BIBLIAI VETÉLKEDŐ.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Közösség 4. ISTEN CSALÁDJÁBAN ÉLNI
Advertisements

Kapcsolatok hiánya Kulturális környezet Kicsi a terem.
A menórát sokan zsidó szimbólumnak tartják, amit a választott nép használt Isten rendelésére. A Messiás (Krisztus) követői az évezredek folyamán egyre.
Mi történik velünk a halálunk után?
ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Ezért senki se kérkedjék az emberekkel. Hisz minden a tietek: Pál, Apolló, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: minden a tietek.
Krisztus uralma alatt élni 3. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
Krisztus uralma alatt élni 5.
Hol a résem Miért jó nekem odaállni?
Krisztus uralma alatt élni 1. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
Copyright B. McNutt A BIBLIA rövid vázlata Copyright B. McNutt
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
Lemondás az uralomról I.Jézus Krisztus megtiltotta a tanítványkörnek az uralkodást, úgy, ahogy azt a társadalomban gyakorolják. Mk 10:35-45 „Ekkor hozzálépett.
Erőállóképesség mérése Találjanak teszteket az irodalomban
Tisztelet - dicsőség Jon Palmer.
Pál apostol 12/B.
A bibliai lecke előkészítése és tanítása (1-2.)
Milyen zajos, nyüzsgő város! S mi egy lelket sem ismerünk. Ne aggódj testvér! Szombaton elmegyünk a folyóparton levő imahelyre. Isten majd gondoskodik.
Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek.
ALAPIGE: 1Kir 3,
„Szorongattatásomban az Úrhoz folyamodtam” Jónás 2, 3
BÁTOR VAGY GYÁVA (alamuszi) KERESZTYÉN VAGY?
Isten akarata-e, hogy megházasodjam? A házastárs kiválasztása.
Jézus te vagy minden álmom
A Dávid és Góliát elbeszélés szövege (1Sám 17). A dolgozat célkitűzései a 1Sám 17 ősszövegének rekonstrukciója a szövegvariánsok között felmerülő eltérések.
szakmérnök hallgatók számára
TEMESVÁR FEBRUÁR 17 HÁZICSOPORTOK A GYÜLEKEZETBEN.
(Elhívás, felkészítés, elküldés 3.). a) Mt 10:16/a – Én elküldelek titeket… Jn. 10,11: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Mt.
Logikai szita Izsó Tímea 9.B.
Istenünk, sok-sok feszültség,
JÓ REGGELT!.
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
EGYHÁZI IMATALÁLKOZÓ AZ EURÓPAI ROMÁKÉRT április 12. csütörtök KDOBVI baracskai objektum.
Királyi kenet Heidelbergi KT 31., 32..
Asztal- és életközösség Jézussal
Tisztelet – dicsőség Szellemi tekintély Jon Palmer.
Kicsoda Isten? 4. prédikáció
ADAKOZÁS „ Nagyobb boldogság adni, mint kapni!”
2011. Október Október 17. Bobby Fischer.
„ Én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem – így szól az Úr ! „ Jer a.
7. Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást,
1. Melyik jármű haladhat tovább elsőként az ábrán látható forgalmi helyzetben? a) A "V" jelű villamos. b) Az "M" jelű munkagép. c) Az "R" jelű rendőrségi.
Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.
Jézus követése Ifjúsági óra.
Isten mondta.
Mindig kapcsolatban Vele
TEREMTÉS Dunaújvárosi Evangélikus Gyülekezet október Ács Sándorné agrármérnök.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Bízd Újra Életed Krisztusra!
Főpapi kenet Heidelbergi KT 31..
Kegyelem által Élet Világosságban.  Jn20,30-31 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek.
1 TANULÁSI TÍPUS TESZT.
Mózes első könyve. Mózes első könyve Előadó: Zarka Péter.
Az első csoda: Kánai Menyegző
Református istentisztelet 2014 december 21 advent negyedik vasárnap.
Karácsony Dicsőség mennyben az Istennek és
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
AZ ISTEN ÁLTAL ADOTT KÖNYVTÁR
Hiszem és vallom Az Apostoli Hitvallás
Nagyböjt III Vasárnap Á-év János 4,5-42 Jézus megérkezett Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabhoz, amelyet Jákob.
KIVONULÁS KÖNYVE 3:6 – 3:20 exodus az elhívás. ISTEN JELENLÉTÉBEN - Angyalok: Abban az esztendőben, amikor Uzzijjá király meghalt, láttam az Urat. Trónján.
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal, kezed műve a hajnali harmatcsepp és a Nap. Add, hogy egész nap jókedvű és tiszta legyek: a Világosság.

