1 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv MIRŐL IS BESZÉLÜNK MOST ITT? teljesítésigazolásról Szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítéséről s annak elismeréséről,

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A LEADER+ Pályáztatási feltételek. Kik pályázhatnak?  A pályázónak meg kell felelni a helyi szintű pályázati felhívásban rögzített jogosultsági kritériumoknak.
Advertisements

2012. december 3. ÉSZAK KELET-PEST MEGYEI LEADER EGYESÜLET Tájékoztató Fórum.
főigazgató-helyettes
Gordos Márta Európai Együttműködési Programok Igazgatósága
Harmadik országbeli állampolgárok a magyarországi munkaerőpiacon
Építőipari kivitelezési tevékenységgel kapcsolatban néhány gondolat… 191/2009.(IX.15.) Kormányrendeletből.
Építészek felelőssége az építmények tűzvédelmében
A Nemzeti Sport Intézet szerepe a támogatási rendszerben
„Demo-Rendelet” 23/2011.(III.18.) Korm. Rendelet A zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről.
A projektek megvalósítása I.
Tájékoztató előadás. A TSZSZ működéséről és eljárásáról rendelkező jogszabályok  évi XXXIV. törvény az építmények tervezésével és kivitelezésével.
Hazai társfinanszírozási támogatási szerződés megkötésének folyamata Nagyváradi Alíz, TEÜ, PVEI Partneri szeminárium magyar partnerek részére Budapest,
KÖZOP eljárásrendek március 2. után
Önkormányzati Pénzügy „Változások”-2010 Budapest
az elektronikus építési napló
Az elektronikus építési napló (e-napló)
A kutatás-fejlesztési tevékenység minősítése az SZTNH-ban
„Geotermia a XXI. században” Kistelek február 26. Geotermia hasznosítás a bányatörvény módosításának tükrében Szabados Gábor elnök Magyar Bányászati.
ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE Az ellenőrzés jogi háttere
A projektek megvalósítása II. A projekt pénzügyi megvalósítása A támogatás lehívása 8. modul Ponácz György Márk SAKK-tréner.
Jelentések Munkakezdő jelentések Időközi jelentések  Támogatási szerződés által meghatározott időpontokban és/vagy mérföldkövenként  Tartalma: az adott.
A 259/2002. (XII.18.) Korm. rendelet január 1-től hatályos módosítása
Utazási iroda alapítása
Átalakítások körében mértékében – Vonatkozó tűzvédelmi jogszabályok előadó: Csuba Bendegúz tű. ezredes II. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia 2011.
Integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzése” c. 2002/2003 évi Phare program FIZETÉSI KÉRELMEK TIPIKUS HIBÁI Hayde Nóra, pénzügyi menedzser VÁTI Kht.
Projektzárással kapcsolatos teendők
A jogszabályi változások irányai dr. Andráczi-Tóth Veronika Nemzeti Erőforrás Minisztérium Családi és Szociális Szolgáltatások Főosztálya.
Pannónia Kincse LEADER Egyesület EMVA VIDÉKFEJLESZTÉSI JOGCÍMEK HELYSZÍNI ELLENŐRZÉSSEL KAPCSOLATOS FONTOSABB TUDNIVALÓK.
Projekt adatlaphoz csatolandó dokumentumok 1. célterület Nyilatkozat a Helyi Akciócsoporttal való együttműködésről Nyilatkozat honlapon történő megjelenésről.
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
Fás szárú energetikai ültetvények telepítésének engedélyeztetése.
Építési projectek monitoringja a szakmai szakértő szemével
Tájékoztató előadás. A TSZSZ működéséről és eljárásáról rendelkező jogszabályok  évi XXXIV. törvény az építmények tervezésével és kivitelezésével.
MKIK MKIK mellett független szervezetként működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) október 9.
Etikai kódex, ajánlott szerződésminták az építőiparban
1. Tájékoztató előadás A TSZSZ működéséről és eljárásáról rendelkező jogszabályok  évi XXXIV. törvény az építmények tervezésével és kivitelezésével.
Igazságügyi pszichiáter szerepe a büntetőeljárás rendőri szakában
A köztisztviselők jogállásáról…
Szakértői bizonyítás a büntető eljárásban
Álláskeresőként történő nyilvántartás
MiFiN Mikrofinanszírozó Zrt. hitelezési termékei
40/2006. (VI. 26.) GKM rendelet BIZTONSÁGI JELENTÉS & ÉVES BESZÁMOLÓ.
A fogyasztó és a vállalkozás fogalma, gyakorlati kérdések az Fgytv. végrehajtása során Országos szakmai konferencia Budapest, Dr. Eitmann.
Teljesítésigazolási Szakértői Szerv működése és tapasztalatai 1.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
Pályázati audit. Jogszabályi háttér as periódusban változatlan volt  Közösségi joganyag 1083/2006/EK rendelet 1828/2006/EK rendelet 1080/2006/EK.
A jegyző szakhatósági közreműködése az útügyi, bányafelügyeleti és műszaki biztonsági engedélyezési eljárásokban Gida Attila főosztályvezető-helyettes.
Helyszíni ellenőrzés Grigely Győző, KDRFÜ. Az ellenőrzés jogi háttere Támogatási Szerződés, ÁSZF 10. pont „Kedvezményezett a Szerződés aláírásával kötelezettséget.
Az aktuális ágazati jogszabályi környezet, szabványok és ezek változásai - 1 Mérnöki Kamara - 27/12/ továbbképzés Előadó: Tóth András.
Teljesítésigazolási Szakértői Szerv működése és tapasztalatai 1.
Tájékoztató előadás. Tájékoztató előadás A TSZSZ működéséről és eljárásáról rendelkező jogszabályok évi XXXIV. törvény az építmények tervezésével.
Az ideiglenes biztosítási intézkedés elrendelésének általános és különös szabályai Villányi- Kollár Károly Dusán okleveles nemzetközi adószakértő.
TFK–ITS–TSZT–TAK–TKR–HÉSZ
A közigazgatási eljárás II.
Általános tájékoztatás az építőipari regisztrációról Az építőipari kivitelező vállalkozások regisztrációjának gyakorlati tudnivalói Győr, december.
Tájékoztató előadás. Tájékoztató előadás A TSZSZ működéséről és eljárásáról rendelkező jogszabályok évi XXXIV. törvény az építmények tervezésével.
Közbeszerzési tudnivalók
Tájékoztató előadás. Tájékoztató előadás Az eljárás menete Kérelem Hiánypótlás Befogadás Szakértői tanács kirendelése Helyszíni szemle Szakvélemény.
Elektronikus építési napló
Angyal László főosztályvezető november 16..
Horváth Sándor Építésfelügyeleti szakmai nap július 5.
Országgyűlési Képviselők választása április 8.
Közbeszerzési Döntőbizottság
Kötelezettségvállalás nyilvántartása, számvitele
Építészek felelőssége az építmények tűzvédelmében
Közbeszerzési Hatóság
TŰZÁLLÓ KÁBELRENDSZEREK TANÚSÍTÁSA
A közbeszerzési törvénynek a Közbeszerzési Hatóság
Közbeszerzési Döntőbizottság
az összeférhetetlenségre vonatkozó magyar szabályozás bemutatása
Előadás másolata:

