Szeretettel köszöntjük Istentiszteletünkön!

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Nagyböjt II Vasárnapja Á - év
Advertisements

ÉvköziXxvi vasárnap C - év Lk 16,19-31 Abban az időben, Jézus a következő példabeszédet mondta: Volt egyszer egy gazdag ember. Bíborba, patyolatba öltözködött,
Gondolkozzatok el azon, mit jelent a megbocsátás? Mondjatok példát !
B ízd Ú jra É leted K risztusra !. Kicsiny kis fényemmel, világítani fogok! 3x Áldom Őt minden nap és mindenhol! Elrejtsem-e fényemet? nem! Világítani.
Kezdő Ének Mialatt mély csend borult mindenre, és az éjszaka sietôs útja közepén tartott, mindenható Igéd, Urunk, királyi trónjáról eljött közénk. (Bölcs.
Savio Szent Domonkos Savio Domonkos 1842-ben született az észak- olaszországi Riva nevű falucskában.
Húsvét Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és.
Vándor tábor Szokolya, Az Újszegedi Református Egyházközség
Református istentisztelet
Isten Nagy Terve 2 rész: Isten, ma is Teremtő.
A halál utáni élet Ifjúsági óra Békés.
Ó szép Jézus. Ez új esztendőben légy híveidben. Ó Mária
Évközi 4. vasárnap Január 29. – „A” év.
ÉVKÖZi IV VASÁRNAP A év Máté 5,1-12a.
XXI Évközi Vasárnap B- év.
Advent 2015 Jn12,20-36.
REFORMÁCIÓI ISTENTISZTELET
50. Zsoltár (49.).
XIV Évközi vasárnapC év
Évközi 8. vasárnap Február 26. – „A” év.
Évközi 7. vasárnap Február 19. – „A” év.
a nehéz napokat rád bízom. Rád bízom, rád bízom a fényes napokat is.
Oltáriszentség, Papság,
A szentség Isten igéje, látható jellel összekapcsolva.
Igeolvasás „6Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? 7Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává.
JÓ REGGELT!.
Igeolvasás.
SZABAD AKARAT Arany Viktor.
Évközi 6. vasárnap Február 12. – „A” év.
Kötélhúzás az istenközpontú gyülekezetért
Református istentisztelet
a feledés definíciója:
JÓ REGGELT! MA JÓ NAPUNK LESZ !.
Jézus, hű megváltó, Isten áldott szentje
JÓ REGGELT !.
Húsvét V Vasárnap Á - év Jn 14,1-12.
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt.
JÓ REGGELT!.
A korai Egyház Az első közösségek.
Gyereknevelési axiómák a Bibliában
Szolgálj, vigyázz, menj el! Felszólító igék Máté evangéliumában
Juhász Gyula Trianon 1.
TANÉVZÁRÓ ISTENTISZTELET
„16„Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem.” 17A tanítványai közül egyesek ezt kérdezték egymástól: „Mi az, amit.
Nagyböjt II Vasárnapja Á - év
Van egy szív, ki értünk élt, vállalta a büntetést
Nagy Király, Fenséges Úr, Király Isten Fia,
Meghatározása, formái, mikéntje és „forrásai”
PÜNKÖSDI ISTENTISZTELET
a hegyoldalakat borító erdőket, és csodáltam a természet szépségét,
A mennyei világ lelki áldásai 2. rész
Református istentisztelet
27.
JÓ REGGELT !.
JÓ REGGELT ! 5.
Református istentisztelet
JÓ REGGELT! BÖJT- ÚTON JÉZUSSAL 2016.
Református istentisztelet
Akarj többet! Efézus 1:
Igeolvasás „21Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. […]24„Aki.
…Kezdjük el együtt nagyböjt szent Idejét!
Arany János Vojtina ars poétikája.
Miért hirdessük az evangéliumot a gyermekeknek?
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt.
Királyi Jogar és az Országalma.
Juhász Gyula Trianon 1.
VOJTINA ARS POÉTIKÁJA Vojtina Mátyás: szlovák származású versfaragó, írók kollégájának hiszi magát.A híres Bernát Gáspár inasa. Kocsmákban adta elő a verseit.
HÁZASSÁGRÓL HUMOROSAN...
Balatonkenese Készítette: Szabó Lilla
A katolikus óvodák feladata a Hit évében II.
Előadás másolata:

Szeretettel köszöntjük Istentiszteletünkön! „Fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad.” Ézs 60,2

Igeolvasás „1Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. 2És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény. 3És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. 4Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Uram, jó nekünk itt lennünk. Ha akarod, készítek itt három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” 5Még beszélt, amikor íme, fényes felhő árnyékolta be őket, és hang hallatszott a felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!” 6Amikor a tanítványok ezt hallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket. 7Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: „Keljetek fel, és ne féljetek!” 8Amikor föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül. 9Miközben jöttek lefelé a hegyről, megparancsolta nekik Jézus: „Senkinek se mondjátok el ezt a látomást, amíg fel nem támad az Emberfia a halottak közül.” Mt17, 1-9

Szívembe jöjj, szívembe jöjj, jöjj szívembe most Úr Jézus, Ó, jöjj ma még, lakója légy, jöjj szívembe most Úr Jézus!

IgeHirdetés „1Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. 2És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény. 3És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. 4Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Uram, jó nekünk itt lennünk. Ha akarod, készítek itt három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” 5Még beszélt, amikor íme, fényes felhő árnyékolta be őket, és hang hallatszott a felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!” 6Amikor a tanítványok ezt hallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket. 7Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: „Keljetek fel, és ne féljetek!” 8Amikor föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül. 9Miközben jöttek lefelé a hegyről, megparancsolta nekik Jézus: „Senkinek se mondjátok el ezt a látomást, amíg fel nem támad az Emberfia a halottak közül.” Mt17, 1-9

Jézus földi szolgálatának kezdetén az Atya így szólt: „16Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll. 17És hang hallatszott a mennyből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.”  Jézus földi pályájának befejezéséhez közeledve az Atya így szólt: „Hang hallatszott a felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!”

ez nem történhet meg veled!” 23 Ő pedig megfordult, és így szólt „22Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” 23 Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: „Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” Mt 16,22-23

„18Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, és hatalmam van arra, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.” Jn 10,18

„7Hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. 8Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.” Róm 5,7-8. 

Vécsey Károly (1803-1849) magyar gróf, honvéd tábornok „Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.” Aulich Lajos (1793–1849) német honvéd tábornok „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik azt a szolgálatot.” Dessewffy Arisztid (1802–1849) magyar gróf, honvéd tábornok „Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.” Nagysándor József (1803–1849) magyar honvéd tábornok „De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.” Török Ignác (1795–1849) magyar honvéd tábornok „Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”

„34Jézus pedig így könyörgött: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Lk 23,34

„Reá hallgassatok”, mert Reá érdemes hallgatni „Reá hallgassatok”, mert Reá érdemes hallgatni! Őt kövessétek, mert Őt érdemes követni! Benne higgyetek, mert Benne érdemes hinni!

A megdicsőülés helyei: A kereszt:  Az üres sír:  Az életed: 

„Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben.” II Kor 4,11

„Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye." Kol 1,27b