A gyermekről alkotott kép(ek) változásai Pukánszky Béla Szegedi Tudományegyetem

A gyermekkortörténet „haszna” A múlt befolyásolja a jelent Mentalitástörténet Eszmei gyökerek, átörökített tradíciók „Mába nyúló történelem” A gyerekkortörténet segít a mai gyerekkor(ok) megértéséhez is Egy példa a segítő gesztus történetéhez:

Rembrandt: Két asszony járni tanít egy gyermeket. Krétarajz, 1640

Vincent van Gogh: Első lépések, 1890

Pablo Picasso: Első lépések, 1940

A gyermekkép történeti-kulturális változásai Gyermekkép-toposzok történelemben

„A gyermek mint a jövő záloga” Sorsfordító pillanatokban, végveszélyben szakrális gyermekáldozatok (pl. i. e. 310 Karthágó) Gyermekáldozatra készülő karthagói pap

„A gyermek mint a jövő záloga” Egyiptomban: Megbecsült, értékes teremtmény a gyermek. Oktatni, nevelni kell, hogy meg tudjon felelni az örökérvényű normáknak. Statikus világkép, statikus nevelési elvek és módszerek. Szerették, ha egy gyermek felnőttes módon beszél, viselkedik, de: kicsiny korukban „játszani is engedték” őket:

Játékszerek Kr. e. 1100 körül

„A gyermekies gyermek” A görögöket érdekelték a gyermekkor sajátos vonásai: pl. játékos, ijedős, félénk, vágyik a szeretetre. „Szólt ragyogó Hektór, s karját nyújtotta fiáért; csakhogy a szépövü dajkához pityeregve simult most vissza a gyermek, mert megijedt, így látva az apját, félt a sok érctől és a sisak lószőr-tarajától, Látva, hogyan leng az föntről iszonyú lobogással Fölnevetett szerető jó apja, meg anyja, az úrnő, És ragyogó Hektór tüstént lecsatolta sisakját, és maga mellé tette a földre a messzesugárzót. Megcsókolta fiát, szeliden ringatta a karján...” (Homérosz: Iliász, 6. ének, Devecseri Gábor fordítása)

„A nevelésre szoruló gyermek” Korai kereszténység Szent Jeromos (349-420) levelei a leánynevelésről: „Miután aztán remegő kézzel kezdi stílusát a viaszon végighúzni, akkor vagy más valakinek kell őt kezénél fognia és gyenge ujjacskáit irányítania, vagy pedig az írótáblába kell bevésni a betűket, hogy keze nyoma ugyanazokban a barázdákban haladhasson végig széltől szélig s kifelé kalandozni ne bírjon.”

Bartholomeus Metlinger nevelési tanácsadó kézikönyve, 1473

Ifj. Hans Holbein metszete Luther egyik röpiratának címlapján: „nit allein die Knaben, sonder auch Döchterlin zur Schul geschickt werden…”

„A bűnben fogant gyermek” Szent Ágoston (354-430) A gyermek veleszületett ösztönei hordozzák a „bűn alapanyagát”,de ez igazi bűnné csak a személyes „beleegyezésével” válik. Pedagógiai következmény: az esendő gyermeket nevelni kell. Szeretettel párosuló szigor, testi fenyíték

Az ördögien rossz, vásott gyerek. Egy 19. századi angol képeskönyv illusztrációja

„A segítségre szoruló gyermek” A középkori keresztény egyház mint gyermekvédő Egyházi és világi törvények a gyermekgyilkosság és a kitevés ellen A talált gyermekek „feltételes megkeresztelése” Gyermekmenhelyek létesítése (Milánó 787, Bergamo 982, Padua 1000, Montpellier 1070, Firenze 1161). III. Ince árvaházat alapít Rómában (1198), mert sok anya a Tiberisbe dobta újszülött gyermekét.

