Változások a szakképzésben

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Pásztor Tibor főosztályvezető
Advertisements

Nemzeti Fejlesztési Alap Képzési Alaprész 7/2012 támogatási szerződés
ÚJ TENDENCIÁK A MAGYAR SZAKKÉPZÉSBEN
Jogszabályok, jogszabály módosítások, vitaanyagok a szakképzésben
AZ ISKOLAI RENDSZERŰ SZAKKÉPZÉS JÖVŐJE
Katona József MKSZIG 1 Katona József Szakközépiskola és Felnőttoktatási Gimnázium.
Változások a szakképzésben
„Szakmai gyakorlat a felsőfokú szakképzésben” WORKSHOP A szakmai gyakorlat megszervezése gazdálkodó szervezetnél, gyakorlóhelyek kiválasztása, minősítése.
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
A kormányhivatal közoktatási feladatai és az új oktatási koncepció
Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A szakképzési megállapodás és a szakmaszerkezeti döntés Helyszín dátum Nemzeti Fejlesztési.
A TISZK támogató szerepe a szakképzésben április 18. Szebenyiné Csóka Beáta szakmai vezető.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának feladatai a 2011/2012. tanévben Némethné Fülöp Terézia oktatási főosztályvezető
Mátyus Mihály Osztályvezető
A szakképző iskolai intézményrendszer változásai és új képzési utak
Közoktatási feladatok teljesítése: - nevelési-oktatási intézmény; - pedagógiai szakszolgálat; - pedagógiai szakmai szolgáltató. Intézkedési terv.
A SZAKMAI VIZSGA A diaképek az NSZFI munkatársai által készítet tájékoztató anyagok felhasználásával készültek. Budapest, december 8.
Soós László NGM Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály
Az új szakképzési törvény alkalmazása, a tanulók gyakorlati képzése
A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK ELŐTT ÁLLÓ FELADATOK
A FELNŐTTKÉPZÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Soós Roland ÉRÁK május 29.
Aktualitások, változások, újdonságok az agrár-szakképzésben Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VIDÉKFEJLESZTÉSI, KÉPZÉSI ÉS SZAKTANÁCSADÁSI.
Iskola Tagjai: RFKB Támogatások Iskola 1500 fő Képzési irány, arány Önkormányzati fenntartó Szakképzés szervezési társulás (költségvetési szerv) mint.
Változások a szakképzés irányítási rendszerében A szakképzés és a Térségi Integrált Szakképző Központok jelentősége Szőke István szakmai igazgató 2008.
Változások a közoktatásban és szakképzésben Setényi János 2011 Naszály-Galga TISZK, Vác.
Gyakorlati képzőhelyek ellenőrzése A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési Önkormányzati Szabályzata ( )
Ágazati szakképzés változásai
Egységes, új szakmastruktúra, piacképes programok Budapest december 6.
A KLIK szerepe a szakképzés irányításában
KÖZOKTATÁS, SZAKKÉPZÉS, A MUNKA VILÁGA MSZT HÁROMSZÉKI Tagozata Sepsiszentgyörgy szeptember 29. Dr. Szenes György elnök.
A szakképzés helyzete Magyarországon
NAK, Szakképzési Igazgatóság
NAK, Szakképzési Igazgatóság
TISZK Tanácsadó Testülete. A tanácsadó testület véleményezi:A tanácsadó testület véleményezi: –az irányító szervezet működésének szabályait tartalmazó.
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
TÁMOP Nagyrendezvény. Magyarországi szakképzési rendszer változások I.  2011 új szakképzési törvény  2012 szeptember 01 köznevelési törvény hatályba.
Szakmai vizsgák az egészségügyi szakképzésekben
Szakképzési változások
Az új típusú szakképzési rendszer főbb jellemzői MÁV konferenciasorozat 2. rendezvény április 29. Dr. Szivi József SZMM Felnőttképzési és Szakképzési.
Átalakul a szakképző intézmények fenntartása
SZEREPLŐK ÉS FELELŐSSÉGEK A SZAKKÉPZÉSI RENDSZERBEN MÁV KONFERENCIA
A kamarai garanciavállalás jogi kérdései
Szakképzési közfeladatok a Kamarában
Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS.
A szakképzési törvény legfontosabb változásai Országos Szakképzési Tanévnyitó értekezlet Győr, augusztus 29. Dr. Odrobina László Szakképzési és Felnőttképzési.
Az Országos Képzési Jegyzék és a szakmai és vizsgakövetelmények Bruckner László.
Szakképzési hozzájárulás szabályainak évközi változásai, valamint a től hatályos módosulások.
Akkreditált Felnőttképzési Intézmény FÉMES NAPOK Fejér megye szakképzési helyzete, különös tekintettel a fémipari szakképzésre Dávid Lajos - Fejér.
A SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TARTALMI IRÁNYAI MFKB megbeszélés február 5.
SZAKKÉPZÉSI REFORM ÉS A FELNŐTTKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSA Dr. Vartman György Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály Szakképzési osztályvezető.
Felnőttoktatás. Jogszabályi háttér  a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. tv.  a Szakképzésről szóló évi CLCCCVII. tv.  az évi LXXXIV.
Aktuális változások a szakképzésben Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara
A Kereskedelmi és Iparkamarák szakképzési feladatai 2012.
Vörös-Gubicza Zsanett MKIK fejlesztési koordinátor szeptember 06.
MFKB-t érintő változások – JNSZM Szakképzés Fejlesztési Koncepció 2015, NAPI AKTUALITÁSOK NAPI AKTUALITÁSOK Szolnok, október 13.
1 A SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK JOGSZABÁLYI KÖRNYZETE Laczkovich Jánosné Budapest, március 13.
A köznevelési intézményi rendszer változása, Szakképzési Centrum és Kamara együttműködése a kamarai garanciavállalás sikeres megvalósításáért Kalmár Andrea.
Akkreditált Felnőttképzési Intézmény GAZDÁLKODÓI TÁJÉKOZTATÓ Berta-Mudri Krisztina Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság Háza 8000.
A szakképzési hozzájárulás hatékony felhasználása Cséfalvay Ágnes.
Vörös-Gubicza Zsanett oktatási és képzési igazgató Magyar Kereskedelmi és Iparkamara október 10.
A KÖZÉPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS JÖVŐJE
Változások és új lehetőségek a szakképzésben 2016.
Felvételi a középfokú iskolákba
Szakképzési pályaorientációs fórum
Kompetencia Végzettség
IRÁNY A PÁLYA! november 14. „Az emberi nemnek az a hivatása, hogy munkáljon, alkosson, teremtsen.” Széchenyi István.
Soós László Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály szakmai tanácsadó
Kamarai gyakorlati oktatói képzés és vizsga
Előadás másolata:

