Johann Heinrich Pestalozzi (1746–1827)

1. Tanulóévek Pestalozzi olasz eredetű kereskedőcsalád leszármazottjaként született 1746. január 12-én Zürichben. Édesapját korán elvesztette, ötéves korától édesanyja nevelte. Eduard Spranger, így elemzi ezt a körülményt Pestalozzi pedagógiai géniuszát elemző írásában: „Élete merőben női jellegű zárt körnek jól rejtő anyai melegében kezdődik. Létének mindvégig ez a tény adta meg alapját.” A túláradó anyai szeretet befolyásolhatta karakterének alakulását. Egyfelől nála szebben talán senki nem írt addig a kisgyermeküket nevelő édesanyákról, akik Istenné magasztosulnak gyermekük szemében. Másfelől viszont ez a “túlvédő” anyai nevelés is magyarázhatja Pestalozzi jellemének későbbi gyengéit: határozatlanságát, lágyságát, cselekedeteinek érzelmei által való irányítottságát. Játszópajtásai már gyermekkorában ráragasztották a fiús játékokban ügyetlen gyermekre a „Heiri Wunderli von Thorliken (Bolondfalvi Csudás Henrik) gúnynevet.

A korabeli Zürich

Az elemi iskola és a színvonalas latin középiskola után Pestalozzi a híres zürichi Collegium Carolinum hallgatója lett. Különösen nagy hatást gyakorolt a fiatalember gondolkodására Johann Jakob Bodmer, a felvilágosodás szellemiségének képviselője. Hamarosan tagja lett a Bodmer alapította szűk körű irodalmi egyesületnek, a Helvét Társaságnak. Összejöveteleket, felolvasásokat, vitákat rendeztek, sőt „Emlékező” (Der Erinnerer) címen folyóiratot adtak ki. Ebben Pestalozzi is közölt egy írást „Kívánalmak” címen. A dolgozat mértéktartó pedagógiai óhajokat is tartalmaz: „bárcsak kinyomattatna valaki néhány ívet, telve a nevelés egyszerű és helyes elveivel, amelyek a legegyszerűbb polgár vagy paraszt számára érthetők és használhatók lennének”.

Johann Jakob Bodmer és Johann Heinrich Füssli

A Helvét Társaság tagjai – így Pestalozzi is – jól ismerték Rousseau műveit. A francia filozófus forradalmi gondolatainak hatására nem maradtak meg az elméleti viták síkján: tettleg is felléptek a tapasztalt igazságtalanságokkal szemben. Az uralkodó körök reakciójaként a folyóiratot betiltották, s a társaság néhány tagját rövid időre fogságba vetették. Feltehetően a Helvét Társaságban szerzett benyomások hatására állt el Pestalozzi eredeti tervétől, hogy teológiát tanuljon a Carolinumban. Másik választása a jog lehetett volna, mégsem ezt az utat választotta. Tanulmányait megszakítva földművelésre adta fejét.

2. Neuhof Pestalozzi 1769 februárjában gazdálkodni kezdett a birrfeldi birtokán. Ugyanazon év őszén feleségül vette Anna Schultess-t, aki szintén híve volt a felvilágosult tanoknak. Hamarosan megszületett egyetlen gyermekük Hans Jakob, akinek ne­velésében a rousseau-i elvek követésére törekedtek. Pestalozzi feljegyezte naplójába Jakab fejlődésének minden fontos mozzanatát, s hozzáfűzte a kisgyermek nevelésével kapcsolatos saját pedagógiai gondolatait is. (Pl. „...gátolja az igazság megismerését az olyan szótudás, amelyhez nem kapcsolódnak a dolgokról való helyes fogalmak.”)

Nemsokára felépültek a gazdasági épületek, s a családi lakóház földszinti része, melyet Neuhofnak neveztek el. A mintagazdaság azonban – ahol a környék gazdálkodó parasztjait akarta volna földművelésre tanítani – csődbe ment. Hogy a gazdaság kilátástalannak látszó anyagi helyzetén segítsen, Pestalozzi gyapotfonással kezdett foglalkozni. Ehhez azonban már több munkaerőre volt szüksége. Mintegy negyven gyermeket vett magához részben az utakon kóborló csavargók közül, részben pedig közvetlenül a környék nyomorúságos körülmények között élő családjaiból.