„Az ártatlan gyermek” Középkori szerzők a gyermeki ártatlanságról: Bartholomaeus Anglicus (1203-1272): A „puer” (fiú) a „puritas” szóból származik, a „puella” (leány) pedig a „pupilla”, azaz „szembogár” szóból, mert a leányok olyan tiszták, mint a szem pupillája.

„Az isteni gyermek” Jézus-kultusz a 12. századtól. Albrecht Altdorfer: Mária és a gyermek Jézus, 1520.

A felvilágosodás gyermekképe: „a gyermek mint hiánylény” A gyermeket neveli, formálni, oktatni kell, mert különben elsorvadnak a képességei. (Szántóföld-metafora). „Az ember csakis a nevelés által válhat emberré. Semmi más, mint amivé a nevelés teszi … az educatioban rejlik az emberi tökéletesség nagy titka.” (Immanuel Kant über Pädagogik. 1901. 71. o.)

„Az iskolás gyermek” A 19. században válik általánossá. Alkalmazkodik az iskola stilizált, pedagógiailag megformált belső világához. Felügyelet és kontroll alatt való élés. Az iskolai kontroll kiterjesztése az iskolán kívüli világra. Felkészítés a életre, illetve arra, amit a tantervkészítők annak vélnek.

A csínytevő gyermek Én Ujságom, 1892

Oskar Pletsch: Nevelőintézet (Ironikus hangvétel, felnőtt állampolgárok nevelése)

Romantikus gyermekkép: „a gyermek mint istenség” A gyermek mint megmentő. A gyermekkel való együttlét a felnőtt számára: az elveszett teljesség újrafelfedezése. Racionalizmussal szemben teremtő fantázia. A világ érzelmi alapon álló befogadásának képessége. Mitikus gyermekvilág. A „varázsától megfosztott” világ újra „varázslatossá” válik.

A fejlődés ugyanis nemcsak gyarapodás, hanem veszteség is A fejlődés ugyanis nemcsak gyarapodás, hanem veszteség is. „Az egységesítő, éltető erő csökken, a kifelé ható, extenzív, kiterjeszkedést elősegítő erő növekszik. Csökken a beleélő-képesség, a képzelőerő. Messianisztikus hevület: „Gyermek! – már ez a szó is felemelően hat az emberre és boldoggá teszi, mint ahogy egy egészséges gyermek megpillantása boldogsággal tölt el mindenkit, és ahogyan a „tiszta gyermek” fogalma reménységet ébreszt bennünk.”

„Halottak vagyunk, minden halott, ami körülvesz bennünket, üresen kong minden tudásunk, üresek vagyunk gyermekeink számára, majdnem minden amit kimondunk kong az ürességtől, tartalmatlan, élettelen…” „Siessünk! Engedjük magunkat eljutni gyermekeinkhez! Engedjük, hogy megtöltsenek bennünket élettel! Éljünk velük, és engedjük, hogy velünk éljenek. … Tanuljunk gyermekeinktől … Éljünk a gyermekeinknek: így hoznak ők számunkra békét és boldogságot. („Laßt uns unseren Kindern leben…”) (Friedrich Fröbel)

Guido Reni (1575-1642): Bacchus mint gyermek

„Az önérvényesítő gyermek” Benjamin Spock (1903-1998): Csecsemőgondozás és gyermeknevelés (Common Sense Book of Baby and Child Care, 1946) Liberális nevelési elvek Az a gyermek, aki nem kap szeretet, érzéketlen felnőtté válik. „Gyermekszoba-hedonizmus”: ami jó a babának, az jó a mamának is.

„A siettetett gyermek” Visszatérnek az évezredekkel ezelőtti gyermekkép elemek?? Kifelé a gyermekkorból, légy felnőtt minél hamarabb!

A fogyatékos gyermekről alkotott „paradigmatikus” képek

1. A „tökéletesítendő” fogyatékos gyermek 18. század és a 19. század első fele: „perfektibilitás-koncepció” (Vera Moser) Diskurzusok az emberi természetről, a tökéletességről, „tökéletesíthetőségről”. Elvárások az iskolába lépő gyerekkel szemben: „ne legyen törékeny, ne legyen buta” (Salzmann, 1784).

