Baghy-majori szélmalom (2009)

Kengyel A címer egyszerű – fekete vonallal három részre osztott-pajzsalak. A bal felső vörös mezőben fehér unikornis /egyszarvú/ az ősi Szapolyai család címerállata /fekete kontúrvonallal a régi nemesi birtokot jelképezi. A jobb felső zöld mezőben barna törvénydombon /kurgán/ ezüst pallost tartó jobb kar fekete kontúrvonallal az ítélőszék jelképe. Az alsó kék mezőt vízszintes irányba futó ezüst hullámvonal, fekete kontúrokkal osztja ketté. Az alsó részben fehér körben barna szélmalom, fekete kontúrokkal, a felső rész tiszta kék. A kék mezőben hullámos ezüstvonal a Tisza jelképe. (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

Szélmalmok A szélmalmok viszonylag kései jövevények Magyarországon. Elsősorban az Alföldön és részben a Dunántúl egyes tájain terjedtek el. Az ismert és néhány példányban ma is megmaradt szélmalmok az ún. tornyos típushoz tartoznak, melynek megfelelőit elsősorban Hollandiában találjuk. Feltételezések szerint legkorábbi terveit azok a protestáns diákok hozták magukkal, akik a XVII. századtól kezdve gyakran látogatták Hollandia egyetemeit. A torony vályogból, de gyakrabban téglából épült. Nemcsak a fal rakását, hanem a rendkívüli pontosságot követelő ácsmunkát is a szélmolnárok végezték. Ők rótták össze a gerendákat, kifaragták a fogaskerekeket, elkészítették a vitorla vázát, és belül gazdag faragásokkal díszítették a szerkezet borítólapjait. Az építményt több emeletre (pad) osztották. Külön helyezték el a köveket, a fogaskerekeket és a raktárát. A tetőrészhez kapcsolódott kívülről a négyágú vitorla, melyet az egész tetővel együtt alulról egy hosszú gerenda segítségével lehetett a kívánt irányba fordítani. Szélcsendes időben sem unatkoztak a molnárok: olyankor kerítettek sort a malomjavításra. Gondos szélmolnár mindig tartott készen darab, fogaskerékbe való keményfa fogat, darab, orsóba való csévét, amit az őrlés szüneteiben faragott.

Szélmalmot 1863-ban az egész országban 475-öt írtak össze, tíz év múlva a számuk 854-re emelkedett, és még 1906-ban is 691-re rúgott a számuk, ezek jelentős része a Duna-Tisza közén őrölte a gabonát. A szélmolnárnak a malomkő megvágása mellett a vitorlák szélirányba forgatása, levásznalása és felvásznalása adott leggyakrabban munkát. Csendes szélben a molnár felrakta a csikódeszkákat, és felerősítette valamennyi vásznat a vitorlákra. Ezt a félegyháziak felrakódásnak, másutt felvásznalásnak mondták. Ilyenkor a malom egy pár kővel őrölt. Nagyobb szél két pár követ, erős szél három kőjáratos szélmalmot is elhajtott. Még erősebb szélben a molnár megkezdte a vitorlavásznak leszedését - úgy, hogy fölmászott a vitorlára és eloldozta a rákötött vásznakat, vagyis levásznalt. A Duna-Tisza közén leggyakrabban fölszél - északi-északnyugati szél fújt. A déli szelet alszélnek, a nyugatit dunai szélnek nevezték. A sima szél egyenletesen, a pásztás szél hol csendesebben, hol erősödve, szaggatottan fújt, csellengő szélben alig tudtak őrölni, csak csellengett a malom. A bogdán szél is össze-vissza fújt, azért szaggatta a vitorlákat. A vihar nem akadályozta a molnárt az őrlésben, mert olyankor levásznalt és puszta fával (vitorlával) őrölt tovább. A félegyháziak tapasztalata szerint a majsai szél nagyon porolt, mivel a futóhomokkal borított hátság felől száraz évszakban sok homokot vitt magával.

Baghy-major Kengyel községtől délre, a kivezető úttal párhuzamosan futó vasúti pálya mentén találgató Bagy-major (Szabadságtelep). A Baghy-majori Szélmalom-domb volt az első kunhalom megyei szinten, melyet védetté nyilvánítottak. A tetején egy 15 méter magas, négyszintes, zsindelyfedésű szélmalom áll, melyet a 19. század közepe táján építhettek. A malom a II. világháború végéig működött, majd az 1960-as évektől alkotóháznak rendezték be. A lepusztult épület felújítása az 1980-as évek végén kezdődött. Ezidő alatt a Vörös Hajnal TSz tulajdonában volt. A malom működése: Négy szárnyból álló, vászon, illetve falemez borítású vitorlázat fogja fel a szél energiáját, ami az áttételeken keresztül forgó mozgássá, őrlőerővé alakul. A malomnak szitaberendezése nem volt, "parasztra" őrölte a lisztet, azaz nem választotta külön a korpát és a lisztet. A malom építményével, szerkezetével és berendezésével a 19. század végi alföldi felülhajtós, két pár köves, szitarendszer nélkül működő szélmalmainak jelentős technikatörténeti emléke.

Az őrlés menete: A molnár az őrölni kívánt gabonát a zsákból a garatba öntötte, beállította az őrlőkő távolságát, és a kőre kapcsolta a közlőművet. Ellenőrizte az őrlés minőségét és a lisztesládából zsákolta a lisztet. A 17. századig a lisztet a korpával együtt őrölte a malom (utólag házilag szitálták szét), e században alkalmazni kezdték a kő után működő szitát, amelyik elválasztotta a lisztet a korpától. A 18. század közepétől kezdték alkalmazni a magasőrlést. Ez azt jelentette, hogy újra felöntéssel többször őröltek: 1. töretés, a szemből dara lett, 2. a darából dércet őröltek, 3. kiőrlés, a dércből lisztet őröltek. A hagyományos malomtípusok közül a szélmalmok őrlőképessége volt a legnagyobb. Napi mázsát tudott őrölni a szélmalmoknak közel a fele, míg a szárazmalmoknak mindössze egytizede, a vízimalmoknak pedig egyhatoda. A szélmalmok tényleges kapacitását azonban rontotta, hogy ki voltak szolgáltatva a természeti feltételeknek - sokkal inkább, mint a vízimalmok.

Kétkőpáros, felülhajtós szélmalom Lisztespad Kőpad Sebeskerék- pad Nagykerék- pad (1) (1) tető (zsindely) (2) nagyszélkerék (3) nagyszéltengely (4) nagyorsó (5) függőleges nagytengely (6) sebeskerék (7) orsó (8) falazat (tégla) (9) őrlőkődob (10) közlőmű (11) garat (12) fordítószerkezet (13) fordítókerék (2) (3) (4) (5) (6) (7) (8) (9) (10) (12) (11) (13)

örlőkő-szabályozó emelő a lisztespadon (földszint) csapágypersely emelő vastengely örlőkődob közlőmű garat kőpad (második szint)

Kápolna

Kunhalom

Katolikus templom Kengyel

Növényolajgyár (Martfű)

Katolikus templom (Martfű)

Református templom (Martfű)

Vendég csalogató/riasztó Kunszentmárton

Dr. Spissák Lajos