Általános eljárás III. 2010. szeptember 15-től hatályos Kbt. alapján.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
14. tétel.
Advertisements

11. tétel. Alaphelyzet: • Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásában biztosítani kívánja, hogy az abban részt vevő ajánlattevők ajánlattételi szándékuk.
10. tétel. Alaphelyzet: Ajánlatkérő a nyílt közbeszerzési eljárása során helyszíni bejárást tartott, ahol a résztvevők kérdéseket tettek fel. A kérdéseket.
Közbeszerzési tudnivalók
JOGORVOSLATI IRÁNYELVEK • A kormányzati árubeszerzésre és építési beruházásra irányuló közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó jogorvoslatokkal foglalkozó.
A közbeszerzési törvény változásai
Közbeszerzési tudnivalók.  A évi CXXIX tv. szerint kell eljárni a közbeszerzési eljárásokban, amelyeket az ajánlatkérőként meghatározott szervezetek.
Közbeszerzési eljárások
A projektek megvalósítása I.
Konzultációs rendezvénysorozat I október 24. Alkalmasság igazolása, alvállalkozók, kapacitást nyújtó szervezetek KÖZBE-SZERDA.
A Kbt §-a szerinti eljárás - könnyítések, egyszerűsítések –
A közbeszerzési törvény módosítása I.
Phare „Integrált helyi fejlesztési akciók
EU támogatások és a kapcsolódó közbeszerzések tapasztalatai
CHSH Dezső Dr. Dezső A közbeszerzési törvény gyakorlati alkalmazásának tapasztalatai és a közbeszerzési törvény.
Cégnyilvántartás.
Közbeszerzési eljárások Műszaki ellenőr megújító tanfolyam Pirossal kiemelve az új elemeket és az építési beruházásra vonatkozó részeket február.
A 259/2002. (XII.18.) Korm. rendelet január 1-től hatályos módosítása
A KBT ÁPRILIS 1-TŐL HATÁLYOS MÓDOSULT RENDELKEZÉSEI
A Kbt évi módosításai KÖSZ január 15. dr. Fribiczer Gabriella főosztályvezető-helyettes Közbeszerzések Tanácsa Titkárság.
1.Szabályozási kérdésekSzabályozási kérdések 2.Az ügyvédi és tanácsadói tevékenységekAz ügyvédi és tanácsadói tevékenységek 3.Közbeszerzési szabályozásKözbeszerzési.
A módosított közbeszerzési törvény A módosított közbeszerzési törvény március 31. Grand Hotel Galya Előadó: Lucsik János hivatalos közbeszerzési.
Közbeszerzési tudnivalók A évi CXXIX tv. szerint kell eljárni a közbeszerzési eljárásokban, amelyeket az ajánlatkérőként meghatározott szervezetek.
Tisztelettel köszöntöm a konferencia résztvevőit! Nagy Endre bányafelügyeleti főmérnök Pécsi Bányakapitányság Nagy Endre bányafelügyeleti főmérnök Pécsi.
Szemelvények a Kbt. legfrissebb módosításaiból február 10. dr. Fribiczer Gabriella főosztályvezető-helyettes Közbeszerzések Tanácsa Titkárság.
KÖZBESZERZÉSEK ELLENŐRZÉSE
Közbeszerzési tudnivalók
Projekt adatlaphoz csatolandó dokumentumok 1. célterület Nyilatkozat a Helyi Akciócsoporttal való együttműködésről Nyilatkozat honlapon történő megjelenésről.
KÖZHASZNÚ SZERVEZETEK. irányadó jogszabályok: az egyesületi jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról.
MKIK MKIK mellett független szervezetként működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) október 9.
A szabályozás jellege Kógens, csak ott és annyiban lehet eltérni, ahol és amennyiben a törvény kifejezetten megengedi. ellenőrizhetőségének megteremtése.