Anna Schultess

A XVIII. századi Svájcban már fölbomlófélben volt az ősi paraszti életforma. Az ipar – egyszerű manufaktúrák alakjában – a falvakba is behatolt: a parasztság körében jövedelmező kereseti formává vált a gyapotfonás. Pestalozzi látja, hogy ez milyen veszélyeket rejt magában: a mezőgazdasági munka szűkös, de biztos kenyerét a gyári kereset „véletlen kenyere” váltotta föl, egy olyan keresetforrás, mely mindenkor az ingadozó piaci viszonyok függvénye. Emellett a falusi nép erkölcsét is félti a könnyen jött keresettől: igen sokan felélték, eltékozolták, elitták a hirtelen jött pénzt. Pestalozzi egyetlen kiutat lát: ha a háziipari munkát összekapcsolják a korszerű mezőgazdasági munkával. Így a parasztság jövedelme több oldalról biztosítva lenne.

Amikor neuhofi birtokán gyermekeket foglalkoztatott a festőbuzér és len termesztésével, gyapotfonással, szövéssel, akkor nem elsősorban a gazdasági haszon reménye vezérelte. Mindenekelőtt nevelni akarta a szegény gyermekeket. A gyermekmunka nála elsősorban pedagógiai eszköz volt – ez pedig a korabeli viszonyok között magában hordozta a kudarc csíráit. Pestalozzi neuhofi kísérlete akkor is gazdasági utópia lett volna, ha kedvezőbbek a működés feltételei. Ő maga nem rendelkezett megfelelő gazdasági ismeretekkel, s a durvább munkához szokott gyermekek számára is nehézséget okozott a legfinomabb kelmék előállítása. Mindez csak siettette az elkerülhetetlen gazdasági bukást. 1780-ban el kellett bocsátania az utolsó gyermeket is. Ma már látjuk, hogy az intézet fenntartása folyamatos anyagi támogatás (adományok vagy hatósági segédlet) nélkül eleve bukásra ítélt, irreális vállalkozás volt.

A kísérlet pedagógiai hozama viszont kétségtelen A kísérlet pedagógiai hozama viszont kétségtelen. Pestalozzi a nevelés történetében először intézményesítette a munkára nevelést. Kézzelfogható hasz­not hozó gyakorlati tevékenység segítségével készítette fel a gyerekeket a paraszti életformára. Emellett oktatásukat sem hanyagolta el. Az írás, olvasás, számolás és vallási ismeretek tanításán túl a fiúkat megismertette a korszerű növénytermesztés eljárásaival. A lányokat pedig bevezette a háztartás vezetésébe, megtanította őket varrni, kertet művelni.

3. Egy remete esti órája (1780) A neuhofi kísérlet végére Pestalozzin teljes kétségbeesés lett úrrá. Még az anyagi gondoknál is jobban nyomasztotta a teljes számkivetettség tudata. Neuhof végnapjai közepette vetette papírra első igazán jelentős pedagógiai munkáját, az „Egy remete esti órája” (Die Abendstunde eines Einsiedlers) című művét. Az 1780-ban megjelentetett írás címe pontosan kifejezi alkotójának lelkiállapotát, a magára maradottság nyomasztó érzését.

Az „Egy remete esti órája” összefüggő aforizmák sorozata Az „Egy remete esti órája” összefüggő aforizmák sorozata. Pestalozzi azt a programot vázolta föl benne, amelynek megvalósítása Neuhofban kudarcba fulladt. A művelődéshez minden embernek joga van, és a társadalom köteles arról gondoskodni, hogy ezt a jogát mindenki gyakorolhassa. A nevelés legfőbb célja eszerint az ember felemelése az igazi humanitás fokára. Ez pedig az ember általános nevelése, teljes körű kiművelése útján valósítható meg. A „hivatásra való” nevelés és a „rendi képzés” ehhez képest másodlagosak, ezeket „mindenkor alá kell rendelni az emberképzés általános céljainak”.

Pestalozzi lélektani felfogása megfelelt ennek a nevelési célkitűzésnek. Az abban a korban rendkívül népszerű Wolff-féle képességlélektan híve volt. Felfogása szerint az emberi lélekben egymástól elszigetelt erők léteznek. Ezek maguk is a tökéletesedésre törekednek, de teljes kibontakoztatásuk a nevelés feladata. (Ezek az erők: a megismerés, az akarat a technikai képesség stb.) A nevelő munkája leginkább a kertészéhez hasonlítható: képességet nem teremthet, de azok meglévő csíráit még a gyengeelméjűben is kifejlesztheti egy bizonyos fokig.

Az „Egy remete esti órájá”-ban Pestalozzi már megfogalmazza azt a pedagógiai gondolatot, amely később közismertté vált: a nevelés legközelebbi, s egyúttal legfontosabb köre a család. „Az emberiség házi viszonyai a természet első és legfontosabb viszonyai” – írja Pestalozzi. „Ezért vagy te, atyai ház, alapja az emberiség tiszta természeti képzésének.”

