Református istentisztelet

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Izrael Jézus idejében. 1. Vallási csoportok  Szaddúceusok. Legbefolyásosabb csoport voltak: A főtanács tagjai, a papok és a jeruzsálemi „arisztokrácia”
Advertisements

ÉvköziXxvi vasárnap C - év Lk 16,19-31 Abban az időben, Jézus a következő példabeszédet mondta: Volt egyszer egy gazdag ember. Bíborba, patyolatba öltözködött,
Gondolkozzatok el azon, mit jelent a megbocsátás? Mondjatok példát !
B ízd Ú jra É leted K risztusra !. Kicsiny kis fényemmel, világítani fogok! 3x Áldom Őt minden nap és mindenhol! Elrejtsem-e fényemet? nem! Világítani.
Kezdő Ének Mialatt mély csend borult mindenre, és az éjszaka sietôs útja közepén tartott, mindenható Igéd, Urunk, királyi trónjáról eljött közénk. (Bölcs.
Húsvét Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és.
Református istentisztelet
Református istentisztelet
Vándor tábor Szokolya, Az Újszegedi Református Egyházközség
Isten Nagy Terve 2 rész: Isten, ma is Teremtő.
A halál utáni élet Ifjúsági óra Békés.
Ó szép Jézus. Ez új esztendőben légy híveidben. Ó Mária
Évközi 4. vasárnap Január 29. – „A” év.
ÉVKÖZi IV VASÁRNAP A év Máté 5,1-12a.
XXI Évközi Vasárnap B- év.
Református istentisztelet
Advent 2015 Jn12,20-36.
A hozzáférés közös útja: A Gyülekezet
Pakisztáni beszámoló.
REFORMÁCIÓI ISTENTISZTELET
50. Zsoltár (49.).
Advent második vasárnapja
XIV Évközi vasárnapC év
Évközi 8. vasárnap Február 26. – „A” év.
Szeretettel köszöntjük Istentiszteletünkön!
Évközi 7. vasárnap Február 19. – „A” év.
Oltáriszentség, Papság,
A szentség Isten igéje, látható jellel összekapcsolva.
Igeolvasás „6Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? 7Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává.
Igeolvasás.
Református istentisztelet
Évközi 6. vasárnap Február 12. – „A” év.
Kötélhúzás az istenközpontú gyülekezetért
Református istentisztelet
„Ezek után láttam, hogy egy másik angyal leszállt a mennyből: nagy hatalma volt, és dicsősége beragyogta a földet.” Jelenések 18:1.
Advent harmadik vasárnapja
a feledés definíciója:
JÓ REGGELT! MA JÓ NAPUNK LESZ !.
Alleluja, ébredj ember Ifjúsági énekek.
JÓ REGGELT !.
JÓ REGGELT!.
A korai Egyház Az első közösségek.
Szolgálj, vigyázz, menj el! Felszólító igék Máté evangéliumában
Portia ládikái (ld. A velencei kalmár)
TANÉVZÁRÓ ISTENTISZTELET
„16„Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem.” 17A tanítványai közül egyesek ezt kérdezték egymástól: „Mi az, amit.
Az alkalmazott szeretet
Jézus igehirdetése: az „Isten országa”
FIATAL HÁZASOK KÍSÉRÉSE
Nagy Király, Fenséges Úr, Király Isten Fia,
Meghatározása, formái, mikéntje és „forrásai”
Imádatunk mélysége és egyensúlya
PÜNKÖSDI ISTENTISZTELET
JÉZUS MINZ AZ ÓSZÖVETSÉGI VÁRAKOZÁSOK BETELJESÍTŐJE
A mennyei világ lelki áldásai 2. rész
Református istentisztelet
Érzékenyítés Isten Szavára
Beszámoló magyar nyelvből Szerző: Csiszár Virág Palics
JÓ REGGELT ! 5.
Várakozás – Simeon és Anna
Református istentisztelet
Református istentisztelet
Akarj többet! Efézus 1:
A HÁROM FA.
ANTOINE DE SAINT- EXUPERY Gondolatok „A kis herceg” című könyvből.

Tedd fel a kérdést magadnak: Miután elolvastad a levelet!!!
Bibliai jelképek, szimbólumok
ANTOINE DE SAINT- EXUPERY Gondolatok „A kis herceg” című könyvből.