Változások a szakképzésben Cséfalvay Ágnes Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara 2012.11.

A versenyképesség feltételei: Átjárható munkaerőpiac – használható tudás (Képzési Keretrendszer) Beruházás ösztönzés az emberi erőforrás fejlesztésbe Vállalkozási kultúra elsajátítása Kompetencia fejlesztés és gyakorlati képzettség emelése: Szociális kompetencia Team-kompetencia szervezési kompetencia

A tanulók iskolatípusonkénti százalékos megoszlása Forrás: OM statisztika

A középfokú struktúra várható átalakulása Széll Kálmán Terv A jelenlegi struktúra: szakiskola 23,8% (138 121 tanuló) szakközépiskola 41,6% (242 004 tanuló) gimnázium 34,6% (201 208 tanuló) A 2015-re prognosztizált struktúra: szakiskola 35% (170 790 tanuló) szakközépiskola 40% (194 940 tanuló) gimnázium 25% (121 993 tanuló)

Jogszabályi háttér: Kamarai törvény 2011. évi CLXXXVI. szakképzési törvény új szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvény 2011. évi CLV. tv. Köznevelési törvény A kamarai szakképzési feladat = közfeladat ellátása. A szakképzési feladatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakmai vezetésével végezzük.

Az új szabályozás célja, hogy a szakképzés jobban igazodjon a gazdaság igényeihez. A szakképesítésenkénti normatív elszámolás miatt csökken a gazdálkodókat terhelő adminisztráció, s így annak költsége. A havi elszámolás miatt jelentősen csökken az előfinanszírozás mértéke.

Kamara szerepének erősödése Együttműködési megállapodás: már 40%-tól Tanulószerződéses rendszer megerősítése: Bővül a jogosultak köre (egészségügy, szociális ágazat, stb) Kötelezettségek megfogalmazása Nőtt az ellenjegyzés felelőssége Képzőhelyek szigorúbb ellenőrzése (bírság) Szigorúbb eljárásrend Mesterképzés minimum feltétel lett /2015-től

Új feladatok: Együttműködési megállapodások nyilvántartása Tanulószerződéses rendszer kiterjesztése: egészségügy, szociális, pénzügyi terület Felsőoktatási szakképzési programok véleményezése Felnőttképzésben gyakorlati ellenőrzés, modulzáró vizsgák ellenőrzése Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottságok működtetése

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács 77. § A szakképzés országos stratégiai kérdéseinek érdekegyeztetése a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács keretei között valósul meg. 78. § (1) A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter felnőttképzéssel és szakképzéssel kapcsolatos feladatainak ellátását a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács segíti. A Tanács szakmai döntés-előkészítő, véleményező és javaslattevő országos testületként működik. 79. § (1) A Tanács tagjainak megbízatása hároméves időtartamra szól. (2) A Tanács húsz tagból áll.