4. Lénárd és Gertrúd (1781) A regény a Zürich környéki Bonnal faluban játszódik. Itt él családjával Lénárd, a kőműves. A jólelkű, de gyenge akaratú ember teljesen kiszolgáltatott a bíró-kocsmáros Hummelnek, aki állandó ivásra, költekezésre kényszeríti. A regény pozitív hőse Lénárd felesége, Gertrúd, négy gyermek anyja. A nemes lelkű asszony elkeseredetten harcol a bíró gonoszsága ellen, igyekszik férjét jó útra téríteni.

Gertrúd végső kétségbeesésében a falu jóakaratú földesurától, Arnertól kér segítséget. Arner azonnal intézkedik. Munkát ad Lénárdnak, Hummelt pedig válaszút elé állítja: a bírói hivatalt tartja-e meg magának vagy a kocsmát. Hummel bosszút áll: a sötétség leple alatt megpróbálja eltávolítani Arner birtokának egyik fontos határkövét. Babonás rettegésében azonban holtra rémül egy lámpást tartó paraszttól. Elfut, s mindent bevall a falu lelkészének. A földesúr igazságot szolgáltat, a faluban minden jóra fordul. Lénárd és Gertrúd családjában is helyreáll a béke.

Pestalozzi regényének legfontosabb alakja Gertrúd, a tiszta lelkű, erős akaratú édesanya. Az olvasó nyomon követheti, hogy a falu tanítója (Glülphi) és jóakaratú új bírója (Gyapot Meyer) hogyan szervezik meg az iskolát. Ebben az iskolában az írás, olvasás, számolás készségének elsajátítása mellett munkaoktatás is folyik. Kézműiparra (gyapotfonás, -szövés) földművelésre és a házi gazdaság vezetésére tanítják a gyerekeket. Azt is látnunk kell, hogy a bonnali iskolában – akárcsak a mintaként szolgáló neuhofi telepen – a munka és az oktatás tartalmi összeolvasztásáról nincsen szó. A gyerekek fonás közben olvasnak vagy énekelnek, a kétféle tevékenység párhuzamosan fut – az idővel való takarékoskodás polgári erényének jegyében.

A „Lénárd és Gertrúd” első kötete hatalmas sikert aratott A „Lénárd és Gertrúd” első kötete hatalmas sikert aratott. A könyvet lelkészek a szószékről olvasták fel, részletei folyóiratokban jelentek meg, kalendáriumokba is bekerültek. A francia forradalom törvényhozó gyűlése 1792-ben Pestalozzit ezért a művéért és pedagógiai munkásságáért a „Francia Köztársaság Polgára” címmel jutalmazta meg. 1782-ben adta ki második népkönyvét, „Kristóf és Elza” címen. Ez a mű tulajdonképpen nem más, mint az előző könyv értelmezése, magyará­zata. Hősei téli estéken összegyűlnek és részleteket olvasnak fel a „Lénárd és Gertrúd”-ból. A felolvasást követi a hallottak megbeszélése, értelmezése.

5. „Vizsgálódásaim a természet menetéről...” (1797) Vizsgálódásaim a természet menetéről az emberi nem fejlődésében – filozófiai antropológiai kérdésekkel foglalkozó mű. Az ember etikai fejlődésének három fokozatát különíti el. 1. „Természetes állapot” (Naturstand) foka. Az ember vágyai sokasodnak, kielégítésük egyre nehezebb. Küzdelem, gyötrődés az ember élete. Önzés, félelem, gyűlölet jellemzi ezt a szintet. 2. „Társadalmi állapot” (Gesellschaftlicher Zustand). A társas együttélés, s ennek szabályozója, a jog megkönnyíti a szükségletek kielégítését. Az önzés, a birtoklásvágy, a hatalmi ösztön ezen a fejlettségi szinten is jellemző az emberre. A társadalmi állapot éppen ezért labilis, bizonytalan.

3. Csak a „tiszta erkölcs” (Sittlicher Zustand) állapota nyújt az ember számára harmóniát. Ide mindenki egyéni erőfeszítéssel juthat el. De csak akkor, ha betartja az együttélés szabályait, s ha képes saját egoizmusát le­győzve másokat is elfogadni, szeretni. Példa: Ha egy kereskedő „a tőle függő munkásokat pusztán kezében lévő eszközöknek nézi, hogy alaptőkéjét megmunkálják”, s még a törvényeket sem veszi figyelembe – akkor ez a „természetes állapot” foka. Ha már „a törvények kényszere rászorítja, hogy munkásaiban önálló lényeket lásson, akik hasonló jogon követelik természeti igé­nyeik jogos kielégítését” – akkor ez a „társadalmi állapot”-ra jel­lemző cselekvés. Ha pedig már a „törvények kényszere nélkül ilyennek tekinti őket” – úgy már az “erkölcsi állapot” szintjére emelkedett.