Kvíz Bibliai személyek.
Isten lakhelye.
KERESZTÉNY FUNDAMENTUMOK III. Az egyéni hívő élet alapja
Előadás másolata:

BIBLIAI VETÉLKEDŐ

ÁLLATOK

1. Milyen állat hiányzik? Bizony, mondom neked, hogy ezen az éjszakán, mielőtt a ***** megszólal, háromszor tagadsz meg engem. 1 pont

2. Milyen állat hiányzik? Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a *****-k ettek, de senki sem adott neki. 1 pont

3. Milyen állat hiányzik? Ti az én *****-aim, az én legelőm nyája vagytok. 1 pont

4. Milyen állat hiányzik? Ugye, öt *****-et adnak két fillérért, mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. 1 pont

5. Milyen állat hiányzik? Egy döglött *****-től, büdös lesz és megerjed a kenőcskészítő olaja. 1 pont

6. Milyen állat hiányzik? Az Úr azonban odarendelt egy nagy *****-at, és az lenyelte Jónást. Három nap és három éjjel volt Jónás a ***** gyomrában. 2 pont

7. Milyen állat hiányzik? A *****-nak barlangjuk van, és az égi *****-nak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. 2 pont

8. Milyen állat hiányzik? Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, szelíden és *****-on ülve, igavonó állat *****-ján. 2 pont

9. Milyen állat hiányzik? Íme, én elküldelek titeket, mint *****-at a *****-ok közé, legyetek okosak, mint a *****-k és szelí-dek, mint a *****-ok. 4 pont

10. Milyen állat hiányzik? Akkor majd a ***** a *****-nyal lakik, a ***** a *****-vel hever, a *****, az ***** és a hízott ***** együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. 7 pont

11. Milyen állat vagyok? A zsidó emberek nem kedvelik a húsomat és szalonnámat. Ők csak a kóser húst fogyasztják. + egy hozzám kapcsolódó bibliai történet! 2 pont

12. Milyen állat vagyok? Ha elrikkantom magam, rám figyel mindenki az udvaron. Szavammal én jelzem a hajnalt. + egy hozzám kapcsolódó bibliai történet! 2 pont

13. Milyen állat vagyok? Kisebb vagyok, mint a ló, de azért rám is felülnek, és elhúzom a tele szekeret. Csak azt nem bírom, ha vernek. + egy hozzám kapcsolódó bibliai történet! 2 pont

14. Milyen állat vagyok? Használnak teherhordásra és hátasállatnak is. Jól bírom a sivatagi túrát és a szárazságot. De azért kedvencem az oázis. + egy hozzám kapcsolódó bibliai történet! 2 pont

15. Milyen állat vagyok? Elődeim a házak körül kóboroltak, s összeszedtek minden hulladékot. Én viszont házőrző vagyok. + egy hozzám kapcsolódó bibliai történet! 2 pont

16. Milyen állat vagyok? Többnyire nyájban élek, pásztor legeltet minket. Kell is, hogy védjen valaki a vadállatoktól. + egy hozzám kapcsolódó bibliai történet! 2 pont

MESTERSÉGEK

17. Mi a mestersége? Pál apostol Korinthusban egy zsidó házaspárnál lakott, és együtt is dolgozott velük, mivel ugyanaz volt a mesterségük: ***** mesterek voltak. 1 pont

18. Mi a mestersége? Jézus így szólt: „Nem az egészségeseknek van szükségük *****, hanem a betegeknek.” 1 pont

19. Mi a mestersége? A kapernaumi ***** szolgája megbetegedett, és akkor ő Jézushoz fordult segítségért. Jézus értékelte a hitét, és még abban az órában meggyógyította a távollévő szolgát. 1 pont