Előadás másolata:

Református istentisztelet 2016 április 3. vasárnap

2016. április 3. vasárnap Istentisztelet rendje: Orgona előjáték Köszöntés (állva) Kezdőének … 135: 1, 4 Gyermekek köszöntése Főének (ülve) ..425:1-4 Fohász (ülve) Igeolvasás (ülve) Imádság (állva) Igehirdetésre készülő ének (ülve) ... 25: 1, 2 Gyermekek kivonulása Textus (ülve) Igehirdetés Imádság (ülve) Mi Atyánk (állva) Hirdetések (ülve) Adakozás (ülve) Záróének (ülve) 457:1-5 Áldás (állva) Orgona utójáték

Jelenések 1: 1 – 20 János bizonyságtétele, áldás az olvasóknak 1Ez Jézus Krisztus kinyilatkoz-tatása, amelyet Isten adott neki, hogy közölje szolgáival mindazt, aminek hamarosan meg kell történnie, és amelyet angyalával elküldve kijelentett szolgájának, Jánosnak.

2Ő pedig bizonyságot tett Isten igéjéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről; mindenről, amit látott. 3Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van.

7És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek!” 8Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak.

A hét kis-ázsiai gyülekezet üdvözlése 4János, az Ázsiában levő hét gyülekezet-nek: Kegyelem néktek és békesség attól, aki van, és aki volt, és aki eljövendő, és a hét lélektől, akik trónusa előtt vannak; 5és Jézus Krisztustól, a hű tanútól, aki első-szülött a halottak közül, és a föld királyai-nak fejedelme; aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől, 6aki országa népévé tett minket, papokká az Isten, az ő Atyja előtt: övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.

7Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen. 8Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.

Első látomás Patmosz szigetén 9Én, János, testvéretek és társatok Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban, a Patmosz nevű szigeten voltam az Isten igéjéért és Jézus bizonyságtételéért.

10Lélekben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögött hatalmas hangot hallottam, mintha trombitáltak volna, 11amely ezt mondta: „Amit látsz, írd meg egy könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Thiatirába, Szárdiszba, Filadelfiába és Laodíceába”.

12Megfordultam, hogy lássam, milyen hang szólt hozzám, és amikor megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, 13és a gyertyatartók között az Emberfiához hasonlót: hosszú palástba volt öltözve, mellén aranyövvel körülövezve; 14feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a tűz lángja;

15lába hasonló volt a kemencében izzó aranyérchez; hangja olyan, mint a nagy vizek zúgása; 16jobb kezében hét csillagot tartott, szájából kétélű éles kard jött ki, és tekintete olyan volt, mint amikor a nap teljes erejével fénylik.

Megbízatás a könyv megírására 17Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, 18és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.

19Írd meg tehát, amiket láttál: amik vannak, és amik történni fognak ezek után; 20a hét csillag titkát, amelyet jobb kezemben láttál, és a hét arany gyertyatartót: a hét csillag a hét gyülekezet angyala, a hét gyertyatartó pedig a hét gyülekezet.” Jelenések 1

2016. április 3. vasárnap Istentisztelet rendje: Orgona előjáték Köszöntés (állva) Kezdőének … 135: 1, 4 Gyermekek köszöntése Főének (ülve) ..425:1-4 Fohász (ülve) Igeolvasás (ülve) Imádság (állva) Igehirdetésre készülő ének (ülve) ... 25: 1, 2 Gyermekek kivonulása Textus (ülve) Igehirdetés Imádság (ülve) Mi Atyánk (állva) Hirdetések (ülve) Adakozás (ülve) Záróének (ülve) 457:1-5 Áldás (állva) Orgona utójáték

3Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van. Jelenések 1: 3

Jézus Krisztus dicsőséges feltámadása után negyven napon át megjelent a tanítványoknak és tanította őket.

Száműzetés – Isten eszköze

3Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van. Jelenések 1: 3 Miért boldog?

3Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van. Jelenések 1: 3 Miért boldog? Mert Jézus győzött!

„Titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és bűnös valótok körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett megbocsátva nekünk minden vétkünket. 14Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára. 15Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk”. Kolossé 2: 13 – 15

Ki neked Jézus?

Milyen képed van Róla?

17Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, 18és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. 19Írd meg tehát, amiket láttál…

3Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van. Jelenések 1: 3

2016. április 3. vasárnap Istentisztelet rendje: Orgona előjáték Köszöntés (állva) Kezdőének … 135: 1, 4 Gyermekek köszöntése Főének (ülve) ..425:1-4 Fohász (ülve) Igeolvasás (ülve) Imádság (állva) Igehirdetésre készülő ének (ülve) ... 25: 1, 2 Gyermekek kivonulása Textus (ülve) Igehirdetés Imádság (ülve) Mi Atyánk (állva) Hirdetések (ülve) Adakozás (ülve) Záróének (ülve) 457:1-5 Áldás (állva) Orgona utójáték