Nemzeti Képesítési Bizottság A szakképzés tartalmi szerkezetének folyamatos fejlesztését és korszerűsítését szolgáló szakmai javaslattevő, véleményező testület. Folyamatosan figyelemmel kíséri a szakképzési szerkezet fejlesztését, a gazdasági, munkaerő-piaci, technikai-technológiai folyamatokat, és ennek alapján javaslatot tehet az OKJ módosítására. létszáma harminc fő, tagjai a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter, az oktatásért felelős miniszter, a gazdasági kamara, az országos gazdasági érdekképviseleti szervezetek, valamint az ágazat egészében érdekelt szakmai kamarák által delegált képviselők.

Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság (MFKB) A bizottság létszáma 7 fő: a területi gazdasági kamarák (kettő fő), országos munkaadói, munkavállalói szövetség 2 fő kormányhivatal 2 fő (egy fő a foglalkoztatási, egy fő a köznevelési feladatellátás tekintetében), megyei közgyűlés 1 fő. A bizottság elnökére a bizottság tagjai közül az országos kereskedelmi és iparkamara tesz javaslatot. Elnök: Jakabucz Ildikó, Hauni Hungária Kft ügyvezetője A bizottság elnökét és tagjait a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter kéri fel hároméves időtartamra

A Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság (MFKB) feladatai kidolgozza az iskolai rendszerű szakképzés fejlesztés megyei szakképzés-fejlesztési koncepcióját, amely a megyei területfejlesztési koncepció része javaslatot tesz az ösztöndíjra jogosító 10 hiány-szakképesítésre közreműködik az iskolai rendszerű és az iskolarendszeren kívüli szakképzés, valamint a köznevelésben és a felsőoktatásban folyó szakképzés összhangjának megteremtésében,

részt vesz az iskolai rendszerű szakképzés fejlesztésével összefüggő, a decentralizált kerettel kapcsolatos és az egyéb szakképzési pályázatok elkészítésében, kiírásában és értékelésében, javaslatot tesz a decentralizált keret pályázatainak nyerteseire és az általuk elnyert összeg nagyságára, javaslatot tesz a gazdaság igényeit és a munkaerő-piaci kereslet adatait, valamint a megyei beiskolázást figyelembe véve a szakképzés megyei szükségleteire. szakképzésben indított, állami költségvetési hozzájárulásban részesíthető és a nem támogatott szakképesítésekre (a szakképzés irányaira) és a fenntartó által indítható szakképesítések keretszámaira (beiskolázási arányaira).

korlátozás nélkül beiskolázhat, Az MFKB javaslata kormányrendeletben jelenik meg, és meghatározza fenntartónként és szakképesítésenként a szakképzés irányait és a beiskolázás arányait korlátozás nélkül beiskolázhat, költségvetési hozzájárulásra nem jogosult, költségvetési hozzájárulást korlátozott keretszámok alapján igényelhet A bizottság javaslata kiterjed az iskolai rendszerű szakképzésre (beleértve a felnőttoktatást is) és a szakközépiskolák ágazati képzéseire az iskolarendszeren kívüli szakképzésre amennyiben hazai vagy EU-s források felhasználására kerül sor

Változott az OKJ 150/2012. (VII. 6.) kormányrendeletben Bevezetés: Iskolai rendszerben: 2012 szeptemberétől választható 2013 szeptembertől kötelező Iskolarendszeren kívül: 2013. júniustól Szakképesítés-kimenetek száma: 632 Részszakképesítések száma: 146 db Szakképesítések száma: 287 db - Csak felnőttképzésben oktatható: 98 db - Csak iskolarendszerben oktatható: 16 db Szakképesítés-ráépülések száma: 199 db - Csak felnőttképzésben oktatható: 119 db

Új elemek Betűrendes táblázat: szakképesítések, részszakképesítések Egyszerűbb, 7 számjegyű azonosító Nincs felsőfokú szakképzés Szakképesítés „kapcsolatok” nem láthatók (szvk-k jelzik) Levelező, távoktatás lehetőség jelölése Szakközépiskolai ágazatok feltüntetése (3. melléklet) „5-ös szintű” szakma érettségi nélkül (4. melléklet): speciális feltételek: mestervizsga + 5 év szakmai gyakorlat

Az új szintkódok 21 ------- alapfokú 31 ------- alsó középfokú 32, 33 ------- alsó középfokú 34, 35 ------- középfokú 51 ------- felső középfokú 52, 53 ------- felső középfokú 54, 55 ------- emelt szintű 62 ------- felsőfokú végzettségre épülő

A szakközépiskolai képzés átalakítása Kötelező komplex szakmai érettségi. Munkakörök betöltésére jogosít. Ágazatonkénti beiskolázás a szakközépiskolák 9. évfolyamra (maximum 23 ágazatra).