20. Mi a mestersége? Ebben az időben született Mózes. Három hónapig nevelték az apja házában, amikor pedig kitették, a ***** leánya felvette, és saját fiaként neveltette. 1 pont

21. Mi a mestersége? Júdás Iskáriótes ***** volt, és a nála lévő erszényből elszedegette, amit beletettek. 1 pont

22. Mi a mestersége? Ezékiásnak, Júda királyának a följegyzése, amikor beteg volt, de felgyógyult betegségéből: „Összetekeri életemet, mint ***** a vásznat.” 1 pont

23. Mi a mestersége? Jeruzsálemből hazamenet az etióp ***** Ézsaiás próféta könyvét olvasta, de nem értette. Fülöp evangélista megmagyarázta neki, majd meg is keresztelte őt. 1 pont

24. Mi a mestersége? Volt egy gazdag ember, aki nap mint nap fényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű ***** is, aki azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal. 1 pont

25. Mi a mestersége? Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: „Bízzál fiam, megbocsáttattak bűneid.” Ekkor néhány ***** így szólt magában: „Ez Istent káromolja.” 1 pont

26. Mi a mestersége? Az első keresztyén gyülekezetben a görögül beszélő zsidók közül kiválasztottak hét ***** az asztalok körüli szolgálatra. 1 pont

BIBLIAI SZEMÉLYEK

27. Ki vagyok? Orvos voltam, megtanultam gyógyító szemmel nézni a világot. Megértettem, hogy a világ beteg, mert a bűnnél nagyobb betegség nincsen, s azt csak az Isten Fia gyógyíthatja meg. Egy darabig Pál apostol kísérője voltam, azután megírtam Jézus és apostolai hiteles történetét. 1 pont

28. Ki vagyok? Házunkban gyakran volt vendég Jézus, testvé-reimmel mindig szívesen láttuk. De azt nem vettem jó néven, amikor a húgom magamra hagyott a házimunkában, hogy őt hallgathassa. Pedig én is tudom, hogy Jézus az Úr, bizony-ságát adta, mikor feltámasztotta öcsémet a halálból. 1 pont

29. Ki vagyok? Én is követtem Jézust, bár nem választott 12 tanítványa közé az Úr. De azért ha lehetett, ott voltam velük. Biztosan ezért ért az a megtisz-teltetés, hogy az áruló Júdás megüresedett helyére engem választottak a tanítványok. 2 pont

30. Ki vagyok? A Cézáreában állomásozó itáliai csapat századosa voltam. Alamizsnát osztottam a népnek, és sokat imádkoztam Istenhez. Egyszer angyalt küldött hozzám, hogy hívjak magamhoz egy Péter neve-zetű embert. Péter eljött, és Jézusról beszélt, aki meghalt, de feltámadt értünk. 2 pont

31. Ki vagyok? A Nagytanács tagja voltam, tekintélyes ember, mégse tehettem semmit, amikor Jézust koholt vádak alapján ítélte el a Tanács. Szégyelltem is magam. De mikor kivégezték, személyesen kértem el holttestét Pilátustól, és a magam új sírkamrájába temettük el. 2 pont

32. Ki vagyok? Vénségemben is vártam az Úr Messiását. A Lélek arra indított egyszer, hogy menjek a templomba. Egy kisfiút akartak éppen az Úrnak bemutatni, s én rögtön tudtam, hogy ő az. Vigasztalás népünk-nek, világosság a pogányoknak. Áldottam érte Istent, s boldogan tértem otthonomba. 2 pont

33. Ki vagyok? Fülöp vezetett Jézushoz. Először kételkedtem benne, de aztán rájöttem, hogy ő az Isten Fia, Izráel királya. Ki más tudhatta volna, hogy előtte a fügefa alatt voltam, és az Úrhoz imádkoztam? Ki más látott volna bele a szívembe? 2 pont

34. Ki vagyok? Szülővárosomban, az ázsiai Lisztrában találkoz-tam először Pállal. Munkatársává fogadott, és ő lett a lelki atyám. Útjaira, és még a börtönbe is elkísértem. Amikor engem küldött a gyülekeze-tekhez, hogy bátorítsam őket, ő maga bátorított a leveleivel. 3 pont