1 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv MIRŐL IS BESZÉLÜNK MOST ITT? teljesítésigazolásról Szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítéséről s annak elismeréséről, azaz a teljesítésigazolásról

2 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv MIRE IRÁNYULÓ SZERZŐDÉSEKRŐL BESZÉLÜNK? Építési beruházási tevékenységhez kapcsolódó összes tevékenységre irányuló szerződések. Vonatkozó jogszabály: évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről

3 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv PONTOSABBAN FOGALMAZVA! Építési beruházás: az építési tevékenység megvalósításával összefüggésben végzett gazdasági, és építésügyi tevékenységek összessége. Vonatkozó jogszabályi hely: évi LXXVIII. törvény 2. § 30. pontja.

4 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv HA A GAZDASÁGI ÉLETÜNKBEN EZ IGY TÖRTÉNNE, AKKOR A MAI ELŐADÁS TOVÁBBI RÉSZE OKA FOGYOTTÁ VÁLNA.

5 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv HA BAJ VAN A TELJESÍTÉSIGAZOLÁSOKKAL MI TÖRTÉNIK? Kevés vállalkozás viseli el a ki nem fizetett beruházásokat s folytatni tudja tovább tevékenységét. Ha alvállalkozói is voltak akkor tova gyűrűzik a probléma.

6 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv Az Országgyűlés az építésügyi lánctartozások megakadályozása érdekében létrehozta a Teljesítésigazolási Szakértői Szervet.

7 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv Jogszabályi háttér:  évi XLVII. törvény az igazságügyi szakértői tevékenységről;  évi XXXIV. törvény az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetekről …;  236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet a Teljesítésigazolási Szakértő Szervvel kapcsolatos egyes kérdésekről.

8 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv  évi XLVII. törvény az igazságügyi szakértői tevékenységről 1. § (1) Az igazságügyi szakértő feladata, hogy a bíróság, a közjegyző, az ügyészség, a rendőrség és a jogszabályban meghatározott más hatóság (a továbbiakban együtt: hatóság) kirendelése, vagy megbízás alapján, a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleménnyel segítse a tényállás megállapítását, a szakkérdés eldöntését. (2) Az igazságügyi szakértő a tevékenységét e törvény és más jogszabályok rendelkezései, valamint a tevékenységére irányadó szakmai szabályok megtartásával, legjobb tudása szerint köteles végezni.

9 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv  évi XLVII. törvény az igazságügyi szakértői tevékenységről 2. § (1) Igazságügyi szakértői tevékenységet az erre feljogosított a) természetes személy, b) cégjegyzékbe bejegyzett gazdasági társaság, valamint a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező vállalkozás, c) e célra létesített igazságügyi szakértői intézmény, d) igazságügyi szakértői testület, e) külön jogszabályban feljogosított állami szerv, intézmény, szervezet, f) külön törvény szerinti Teljesítésigazolási Szakértői Szerv végezhet.

