A viktoriánus kor június 20. – január 22.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Közművelődési szakmai továbbképzések, helyük a felnőttképzés rendszerében; az akkreditáció folyamata A közösségi művelődés felnőttképzési feladata Nemzeti.
Advertisements

Szülők gyermeknevelési kompetenciájának támogatása „Signals” projekt zárókonferencia Szuhár Mariann.
Készítette:Szabó Viktor 11.c június 7-én született Pozsonyban. Kiskorától érdekelte a természettudomány. Apja kívánságának engedve borkémiát hallgatott.
Konyári Ferenc: Nyugdíj változások Változások a nyugdíjrendszerben Konyári Ferenc főosztályvezető-helyettes Észak-alföldi Regionális Nyugdíjbiztosítási.
Családi költségvetés Szakmák éjszakája április 15.
A munkahelymegőrző támogatás. Alapja  Az évi IV. tv. (a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról) 18. §.  A 6/1996. (VII.16.)
NKE. Az Európai Unió elsődleges joga Az alapító szerződések, illetve azok módosításai (a hozzájuk fűzött Jegyzőkönyvek, Nyilatkozatok) Csatlakozási Szerződések.
Deák Ferenc A haza bölcse október 17. – január 28. Készítette: Frank Ádám (11.b)
Szent László- Könyves Kálmán Szent László- Könyves Kálmán uralkodása A királyi hatalom megszilárdítása
A szaktanácsadás szolgáltatási terület dokumentációja Némethné Józsa Ágnes Intézményfejlesztési referens.
Napóleon Szrenkó Viola 6/b. Életrajzi Adatai  Született: augusztus 15.  Teljes neve: Bonaparte Napóleon  Születési hely: Ajaccio,Korzika  Uralkodóház:

A szakiskolák aktuális problémái
Sallai Ilona - ÉFOÉSZ Szeged,
Káros Szenvedélyek Dohányzás.
LEHET JOBB A GYEREKEKNEK!
Készítette: Rubik László 5/c
Összevont munkaközösség vezetői és igazgatótanácsi értekezlet
JÉG ELLENI VÉDEKEZÉS A DUNÁN 2017.
Összeállította: Horváth Józsefné
EFOP „Tehetségek Magyarországa” kiemelt projekt
A piarista rend.
A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA A VSZT
Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése
dr. Szikra Dorottya ELTE Társadalomtudományi Kar, Budapest Intézet
angol fizikus, matematikus,csillagász, filozófus és alkimista;
A közigazgatással foglalkozó tudományok
Tóth Gábor Heves Megyei Kormányhivatal Jogi és Koordinációs Főosztály
A magyar társadalom a népszámlálás tükrében
3 hely a világon, ahol a nők parancsolnak
A kollektív szerződés Dr. Fodor T. Gábor Ügyvéd
Bértárgyalási alternatívák 2010-re
Hol található biztonsági megállóhely a vonalszakaszon?
AMERIKA ŐSLAKÓI: AZ INDIÁNOK
Magyar őstörténet 2016/2017, 1. félév
Portugália.
Hunyadi Mátyás
FIATAL HÁZASOK KÍSÉRÉSE
Hunyadi Mátyás élete és kora
A SZÖSZI És a kvíz.
Halloween Kovács Lilla
szakképzési és felnőttképzési szakértő
Szociális juttatások Írországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában és Németországban - családi ellátások Gellérné Lukács Éva.
KÉPZÉSSEL A MUNKAERŐ-HIÁNY ELLEN?
Magyar őstörténet 2017/2018, 1. félév
Madách Imre Madách Imre Ifjúság, tanulás 1823-ban született a Hont vármegyei Alsósztregován. Pesten jogot tanul, bekapcsolódik.
A polgármestert érintő közszolgálati kérdések
Vojtina ars poétikája Arany János, Íródott 1861-ben Budapesten,
Középkor története 7. osztály
1883. Szeptember 21. Nemzeti Színház Paulay Ede rendezése
A KRÉTA rendszer céljai, fejlesztési irányai
Az Európai Unió földrajzi vonatkozásai
Paulay Ede Az ember tragédiája.
Tájékoztatás a évi Országos Statisztikai Adatfelvételi Program (OSAP) teljesüléséről az Országos Statisztikai Tanács és a Nemzeti Statisztikai Koordinációs.
37. AZ EURÓPAI UNIÓ.
Hunyadi Mátyás élete és kora
Európai háborúból világháború
Sebők Sándor projektvezető MKT IG2 fórum, február 8.
A gyermeki jogok érvényesítése
36. AZ EURÓPAI UNIÓ.
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal
Együtt Nyírbátorért Helyi Közösség
VÁLLALKOZZ! Pénzügyi és Vállalkozói Témahét 2019 Órai segédanyag
A Közbeszerzési Kutatóműhely bemutatása Közbeszerzési Hatóság
Tájékoztató az EPER pályázati folyamatáról
Madách Imre Az ember tragédiája Paulay Ede rendezésével.
Szakmai gyakorlat tájékoztató
A társadalmi egyeztetés számokban
Útravaló verseimmel Madách Imre Utolsónak szánt költeménye,
Szabálytalanságkezelés
Előadás másolata:

A viktoriánus kor június 20. – január 22.

Viktória királynő fiatalkori évei Állítólag amikor nevelőnőjétől, az imádott Louise Lehzen bárónőtől megtudta, hogy ő lesz Anglia következő uralkodója, azt mondta: „Nagyon jó leszek.”

Trónra lépése június 20-án átvette a trónt. Ezen a napon hunyt el IV. Vilmos(Viktória királynő nagybátyja) Székhelyét a Buckingham-palotába helyezte át

Házassága Az esküvőt február 10-én tartották A királynő a ceremónia utáni éjszakát ágyban töltötte fejfájással

Házasság folytatása 1840-ben a 18 éves Edward Oxford megpróbálta meggyilkolni őt, amikor épp Albert herceg társaságában nyitott kocsiban utazott az anyja meglátogatására Oxford kétszer lőtt, de mindkét lövés célt tévesztett A királynő utált terhes lenni, a szoptatást undorítónak találta, és újszülött gyermekét rendkívül csúnyának tartotta Még további 8 gyermekük született Ez a támadás egy hullámot indított el a királynő személye ellen

További támadások a királynő ellen Viktória kocsival utazott, amikor egy bizonyos John Francis pisztolyt fogott rá, de nem lőtt. Másnap lövésre kényszerítették a támadót aki el is sütötte a fegyverét és egy civil ruhás rendőr elfogta. Halálbüntetésre ítélték de deportálásra módosították Ezután, egy John William Bean nevű férfi is rálőtt a királynőre, de a pisztoly csak papírral és dohánnyal volt töltve. 18 hónapos börtönre ítélték. Egy hasonló esetben, 1849-ben, egy ír munkanélküli, William Hamilton egy puskaporral töltött pisztollyal lőtt rá Viktória kocsijára ben a királynő sérüléseket szenvedett, amikor egy feltételezhetőleg elmebeteg, leszerelt katonatiszt, Robert Pate megtámadta. Mind Hamiltont, mind Pate-et hét évi deportálásra ítélték.

Családja 1842-ben Balról jobbra: Alfréd és Eduárd hercegek; a királynő és Albert herceg; Aliz, Ilona és Viktória hercegnők.

I. Viktória brit királynőről egy kis érdekesség 26 unokájuk kontinens különböző országainak uralkodói családjaiba házasodott be. Ezért hívjuk Viktória hercegnőt „Európa nagyanyja”