Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Név:Major Krisztina és Szabó Henrietta Osztály: XI.G Dátum:

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Név:Major Krisztina és Szabó Henrietta Osztály: XI.G Dátum:"— Előadás másolata:

1 Név:Major Krisztina és Szabó Henrietta Osztály: XI.G Dátum:2009.10.28
NEPTUNUSZ Név:Major Krisztina és Szabó Henrietta Osztály: XI.G Dátum:

2 Felfedezése A Neptunuszt az Uránusz mozgásából levezethető perturbációk alapján Johann Galle fedezte fel 1846-ban, Urbain Le Verrier számításai alapján. A számításokat tőle függetlenül John Couch Adams is elvégezte, de azok csak később kerültek nyilvánosságra. Galileo Galilei már 1613 januárjában észlelte a bolygót, amikor az a Jupiterhez igen közel látszott, és sikerült két egymást követő éjszakán is megfigyelnie. Jegyzeteiből kitűnik, hogy január 28-án észrevette a Neptunusz elmozdulását egy háttércsillaghoz képest, és január 6-án is utólag bejelölt, egy pontot, a Neptunusz akkori pozíciójában, azaz korábbi jegyzeteiben valószínűleg átnézte a környezetre vonatkozó korábbi észleléseit. Nem ismert viszont olyan bejelentése, amelyben kortársait értesítette volna a felfedezéséről.[

3

4 Szerkezete Az óriásbolygó típusú bolygók közé tartozik, szerkezetét tekintve az Uránuszhoz hasonlít. A Neptunusz felszíne kék, rajta metánból álló leheletszerű fehér felhőfoltokkal. A bolygó felhőzetének felszínén sötét foltok láthatók, melyek légköri viharok. Ezek 400 km/h-val kisebb sebességgel haladnak, mint a környező légkör. Ilyen vihar pl. a Nagy Sötét Folt. Bizonyos felhőalakulatok csak néhány percen át maradnak fenn. Ezek a melegebb rétegekből bukkannak elő, majd lehűlnek és alámerülnek.

5 Légköre A Neptunusznak a többi gázbolygónál nagyobb a sűrűsége. A kék színét az adja, hogy a légkörben lévő metán elnyeli a vörös színű sugárzást. A Voyager–2 képein megfigyelhetjük a légkörben lévő Nagy Sötét Foltot, ami hasonlít a Jupiter Nagy Vörös Foltjához. Ragyogó kék légköre nyugodtnak és hidegnek tetszik, de a Voyager-2 ebben a légkörben 2200 km/h sebességgel haladó szeleket észlelt. A szelek különféle irányokban fújnak a bolygó forgásához képest.

6 Az Neptunusz holdjai A Neptunusznak 8 ismert holdja (1 nagy és 7 kicsi) van, közülük a belsõ hatot a Voyager-2 fedezte fel. A hat kicsiny (Naiad, Thalassa, Despina, Galatea, Larissa, Proteus) szabálytalan alakú, sötét felszínû kõdarab 50 és 420 km közötti átmérõjû.

7 Legnagyobb holdja a 2700 km átmérõjû Triton,
amely retrográd pályán a többi holddal ellentétes irányban kering. A Tritont Lassell fedezte fel 1846-ban néhány héttel a Neptunusz felfedezése után. A Voyager-2 visszatekintve a Neptunusz felé ezt a képet készítette a Neptunuszról. A kép jobb alsó sarkában a Triton látható.

8 Gyűrűi A többi gázóriáshoz hasonlóan a Neptunusznak is vannak gyűrűi. A Voyager-2 űrszonda négy halvány gyűrűt észlelt a Neptunusz körül. A három fényesebbet a bolygó felfedezésében szerepet játszó csillagászokról (Galle, Adams és Leveerrier) nevezték el. A gyűrűk nagyon keskenyek. A Galle 15 km széles, a legszélesebb Adams keskenyebb, mint 50 km. A keskeny gyűrűket két kis hold (Galatea, Desponia) tereli össze. Két másik kis hold (a Naiad és a Thalassa) is kering a gyûrûrendszerben. A Neptunusz gyűrűin kívül helyezkedik el a kis Larissa hold, és rajta túl a Proteus.

9

10 Bibliografia Internet A csillagaszat atlasza


Letölteni ppt "Név:Major Krisztina és Szabó Henrietta Osztály: XI.G Dátum:"

Hasonló előadás


Google Hirdetések