Változások a szakképzési törvényben A szakiskolai képzésben a kilencedik évfolyamon a szakmai gyakorlati képzést a szakképző iskolában vagy a gyakorlati képzés folytatására jogosult szervezet kizárólag gyakorlati képzési célt szolgáló tanműhelyében kell megszervezni. Tanulószerződés a tanulóval az adott képzés első szakképzési évfolyamának kezdetétől kezdődő hatállyal köthető.

A HÍD programok HÍD I. Az a tanköteles korú tanuló, aki alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, de középfokú iskolába nem nyert felvételt pótolja a továbbtanuláshoz szükséges, de hiányzó alapvető kompetenciákat, ismereteket (számolás, szövegértés, kommunikáció, stb.), megtanít tanulni, motiválja a tanulást, fejleszti a szakma elsajátításához szükséges manuális készségeket, HÍD II. (az általános iskolát elvégzi de nem akar továbbtanulni) megtanít tanulni, motiválja a tanulást, fejleszti a szakma elsajátításához szükséges manuális készségeket, szakmacsoporton belüli pályaorientációs feladatokat lát el, bizonyos esetekben részszakképesítés megszerzésére készít fel. HÍD III. Az általános iskolát el nem végző, de a tankötelezettségi kort betöltöttek számára, akik (3-as szintkódú) OKJ-s szakképesítés megszerzését szolgáló képzési programokba kívánnak beiratkozni. E program a felnőttoktatás keretében szervezhető meg és kombinálható foglalkoztatással is.

A gyakorlati képzés elvei A tanuló gyakorlati képzés keretében csak a gyakorlati képzés szakképzési kerettantervében meghatározott feladat ellátására kötelezhető, és csak egészséges, biztonságos körülmények között foglalkoztatható. - Nem életszerű! A tanulónak a komplex szakmai vizsga gyakorlati részére történő felkészítéséért a gyakorlati képzést szervező a felelős a szakképesítésre kiadott szakmai és vizsgakövetelmény és a szakképzési kerettanterv alapján.!!

A szakképző iskolai intézmények átszervezése állami fenntartásba kerülnek valós és kötelező integráció: holland típusú, tagintézményes nagy szakképző iskolák a TISZK-ek „kiűrülése” fenntartás és működtetés: nagy szakképző iskolák működtetője az állam (2013 szeptemberétől) Klebelsberg Intézményfenntartó Központok (KIK) 202/2012. (VII. 27.) Korm. rend. Szakképzés: megyei szintű koordináció A 2013 szeptember nincs leírva, csak levezethető a köznevelési és a szakképzési törvényből együttesen, ahol az állam nem veszi át a működtetést automatikusan januárban, azon önkormányzatok esetében csak szeptembertől érvényes, hogy kötelezően az állam működtet.

Tanulószerződés és együttműködési megállapodás A tanulószerződés mellett az együttműködési megállapodásokat is a kamara tartja nyilván. A részleteket kormányrendelet fogja szabályozni. A tanulószerződés szüneteltethető, ha tanulói jogviszony is szünetel. Az együttműködési megállapodás a gyakorlati képzés 40 %-ig köthető a gyakorlati képzés szervezésére, illetve abban az esetben is a teljes gyakorlati képzésre, ha annak aránya a képzés egészén belül a negyven százalékot nem éri el.

Tankötelezettség A tanuló 16. életéve betöltéséig tart a tankötelezettség, nem a tanév végéig! Akik tanulmányaikat a 2011/12-es tanévben, vagy azt megelőzően kezdték a 9. évfolyamon, a tankötelezettség annak a tanévnek végéig tart, mely tanévben a tanuló 18. életévét betölti. SNI esetén hosszabbítás a szakértői bizottság javaslatára lehetséges. Középfokú felnőttoktatásban a tanuló attól a tanévtől tanulhat, melyben betölti 16. életévét

A szakmai képzés ingyenessége Az első szakképesítés iskolarendszerű képzés nappali tagozatán költségvetési támogatásban részesített, tehát ingyenes, a tanuló 21. életévéig. OKJ képzési idő + 2év, érettségizetteknek OKJ képzési idő + 1év, Szakközépiskolában szakmai érettségire felkészítés 6 év, Szakmai érettségi + első javítóvizsga; Iskolarendszerű képzés első komplex szakmai vizsgája + első javítóvizsga (Tanulmányaikat a 2013/2014. tanévben megkezdők számára.)