A háromlépcsős etikai fejlődés-elmélet recepciója Schneller István (1847-1939) – Pestalozzi követője: „érzéki Éniség” „történeti Éniség” „tiszta Éniség”

6. Stans A kormány 1798 decemberében Pestalozzit bízta meg azzal, hogy a harcok során elárvult gyerekek számára árvaházat létesítsen. A megbízatás végrehajtását pénzzel is támogatta. Épületet is rendelkezésére bocsátott: az orsolyiták Szent Klára kolostorának egyik szárnyát kapta meg. Itt mintegy nyolcvan testileg leromlott, lelkileg-erkölcsileg elzüllött gyermeket gyűjtöttek össze.

Pestalozzi gyermekek közt

Pestalozzi így számolt be róluk egyik barátjához intézett levelében: „Sokan erősen rühösek voltak, úgy, hogy járni is alig tudtak, soknak a fején föl voltak fakadva a sebek, sokan ótvarosak vagy tet­vesek voltak, sokan, mint sorvadt csontvázak, ösztövérek, sárgák, szemük tele aggódással, homlokuk tele a bizalmatlanság, a gond redőivel.” Stansban rengeteg nehézség várt az immár ötvenhárom esztendős pedagógusra. Az ott töltött néhány hónap szinte minden erejét felőrölte. A lakosság bizalmatlanul fogadta: a stansiak katolikusok, Pestalozzi viszont protestáns volt, s ráadásul az új kormány embere. Egyedül fogott hozzá az árvaház működtetéséhez egy idős gazdasszony segítségével.

Intézetében azt kívánta elérni, hogy a gyermekek, úgy éljenek, mint egy nagy családban. Felismerte, hogy az erkölcsi érzelmek felkeltésének, az erkölcsi tapasztalatnak meg kell előznie az erkölcsi oktatást. Rousseau nyomán olyan nevelési gyakorlatot folytatott, amely a gyerekek sajátosságaira épít, egyéni fejlődésüket is figyelembe veszi a módszerek kiválasztásakor.

Stansban Pestalozzi erejét végsőkig megfeszítve dolgozott anélkül, hogy munkájának igazi gyümölcsét élvezhette volna. Öt hónapig tartó lá­zas munka után 1799. június 8-án be kellett zárnia intézetét. A hadi helyzet változása miatt, a direktórium az épületet a visszavonuló franciák számára hadikórházzá alakíttatta át. A testileg-lelkileg elgyötört Pestalozzi a stansi kísérlet után egy darabig Emmanuel Fellenberg hofwyl-i birtokán időzött, ahol fiatal pedagógustársa patríciusok gyermekei számára létesített nevelőintézetet.

7. Burgdorf Felgyógyulása után Pestalozzi egy kis város, Burgdorf elemi iskolájá­ban folytatta a munkát. Lehetőségei megváltoztak, bizonyos fokig korlá­tozódtak: iskolamesterként tanított tovább. Mégsem adta fel a vizsgálódást, kísérletezést: tovább foglalkozott „az elemi értelmi képzés” problémájával, az elemi oktatás módszereinek tökéletesítésével.

A burgdorfi kastély ma

Pestalozzi új módszert vezetett be a burgdorfi elemi iskolában Pestalozzi új módszert vezetett be a burgdorfi elemi iskolában. Egyénenkénti leckefeladás és -kikérdezés helyett egyszerre tanította növendékeit. Az olvasást nem a betűk képének tanításával kezdte. Előbb hallás után betűztette a szavakat, csak ezután tette a gyermekek elé a nyomtatott szavakat. Hosszasan elidőzött néhány betű lehetséges kapcsolatainál. Semmit sem tanított könyv nélkül, amit tanítványai tökéletesen meg ne értettek volna. Időközben pártfogókra lelt. 1800 júniusában megalakult a „Nevelésügy barátainak társasága”, amely melegen támogatta Pestalozzi erőfeszítéseit.

8. Hogyan tanítja Gertrúd gyermekeit? Az 1801-ben írt könyvben Pestalozzi a természetszerű pedagógia útmutatásait veszi kiindulási alapul. Kiinduló tételét mintha Rousseau írta volna: „Az ember tanítása [...] nem más, mint segítséget nyújtani a természet önkibontakoztatásra irányuló törekvésének.”

