SZÍVCSERE Márk 14:1-14.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Íme, az én anyám és az én testvéreim
Advertisements

Ami a Tiéd.
ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Isten célja a gyülekezettel 2: Közösség
JÉZUS KRISZTUS A SZERETET „SZÉLSŐSÉGE”
Mit kell tenned, ha meg akarsz térni Istenhez?
Lemondás az uralomról I.Jézus Krisztus megtiltotta a tanítványkörnek az uralkodást, úgy, ahogy azt a társadalomban gyakorolják. Mk 10:35-45 „Ekkor hozzálépett.
A PÁSKABÁRÁNY ELRENDELÉSE:
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
Húsvét az élet ünnepe.
Milyen zajos, nyüzsgő város! S mi egy lelket sem ismerünk. Ne aggódj testvér! Szombaton elmegyünk a folyóparton levő imahelyre. Isten majd gondoskodik.
A hit ideje, a „most” Folk Iván. Róma 10:10 Márk 5:36 A szívünkkel hiszünk.
„Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. És íme, Jézus szembejött velük,
Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek.
ALAPIGE: 1Kir 3,
BÁTOR VAGY GYÁVA (alamuszi) KERESZTYÉN VAGY?
Isten igéje éles kard,mely véd. Boldog a ki azzal vív csatát mert győzhet százszor is.
Bibliatábor nyár Püspökladány.
AzÉletigéje március „Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki engem küldött, és hogy elvégezzem művét.” (Jn 4, 34)
JÉZUS ÉS A HÁZASSÁGTÖRŐ ASSZONY
Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet, de Ő azt mondta: NEM!
Úton böjtben Helyettem meghalt Ő Elvette minden bűnöm Mondd, ó, mondd ki volt Ő? Meghalt a Golgotán, Függött a keresztfán, Jézus, Jézusnak hívják.
JÓ REGGELT !.
Kenyered és borod táplál engem, Te gyógyítod szívem, hogyha fáj. Maradj velünk, úgy kérünk, Jézus, maradj velünk! Tiéd leszek, Néked élek már!
Helyettem meghalt Ő Elvette minden bűnöm Mondd, ó, mondd ki volt Ő? Meghalt a Golgotán, Függött a keresztfán, Jézus, Jézusnak hívják.
JÓ REGGELT !.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Gyülekezet Koinónia - Közösség.
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
EGYHÁZI IMATALÁLKOZÓ AZ EURÓPAI ROMÁKÉRT április 12. csütörtök KDOBVI baracskai objektum.
Királyi kenet Heidelbergi KT 31., 32..
Asztal- és életközösség Jézussal
Olyan furcsán alakult minden, a nagy terv nem ez volt,
A TÉKOZLÓ FIÚ (Hatodik lecke) Megvalósítás
Kicsoda Isten? 4. prédikáció
Barnett Newman: ( ) Ábrahám olaj, vászon 1949
ISTEN hozott köztünk!.
7. Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást,
Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.
Isten mondta.
KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK! Elközelgett pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely húsvétnak mondatik.
Mindig kapcsolatban Vele
Folyamodjatok az Úrhoz,
Bízd Újra Életed Krisztusra!
Kegyelem által Élet Világosságban.  Jn20,30-31 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek.
Mt 19,16-30.
Az első csoda: Kánai Menyegző
Református istentisztelet 2015 január 11 vasárnap.
Karácsony Dicsőség mennyben az Istennek és
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Jn. 3:16 Mint Bárány.
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
Húsvét II Vasárnapja A - év A - év J n 20,19-31 Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek,
Hiszem és vallom Az Apostoli Hitvallás
Nagyböjt III Vasárnap Á-év János 4,5-42 Jézus megérkezett Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabhoz, amelyet Jákob.
A tetté lett szeretet Családi istentisztelet Mikulás napján Program: – Gyülekezés és énektanulás – „A tetté lett szeretet” - totyogók istentisztelete.
Az Ige Liturgiája Olvasmány Mózes első könyvéből Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. Így szólt Isten: «Teremtsünk embert képmásunkra. Isten.
Amikor Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van. Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez, ezért a zsidók közül sokan.
55.