35. Ki vagyok? Pál apostolt kísértem második missziói útján. Filippiben Pál meggyógyított egy jövendőmondó lányt, s a város elöljárói ezért börtönbe zártak minket. Itt is az Úrnak adtunk hálát, dicséretet énekeltünk, amikor megrendült a föld, és lehullottak bilincseink. 3 pont

36. Ki vagyok? Pál apostol munkatársa voltam, aki békítő szán-dékkal küldött Korinthusba. Nem számítottunk túl sok sikerre, de végül nagy örömünkre helyre-állt a békesség. Később a krétai gyülekezeteket szerveztem, amihez Pál levélben adott taná-csokat. 3 pont

BIBLIAI TOTÓ

37. Ki nem tartozik a Szentháromságba? A Szentlélek Mária Jézus Az Atya 1 pont

38. Ki volt Izsák apja? Jákób Lót Ábrahám Izmael 1 pont

39. Kinek adta Isten az Izráel nevet? Izmaelnek Jákóbnak Izsáknak Áronnak 1 pont

40. Mi volt Pál eredeti neve? Kéfás Saul Józsué István 1 pont

41. Az alábbiak közül időrendben melyik volt az utolsó? Bábel tornya Noé bárkája Dávid és Góliát Mózes kosara 1 pont

42. Ki volt Jákób felesége? Rebeka Sára Ráhel Hágár 1 pont

43. Hány könyvet tartalmaz az Ószövetség? 39 66 27 40 1 pont

44. Ki volt Betsabé első férje? Dávid Joáb Úriás Salamon 2 pont

45. Amikor Jézus a tengeren járt, hol voltak a tanítványok? a parton a templomban a vízen a hajóban 2 pont

46. Naomi egyik menye Ruth volt. Ki volt a másik? Mária Abigail Ráháb Orpá 2 pont

47. Hányszor hoz termést egy évben az élet fája? egyszer négyszer hétszer tizenkétszer 2 pont

MEGFEJTÉSEK

ÁLLATOK

1. Milyen állat hiányzik? Bizony, mondom neked, hogy ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem. (Mt 26,34) 1 pont

2. Milyen állat hiányzik? Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. (Lk 15,16) 1 pont

3. Milyen állat hiányzik? Ti az én juhaim, az én legelőm nyája vagytok. (Ez 34,31) 1 pont

4. Milyen állat hiányzik? Ugye, öt verebet adnak két fillérért, mégsem fe-ledkezik meg közülük egyről sem az Isten. (Lk 12,6) 1 pont

5. Milyen állat hiányzik? Egy döglött légytől, büdös lesz és megerjed a kenőcskészítő olaja. (Préd 10,1) 1 pont

6. Milyen állat hiányzik? Az Úr azonban odarendelt egy nagy halat, és az lenyelte Jónást. Három nap és három éjjel volt Jónás a hal gyomrában. (Jón 2,1) 2 pont

7. Milyen állat hiányzik? A rókáknak barlangjuk van, és az égi madarak-nak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. (Lk 9,58) 2 pont

8. Milyen állat hiányzik? Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, szelíden és szamáron ülve, igavonó állat csikóján. (Mt 21,5) 2 pont

9. Milyen állat hiányzik? Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé, legyetek okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok. (Mt 10,16) 4 pont

10. Milyen állat hiányzik? Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. (Ézs 11,6) 7 pont

11. Milyen állat vagyok? A zsidó emberek nem kedvelik a húsomat és szalonnámat. Ők csak a kóser húst fogyasztják. (disznó) + egy hozzám kapcsolódó bibliai történet! (pl. a megszállott meggyógyítása) 2 pont

12. Milyen állat vagyok? Ha elrikkantom magam, rám figyel mindenki az udvaron. Szavammal én jelzem a hajnalt. (kakas) + egy hozzám kapcsolódó bibliai történet! (pl. Péter tagadása) 2 pont

13. Milyen állat vagyok? Kisebb vagyok, mint a ló, de azért rám is felülnek, és elhúzom a tele szekeret. Csak azt nem bírom, ha vernek. (szamár) + egy hozzám kapcsolódó bibliai történet! (pl. Jézus bevonul Jeruzsálembe) 2 pont