Könyvében felteszi a kérdést: „Miként viselkedik, s kell, hogy viselkedjék egy művelt ember minden olyan esetben, ha valamely zavaros és homályos dolgot megfelelően elemezni akar, hogy azt tisztázza magában?” A válasz: felderíti a „szám”, az „alak” és a „szó” elemi pontjait, szem­léleti elemet. Tehát arra a kérdése keres választ, hogy „1. Hány és hányféle tárgy áll előtte; 2. milyennek látszanak ezek, milyen az alakjuk és milyenek a körvonalaik; 3. mi a nevük; hogy jelenítheti meg maga előtt egy-egy hanggal vagy szó­val ezeket a tárgyakat.”

9. Yverdon Az idősödő mesternek 1804-ben Burgdorfból is távoznia kellett, mivel az új kormányzó a kastélyt kívánta szállásául. Négyéves burgdorfi műkö­dés után átmenetileg Münchenbuchssee, majd Yverdon lett új otthona. Itt tovább folytatta a Burgdorfban megkezdett munkát: a népiskolai pedagógia megújítását úgy, hogy az a gyermeki megismerés menetének fokozatait kövesse.

Az yverdoni vár korabeli képe

„Módszerének”, didaktikájának középpontjában az újszerű szemléltetés áll. A fogalmak kialakításakor érzékszervi tapasztalatszerzésre, szemléltetésre alapoz. Didaktikájának a középpontjában az élő „szemlélet” („Anschauung”) kialakítása áll. Ez a szemlélődés sajátos kapcsolatba kerülést jelent a megismerendő tárggyal úgy, hogy a tárgy „külső” érzékelésével szorosan összefonódik ugyanennek a tárgynak a „első” megtapasztalása, a hozzá való személyes kötődés, érzelmi átélés kialakítása is.

Az idős mester intézete Yverdonban felvirágzott, hamarosan a világ minden tájáról sereglettek a tanítványok s a látogatók. Magyarok is meglá­togatták az idős pedagógust, többek között Brunszvik Teréz grófnő (a magyar óvodapedagógia kiemelkedő alakja), Eszterházy Pál herceg és a debreceni Váradi Szabó János. Az intézet nemsokára a XIX. század elejének leghíresebb nevelőintézetévé fejlődött. Falai között elsősorban a pedagógusmesterségre való előkészítés folyt .

A világhír azonban gondokkal is járt A világhír azonban gondokkal is járt. Az intézetbe sereglő látogatók miatt szinte állandóan látványos eredményekre kellett törekedniük. A szülők is a legkülönbözőbb elvárásokkal hozták el gyermekeiket. Végezetül: Pestalozzi is híjával volt azoknak a vezetői képességeknek, amelyek a nyugodt, zavartalan munka feltételeit megteremthették volna. (Tanítványai – Niederer és Schmied – egy idő után állandóan a hatalomért marakodtak.)

Az yverdoni intézetnek is az lett a végzete, ami a dessaui Filantropinumnak. Tíz évig tartó virágzás után a munkatársak viszálykodása és Pestalozzi erélytelensége miatt hanyatlani kezdett. 1824-ben az anyagi alapok is megrendültek – be kellett zárni. Pestalozzi csalódottan, elszegényedve vonult vissza: 1825-ben ismét Neuhofba, régi álmai színhelyére költözött. Itt érte a halál 1827 telén.

Pestalozzi pedagógiája egyedülálló volt a maga nemében Pestalozzi pedagógiája egyedülálló volt a maga nemében. Elsősorban gyakorló nevelőként dolgozott, de a pedagógiai gyakorlat mindennapjaiból táplálkozó gondolatai, elvei, eszméi is méltán váltottak ki világméretű visszhangot. Hatása nemcsak térben, hanem időben is rendkívüli: a XIX. század végének és a XX. század elejének számos reformmozgalma vezethető vissza az ő szellemi örökségére.

A neuhofi ház ma

Retter der Armen im Neuhof, Prediger des Volkes in Lienhard und Gertrud, Zu Stans Vater der Waisen, Zu Burgdorf und Münchenbuchsee Gründer der neuen Volksschule, Zu Iferten Erzieher der Menschheit, Mensch, Christ, Bürger, Alles für Andere, für sich Nichts. Segen seinem Namen!

„A nép szószólója a »Lénárd és Gertrúd«-ban, a szegények megmentője Neuhofban. árvák atyja Stansban. Népiskola alapítója Burgdorfban és Münchenbuchseeban. Az emberiség nevelője Yverdonban. Ember, keresztény, polgár, Mások számára minden, semmi önmagának.” A zürichi Pestalozzi-emlékmű