmi kötődésről árulkodnak.

A gyermekkor evolúciós elmélete: Lloyd deMause (1974) amerikai pszichológus„pszihogenetikus” modelljében szándéka szerint kritizálja Ariès elméletét. De Mause szerint Aires téved, amikor azt feltételezi, hogy a középkori gyerekek parttalan szabadságban éltek. A kitevés és a gyerekgyilkosság jellemezte e korszak gyermekellenességét. „A gyermekkor története rémálom, amelyből most kezdünk felébredni. Minél inkább visszamegyünk a történelmi korokban, annál több jelét találjuk a gyerekek elhanyagolásának, ... és annál nagyobb a valószínűsége, hogy a gyerekeket megölték, kitették, kínozták, vagy szexuálisan bántalmazták.” (de Mause, 1977, 12. ) A gyerekkor története tehát a szülők és a gyerekek fokozatos közeledésének a története.

De Mause evolúciós elmélete Három alapvető viszonyulási forma létezett a történelem során a felnőttek és a gyermekek között: 1. Projektív (kivetítő) kapcsolat (projective reaction): Félelmek, szorongások kivetítése a gyerekre („az ördögi gyermek”). 2. Fordított kapcsolat (reversal reaction): A gyerek mint a szülők be nem váltott reményeinek, ki nem elégített érzelmi szükségleteinek „pótszere”. 3. Empatikus kapcsolat (emphatic reaction): A gyermekkor felfedezése. A szülők megkísérlik beleélni magukat a gyerek lelki állapotaiba.

A gyerekkor evolúciós elmélete:

1. Gyermekgyilkosság (az antikvitástól kb. Kr. u. 4. századig): A gyerekség „mitikus” felfogása. Gyermekgyilkosság A szülő gyermekét okolja minden bajáért, minden áron meg akar tőle szabadulni. Vagy: szakrális gyermekáldozat a közösség megmentéséért. (Pl. Karthágóban Kr. e. 210-ben az istenek engesztelésére 200 nemesi születésű gyereket áldoztak fel.)

2. Kitevés (4-13. század): Példa: a leányanyák sorsukra hagyják, vagy kolostor elé helyezik gyermeküket.

Kitevés (folytatás) „Eltávolítás” mint burkolt kitevés: a csecsemőket szoptatós dajkára bízzák, később gazdag családokhoz küldik őket szolgálni. Görög (5. sz.), itáliai (15. sz.) és angol (16. sz.) csecsemő szoros pólyában

(A gyermekek kiszolgálják a felnőtteket) 3. Ambivalencia (14-17. sz.) A szülő már feladatának érzi, hogy gyermekét testileg-lelkileg formálja. Ugyanakkor a távolságtartás és a kötődés váltakozó attitűdjei jellemzik a gyermekhez fűződő kapcsolatát. Erzsébet-korabeli angol család étkezés közben (16-17. sz.) (A gyermekek kiszolgálják a felnőtteket)

4. Intrúzió (behatolás, birtokbavétel) (18. sz.): A szülők közelebb férkőznek gyermekeik lelkéhez, hogy hatalmukba kerítsék („fojtogató szeretet”). A „nevelés évszázada”: egyre hevesebb nevelői törekvések. A helyes testtartásra szoktatás egyik eszköze. (Német rajz a 19. századból.) A gyerek testi és lelki formálásának igénye!

5. Szocializáció (19-20. sz. közepe) Legfontosabb a társadalomba való beillesztés, a normáknak való megfelelés. Oskar Pletsch: Nevelőintézet (Ironikus hangvétel, felnőtt állampolgárok nevelése)

A szülők belehelyezkednek gyermekük lelki állapotába. 6. Támogatás, empátia (1950-) Gyermekközpontú nevelés. A gyermekek tudják, mire van szükségük fejlődésük egy-egy szakaszában. A szülők belehelyezkednek gyermekük lelki állapotába. Mary Cassatt: Az anyai csók (1896) (Empatikus, szeretetteljes viszony)

Újabb szakaszok 7. Változó gyerekkor (kb. 1960-tól) Fogyasztó gyerekek: A gyerek mint a konzum-, szabadidő- és szórakoztatóipar céltáblája. 8. Elveszett gyerekkor (kb. 1980-tól) A gyerekkor krízise: A gyerekkor eltűnése, a család összeomlása, a médiák pusztító hatása. (Hansmann, 1995, 126. p.)

Ellenérvek de Mause-zal szemben Klaus Arnold (1980): Értelmetlen hit a nem létező fejlődésben. Kifejezi a megérthetetlen megragadására irányuló naiv törekvést, amely „használati utasítást” keres egy egyre inkább áttekinthetetlenné váló időszakban. Az ellenvetések érthetők, Lloyd deMause durván leegyszerűsíti a gyerekség történetének összetett folyamatát. Fejlődésmodellje mégis nagy mértékben elősegítette a gyerekkor történetére vonatkozó elméletek kialakítását.

Nemcsak Hansmann figyelme fordult e máig ívelő fejlődési vonulat utolsó szakaszai felé. Több újabb keletű könyv foglalkozik ezzel a témával. A gyermekkor átalakulását, eltűnését diagnosztizálja - többek között Marie Winn (Children without Childhood, 1981 - Gyermekek gyermekkor nélkül, 1990) és Neil Postman (The Disappearance of Childhood, 1982).

Mindkét kötet igen lehangoló képet fest a gyermekkor kiüresedéséről, a gyermekek lelkét fenyegető hatásokról. Winn szerint például a szülők félelmei közt szerepel a „tizenéves farkasember” mítosza - azaz egyre jobban tartanak gyermekük kamaszkori fékezhetetlen indulataitól. Az amerikai szerző riasztó látleletet ad a hetvenes évek Amerikájában lezajló mentalitásbeli változásokról. A gyerekek túl hamar szembesülnek a felnőttek világának lelket torzító hatásaival, így ők maguk is szinte egy csapásra vesztik el gyermekies vonásaikat, s átmenet nélkül felnőtté válnak. Winn az „új középkor” eljöveteléről beszél, amikor riasztó párhuzamot fedez fel, az Ariès által ábrázolt középkori gyermekfelfogás és az új gyermekkor egyre ridegebb, agresszív módon felnőttes magatartásformái között (Winn, 1990, 272.). * * *