Robert és a képrejtvény... helyett

Mai közismereti óránkat egy kis alapozással kezdjük, bugyitörténelemből Kezdetben az emberiség nem viselt bugyikát. Teremtésétől – kifejlődésétől (kinek-kinek tetszése szerint, ez nem témája óránknak) kezdve egészen jó sokáig, még ruhát sem.

Amikor aztán kiűzettünk a Paradicsomból, elszégyelltük magunkat annyira, hogy csuda!

Onnantól kezdve mindent magunkra szedtünk, szépen lassan felöltöztünk Onnantól kezdve mindent magunkra szedtünk, szépen lassan felöltöztünk. Egy rétegből lett sok-sok réteg. De ami a lényeg, a bugyi, mint ruhadarab, nem létezett. Itt most képeknek kellene következnie az ősemberek, a mezopotámiaiak, föníciaiak, egyiptomiak, görögök,rómaiak, gallok, és egyéb népfajták divatjáról, de egy-két cseréprajzon kívül, nem tudunk sokat az akkori ruházkodásról ( és most szöget ütött a fejembe, honnan is tudjuk, hogy nem volt bugyijuk?)

Az idők során eljutottunk Medici Katalinig, amikor is a nevezett úrhölgy úgy döntött, nem adja meg a lovászfiúknak, ami jár nekik, és kitalálta a szóban forgó ruhadarabot, úgy az 1519-es születése után pár évvel. Hordta is, de nem teremtett vele divatot. Háromszáz évre elfeledkezett a világ arról, hogy ilyet is lehet hordani hétköznapi viseletként. A táncosnőknek viszont XV. Lajos előírta, hogy kötelező... A konvent idején találták ki a pantallót, ami ugyan megintcsak kiment a divatból, de a neve megmaradt. Később így nevezték el az új, slingelt fehérneműt, amely 1807 tavaszán tűnt föl a Palais Royalban és a körutakon. A derékon megkötött, hosszú és bő, patyolatból vagy vékony vászonból varrt bugyi végét slingelés díszítette. Az angolszász országokban ekkorra már az ilyen csodát harminc éve hordták. Hollandiában a 18. század végén a korcsolyázáshoz használták. Szintúgy a szolgálók, ha létrára kellett mászni, vagy a konyha kövét sikálni; mit bámuljanak olyasmit a fiúgyermekek, amihez semmi közük?

És ne is szaporítsuk tovább a szót, mert a bő bugyika is igen megrövidült a húszas évektől. Elterjedtté vált, és a háború miatti anyagtakarékosság magával hozta a fazonváltozást is. Ma már nem kell ugyan takarékoskodni, de a bugyi egyre nemesebb, és egyre kevesebb anyagból készül.

Nos, ezt a darabot próbálja rólunk leszedni Rob

Volt kitől tanulnia. Lefogadom, hogy mióta világ-világ, mi nők, szívesen dobálnánk le magunkról nem csak a bugyit, hanem mindenféle göncünket, egy-egy féri kedvéért. Eleinte gondolom, csak a környezetünkben található hímegyedek keltették fel érdeklődésünket. Majd jöttek a lovagok, színi társulatok, színházak. Tuti, volt színész, akiért rajongtak a nők. Érdekes, a regényekben csak a férfiak és a színésznők liezonjáról lehet olvasni. Később kitalálták a filmet. Mennyi új arcot fedezhettek fel, már akkor is! És már megint többet tudok a korabeli színésznőkről, mit a férfiakról. Még mondja valaki, hogy nem férfiközpontú a társadalmunk! Na, keressünk egy-két férfiúi tekintetet, mert maradt egy-kettő. Nehéz, nagyon nehéz. Charlie Chaplin, Buster Keaton. Nekem ők jutnak eszembe némaként. A következő nemzedékből, akiknek ugye már hangjuk is volt, Clark Gable, Jean Gabin, Jávor Pál.

Nem, nem, nincs még vége... Jönnek a hatvanas évek, és az énekesek is a filmszínészek mellé. Soroljuk csak: Jean-Paul Belmondo, Alain Delon, Marlon Brando, James Dean, Robert Redford, Roger Moore, Roy Thiennes,Harrison Ford... És nem hagyom ki, akkor sem azt, aki miatt 1968-1995 között ledobáltam volna azt a bizonyost – azóta már nem, mert kedvencnek megmaradt, de öreg, mint a postaút, Tom Jones.

És folytathatnánk a sort, szerintem órákig. De elérkeztünk a mába, és ezzel Robert Thomas Douglas Pattinsonhoz. Aki bizony azzal a bizonyos Twilight-beli csókjelenettel felébresztette bennünk az összes, alsó régióban lakó pillangót, olyannyira, hogy azok azóta sem igen tudtak nyugovóra térni. Nézzük csak? Ó a csudába, már megint elkevertem valamit! Na, megvannak!

Talán végre kezdhetjük. Jujj, nem, nem, nem!!!!!! Már megint nem a megfelelő könyvtárat nyitottam meg, azt klikkelek itt, össze-vissza. Hiába, ha már bugyit nem dobálok le! Talán végre kezdhetjük.

Ha rajtam múlna, akkor napestig nézhetnétek a képeket Robról, de valamikor be kell fejezni. Tehát, itt avége, fuss el véle .