„ Közbeszerzési alapismeretek „ Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara szeptember 08. Előadó: Dr. Littmann Éva hivatalos közbeszerzési tanácsadó.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
ORSZÁGOS KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐFELÜGYELŐSÉG 1 Gábriel Edit Engedélyezési Főosztály január 21. felsőfokú ügyintéző.
Láncügyletek áfa kezelése szeptember 19.. Láncügylet Definíció: ugyanazon termék több alkalommal történő továbbértékesítése oly módon, hogy a termék.
Szerződés módosítása, teljesítése IX szeptember 15-től hatályos Kbt. alapján.
A Közbeszerzési Törvény változásai 2010 Előadó: Lucsik János hivatalos közbeszerzési tanácsadó.
Kétszakaszos eljárások V szeptember 15-től hatályos Kbt. alapján.
Tárgyalásos eljárások VII szeptember 15-től hatályos Kbt. alapján.
KÖZBESZERZÉSI ALAPISMERETEK Közbeszerzés fogalma Közbeszerzési eljárást az ajánlatkérőként meghatározott szervezetek visszterhes szerződés megkötése.
A közbeszerzések elméleti háttere I. A szeptember 15-től hatályos Kbt. alapján.
Dr. Dávid Ivett Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Hatósági és Jogi Főosztály április 22. Várható szankcionálási eszközök.
A zöld közbeszerzés lépései Kovács László, beszerzési igazgató, az „Év Beszerzési Menedzsere” 2012-ben.
A cégeket érintő közbeszerzési szabályok jelentősebb változásai az új Kbt. alapján Előadó: dr. Starcsevics Balázs közbeszerzés tanácsadó Első Magyar Önkormányzati.
Változások a Társasági adóban (Ferenczi Szilvi). 10%-os kedvezményes kulcs alkalmazásának feltétele – 19. § (3) d)  Rendezett munkaügyi kapcsolatok pontosítása,
Helyszíni ellenőrzés Grigely Győző, KDRFÜ. Az ellenőrzés jogi háttere Támogatási Szerződés, ÁSZF 10. pont „Kedvezményezett a Szerződés aláírásával kötelezettséget.
A közbeszerzések helyzete Magyarországon január 6. Berényi Lajos Elnök Közbeszerzések Tanácsa.
Általános eljárás IV szeptember 15-től hatályos Kbt. alapján.
SIMANECZ TÜNDE FŐTANÁCSOS ADATSZOLGÁLTATÁS ELLENŐRZÉS BÍRSÁGOLÁS HADITECHNIKAI ÉS EXPORTELLENŐRZÉSI HATÓSÁG.
A GAZDASÁGI- PÉNZÜGYI ÉS MŰSZAKI-SZAKMAI ALKALMASSÁGI KÖVETELMÉNYEK ALKALMAZÁSÁNAK GYAKORLATI TAPASZTALATAI DR. MOLNÁR MARGARÉTA OSZTÁLYVEZETŐ MINŐSÉGELLENŐRZÉSI.
Röviden a közbeszerzésről
Az ideiglenes biztosítási intézkedés elrendelésének általános és különös szabályai Villányi- Kollár Károly Dusán okleveles nemzetközi adószakértő.
Elektronikus aláírás és iratkezelés
Közbeszerzési jogorvoslat, a Döntőbizottság aktuális döntései Dr
E-ügyintézés az adózásban 2006.
Előzetes piaci konzultáció
A MINISZTERELNÖKSÉG ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI MÁTÉ GERGŐ (KFF)
Közbeszerzési tudnivalók
A folyamatba épített ellenőrzés
Dr. Sutyinszki Petra Jogi tanácsadó
Dr. Kovács László főtitkár
Közbeszerzési Döntőbizottság
Közbeszerzési szabályok változása és
KÖFOP VEKOP A közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztése A közbeszerzési eljárás.
Közbeszerzési Hatóság
Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása a közbeszerzés tükrében
A közbeszerzési törvénynek a Közbeszerzési Hatóság
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG HIRDETMÉNYELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE
Közbeszerzési Döntőbizottság
Közbeszerzési kartellek és a korrupció elhatárolása
Előadás másolata:

Általános eljárás III szeptember 15-től hatályos Kbt. alapján

Közbeszerzési műszaki leírás a) építési beruházási munkák tervezése, számítása és kivitelezése, valamint a termék alkalmazása tekintetében az európai szabványokat közzétevő nemzeti szabványokra, európai műszaki engedélyre, közös műszaki előírásokra, nemzetközi szabványokra, az európai szabványügyi szervezetek által kidolgozott műszaki ajánlásra, ezek hiányában nemzeti szabványokra, nemzeti műszaki engedélyre, illetve nemzeti műszaki előírásokra történő hivatkozással; „vagy azzal egyenértékű” b) teljesítmény-, illetve funkcionális követelmények megadásával; c) a b) pont szerinti követelmények alapján, az e követelményeknek való megfelelés vélelmét biztosító, az a) pontban meghatározottakra történő hivatkozással; d) egyes jellemzők tekintetében az a) pontban meghatározottakra, más jellemzők tekintetében pedig a b) pontban meghatározott követelményekre történő hivatkozással.

Ökocímkére való hivatkozás Ha AK teljesítmény-, ill. funkcionális követelmények keretében környezetvédelmi jellemzőket állapít meg Feltétel: a) ezek a leírások alkalmasak a közbeszerzés tárgya tekintetében megkövetelt jellemzők meghatározására, b) a címke követelményeit tudományos adatok alapján állapították meg, c) az ökocímke olyan eljárás keretében került elfogadásra, amelyben valamennyi érdekelt fél részt vehetett, és d) a leírások valamennyi érdekelt számára hozzáférhetők.

Építési beruházások előkészítése során készítendő dokumentáció Korábban: 162/2004. (V.21.) Korm. Rend. (Épköz.) Korábban: 162/2004. (V.21.) Korm. Rend. (Épköz.) július 10.-szept. 15.-től: július 10.-szept. 15.-től: 215/2010. (VII. 9.) Korm. Rend.

Ajánlati biztosíték Opcionális Opcionális Célja: az eljárásban való részvétel és az ajánlati kötöttség biztosítása Célja: az eljárásban való részvétel és az ajánlati kötöttség biztosítása Az ajánlatkérő oldalán potenciálisan felmerülő veszteség mértékére tekintettel kell meghatározni. Az ajánlatkérő oldalán potenciálisan felmerülő veszteség mértékére tekintettel kell meghatározni. Teljesítés módjai Teljesítés módjai Visszafizetés: Visszafizetés: az ajánlattevők részére az ajánlati felhívás visszavonását, ajánlatának érvénytelenné nyilvánítását, illetőleg az eljárás eredményének kihirdetését követő 10 napon belül; az ajánlattevők részére az ajánlati felhívás visszavonását, ajánlatának érvénytelenné nyilvánítását, illetőleg az eljárás eredményének kihirdetését követő 10 napon belül; a nyertes ajánlattevő, valamint – a 91. § (2) bekezdése szerinti esetben – a második legkedvezőbb ajánlatot tevő részére a szerződéskötést követő 10 napon belül, kivéve, ha a biztosíték az ajánlati felhívás szerint a megkötött szerződést biztosító mellékkötelezettséggé válik. a nyertes ajánlattevő, valamint – a 91. § (2) bekezdése szerinti esetben – a második legkedvezőbb ajánlatot tevő részére a szerződéskötést követő 10 napon belül, kivéve, ha a biztosíték az ajánlati felhívás szerint a megkötött szerződést biztosító mellékkötelezettséggé válik.

Ajánlati biztosíték AK oldalán Ha az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt biztosíték adásához kötötte, a pénzben teljesített biztosíték kétszeres összegének, egyéb esetekben a biztosíték mértékének megfelelő összeg 10 napon belüli megfizetésére köteles a) az ajánlattevők részére, ha az eljárás eredményét az ajánlati felhívásban megjelölt vagy a módosított eredményhirdetési időpontig nem hirdeti ki; b) a nyertes ajánlattevő, valamint – a 91. § (2) bekezdése szerinti esetben – a második legkedvezőbb ajánlatot tevő részére, ha a szerződést nem köti meg.