Diskurzusok a „normalitásról” és az „abnormalitásról” Diskurzusok a „normalitásról” és az „abnormalitásról”. Mindkettő társadalmi konstrukció. Az erdőkből szörnyek, állat-emberek, elvadult gyermekek kerülnek elő. „Nemes vademberek” ők - Rousseau szavaival élve? Lehet-e őket közelíteni az emberi tökéletességhez? Ha nem, mi a nevelhetőségük határa? Orvosi és pedagógiai kísérletek a gyógyításra és a nevelésre, a „normalizálásra”.

Jean Marc Gaspard Itard (1775-1850) francia orvos kísérlete Viktorral, az aveyroni árvával 1798).

2. Az „elkülönítendő” fogyatékos gyermek Új diskurzus a 19. század folyamán: a társadalmi „hasznosság”-ról. A társadalmi vita már nem elsősorban a „tökéletesítésük” körül forog, hanem az elkülönítésük, gondozásuk lehetőségei és költségei körül. A korábbi nagy, „multifunkcionális” intézmények fogyatékosság-típus szerint szakosodnak.

Bicêtre

Philiie Pinel (1745-1826) nőbeteget kezel a Salpêtrière-ben. Tony Robert-Fleury festménye, 1795

További példák: Filantróp magánkezdeményezések révén „nevelőházak”, szegregált intézetek alakulnak Magyarországon is. Jólészi Cházár András (1745-1816): Váci Siketek Nevelőháza, 1802 Beitl Rafael: Vakok Intézete, 1826 Pozsony, majd Pest Frim Jakab (1852-1919): „Munka” nevű intézet Rákospalotán, majd „Első magyar hülye-nevelő és ápoló intézet” ugyanott

Az első magyar népoktatási törvény (1868) kizárta a népiskolai oktatásból az értelmi fogyatékos gyermekeket.

Egy századforduló utáni magyar példa: Nádai Pál költői hangú apoteózis a gyermekségről. Néhány cím: A gyermekszoba, A mesélésről, A gyermek játékai, Razzia a képeskönyvek körül, A gyermek lelki élete. Az első kötet utolsó fejezetének címe: „Az ideges gyermek”.

„… a mai pedagógus és idegorvos nem a jövő utópiáin dolgozik „… a mai pedagógus és idegorvos nem a jövő utópiáin dolgozik. Neki adva van: száz, ezer, sok ezer vézna kis gyermek, akinek idegzete nyugtalan, szervezete bágyadt, elméje nehézkes, érzékei megbízhatatlanok. És ő hozzá így szól a társdalom: nevelj belőlük is embert! Ha a gyermek értelme fogyatékos, pótold ki türelmes oktatással, ha erkölcsi beszámíthatósága kétes, ha nem tudja, mi a jó, mi a rossz, ha hazug, ha lop, ha kegyetlen és féktelen a szenvedélyekben, te javítsd meg szerető türelmeddel.” (Nádai, 1911, 278.)

„A mi csodálatosan érett gyermekvédő politikánk ezen a téren is segítségre siet a szociális pedagógiának. És ma már egy olyan intézménnyel szolgálja az ideges gyermekek ügyét, amellyel Magyarország példát ad a világnak. Valahol a budai hársfák közt, csöndes magánosságban otthont emelt nekik.” Vértes O. József: „Ideges gyermekek alsó- és középfokú állami intézete” 1909-től.

Tudomány és szegregáció Az elkülönült intézményekben való oktatás a fejlett országokban drámai mértékben növekedik a századfordulón. A kisegítő iskola karrierje.

A kisegítő osztályba sorolás eszközei: pedagógiai megfigyelés, és orvosi diagnosztika. Személyiséglapok. A „gyengeelméjűség” fogalmának újrakonstruálása: pszichopatológiai alapozás. Ludwig Strümpell (1812-1899) koncepciója a gyermekhibákról.

