A munkabérek nettó értékének 2012. évi megőrzéséhez nyújtható támogatás.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Bérkompenzáció teljesítésének munkaügyi ellenőrzése 2012 Irányadó eljárásjogi szabályok.
Advertisements

Az önkormányzatok feladata a közfoglalkoztatási programban
A LEADER+ Pályáztatási feltételek. Kik pályázhatnak?  A pályázónak meg kell felelni a helyi szintű pályázati felhívásban rögzített jogosultsági kritériumoknak.
2012. december 3. ÉSZAK KELET-PEST MEGYEI LEADER EGYESÜLET Tájékoztató Fórum.
Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának feladatai és lehetőségei a hátrányos helyzetű álláskeresők munkerő-piaci integrációjának elősegítése.
„Első munkahely garancia” központi munkaerő-piaci program Munkáltatói Fórum március Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ.
A 17/2010. (III. 4.) FVM rendelet a családi gazdálkodók által igénybe vehető átmeneti állami támogatásról Szeged, március 31.
8. Tétel Vállalkozásában lehetősége nyílik alkalmanként foglalkoztatni még egy fodrászt. Határozza meg, hogy mely foglalkoztatási forma keretén belül.
Szakemberek – Szakértők melyikből – mennyit ? XII. FOE Szakmai Napok Balatonalmádi 2012.
Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Workshop
Hazai társfinanszírozási támogatási szerződés megkötésének folyamata Nagyváradi Alíz, TEÜ, PVEI Partneri szeminárium magyar partnerek részére Budapest,
Európai Uniós pályázatok Unio Tender Europa Kft..
Európai Uniós pályázatok
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
A pályáztatási eljárás általános bemutatása, kiemelt projektek Czégér Zsuzsanna főosztályvezető KvVM FI KEOP KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZET Székesfehérvár 2007.április.
1 A KIFIZETÉSEK ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉSEK FOLYAMATA A KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETNÉL.
Új dolgozóval bővül szalonja. Milyen járulékfizetési kötelezettségei vannak? Hasonlítsa össze a mellékletek segítségével egy START kártyás foglalkoztatott.
Európai Uniós pályázatok
Tájékoztatás a „bérkompenzáció” ellenőrzéséről
Foglalkoztatáspolitikai célok, támogatások
Pénzügyi és szakmai elszámolás
NEA szakmai támogatások (2014) Budapest, november
A Magyar Köztársaság kormánya. A recesszió foglalkoztatásra gyakorolt hatásának kezelésével kapcsolatos munkaerő-piaci intézkedések Simon Gábor államtitkár.
Kunszentmártoni kistérség munkaerő-piaci helyzete, támogatási lehetőségek Készítette: Deák István kirendeltség-vezető.
1 Tájékoztató munkahelybővítést és megőrzést elősegítő központi és decentralizált pályázatokról, lehetőségekről Kisbér, április 8.
Európai Visszatérési Alap évi / évi allokáció szeptember 26.
Vállalati tanácsadás - sikeres pályázók, sikeres pályázat a Közép-Dunántúlon.
Vállalati tanácsadás pályázatainak értékelése
ÁROP „Partnerség erősítése”.
FOGLALKOZTATÁS BŐVÍTŐ TÁMOGATÁSOK ÉS KEDVEZMÉNYEK ÉV Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, Szombathely Szombathely,
HEFOP 2.1 Pályázati Kiírás Projektindító február 14. Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium.
1 A személyi jövedelemadó 1 %-ának kiutalása, felhasználás elszámolása.
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
1 TÁJÉKOZTATÓ A START, A START PLUSZ ÉS A START EXTRA KÁRTYA SZABÁLYAINAK VÁLTOZÁSÁRÓL ÉS EGY ÚJ JÁRULÉKKEDVEZMÉNY BEVEZETÉSÉRŐL  A START PLUSZ, illetve.
