Platón (i. e. 427-347.) filozófiája

Szókratész tanítványa, maga is létrehoz egy filozófiai iskolát, Akadémia néven Athénban (i. sz. 529-ig működött.) Dialógusokat (párbeszédeket) írt; ezekben Szókratész vezeti a filozófiai beszélgetéseket. Kezdetben drámaköltőnek készül. Szókratész hatására fordul a filozófia felé. Három korszak: szókratikus (pl. Szókratész védőbeszéde, Gorgiász): Szókratész beszélgetéseit eleveníti fel; középső (pl. Phaidón, Phaidrosz, Állam, Lakoma): az ideatan megjelenése; harmadik (Parmenidész, Philébosz, Törvények). Dialógusaiban a költői szépség párosul a logikus okfejtéssel.

Az idea-tan Válasz a következő kérdésre: Hogyan lehet megragadni a fizikai világ örökké változó dolgainak mindegyikében valami állandó elemet, és mi ennek a természete? A fogalmi filozofálás kidolgozása. Ellentét: a természeti dolgok változékonysága, a nyelvi jelek állandósága; ebből következik Platónnál az ideák létének feltételezése. Idea: alak, jelleg; eidosz (forma, fajta); uszía (lét, lényeg); ‚maga a…szép, jó stb.

Az ideák tökéletes, örök, változatlan, a tapasztalat számára hozzáférhetetlen, csak az értelmünkkel belátható létezők. A fizikailag létező világ minden elemének, viszonyainak megvan a maga ideája: elemeknek, fajtáknak, matematikai idomoknak, érzetminőségeknek (pl. hideg, meleg), értékeknek, viszonyoknak. A létezők részesülnek az ideákból, ezért tkp. ezek „utánzatai”. Duális szemlélet: ideák, fizikai létezők; az embernél: test és lélek; a lélek magasabb rendű, „a test a lélek börtöne”.

A lélek halhatatlansága, sajátos lélekvándorlás-tan. A tanulás lényege az anamnészisz (‚visszaemlékezés’). Phaidón 100a-d: az idea fogalmának szemléltetése. A lakoma 210-211: a szép ideája.

A megismerés kérdései A megismerés tárgya: Látható dolgok: képek, látomások; élőlények Csak ésszel felfogható dolgok: a mértan és számtan elemei; a kozmosz végső elvei (arkhé, princípium). A megismerés formái: találgatás (vélemény, ‚doxa’), hit, értelem (pl. matematika), ész (a végső elvek, oksági összefüggések tudománya, metafizika: ‚fizikán túli’, a tapasztalati megismerésen túli): Az állam 509e-511. Barlanghasonlat: Az állam VII, 514a-518b.

A barlangból kiszabaduló ember a következő lépésekben ismeri meg a valóságot: Kezdetben a barlangbeli dolgok árnyképeit látja. Majd magukat a barlangbeli dolgokat. Kiér a felszínre: előbb a felszíni dolgok árnyképeit látja. Majd a felszíni dolgokat. Az éjszakai égbolt csillagképeit. Végül a napot. Az első három: érzéki észlelés; 4.-5.: matematikai megismerés; 6.: az ideák megismerése.

Államfelfogása és etikája A korabeli államformák éles bírálata. Ideálisnak tekintett állam elméleti megkonstruálása. Három társadalmi osztály: dolgozók, őrök, vezetők (filozófusok). Minden osztálynak megvan a maga szerepe az államban, úgy működnek, mint egy jól működő élő szervezet. A lélek három része: vágyakozó, indulati, értelmi (gondolkodó). Minden lélekrészhez tartozik egy erény: józan önmérséklet (mértékletesség), bátorság, bölcsesség. Az állam vezetői a filozófusok, mert ők az államot az isteni mintára (a jó állam ideája szerint) fogják megalkotni.

Igazságosság: a bölcsességből fakad: alapelv: mindenki (minden társadalmi csoport) a maga hajlamának, képességének megfelelő munkát végezze; minden lélekrész kellő mértékben teljesíti az őt megillető feladatot és tevékenységet. Az értelmi-szellemi lélekrész magasabb rendű a testiségnél. Az értelmes élet a belátáson alapul. A nevelés lényege: „a lélek szemét a jó felé kell irányítani”. A gyönyör szerepe: a jó ésszerű szolgálatán érzett gyönyör elfogadható. Gyönyör és belátás harmonikus vegyítése.

A költészet értéke A költészet (a művészetek) megközelítése a nevelés szemszögéből: milyen szerepet játszik az ideális, erényes polgárrá nevelésben? A költészetet nem önmagában, nem önértéke szerint kezeli. Az állam c. dialógus X. könyve: A költészet értéke: Az utánzás elítélése: a festő és a költő csak a látszat utánzására képes, tehát eltávolítja az emberi lelket az ideák (a tökéletes létezők) szemléletétől. → A költészet az utánzás utánzása. Az utánzó művészet megtéveszti az embert: „Az utánzó művészet tehát nyilván igen távol van az igazságtól, s minden valószínűség szerint éppen azáltal tud mindent ábrázolni, hogy minden dolognak csak egy kis részét ragadja meg, s ez a kis rész is csak egy árnyképé. A festő például le tudja nekünk festeni a vargát, az ácsot s a többi mesterembert is, anélkül, hogy e mesterségekhez valamit is konyítana, de azért – ha jó festő – azáltal, hogy egy ácsot lefest, és azt messziről mutatja, a gyermeket és az oktalan embereket könnyen megtéveszti, mert a kép valóságos ácsnak látszik.”(598c) Az utánzó nem ért ahhoz, amit utánoz.

Az utánzó költő a polgárok lelkében rossz alkotmányt honosít meg: „költészete az igazsághoz mérve értéktelen,… a léleknek … nem a legértékesebb részével szokott társalogni… Az utánzó költő egyénileg minden egyes polgár lelkében rossz alkotmányt honosít meg azáltal, hogy az értelmetlen résznek kedveskedik.” (605bc) A tragédia és a komédia elítélése: túlzott szenvedélyeket kelt, ami ellentétes az erényes magatartással (605d, 606). „Óvakodjunk Homérosztól és a költészettől!” „…államunkba az egész költészetből jóformán csak az istenekhez írt himnuszokat és az erényes férfiakról szóló dicsőítő költeményeket szabad befogadnunk; mert ha a dalban vagy a hősi versformában megszólaló édes múzsát beengeded, akkor a törvény és az általánosan legjobbnak elfogadott józan gondolkodás helyett a gyönyör és a fájdalom foglalják el államunkban a királyi széket.”(607a) Filozófia és költészet éles ellentéte (607b).