Bírálati szempontok 1. Legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás 2. Összességében legelőnyösebb ajánlat 1. Részszempont 2. Súlyszám 3. Pontszám 4. Pontszámítás módszere (min- max)

Kizáró okok Kizáró ok Igazolás módja Tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették Az illetékes cégbíróság nyilvántartásának kivonata, ennek hiányában bírósági vagy hatósági igazolás, illetve nem cég keretében folytatott tevékenységek esetében, vagy amennyiben az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző által hitelesített nyilatkozat

Kizáró okok Kizáró ok Igazolás módja Gazdasági, illetőleg szakmai tevékenységével kapcsolatban jogerős bírósági ítéletben megállapított bűncselekményt követett el, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült; illetőleg akinek tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló évi CIV. törvény 5. §-a (2) bekezdésének b), illetőleg g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, illetőleg ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta 1. magánszemély esetében hatósági erkölcsi bizonyítvány 2. cég esetében az illetékes cégbíróság nyilvántartásának kivonata 3. egyéb jogalanyok esetében közjegyző által hitelesített nyilatkozat

Kizáró okok Kizáró ok Igazolás módja Közbeszerzési eljárásokban való részvételtől jogerősen eltiltásra került, az eltiltás ideje alatt Közjegyző által hitelesített nyilatkozat

Kizáró okok Kizáró ok Igazolás módja Közbeszerzési eljárásokban való részvételtől jogerősen eltiltásra került, az eltiltás ideje alatt egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének – a letelepedése szerinti ország vagy az ajánlatkérő székhelye szerinti ország jogszabályai alapján – nem tett eleget, kivéve, ha megfizetésére halasztást kapott A VPOP és a területileg illetékes APEH igazolása, vagy a területileg illetékes APEH által kiállított együttes adóigazolás A hatóság 4 munkanapon belül adja ki Eredményhirdetés időpontjában

Kizáró okok Kizáró ok Igazolás módja Korábbi – három évnél nem régebben lezárult – közbeszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott és ezért az eljárásból kizárták, illetőleg a hamis adat szolgáltatását jogerősen megállapították, a jogerősen megállapított időtartam végéig Közjegyző által hitelesített nyilatkozat

Kizáró okok Kizáró ok Igazolás módja Az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 15. §-a (5) bekezdésének a) pontjában meghatározott, két évnél nem régebben meghozott, jogerős és végrehajtható közigazgatási, illetőleg bírósági határozatban megállapított és munkaügyi bírsággal vagy az adózás rendjéről szóló törvény szerinti mulasztási bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el 1. a munkaügyi elleőrzésről szóló évi LXXV. törvény 8/C. §-a szerint vezetett nyilvántartásból ( illetvewww.ommf.gov.hu a bányászatról szóló évi XLVIII. törvény hatálya alá tartozó esetekben) nyilvánosságra hozott adatokból az ajánlatkérő ellenőrzi, 2. az adózás rendjérl szóló évi XCII. törvény 55. §-ának (6) bekezdése szerint vezetett nyilvántartásból nyilvánosságra hozott adatokból az ajánlatkérő ellenőrzi

Kizáró okok Kizáró ok Igazolás módja A büntető törvénykönyv szerinti bűnszervezetben részvétel – ideértve bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is – vesztegetés, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, az európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve pénzmosás bűncselekményt, vagy személyes joga szerinti hasonló bűncselekményt követett el, feltéve, hogy a bűncselekmény elkövetése jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült Természetes személy ajánlattevők esetében: hatósági erkölcsi bizonyítvány

Kizáró okok Kizáró ok Igazolás módja Korábbi közbeszerzési eljárásban szeptember 15-ét követően kötött szerződésével kapcsolatban a 71. § (1) bekezdés a), b) pontjai szerinti alvállalkozó felé fennálló (vég- vagy részszámlából fakadó) fizetési kötelezettsége 10%-ot meghaladó részét nem teljesítette, vagy fizetési késedelme meghaladta a fizetési határidőt követő 15 napot – annak ellenére, hogy az ajánlatkérőként szerződést kötő fél a részére határidőben fizetett –, és ezt jogerős és végrehajtható közigazgatási, illetőleg bírósági határozat megállapította, kivéve, ha a határozat keltezésének időpontja régebbi az ajánlatokkal kapcsolatos eredményhirdetést megelőző két évnél Az illetékes cégbíróság nyilvántartásának kivonata (cégkivonat, cégmásolat, vagy cégbizonyítvány) vagy ennek hiányában bírósági vagy hatósági igazolás

