2016. 09. 22.1 A NMH Szak- és felnőttképzési Igazgatóságának államigazgatási, szolgáltatási és fejlesztő tevékenysége szakképzési tanévnyító 2012-13 Modláné.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Komplex vizsgaszervezés változásai
Advertisements

Jogszabályok, jogszabály módosítások, vitaanyagok a szakképzésben
1 A felnőttképzés aktuális jogi környezete Nagy Zsolt.
Felnőttképzési tv. és a felsőoktatás Sum István OM
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
A kormányhivatal közoktatási feladatai és az új oktatási koncepció
Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A szakképzési megállapodás és a szakmaszerkezeti döntés Helyszín dátum Nemzeti Fejlesztési.
A vizsgaszervező feladatai a vizsgabizottság működése
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának feladatai a 2011/2012. tanévben Némethné Fülöp Terézia oktatási főosztályvezető
Mátyus Mihály Osztályvezető
NAV ÁNTSZ OMMF Fogyasztóvédelem Jogszabályfigyelés
Borbély Tibor Bors szakmai tanácsadó Budapest, március HEF OP „Képződj, hogy segíthess” Foglalkoztatás és szociális.
Soós László NGM Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály
Az új szakképzési törvény alkalmazása, a tanulók gyakorlati képzése
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Az OKJ bevezetésének, a szakmai vizsgáztatásnak jogszabályi háttere.
JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK A Felnőtt képzésBEN
Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2012.
szerepe a köznevelésben
A felnőttképzéshez kapcsolódó jogszabályok változásai
Gyakorlati képzőhelyek ellenőrzése A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési Önkormányzati Szabályzata ( )
Ágazati szakképzés változásai
Soós László SZMM Felnőttképzési és Szakképzési Főosztály
A KLIK szerepe a szakképzés irányításában
Tájékoztató a szakmai vizsgaszervezés jogosultságának elnyerésére kiírt pályázatról Huller Gabriella ETI.
Szakképzési dokumentumok
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
ÜNNEPÉLYES MEGYEI TANÉVNYITÓ
NAK, Szakképzési Igazgatóság
NAK, Szakképzési Igazgatóság
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
Szakmai vizsgák az egészségügyi szakképzésekben
Szakképzési változások
„P EDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA ” TÁMOP-3.1.5/ Az OFI szerepe pedagógiai szakmai szolgáltatások megújításában Hancock Márta Budapest február.
Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Oktatási, továbbképzési és tudományos Bizottság A szakmai szakképesítő vizsgabizottságok működését érintő változások.
2014. november Rendek Tímea
SZEREPLŐK ÉS FELELŐSSÉGEK A SZAKKÉPZÉSI RENDSZERBEN MÁV KONFERENCIA
A STRATOSZ SZAKKÉPZÉSI SZABÁLYZATA 2008 TÁJÉKOZTATÓ DIASOROZAT A STRATOSZ KORSZERŰSÍTETT SZAKKÉPZÉSI SZABÁLYZATÁHOZ KÉSZÜLT: AZ MKIK TÁMOGATÁSÁVAL, A STRATOSZ.
Szakképzési közfeladatok a Kamarában
Komplex vizsga Szolnok szeptember 3.. Modulrendszerű vizsgadelegálások száma 2014 Vizsgaelnöki delegálások száma kamarai szakképesítésekben: 4157.
Az Országos Képzési Jegyzék és a szakmai és vizsgakövetelmények Bruckner László.
A felsőoktatási gyakorlóhelyek nyilvántartása november 27. Laczky Gabriella.
Szakképzési hozzájárulás szabályainak évközi változásai, valamint a től hatályos módosulások.
A SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TARTALMI IRÁNYAI MFKB megbeszélés február 5.
Munkavédelmi érdekképviselet és érdekegyeztetés Összeállította: dr. Váró György.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
A szakképzés jelene és jövője a KLIK-ben. Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény A szakképzésről szóló évi CLXXXVII.
Szakmai vizsgáztatás Modláné Görgényi Ildikó főigazgató-helyettes március 27.
Jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (Nkt.) A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény (Szt.) 229/2012. (VIII. 28.)
A Kereskedelmi és Iparkamarák szakképzési feladatai 2012.
A Nemzeti Művelődési Intézet felnőttképzési tevékenysége „A közösségi művelődés felnőttképzési feladatai” szakmai konferencia Budapest, november.
Az NSZI minőségirányítási rendszerét a BVQI tanúsította A tanév aktuális rendje és feladatai Modláné Görgényi Ildikó főigazgató-helyettes augusztus.
 a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi CLV. törvény (továbbiakban: új Szht.);  a gyakorlati képzés.
MESZK Gyermekápolás Szakmai Tagozat Beszámoló év Bognár Lászlóné tagozatvezető.
évi statisztikák. 2014/15-ös bajnoki szezonra kiadott licencek típusának megoszlása.
A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének eredményei Dr. Szinay Attila Mezőkövesd, január 28.
1 Országos szakképzési tanévnyitó igazgatói értekezlet 2010/2011. tanév A tanév rendje és aktuális feladatai Mihálka Nóra vizsgadokumentációs irodavezető.
MUNKAÜGYI FELÜGYELŐSÉGI NYÍLT NAP ÁPRILIS 03.
A szakmai vizsgáztatás rendszere MA és HOLNAP Soós László Szociális és Munkaügyi Minisztérium Felnőttképzési és Szakképzési Főosztály Székesfehérvár, 2007.
TOVÁBBTANULÁS Határidők Feladatok 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet A 2015/2016. tanév rendjéről 2. sz.melléklet ! A tanulók jelentkezése.
Akkreditált Felnőttképzési Intézmény GAZDÁLKODÓI TÁJÉKOZTATÓ Berta-Mudri Krisztina Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság Háza 8000.
A KÖZÉPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS JÖVŐJE
Nemzeti Energetikusi Hálózat
Országos szakképzési tanévnyitó igazgatói értekezlet 2010/2011. tanév
A szakmai vizsgákat követő adatszolgáltatás digitális aláírással
Miskolci Járási Hivatal
Szakfelügyeleti tapasztalatok
A magyar felnőttképzés rendszere - a szakértők szemével
Előadás másolata:

A NMH Szak- és felnőttképzési Igazgatóságának államigazgatási, szolgáltatási és fejlesztő tevékenysége szakképzési tanévnyító Modláné Görgényi Ildikó főigazgató-helyettes NMH Szak- és Felnőttképzési Igazgatóság

/2011. (XII. 28.) Kormány rendelet Nemzeti Munkaügyi Hivatal szakmai irányítása alá tartozó szakigazgatási szervek, feladat és hatáskör: –foglalkoztatási szerv, működtetése –munkavédelmi és munkaügyi hatóság, valamint a munkahigiénés és foglalkozás- egészségügyi szerv, működtetése –állami szakképzési és felnőttképzési szerv, működtetése: Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak-és Felnőttképzési Igazgatóság (NMH SZFI)

Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak-és Felnőttképzési Igazgatóság feladatait meghatározó jogszabályok szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény(szt) szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi CLV. törvény (szht) 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól NGM Tájékoztató a szakképző iskolák részére a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény egyes rendelkezéseinek különböző időpontokban történő hatályba lépéséről és alkalmazásáról.

A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény alapján az NMH SZFI feladatai 1. -Térségi integrált szakképző központok nyilvántartása (SZT 5. § (9) ) -Iskolarendszeren kívüli szakképzést követő komplex szakmai vizsgát valamennyi szakképesítésre irányuló szakképzés tekintetében szervezhet (SZT 12. § (2) )

Szakmai vizsgabizottság elnökének és tagjainak megbízása: Azokban a szakképesítésekben, amelyekben a gazdasági kamara a szakképesítésért felelős miniszterrel kötött megállapodás alapján kidolgozza és gondozza a szakmai és vizsgakövetelményt, az állami szakképzési és felnőttképzési szerv a vizsgaelnököt a gazdasági kamara javaslata alapján bízza meg. Vizsgaelnöki megbízást csak az állami szakképzési és felnőttképzési szerv által vezetett országos szakképzési névjegyék részét képező vizsgaelnöki névjegyzéken szereplő vizsgaelnök kaphat. (SZT14 § (2) (4)) A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény alapján az NMH SZFI feladatai 2.