Nagy-csütörtök C - év Jn 13,1-15.
Igeolvasás „11Ezért Mózes ezt mondta az ÚRnak: Miért tettél szolgáddal ilyen rosszat? Miért nem vagy jóindulattal hozzám, miért raktad rám ennek az egész.
„48Azután így szóltak hozzá a zsidók: „Vajon nem jól mondjuk, hogy samáriai vagy te, és ördög van benned?” 49Jézus így válaszolt: „Bennem nincsen ördög,
XVII Évközi VasárnapC - év
Húsvét II Vasárnapja B év
Húsvét III vasárnapjaC - év Jn 21,1-19.
A teremtő és gondviselő Atya
Isten lakhelye.
NEM JÓ AZ EMBERNEK EGYEDÜL? HÁZASSÁG.
Előadás másolata:

SZÍVCSERE Márk 14:1-14

Márk 14:1-3 Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe; a főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan fogják el, és öljék meg őt csellel; mert ezt mondták: "Ne az ünnepen, hogy zavargás ne legyen a nép körében.” Amikor Betániában a leprás Simon házában volt, és asztalhoz telepedett, odament egy asszony, akinél valódi és drága nárduskenet volt egy alabástrom tartóban: ezt az alabástrom tartót feltörte, és ráöntötte a kenetet Jézus fejére.

Márk 14:4-9 Egyesek bosszankodtak magukban: "Mire való a kenetnek ez a pazarlása? Hiszen el lehetett volna ezt adni több, mint háromszáz dénárért, és a pénzt a szegényeknek szétosztani." És megharagudtak az asszonyra, de Jézus ezt mondta: "Hagyjátok őt! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem, mert a szegények mindig veletek vannak, és amikor csak akartok, jót tehettek velük, én azonban nem leszek mindig veletek. Megtette, ami tőle telt: előre megkente a testemet a temetésre. Bizony, mondom néktek, hogy az egész világon bárhol hirdetik majd az evangéliumot; amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére."

Márk 14:10-11 Ekkor Júdás Iskáriótes, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy elárulja őt nekik. Amikor azok ezt meghallották, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig kereste a módját, hogyan árulhatná el Jézust egy megfelelő pillanatban.

Márk 14:12-16 A kovásztalan kenyerek első napján, amikor a húsvéti bárányt szokták áldozni, így szóltak hozzá tanítványai: "Hol akarod megenni a húsvéti vacsorát, hol készítsük el?” Jézus elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: "Menjetek a városba, és ott szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz; kövessétek őt, és ahova bemegy, mondjátok meg a házigazdának, hogy a Mester ezt üzeni: Hol van a szállásom, ahol tanítványaimmal együtt megehetem a húsvéti vacsorát? Ő majd mutat nektek egy nagy emeleti termet berendezve, készen: ott készítsétek el nekünk a vacsorát.” Elindultak tehát a tanítványok, és bementek a városba; itt mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát.

A cselekvések mozgatói Asszony a nárdus kenettel: Nem a gazdasági haszon vezette Nem az ész vezette Hála a szíve mélyén Júdás Gazdasági, hatalmi szempontok vezették Őt sem az esze vezette!!! Csalódottság, keserűség, félelem, harag a szívében

A SZÍVEM ÉRTÉKEI Máté 12: 34-35 “A szívnek teljességéből szól a száj. A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat.” (Károli) Róma 10:9: Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Ezékiel 36:26: Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. (SZÍVCSERE)

A bánat nem istentelen dolog Egy ember elvesztése Áruló a közösségben Szembenézni a halállal HOGYAN BÁNKÓDJUNK? Ne add fel a rutint Ne vonulj ki a társadalomból Mondd el a bánatodat Kérj segítséget

Legrosszabb ellenség a barátból válik Megromlott házasság Megcsalt barát/üzlettárs Fiát kitagadó apa v. apját megtagadó fiú Áruló tanítvány SOHA NE VÁLJ CSALÓDOTT TANÍTVÁNNYÁ! Ne legyenek hamis elvárásaid Jézustól! Ne hasonlítsd magad más tanítványokhoz! “Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől.” (Zsidók 3:12)

Hogyan bánj az árulóval? Tudd, semmit nem tehet Isten ellenére! Bízz Istenben! Adj esélyt neki a megtérésre! Ne legyen lelkiismeretfurdalásod miatta! (fájdalom lehet)

Tanulj ünnepelni! Jézus hitt a “feleslegesben” nárdus kenet, borostyán szelence a szegények helyett “pazarlásra” Jézuz hitt a jelképekben Őt nem a nárdus tartotta meg a pászka egy halott rituálé volt a korában CSALÁDI, EGYHÁZI, NEMZETI ÜNNEPEK a kapcsolatról szólnak