Strümpell „pedagógiai pszichopatológiát” alkot. 395 „gyermekhibát” sorol fel. Például: félénkség, pajkosság, munkakerülés, önfejűség, határozatlanság, torkosság, hazudozás, kényszercselekvések. A 395 tételből álló katalógus egyike a butaság (Dummheit).

Kik a buták? „Egyfelől a lassú gondolkodásúak, akiknek az esetében a tanulás és a fogalmak összekapcsolása bizonyos fokig megnehezített. Másfelől pedig a ténylegesen buták, akik az oksági összefüggéseket nem értik. Néha csak csökkent felfogóképességről van szó, vagy az emlékezet és felidéző-képesség gyengeségéről. A butaság orvosi értelemben abban különbözik a gyengeelméjűségtől (Schwachsinn), hogy a morális szféra a buták esetében teljesen érintetlen marad…” (közli Oelkers, 2001) A gyengeelméjűség – úgymond - összefügg a moralitással. Eugenikai mozgalom az USÁ-ban.

Az eugenika háttere: félelem a fogyatékos személyektől Még a poétikus sorokkal gyermek-apoteózist hirdető Nádai is elismerően ír a századelő eugenikai mozgalmáról. „Egy új tudomány is indult …, amelynek egyetemi katedrája és laboratoriuma is van immár Amerikában. Az eugenika ez, amely úgy keresi az emberfaj javításának módjait, a jobb emberanyag lehetőségét, mint ahogy a természettudósok a növény- és állatvilágban már régóta cselekszik Az ideál persze az volna, hogy erős, ép és tiszta fajokat lehessen összekeverni és tenyészteni egy társadalmat, amelytől távol áll minden, ami nyomorult, ami bűn, ami beteg, ami senyveszt.” (Nádai, 1911, 278.)

Eugenika az Egyesült Államokban Utópiák, amelyekben tökéletes emberi lények népesítetik be az országot. Gyanakvás a fogyatékos személyekkel és a szegényekkel szemben. A fogyatékos személyek, a szegények, a bevándorlók, lelki, kulturális, gazdasági problémái természettől elrendeltek, nem megelőzhetők és nem visszafordíthatók.

Mítosz a „gyengeelméjűek fenyegetésé”-ről.

3. A „társadalomba beillesztendő” fogyatékos gyermek Az 1960-as, 70-évek Európája. A gyógypedagógiai fejlesztés célja a részvétel a társadalom életében. Radikális paradigmaváltás a gyermekképben: a fogyatékos gyermek nem gyógyításra, korrekcióra váró deficites „hiánylény”, akit csak elkülönített intézményben lehet fejleszteni.

A fogyatékos személyről alkotott korszerű szemléletmód arra a meggyőződésre épül, hogy a fogyatékos személynek joga van arra, hogy képességei minél sokoldalúbb kibontakoztatása révén „normalizált” emberi életet éljen.

Források: Winzer, Margret A. (1993): The History of special education. From isolation to inegration. Gallaudet University Press. Gordosné Szabó Anna (1996): Gyógypedagógia-történet. I. Egyetemes gyógypedagógia-történet a XX. századig. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Kálmán Zsófia és Könczei György (2002): A Taigetosztól az esélyegyenlőségig. Osiris Kiadó, Budapest. Oelkers, Jürgen (2001): Vorlesung: „Romantik ud das Bild Kides”. URL: http://paed-services.uzh.ch/user_downloads/336/003_Gesamt0102.pdf Letöltés: 2011. október 10. Moser, Vera (2001): Perfektibilität – Förderung – Teilhabe/Inklusion. Eine Paradigmengeschichte der Behindertenpädagogik. In: Nóbik, A. és Pukánszky B. (2010., szerk): Normalität, Abnormalität und Devianz. Peter Lang Verlag, Frankfurt am Main.

Köszönöm a figyelmet!