Szakmai vizsgabizottság elnökének és tagjainak megbízása: A szakképesítésért felelős miniszter elkészíti, megküldi az ágazatába tartozó szakképesítések tekintetében a vizsgaelnöknek javasoltak listáját. A vizsgaelnöki névjegyzékre történő felvételt megtagadja, ha a vizsgaelnöknek javasolt személy nem felel meg a törvényben és a vizsgaelnöki névjegyzékre kerülésről szóló jogszabályban előírt feltételeknek. A gazdasági kamara közvetlenül tesz javaslatot vizsgaelnöki névjegyzékre, azokban a szakképesítésekben, amelyekben a szakképesítésért felelős miniszterrel kötött megállapodása alapján kidolgozza és gondozza a szakmai és vizsgakövetelményt. (SZT. 15. § (1) (2)) A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény alapján az NMH SZFI feladatai 3.

A szakképzésről szóló 2011.évi CLXXXVII. törvény alapján az NMH SZFI feladatai 4. Szakmai vizsgabizottság elnökének és tagjainak megbízása Fogadja évente kettő alkalommal a vizsgaelnöki névjegyzékre a javaslatot. (A vizsgabizottsági névjegyzékre javaslatot tehet a szakképesítés szerint illetékes területi gazdasági kamara, vagy ha a szakképesítés nem tartozik egyik gazdasági kamara hatáskörébe sem, akkor a szakmai szervezet vagy szakmai kamara is.)

9 A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény alapján az NMH SZFI feladatai 5. Törzslapok nyilvántartása A vizsgán született és elektronikusan kiállított törzslapok fogadása. Ha a beküldött törzslapok hibásak vagy hiányosak, akkor visszaküldése a beküldőnek az észlelt hibák harminc napon belüli kijavítására. Az elektronikusan beérkező adatok folyamatos ellenőrzése a vizsgaelnöki kijelölések alapján. A törzslapok megküldésére vagy kijavítására vonatkozó kötelezettség elmulasztása esetén, a vizsgaszervező székhelye szerint illetékes kormány hivatal tájékoztatása.

Vizsgaszervezés A Kormány hivatal a vizsgaszervezési engedélyt megadó döntés egy példányát megküldi az érintett szakképesítésért felelős miniszternek és az állami szakképzési és felnőttképzési szervnek. A Kormány hivatal a komplex szakmai vizsga szakmai ellenőrzésére jogosult szerv, jogsértés esetén a vizsgaszervezési engedélyt visszavonja és az eltiltó határozatot megküldi az érintett szakképesítésért felelős miniszternek és az állami szakképzési és felnőttképzési szervnek. A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény alapján az NMH SZFI feladatai 6.

A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény alapján az NMH SZFI feladatai 7. Szakértői névjegyzékvezetése A szakértői névjegyzéket az állami szakképzési és felnőttképzési szerv vezeti. (Az országos szakképzési névjegyzék részét képező szakértői névjegyzékben szereplő szakértő bevonásával a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározottak szerint folyik az ellenőrzés. A komplex szakmai vizsga szakmai ellenőrzését a szakképesítésért felelős miniszter végzi. (SZT.58.§))

A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény alapján az NMH SZFI feladatai 8. a szakmai követelménymodulokról szóló kormányrendelet alapján összeállítja és nyilvánosságra hozza az országos modultérképet, működteti a nemzeti referencia és koordináló központot, valamint a szakképzési tájékoztatási és információs központot, kezeli a komplex szakmai vizsgák adatait és a törzslapokat magába foglaló központi nyilvántartást, március 31-ig kiállított törzslapokat papír alapon is fogadhatja ellátja a szakképzési hozzájárulással, valamint a szakképzési és felnőttképzési támogatások kezelésével összefüggő, a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvényben meghatározott feladatokat, ellátja a Felnőttképzési Akkreditáló Testület -hatáskörébe tartozó akkreditációs ügyek elbírálásának előkészítését, - titkársági feladatait, -nyilvántartást vezet az akkreditált intézményekről és programokról, (SZT. 74. § (1) )