Kbt. 61.§ Kizáró ok Igazolás módja Kire vonatkozhat? Gazdasági, illetőleg szakmai tevékenységével kapcsolatban – öt évnél nem régebben meghozott – jogerős bírósági ítéletben megállapított jogszabálysértést követett el; Közjegyző által hitelesített nyilatkozat AT 10% AV ESZ

Kbt. 61.§ Kizáró ok Igazolás módja Kire vonatkozhat? A Tpvt. 11. §-a, vagy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 81. cikke szerinti – öt évnél nem régebben meghozott – jogerős és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság jogerős és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el versenyeztetési eljárás során; illetőleg ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság vagy bíróság – öt évnél nem régebben – jogerősen megállapította és egyúttal bírságot szabott ki Közjegyző által hitelesített nyilatkozat AT 10% AV ESZ

Kbt. 61.§ Kizáró ok Igazolás módja Kire vonatkozhat? Korábbi – öt évnél nem régebben lezárult – közbeszerzési eljárás alapján vállalt szerződéses kötelezettségének megszegését jogerős közigazgatási, illetőleg bírósági határozat megállapította Közjegyző által hitelesített nyilatkozat AK értesítési kötelezettsége 2 munkanapon belül AT 10% AV ESZ

Kbt. 61.§ Kizáró ok Igazolás módja Kire vonatkozhat? A letelepedése szerinti ország nyilvántartá sában nincs bejegyezve Az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásmegrendelés- re irányuló közbeszerzési eljárások összehangolásáról szóló 2004/18/EK irányelvnek árubeszerzés esetében a IX B. mellékletében, építési beruházás esetében a IX A. mellékletében, szolgáltatásmegrendelés esetében a IX C. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolás (kivonat) vagy egyéb igazolás, vagy nyilatkozat AT 10% AV, AV ESZ

Kbt. 61.§ Kizáró ok Igazolás módja Kire vonatkozhat? A szolgáltatás nyújtásához a letelepedése szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal, illetőleg előírt szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik Az engedély vagy a jogosítvány hiteles másolata, illetőleg a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolás AT 10% AV, AV ESZ

Kbt. 61.§ (2) bekezdés Kizáró ok Igazolás módja Kire vonatkozhat? Az ajánlatkérő székhelye szerinti önkormányzati adóhatóság által nyilvántartott, egy évnél régebben lejárt adófizetési kötelezettségé- nek nem tett eleget, kivéve, ha megfizetésére halasztást kapott Hatósági igazolás A hatóság 4 munkanapon belül adja ki Eredményhird. időpontjában AT 10% AV, AV ESZ

Kbt. 62.§ (kötelező!, AT, 10% AV, AV, ESZ) 1. három évnél nem régebben súlyos, jogszabályban meghatározott szakmai kötelezettségszegést vagy szakmai etikai szabályokba ütköző cselekedetet követett el; 2. az eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettségének (különösen 70. § (3) bekezdése, 71. §) teljesítése során olyan hamis adatot szolgáltatott, illetőleg hamis nyilatkozatot tett, melynek következtében elkerülhető lett volna, hogy az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés a nyilatkozattal érintett körülmény miatt érvénytelennek minősüljön vagy elérhető lett volna, hogy kedvezőbb legyen az ajánlatának a 81. § (4) bekezdése szerinti elbírálása, illetve a részvételi jelentkezésének 123. § (4) bekezdése, 130. § (6) bekezdése, 136/A. § (2) bekezdése, 157. § (3) bekezdése vagy 204. § (5) bekezdése szerinti rangsorolás

Igazolásokra vonatkozó előírások (Kbt. 20.§) Elektronikusan is Elektronikusan is Jegyzőkönyv (közjegyző) Jegyzőkönyv (közjegyző) Egyszerű másolat Egyszerű másolat CPV CPV Hatósági vagy közhiteles nyilvántartás Hatósági vagy közhiteles nyilvántartás