14. Milyen állat vagyok? Használnak teherhordásra és hátasállatnak is. Jól bírom a sivatagi túrát és a szárazságot. De azért kedvencem az oázis. (teve) + egy hozzám kapcsolódó bibliai történet! (pl. Keresztelő János ruhája) 2 pont

15. Milyen állat vagyok? Elődeim a házak körül kóboroltak, s összeszedtek minden hulladékot. Én viszont házőrző vagyok. (kutya) + egy hozzám kapcsolódó bibliai történet! (pl. a kánaáni asszony) 2 pont

16. Milyen állat vagyok? Többnyire nyájban élek, pásztor legeltet minket. Kell is, hogy védjen valaki a vadállatoktól. (juh) + egy hozzám kapcsolódó bibliai történet! (pl. a jó pásztor) 2 pont

MESTERSÉGEK

17. Mi a mestersége? Pál apostol Korinthusban egy zsidó házaspárnál lakott, és együtt is dolgozott velük, mivel ugyanaz volt a mesterségük: sátorkészítő mesterek voltak. (ApCsel 18,1-3) 1 pont

18. Mi a mestersége? Jézus így szólt: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.” (Mt 9,12) 1 pont

19. Mi a mestersége? A kapernaumi százados szolgája megbetegedett, és akkor ő Jézushoz fordult segítségért. Jézus értékelte a hitét, és még abban az órában meggyógyította a távollévő szolgát. (Mt 8,5-13) 1 pont

20. Mi a mestersége? Ebben az időben született Mózes. Három hónapig nevelték az apja házában, amikor pedig kitették, a fáraó leánya felvette, és saját fiaként neveltette. (ApCsel 7,20-21) 1 pont

21. Mi a mestersége? Júdás Iskáriótes tolvaj volt, és a nála lévő erszényből elszedegette, amit beletettek. (Jn 12,6) 1 pont

22. Mi a mestersége? Ezékiásnak, Júda királyának a följegyzése, amikor beteg volt, de felgyógyult betegségéből: „Összetekeri életemet, mint takács a vásznat.” (Ézs 38,9.12) 1 pont

23. Mi a mestersége? Jeruzsálemből hazamenet az etióp kincstárnok (v. főember) Ézsaiás próféta könyvét olvasta, de nem értette. Fülöp evangélista megmagyarázta neki, majd meg is keresztelte őt. (ApCsel 8,26-38) 1 pont

24. Mi a mestersége? Volt egy gazdag ember, aki nap mint nap fényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal. (Lk 16,19-21) 1 pont

25. Mi a mestersége? Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: „Bízzál fiam, megbocsáttattak bűneid.” Ekkor néhány írástudó így szólt magában: „Ez Istent káromolja.” (Mt 9,2-3) 1 pont

26. Mi a mestersége? Az első keresztyén gyülekezetben a görögül beszélő zsidók közül kiválasztottak hét diakónust (v. gondozót) az asztalok körüli szolgálatra. (ApCsel 6,1-7) 1 pont

BIBLIAI SZEMÉLYEK

27. Ki vagyok? Orvos voltam, megtanultam gyógyító szemmel nézni a világot. Megértettem, hogy a világ beteg, mert a bűnnél nagyobb betegség nincsen, s azt csak az Isten Fia gyógyíthatja meg. Egy darabig Pál apostol kísérője voltam, azután megírtam Jézus és apostolai hiteles történetét. (Lukács) 1 pont

28. Ki vagyok? Házunkban gyakran volt vendég Jézus, testvé-reimmel mindig szívesen láttuk. De azt nem vettem jó néven, amikor a húgom magamra hagyott a házimunkában, hogy őt hallgathassa. Pedig én is tudom, hogy Jézus az Úr, bizony-ságát adta, mikor feltámasztotta öcsémet a halálból. (Márta) 1 pont

29. Ki vagyok? Én is követtem Jézust, bár nem választott 12 tanítványa közé az Úr. De azért ha lehetett, ott voltam velük. Biztosan ezért ért az a megtisz-teltetés, hogy az áruló Júdás megüresedett helyére engem választottak a tanítványok. (Mátyás) 2 pont

