A FESTŐ szerint minden szellemiekben fogan meg először, s csak ezután jelenik meg látható világunkban, így a FESTMÉNYen is. E szellemi eredetről mesél.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Az ihlet, mint madár száll le zsákmányára,megragadva a FESTŐ fantáziáját,
Advertisements

Néhány napja az élet útján sétáltam, amikor megláttam egy feliratot, melyen ez állt: “A Mennyország boltja”.
Feltehetek egy kérdést?
tél-mozaik köszönt ránk.
VILÁG ÖRÖKSÉGE – MAGYAROSZÁG SZÍVE: A KÁRPÁT-MEDENCE
Nemde Isten szikrája rejtőzik minden emberi lélekben?
Hahó, itt az új év ! Boldog 2014-et !.
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
Öreg körtefák ablakából ősi tájra nézünk. A tavasz kezdete felébreszti bennünk az Őrség minden szépségét, vágyat keltve, hogy ellátogassunk e különös.
A pasaréti református templom írásos úrasztali terítője
A KARÁCSONYI IDŐ SZIMBÓLUMAI
Siófok, ahol a FESTŐ műterme áll. Első tájképe is itt készült,
Istenfélelem. Meghatározás  Istent és az Ő akaratát tartani a legfontosabbnak  NEM azt jelenti,hogy félni Istentől, habár meg van írva:  „Mert a mi.
Régmúlt idők, melyek most is elkísérnek, a történelemmel rezonáló lelkünkben élnek. A FESTMÉNYEK segítenek felébreszteni ezeket az élményeket, ahogy a.
Maja teremtéstörténet
Előadó: Csabai János színművész-rendező Zene: Jelenik Vendel
1 perc Isten jelenlétében / 1 perc Istennel
Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek.
Feltétel nélküli szeretet
ALAPIGE: 1Kir 3,
Ki v a gy o k ÉN ? Mi az életem értelme?.
Céline Dion és Andrea Bocelli
Valami aggaszt, vagy idegesít?
Istenünk, sok-sok feszültség,
Ádventi gyertyagyújtás 1. műsor
JÓ REGGELT !.
JÓ REGGELT !.
Zeng, lelkem, ez új reggelt,
Zeng, lelkem, ez új reggelt, A nap, ím, ismét fölkelt. Ó, nap, mily gyönyörű vagy, Az Úr jósága mily nagy! Az Úr hatalma intett, Újra világosság lett.
Folyamodjatok az Úrhoz,
 Evangéliumi részlet Szent Lukács könyvéből
Énekeljünk az Úrnak, mert dicsőség övezi. Énekeljünk az Úrnak, mert dicsőség övezi: A lovat és a lovasát a tengerbe vetette. Az Úr az én pajzsom, szabadítóm.
Sötét fenn az ég, fény sehol sem ég, Az arcomra álmos köd szitál.
BETLEHEM.
Csak Jézusnak szolgálok, az Ő országát várom,
Mi csak vándorok vagyunk itt a földön, vándorként éljük életünk,
A szeplőtelen fogantatás sok FESTŐT megihletett már. A közelgő karácsonyt várjuk Máriával. Így kívánunk most, FESTMÉNYEKKEL békés, boldog karácsonyt !
A fények, az ősz színei hány FESTŐT megihlettek már. Ez lesz FESTMÉNYEINK tárgya, melyeken borvidékeket is bemutatunk, a kóstolás élményéből.
„Nem csak kenyérrel él az ember, Hanem minden Igével, mely Isten szájából származik” Az Igehirdetés ősi helyei a templomok, melyek a FESTŐ számára is.
Megjelent a csók, és homlokon múzsálta a FESTŐT, majd ecsetet, festéket és táblákat vett elő, s elkezdett FESTENI.
BB Biblia-kör.
Áldom szent neved, ha az út a pusztában vezet, A száraz, kietlen helyen, áldom nevedet!
Barnett Newman: ( ) Ábrahám olaj, vászon 1949
ISTEN hozott köztünk!.
Brassó Belvárosi Református Egyházközség A magyar reformáció nagy alakjai Előadás sorozat esztendő Reformáció nagyhetében.
Bízd Újra Életed Krisztusra!
Kegyelem által Élet Világosságban.  Jn20,30-31 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek.
Dicsőség mennyben az Istennek. Dicsőség mennyben az Istennek
Halld az angyalujjongást, Zeng az Istengyermekről
Református istentisztelet 2014 december 21 advent negyedik vasárnap.
Karácsony Dicsőség mennyben az Istennek és
Júlia Alpok Azok a csúcsok, azok az árnyak, azok a völgyek, azok a tájak, a patakok, habos vízesések, valaha-volt múltamból idéznek. A bársonyos rétek,
S ZENT CSALÁD A ÉV M áté M áté 2, Miután ők elvonultak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt:
KARÁCSONYI ISTENTISZTELET 2014
Tenger takarja lábnyomát, Szelek szárnyán suhan.
Nagyböjt II Vasárnapja Á - év
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
KIVONULÁS KÖNYVE 3:6 – 3:20 exodus az elhívás. ISTEN JELENLÉTÉBEN - Angyalok: Abban az esztendőben, amikor Uzzijjá király meghalt, láttam az Urat. Trónján.
JÓ REGGELT !. Szólt az Isten egykor: Ábrahám!« Indulj el, s utad bízzad rám! Áldott lesz, ki jót tesz véled, átok sújtja ellenséged; Nagy és erős néppé.
Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok, Hogy Betlehembe sietve menvén, lássátok, lássátok.
Évközi 2. vasárnap Január 15. – „A” év.
Urunk megkeresztelkedése
JÓ REGGELT ! 4.
 Evangéliumi részlet Szent Lukács könyvéből
„48Azután így szóltak hozzá a zsidók: „Vajon nem jól mondjuk, hogy samáriai vagy te, és ördög van benned?” 49Jézus így válaszolt: „Bennem nincsen ördög,
Nagyböjt II Vasárnapja Á - év
A mennyei világ lelki áldásai 1. rész
II. A HITRŐL 1.
(Apostolok cselekedetei 16, 16-40)
Előadás másolata:

A FESTŐ szerint minden szellemiekben fogan meg először, s csak ezután jelenik meg látható világunkban, így a FESTMÉNYen is. E szellemi eredetről mesél most képeivel. „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá”

„Az örök hegyek… áldásának bőségével…”

„Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége”

„Dicsőség a magasságban Istennek, és az emberekhez jóakarat”

„A pusztában fenyőt ültetek…”

„Egyiptomból hívtam az én fiamat”

„Íme a szűz fogan, és fiat szül”

„…lesz az Emberfia eljövetele”

„Hittel telepedett le az ígéret földjén” Aki kitalálja, hogy Monostorapátiban ki volt az első haszonorientált dobos, küldjön egy t a címre, és ajándékot fog kapni!

„arca ragyogott, mint a nap”

”…mert meghallotta, hogy az Úr meglátogatta népét.”

„Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra felépítem azt.”

„Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett” „Látta, és hitt”

LEVYNTGARD „Adok mellé hozzá illő segítőtársat”