10 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv  évi XXXIV. törvény az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetekről, és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, kapcsolatos a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról

11 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv 1.§ (1) A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv az építészeti-műszaki tervezési, építési, kivitelezési szerződés (a továbbiakban együtt: szerződés) teljesítéséből eredő, e törvényben meghatározott kérdésekben a megrendelő, a tervező, a kivitelező vagy az alvállalkozó (a továbbiakban együtt: fél) megbízására, szakértői véleményt ad, ha a teljesítésigazolás kiadása nem történt meg, a kiadása vitás, vagy a teljesítésigazolás kiadásra került, de a kifizetés nem történt meg.

12 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (2) A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv véleménye a szerződést biztosító mellékkötelezettségek érvényesíthetőségéhez is kérhető, amennyiben az érvényesítés kérdése vitás a szerződő felek között. (3) A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv eljárása a Magyarországon történő építési beruházásokra terjed ki.

13 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (4) E törvény alkalmazásában a) szerződést biztosító mellékkötelezettség a bankgarancia, zálogjog és kezesség, b) biztosítékot nyújtó személy: a bankgaranciát vállaló pénzügyi intézmény, a zálogkötelezett és a kezes. (5) A szakértői vélemény jogszabályban meghatározott díjazás ellenében kérhető. (236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet 9. § (2) szerint)

14 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv 6) A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv - a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleményére alapított per kivételével - az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 1. § (1) bekezdésében meghatározott szervek eljárásában nem rendelhető ki. (7) Az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv, valamint a tagjának jogaira és kötelezettségeire a Szaktv. rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

15 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (8) E törvény alkalmazásában építési beruházás alatt az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 2. § 30. pontjában foglalt tevékenységek összessége értendő.

16 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv Fontos törvényi részletek  Magyarországi építési beruházásokra terjed ki  Építészeti műszaki tervezési, építési, kivitelezési szerződés teljesítéséből eredő kérdésekben ad szakvéleményt, ha a teljesítésigazolás nem került kiadásra, kiadása vitás, vagy a teljesítésigazolás kiadása megtörtént, de kifizetése nem.  Szerződést biztosító mellékkötelezettségek tekintetében is kérhető (pl. bankgarancia, zálogjog, kezesség)  Kérelem benyújtásától számított 5 nap van hiánypótlás felszólítására  A vizsgálatot a TSZSZ vezető által kijelölt 3 tagú szakértői tanács a kivitelezés helyszínén folytatja le.  Szakvélemény legfőbb kérdése: a szerződésnek megfelelő teljesítés megtörtént-e, az egyértelműen teljesített munka ellenértéke milyen összegben indokolt

17 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv Kormányrendelet (részletek)  Szakmai létszáma a TSZSZ-nek: 202 fő (200 fő igazságügyi szakértő + vezető (Máté Miklós) + vezető- helyettes (Csermely Gábor));  Szakterületek: tűzvédelem, környezetvédelem, közlekedéssel kapcsolatos sajátos építményfajták, vízügy, építésügy (jelenleg a vasútépítés nincsen benne);  Szakértői tanács 3 főből áll. TSZSZ vezető jelöli ki az adott kérelem elbírálására;  Kérelem benyújtása: helyszín szerint illetékes területi kereskedelmi és iparkamaránál, vagy az MKIK-nál;  Szakértői díj: vitatott nettó összeg 1 %-a (min , max Ft);  Határidő: 30 nap, amely indokolt esetben egyszer további 30 nappal meghosszabbítható.

18 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv Kérelem benyújtása  Kormányrendelet 1. sz. melléklete szerint, lehetőleg digitális formátumban  Kiemelendő a vitatott teljesítés részletes leírásának fontossága (5. pont részletes ismertetése)

19 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv FONTOS DOKUMENTUMOK A kérelemhez csatolni kell minden olyan dokumentumot, amely a teljesítést egyértelműen igazolja, a teljesítésigazolást alátámasztja:  felek között létrejött szerződés,  költségvetés (szerződés szerinti, illetve a teljesítésigazolás részletezését tartalmazót),  a feladat elvégzésére vonatkozó tervek, engedélyek, azok mellékleteivel,  kivitelezés dokumentumai (építési naplók, kooperációs jegyzőkönyvek, levelezések)  beépített anyagok megfelelőség igazolásai,  kivitelezői, felelős műszaki vezetői, szakhatósági hozzájáruló nyilatkozatok,  azokat az igazoló dokumentumokat, amelyek a terveknek, és a szerződésnek megfelelő minőséget igazolják, különös tekintettel a felek között felmerült vitás kérdésekre.

20 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv Mire használható a szakvélemény  Felek közötti megállapodás elősegítésére  Keresetindításhoz (szakvélemény kézbesítésétől számított 60 napon belül)  Ezen eljárás kiemelt jelentőségű perként kezelendő  Ideiglenes intézkedés történik a szakvéleményben teljes bizonyossággal megállapított tervezési, építési és kivitelezés szerinti munkák összegéről

21 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv Elérhetőségek Kérelemmel kapcsolatban: Kérdésekkel:

22 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv KÖSZÖNÖM FIGYELMÜKET Lichner András Gyula TSZSZ tag