Alkalmassági kritériumok Erőforrás szervezet bevonása Erőforrás szervezet bevonása Igazolás AT-vel azonos módon Igazolás AT-vel azonos módon Nyilatkozat, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak a szerződés teljesítésének időtartama alatt Nyilatkozat, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak a szerződés teljesítésének időtartama alatt

Pénzügyi és gazdasági alkalmasság 1. Pénzügyi intézménytől származó, legfeljebb az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított kettő évre vonatkozó – erről szóló – nyilatkozattal; 2. Saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának benyújtásával (ha az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); 3. Az előző legfeljebb háromévi teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről, illetőleg ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyából származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről szóló nyilatkozatával, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak; 4. Az ajánlati felhívásban meghatározott, szakmai felelősségbiztosításának fennállásáról szóló igazolással; 5. Az ajánlatkérő által előírt tartalmú vagy elfogadott egyéb – pénzügyi, illetőleg gazdasági alkalmasságának megállapítására alkalmas – nyilatkozattal vagy dokumentummal

Műszaki-szakmai alkalmasság árubeszerzés 1. Referencia a megelőző legfeljebb 3 évből Teljesítés ideje Teljesítés ideje Teljesítés helye Teljesítés helye Szerződést kötő másik fél Szerződést kötő másik fél Szállítás tárgya Szállítás tárgya Ellenszolgáltatás összege, vagy a korábbi szállítás mennyiségére utaló más adat Ellenszolgáltatás összege, vagy a korábbi szállítás mennyiségére utaló más adat 2. A műszaki-technikai felszereltségének, a minőség biztosítása érdekében tett intézkedéseinek, illetőleg vizsgálati és kutatási eszközeinek leírása

Műszaki-szakmai alkalmasság árubeszerzés 3. Azoknak a szakembereknek (szervezeteknek), illetőleg vezetőknek a megnevezésével, képzettségük ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, különösen azok bemutatásával, akik a minőség-ellenőrzésért felelősek 4. A beszerzendő áru leírásával, mintapéldányának, illetőleg fényképének bemutatásával, amelynek eredetiségét az ajánlatkérő felhívására igazolni kell

Műszaki-szakmai alkalmasság árubeszerzés 5. Elismert (bármely nemzeti rendszerben akkreditált) tanúsító szervezettől származó tanúsítvánnyal, amely tanúsítja, hogy a leírásokra vagy szabványokra történő hivatkozással egyértelműen meghatározott áru megfelel bizonyos leírásoknak vagy szabványoknak 6. A termelési képességéről, illetőleg vizsgálati és kutatási eszközeiről, minőségbiztosítási intézkedéseiről az ajánlatkérő vagy más szervezet által végzett vizsgálattal, ha az áru összetett, vagy ha különleges célra szolgál

Műszaki-szakmai alkalmasság szolgáltatásmegrendelés „Szakértelem, hatékonyság, tapasztalat és megbízhatóság” 1. Referencia a megelőző legfeljebb 3 évből 2. Az ajánlattevő, illetőleg vezető tisztségviselői végzettségének és képzettségének ismertetésével, és különösen azon személyek végzettségének és képzettségének ismertetésével, akik a szolgáltatás teljesítéséért felelősek 3. Az előző legfeljebb három évre vonatkozóan az éves átlagos statisztikai állományi létszámáról és vezető tisztségviselőinek létszámáról készült kimutatással

Műszaki-szakmai alkalmasság szolgáltatásmegrendelés 4. Azoknak a szakembereknek (szervezeteknek), illetőleg vezetőknek a megnevezésével, képzettségük ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, különösen azok bemutatásával, akik a minőség-ellenőrzésért felelősek 5. A teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetőleg műszaki felszereltség leírásával 6. A minőség biztosítása érdekében tett intézkedéseinek, illetőleg vizsgálati és kutatási eszközeinek leírásával