Szakmai elméleti és gyakorlati képzés Az iskolai rendszerű szakképzés a szakmai és vizsgakövetelmények előírása mellett az adott szakképesítésre kiadott szakképzési kerettanterv alapján is folyik.  A szakiskolai képzésben továbbra is a szakképző iskolában kell megszervezni a kilencedik évfolyamon folyó gyakorlati képzést.  A gyakorlati képzés csak a tanév szorgalmi időszakában szervezhető meg és az őszi, téli, tavaszi szünet ideje alatt gyakorlati képzés nem szervezhető. A szakképző iskolába szakképzésre csak olyan tanulót lehet felvenni, aki az adott szakképesítésre a szakmai és vizsgakövetelményben előírt egészségügyi alkalmassági, továbbá a pályaalkalmassági követelményeknek megfelel. Iskolai rendszerű szakképzésben részszakképesítésre nem lehet beiskolázni.

Szintvizsga A szintvizsga feltétele annak, hogy a tanuló tanulószerződést köthessen. Időpont: február első tanítási napjától április utolsó tanítási napjáig. A szintvizsga megszervezése az illetékes területi gazdasági kamara feladata; követelményét a gazdasági kamara a szakiskola közreműködésével dolgozza ki. A szintvizsga akkor is kötelező, ha a tanuló nem kíván tanulószerződést kötni.

Normatív elszámolás - Elszámolás a NAV-nál. - Megszűnt a hiányszakmánkénti + 20%-os juttatás. - Szakmacsoportonként differenciált fejkvóta rendszer: Legnagyobb eltérés az autós szakmáknál van. Hiány szakképesítés Gyakorlat igényes Anyag igényes Eszközigényes

Változás a szakképzési hozzájárulásban Gyakorlati normatíva 2012. szeptember 1-jétől nem szakmacsoportonkénti, hanem szakmánkénti normatívák a gazdasági szereplők visszajelzései alapján nagyobb mértékben közelít az egyes szakmák gyakorlati képzése tényleges költségeihez Szempontok:anyagigényesség, oktatóigényesség, gyakorlat/elmélet aránya, eszközigényesség, hiány-szakképesítés-e

„Gyakornoki program” (TÁMOP 2.3.4 A) A tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatása: foglalkoztatásuk ösztönzése bér- és járuléktámogatással, cégen belüli mentorálással Cél: közvetlen munkahelyteremtés, az iskolai rendszerű képzésben szerzett első szakképesítés hasznosulása, pályakezdők korai munkahelyi tapasztalathoz segítése, foglalkoztathatóságuk növelése. Keret: 8,5 Mrd Ft Az Európai Szociális Alap (ESZA) által társfinanszírozott Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) folyamatban levő módosítása keretében a források átcsoportosításával Magyarország meg kívánja erősíti a jó eredményeket mutató és a fiatalok foglalkoztatását támogató aktív munkaerő-piaci eszközöket, illetve felsőoktatási intézkedéseket Aktív munkaerő-piaci eszközeink, képzési programjaink egyik kiemelt célcsoportja a pályakezdők, különösen az alacsony iskolai végzettségűek, illetve szakképzetlenek. 2011-ben több mint 7 ezer fiatal került bevonásra a TÁMOP 1.1.2 Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglakoztatására c. kiemelt projektben, akik személyre szabott, komplex munkaerő-piaci szolgáltatásokban, támogatásokban részesültek. A tervezés alatt álló gyakornoki program lényege jellemzően a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó új foglalkoztatás támogatása egy éven keresztül járó részleges bér- és járuléktámogatással, valamint a cégen belüli segítő bérpótlékával, amennyiben a vállalkozás olyan pályakezdőt alkalmaz, aki igazolhatóan tanulószerződés keretében tanult. A program elsődleges célja a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben szerzett első szakképesítés hasznosulásának elősegítése, a pályakezdők korai munkahelyi tapasztalathoz segítése, ezzel a későbbi foglalkoztathatóságuk növelése. A program célja továbbá a duális szakképzés erősítése, a tanulószerződést kötő tanulók és vállalkozások támogatása, valamint közvetett cél a duális képzésben részt vevő vállalkozások számának növelése. Rendelkezésre álló forrás 8,5 Mrd forint. Mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhatnak.

Köszönöm a figyelmet! www.pecsikamara.hu