Korai kereszténység, középkor A nőnevelés története 2. Korai kereszténység, középkor

Korai kereszténység

Az Újtestamentumból kitűnik, hogy Jézus Krisztus nem úgy vélekedett a nőkről, mint kortársainak többsége. Nem tekintett rájuk alantas, bűnökre eleve hajlamos teremtményként, akik a férfiakat rosszra csábítják. A nő értékes, önálló lény éppúgy, mint a férfi, de éppoly esendő is. Vétkeivel szemben azonban Krisztus elnéző. A házasságtörésen kapott nőt sem hajlandó – a régiek szokása szerint – megkövezni, inkább arra inti a vádló farizeusokat, hogy tekintsenek önmagukba, s ott keressék a bűnt. (Ján. 8. 2-11.)

Pál apostol a korintusziakhoz írt levelében a házasságban élő felek egyenrangúságáról, a kölcsönös tiszteletről és egymás elfogadásáról beszél. „A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.” (Kor. 7. 3-4.)

A filozófiai szinten megfogalmazott egyenértékűség a hétköznapi viselkedést szabályozó normákban nem öltött testet. A családon kívüli nyilvánosság előtt, a vallási közösségekben a nőknek szerényen visszahúzódva kellett viselkedniük: „A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, a mint a törvény is mondja.” (Kor. 14. 34.)

Ez már a krisztusi nőeszménytől való elszakadást, a nőkről alkotott tradicionális képhez való visszatérést jelzi. Jellemzői: esendőség, erkölcsi gyengeség, a szellemi alacsonyabbrendűség, fizikai gyengeség. Ez a nő-imázs tesz szert dominanciára az egész középkoron keresztül, és érezteteti hatását még 19. században is.

Egyházatyák a leánynevelésről

Tertullianus például ezekkel a becsmérlő szavakkal illette a női nemet: „Mindig gyászolnod kell, rongyokkal fedettnek és bemocskoltnak kell lenned a bűnbánatban, azért, hogy a bűnt, melyet elkövetett az emberi nem, megváltsd [ ... ] A sátán kapuja vagy te, ó, asszonyi állat. Te vagy az, aki megérintette a sátán fáját, és aki elsőként szegted meg az isteni törvényt.

Szent Jeromos (Hieronymus, 349 körül – 420) 1. Laeta számára ad tanácsot kis leánya, Paula neveléséhez. 2. A másik levél címzettje Gaudentius és leánya Pacatula.

Jeromos idealizált leányneveltje a világtól elvonuló szerzetesi életre készül, ezért „semmit se halljon, semmit se szóljon, mint ami Istenfélelmet lehel. Szemérmetlen szókat ne értsen, világi dalokat ne ismerjen. A gyönge ajak az édes zsoltárokat tanulja zengeni. Távol maradjon tőle hasonló korú fiúk pajkos társasága, sőt leánytársait és a cselédséget is távol kell tartani a világi társaságtól, nehogy arra, amit vesztükre megtanultak, további szerencsétlenségre még másokat is kioktassanak.”

A leány dolga az, hogy „a világot ne ismerje; éljen, mint angyal; bár húsból is van, legyen a húsnak romlása nélkül” Éljen visszavonul életet otthona falai között, mértékletesen táplálkozzon, tanulja meg a női nemhez méltó házimunkát. Női erényei kettős szüzességében testesülnek meg: a test és a lélek érintetlensége az elérendő cél. A leánynevelés ideálja Mária, a Szűzanya.

Tanuljon írni, olvassa a Bibliát Tanuljon írni, olvassa a Bibliát. Az írás és olvasás tanításának segítését a következőképpen képzeli el Hieronymus: „Ha azután reszkető kézzel kezdi az íróvesszőt a viaszkos táblán végig húzni, akkor vagy egy idegen kéz vezesse ujjait, vagy véssük be előre a viaszba a betűket, hogy a mélyedésben haladva, keze el ne tévedjen.” A mindenre kiterjedő felügyelet és segítés együttes hatása.

Apácák kórusa, 1430 körül