A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény alapján az NMH SZFI feladatai 9. Együttműködik -a szakképesítésért felelős miniszter által vezetett minisztériummal, - a meghatározott kutató- és fejlesztő-szolgáltató intézetekkel - az állami szakképzési és felnőttképzési szerv szakképzéssel összefüggő és köznevelést érintő feladatai tekintetében a megyei, fővárosi kormányhivatalokkal. törzslapokat tartalmazó központi nyilvántartás adatait elzártan, ötven évig más által nem hozzáférhető módon őrzi, ötven év után átadja az illetékes levéltárnak, A nyilvántartás alapján az elveszett, ellopott, megrongálódott vagy megsemmisült bizonyítványról bizonyítványmásodlatot állít ki A jogutód nélkül megszűnt szakmai vizsgaszervező esetében az állami szakképzési és felnőttképzési szerv kérelemre kiállítja az Europass bizonyítvány-kiegészítőt.

Együttműködés a Kormányhivatalokkal Veszprém Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály502 Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály653 Vas Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály396 Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály594 Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály342 Budapest Főváros Kormányhivatal Oktatási Főosztály 1748 Zala Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály409 Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály789 Fejér Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály528 Somogy Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály399 Békés Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály534 Csongrád Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály804 Tolna Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály350 Baranya Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály499 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály859 Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály720 Nógrád Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály175 Heves Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály428 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály601 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály905 Átvett szakmai vizsgatételcsomagok száma összesen 12235

A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény alapján azNMH SZFI feladatai 10. Gondoskodik a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács működéséhez szükséges feltételek biztosításáról, a Nemzeti Képesítési Bizottság működtetéséről

A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény alapján az NMH SZFI feladatai 11. Kamarai együttműködés A tanulószerződést és az együttműködési megállapodást is tartalmazó nyilvántartáshoz a nyilvántartást vezető hozzáférést biztosít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és az állami szakképzési és felnőttképzési szerv részére. A gyakorlati képzés folytatására jogosult szervezetek nyilvántartása tartalmának és a nyilvántartásba vételi eljárásának során hozott döntés elleni fellebbezés fogadása.

A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény alapján az NMH SZFI feladatai december 31-ig ellátja a 2011-es bevallások tekintetében a szakképzési hozzájárulással kapcsolatban a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvényben meghatározott feladatokat.

Felnőttképzés évi lezárt OSAP statisztikai adatok alapján A felnőttképzést folytató intézmények száma 1690 A felnőttképzések (tanfolyamok) száma A felnőttképzésbe beiratkozottak száma

Nemzetközi projekt fejlesztések 2012 Európai szakképzésfejlesztési eszközök a Nemzeti Referencia- és Koordinálópont alatt Az Europass bizonyítvány-kiegészítő gondozása (2005- től) ECVET- Szakképzési és Szakoktatási Kreditátviteli Rendszer kifejlesztése (2011-től) EQAVET- Európai Szakképzési Minőségbiztosítási Hálózatban való részvétel (2009-től) Nemzeti Observatory

Iskolarendszeren kívüli szakmai vizsgák szervezése I. félév szakmai vizsga megszervezése I.félév 824 szakmai vizsga megszervezése fő jelentkezett be a szakmai vizsgákra I.félév fő jelentkezett be a szakmai vizsgákra

Felnőttképzési akkreditációs tevékenység A FAT tevékenységével kapcsolatos adatok I. félév –FAT ülések száma: 13 db, –FAT szakbizottsági ülés száma: 65 db –befogadott akkreditációs kérelmek száma: 1133 db –egyéb akkreditációval kapcsolatos eljárások száma: 605 db

Köszönöm a figyelmet! Modláné Görgényi Ildikó