30. Ki vagyok? A Cézáreában állomásozó itáliai csapat századosa voltam. Alamizsnát osztottam a népnek, és sokat imádkoztam Istenhez. Egyszer angyalt küldött hozzám, hogy hívjak magamhoz egy Péter neve-zetű embert. Péter eljött, és Jézusról beszélt, aki meghalt, de feltámadt értünk. (Kornéliusz) 2 pont

31. Ki vagyok? A Nagytanács tagja voltam, tekintélyes ember, mégse tehettem semmit, amikor Jézust koholt vádak alapján ítélte el a Tanács. Szégyelltem is magam. De mikor kivégezték, személyesen kértem el holttestét Pilátustól, és a magam új sírkamrájába temettük el. (Arimátiai József) 2 pont

32. Ki vagyok? Vénségemben is vártam az Úr Messiását. A Lélek arra indított egyszer, hogy menjek a templomba. Egy kisfiút akartak éppen az Úrnak bemutatni, s én rögtön tudtam, hogy ő az. Vigasztalás népünk-nek, világosság a pogányoknak. Áldottam érte Istent, s boldogan tértem otthonomba. (Simeon) 2 pont

33. Ki vagyok? Fülöp vezetett Jézushoz. Először kételkedtem benne, de aztán rájöttem, hogy ő az Isten Fia, Izráel királya. Ki más tudhatta volna, hogy előtte a fügefa alatt voltam, és az Úrhoz imádkoztam? Ki más látott volna bele a szívembe? (Nátánáel v. Bertalan) 2 pont

34. Ki vagyok? Szülővárosomban, az ázsiai Lisztrában találkoz-tam először Pállal. Munkatársává fogadott, és ő lett a lelki atyám. Útjaira, és még a börtönbe is elkísértem. Amikor engem küldött a gyülekeze-tekhez, hogy bátorítsam őket, ő maga bátorított a leveleivel. (Timóteus) 3 pont

35. Ki vagyok? Pál apostolt kísértem második missziói útján. Filippiben Pál meggyógyított egy jövendőmondó lányt, s a város elöljárói ezért börtönbe zártak minket. Itt is az Úrnak adtunk hálát, dicséretet énekeltünk, amikor megrendült a föld, és lehullottak bilincseink. (Szilász) 3 pont

36. Ki vagyok? Pál apostol munkatársa voltam, aki békítő szán-dékkal küldött Korinthusba. Nem számítottunk túl sok sikerre, de végül nagy örömünkre helyre-állt a békesség. Később a krétai gyülekezeteket szerveztem, amihez Pál levélben adott taná-csokat. (Titusz) 3 pont

BIBLIAI TOTÓ

37. Ki nem tartozik a Szentháromságba? A Szentlélek Mária Jézus Az Atya 1 pont

38. Ki volt Izsák apja? Jákób Lót Ábrahám Izmael 1 pont

39. Kinek adta Isten az Izráel nevet? Izmaelnek Jákóbnak Izsáknak Áronnak 1 pont

40. Mi volt Pál eredeti neve? Kéfás Saul Józsué István 1 pont

41. Az alábbiak közül időrendben melyik volt az utolsó? Bábel tornya Noé bárkája Dávid és Góliát Mózes kosara 1 pont

42. Ki volt Jákób felesége? Rebeka Sára Ráhel Hágár 1 pont

43. Hány könyvet tartalmaz az Ószövetség? 39 66 27 40 1 pont

44. Ki volt Betsabé első férje? Dávid Joáb Úriás Salamon 2 pont

45. Amikor Jézus a tengeren járt, hol voltak a tanítványok? a parton a templomban a vízen a hajóban 2 pont

46. Naomi egyik menye Ruth volt. Ki volt a másik? Mária Abigail Ráháb Orpá 2 pont

47. Hányszor hoz termést egy évben az élet fája? egyszer négyszer hétszer tizenkétszer 2 pont

Értékelés 1-20 pont = elég gyenge 21-40 pont = néha járt hittanórára 41-60 pont = konfirmált 61-74 pont = egyházi iskolába járt 75-80 pont = teológiát végzett