GOP /A Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése.
Időközi adatszolgáltatások teljesítése
JÁRULÉKKEDVEZMÉNY az álláskeresők mikro-, kis-, és középvállalkozásoknál, valamint a civil szervezeteknél történő foglalkoztatásának támogatása (2005.
KÖZPONTI MUNKAHELYMEGŐRZŐ TÁMOGATÁSI RENDSZER (1991. IV. tv. Flt; 6/1996. MÜM rendelet; 1/2009. MAT határozat) Németh Zsolt igazgató Nyugat-dunántúli Regionális.
A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja TÁMOP /1/KMR
Modellprogram a szociális szövetkezetek hálózatosodása érdekében TÁMOP /1.
Szakképzési hozzájárulás szabályainak évközi változásai, valamint a től hatályos módosulások.
Személyi jövedelemadó 1+1% felajánlása, fogadása Simon Réka adóügyi ügyintéző NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága Eljárási Osztály Eger, április.
Munkáltatói Fórum január Rendes Ágnes Komárom-Esztergom Megyei Adóigazgatóság.
ORSZÁGOS KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐFELÜGYELŐSÉG 1 Gábriel Edit Engedélyezési Főosztály január 21. felsőfokú ügyintéző.
Könyvelői klub Bérkompenzáció Bérkompenzáció Magyar Közlöny: évi 157 száma 299/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet A munkabérek nettó értékének.
2011. évi Kereskedelemfejlesztési pályázat Düh Gergely tanácsadó Ügyfélszolgálati és Stratégiai Elemző Osztály 2012.február 20.
Tájékoztató a bérkompenzációval kapcsolatos kérdésekről és az ahhoz kapcsolódó - 5% alatti - pályázati lehetőségről Gyomaendrőd, március 2. Előadó:
Foglalkoztatáspolitikai célok, támogatások Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ.
Navigátor IC & ID Kft.. A munkabér szerkezete január 1-től.
IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER GINOP munkaerő-piaci program Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály Szolnok.
Postapartner Program: IV. ütem meghirdetése és információs nap Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Zalaegerszeg, 2009.
Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Munkaerőpiaci támogatások, eszközök a munkahelyek megtartása érdekében Zaráné Kecskés Erzsébet Igazgató.
TÁMOP „Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban” - Budapest.
TÁMOP /1 Bács-Kiskun megyében Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szegfű Rita projektvezető Kecskemét, február 27.
1 A megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható támogatások Székesfehérvár, január 29.
"Munkahelyek megőrzéséért" központi munkaerő-piaci program Készítette: Koren Monika ÉMRMK Gyöngyösi Kirendeltsége 3200 Gyöngyös, Vezekényi u. 24.
MUNKAÜGYI FELÜGYELŐSÉGI NYÍLT NAP ÁPRILIS 03.
Az elvárt béremelés végrehajtása esetén igénybe vehető adókedvezmény.
A foglalkoztatáshoz nyújtható támogatás forrása, célja, alanya és felhasználása Magyar Köztársaság éves költségvetéséről szóló törvényében Célja: foglalkoztatás.
A szakképzési hozzájárulás hatékony felhasználása Cséfalvay Ágnes.
Közfoglalkoztatás Nemzeti Közfoglalkoztatás Program.
Ifjúsági Garancia Rendszer keretében megvalósuló GINOP munkaerő-piaci program.
TÁMOP pályázati lehetőségek a szak-és a felnőttképzés területén - 2
Pályázati információs nap Június 15.
Met. módosítás július 01..
Szociális foglalkoztatás aktualitásai
A hazai KKV-k fejlesztési lehetőségei, foglalkoztatási támogatásai
A megyei paktum keretében megvalósuló munkaerő-piaci program
PROGRAMZÁRÁS EMVA –III. – IV. tengely 1.
Előadás másolata:

A munkabérek nettó értékének évi megőrzéséhez nyújtható támogatás

Vonatkozó jogszabályok 69/2012. (IV.6.) Kormányrendelet évi CLVI. törvény 460. § a munkabérek nettó értékének megőrzését célzó adókedvezményről 299/2011.(XII.22.) Kormányrendelet a munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges béremelésről 1/2012.(I.26.) NGM rendelet a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeiről

Támogatási lehetőség Az adókedvezmény mellett Hozzáférés pályázati úton, vissza nem térítendő formában (de minimis támogatás) Pályázati időszak április május 14. (jogvesztő) Országos keretösszeg 21 Mrd Ft Az elvárt béremelés 2012 évi költségének részbeni, legfeljebb 3%-os átvállalása

Feltételek Pályázó lehet: belföldi székhelyű gazdasági társaság, szövetkezet, nonprofit szervezet (egyházi fenntartású intézmények kivételével) Nem vehet részt a pályázaton felszámolási, csőd-, végelszámolási stb. eljárás alatt áll, akinek lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása van, kivéve, ha a megfizetésére halasztást kapott. nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak nem minősül átlátható szervezetnek, köztulajdonban álló gazdasági társaságnak minősül, és a takarékosabb működéséről a törvényben foglalt közzétételi kötelezettségének nem tett

Feltételek Nem nyújtható támogatás annak a vállalkozásnak: szénágazatban folytat tevékenységet nehéz helyzetben lévő vállalkozás Ft feletti évi átlagkereset (pályázó szintjén) Nem támogatható a meghatározott támogatásokban érintett munkavállaló foglalkoztatása (pl. munkaügyi központ bértámogatása)

Pályázati feltételek valamennyi érintett munkavállaló esetében elvárt mértékű béremelés ig, visszamenőleges hatállyal átlagos statisztikai állományi létszám megtartása a évi szinten 2012-ben meghozott döntés alapján a munkaidő csökkentéssel érintett létszám nem haladja meg a évi létszám 20%-át, Amennyiben legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozás, akkor legalább ,- Ft/év támogatási igénnyel

Döntési szempontok A nemzetgazdasági miniszter dönt június 11-ig A mérlegelés szempontjai: A személyi jellegű ráfordítások aránya az összes ráfordításhoz képest munkaigényességi mutatószám a munkaadó szintjén számított bruttó átlagkereset az igénybe vett de minimis támogatás összege Az országosan összesített támogatási igény Mértéke: évi elvárt béremelésből legfeljebb 3 % tizenkét hónapra számított, és az ezen összeg után fizetendő szociális hozzájárulási adó együttes összege,

Döntés, kifizetés az igényeltnél kevesebb támogatás is megítélhető Hatósági szerződést a megyei munkaügyi központ köt I. ütem a szerződést követő 15. napon belül a támogatási összeg 70 %-a Munkáltatói jelentés a vállalt feltételek teljesítéséről szeptember 28.-ig II. ütem a benyújtott jelentés alapján a fennmaradó összeg október 15.-ig Záró jelentés a munkáltató részéről a vállalt feltételek teljesítéséről ig

Eljárási specialitások A pályázati adatlapot és nyilatkozatokat kötelező jelleggel a honlapon kell kitölteni és kinyomtatni. Kizárólag postán lehet beküldeni a munkáltató székhelye szerinti munkaügyi központ részére 2 példány (1 eredeti és 1 másolat) kinyomtatva és oldalanként aláírva Aláírási címpéldány másolata a munkáltató által hitelesítve év december havi adófolyószámla másolata Hiánypótlás 8 napon belül egy alkalommal, felszólításra

Segítő információk Pályázati anyag a és a honlapról is letölthető. Útmutató a kitöltéshez és módszertani segédlet Felhasználói kézikönyv a program használatához Az elvárt béremeléssel és a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető adókedvezmény érvényesítésével kapcsolatos kérdését a címen teheti fel. a program használata során felmerült hibákat a címen lehet jelezni. Gyakran ismételt kérdések gyűjteménye a honlapokon A döntési folyamat nyomon követése

Köszönöm a figyelmet! Simon Józsefné szolgáltatási osztályvezető Tel: 94/ /