Műszaki-szakmai alkalmasság szolgáltatásmegrendelés 7. A termelési képességéről, illetőleg vizsgálati és kutatási eszközeiről, minőségbiztosítási intézkedéseiről az ajánlatkérő vagy más szervezet által végzett vizsgálattal, ha a szolgáltatás összetett, vagy ha különleges célra szolgál 8. A szerződés (szolgáltatás) azon részének a megjelölésével, amelyre az ajánlattevő harmadik személlyel kíván szerződést kötni 9. Indokolt esetben azoknak a környezetvédelmi intézkedéseknek a leírásával, amelyeket az ajánlattevő a teljesítés során alkalmazni tud

Műszaki-szakmai alkalmasság építési beruházás 1. Referencia a megelőző legfeljebb 5 évből Teljesítés ideje, helye Teljesítés ideje, helye Ellenszolgáltatás mértéke Ellenszolgáltatás mértéke A teljesítés szerződésszerű volt-e A teljesítés szerződésszerű volt-e 2. A teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetőleg műszaki felszereltség leírása 3. Az ajánlattevő, illetőleg vezető tisztségviselői végzettségének és képzettségének ismertetésével, és különösen azon személyek végzettségének és képzettségének ismertetésével, akik az építési beruházás teljesítéséért felelősek

Műszaki-szakmai alkalmasság építési beruházás 4. Az előző legfeljebb három évre vonatkozóan az éves átlagos statisztikai állományi létszámáról és vezető tisztségviselőinek létszámáról készült kimutatás 5. Azoknak a szakembereknek (szervezeteknek), illetőleg vezetőknek a megnevezése, képzettségük ismertetése, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, különösen azok bemutatása, akik a minőségellenőrzésért felelősek 6. Indokolt esetben azoknak a környezetvédelmi intézkedéseknek a leírásával, amelyeket az ajánlattevő a teljesítés során alkalmazni tud

Referencia igazolás/nyilatkozat I. Árubeszerzés/szolg. A szerződést kötő másik fél Kbt. 22.§ (1) a)-e) A szerződést kötő másik fél Kbt. 22.§ (1) a)-e) Egyéb Egyéb II. Építési beruházás

Az ajánlat formai követelményei Roncsolás-mentesen nem bonható Roncsolás-mentesen nem bonható Oldalszámozás Oldalszámozás Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Eredeti/másolat (példányszám) Eredeti/másolat (példányszám) Önéletrajz Önéletrajz Cégjegyzésre jogosult aláírása Cégjegyzésre jogosult aláírása Módosítás: aláírás/szignó Módosítás: aláírás/szignó

Kbt. 70.§ (2) szerinti nyilatkozat Az AF feltételeire Az AF feltételeire A szerződés megkötésére és teljesítésére A szerződés megkötésére és teljesítésére A kért ellenszolgáltatásra A kért ellenszolgáltatásra KKV törvény alapján mikro-, kis- vagy középvállalkozás KKV törvény alapján mikro-, kis- vagy középvállalkozás

Kbt. 71.§ Az ajánlatban meg kell jelölni a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő a közbeszerzés értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben alvállalkozót vesz igénybe, b) az ajánlattevő által a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a részét (részeit) és százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni, c) az ajánlattevő részére erőforrást nyújtó szervezetet, és az ajánlati felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági minimum követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik, továbbá d) a 69. § (8) bekezdésének alkalmazása esetén az érintett – a közbeszerzés értékének tíz százalékát nem meghaladó mértékben igénybe venni kívánt – alvállalkozó nevét, címét.

Ajánlattételi határidő Főszabály 45 nap Ha az ajánlatkérő az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának napját legalább 52 nappal megelőzően, de legfeljebb 12 hónapon belül előzetes összesített tájékoztatót tartalmazó hirdetményt adott fel, és az tartalmazta az ajánlati felhívás hirdetményi mintája szerinti, a tájékoztatót tartalmazó hirdetmény feladásának időpontjában rendelkezésre álló adatokat is, 29 nap Sürgősség esetén: 22 nap

Ajánlattételi határidő Ha a AK a dokumentációt térítésmentesen és teljes terjedelemben közvetlenül elektronikus úton az ajánlattevők számára hozzáférhetővé teszi az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény közzétételének napjától, és a hirdetményben megadja a hozzáférés adatait „- 5 nap” 40 nap 24 nap