Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Szélenergia.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Szélenergia."— Előadás másolata:

1 Szélenergia

2 Szélenergia A szélenergia megújuló energiafajta, amelynek termelése környezetvédelmi és költségelőnyei miatt rohamos ütemben nő a világban, főleg Európában.A szélenergia kitermelésének modern formája a szélturbina lapátjainak forgási energiáját alakítja át elektromos árammá. Ennél sokkal öregebb technológia a szélmalom, amelyben a szélenergia csak mechanikus szerkezetet működtetett és fizikai munkát végzett, mint a gabonaőrlés, vagy a vízpumpálás.

3 Története A szél mozgási energiáját évezredek óta használják például a vitorla segítségével, de az építészetben is hasonlóan régóta alkalmazzák különböző szellőzőrendszerek működtetésére. Az első, szél által hajtott gép, Herón szélkereke az 1. században. A Közel-Keleten és Közép-Ázsiában ettől kezdve egyre inkább elterjedtek eme szerkezetek, India és Kína is átvette használatukat, míg 1180 körül már Északnyugat-Európában is számos helyen alkalmazták, elsősorban gabona őrlésére, de a földek lecsapolására is, hogy azok mezőgazdasági művelésre vagy építkezésre alkalmassá váljanak.

4 Gazdaságosság Az utóbbi években jelentősen csökkent a szélenergia előállításának ára, de még nem olcsóbb, mint a más módokon előállított áram ára ben a szélenergia előállítása egyötödébe került az 1990-es évek vége költségeinek, és ez a trend a gazdaságos nagy turbinák tömegtermelésével várhatóan folytatódik. Mindenesetre a szélenergia néhány helyen már ma is fontos szerepet játszik az áramtermelésben.

5 A szél energiája A Nap Földet elérő energiájának 1-3%-a alakul szélenergiává. E szélenergia jó része nagy magasságokban található, ahol a szél folyamatos sebessége meghaladhatja a 160 kilométer / órát. A szél abból keletkezik, hogy a Földet forgása következtében egyenetlenül éri a Nap hője. A pólusok kevesebb energiát kapnak, mint az egyenlítői régiók, a szárazföld gyorsabban melegszik fel és hűl le, mint a tengerek.

6 Szélenergetika a világon
A szélturbinák sorozatgyártása 1979-ben, Dániában kezdődött. Az első gyárak, a Kuriant,a Vestas, a Nordtank és a Bonus megalapozták a modern szélenergia-ipart. Ezek a korai turbinák sokkal kisebb teljesítményűek voltak (20-30 kW), mint a mostaniak. Manapság már több országban gyártanak szélturbinákat, és több ezer turbina üzemel világszerte ben a legnagyobb szélenergia-kapacitással Németország, Spanyolország, az Amerikai Egyesült Államok, India és Dánia rendelkezett.

7 Szélenergia Magyarországon (1)
Magyarországon a török hódoltság után jelentek meg nagyobb számban a szélmalmok,bár helyenként már a 15. században is elő fordultak.Elterjedésük azonban csak a 17. században vált általánossá, a legtöbb szélmalmot viszont hazánkban és között építették. A 19.sz. végén, a 20. sz. elején az ország szélmalmainak több mint 95 %-a az Alföldön helyezkedett el ami önmagában is elegendő bizonyíték arra, hogy hazánknak ezen a táján is van elegendő hasznosítható szélenergia.

8 Szélenergia Magyarországon (2)
Magyarországon összesen 37 szélerőmű van, összesen 172 toronnyal, kW beépített teljesítménnyel. A legtöbb szélerőmű az ország északnyugati részén, főként Komárom és Mosonmagyaróvár környékén található.

9 Köszönjük a Figyelmet!

10 Készítették: Bokány Dorina Petra Bauer Attila Németh Levente
Marics Róbert


Letölteni ppt "Szélenergia."

Hasonló előadás


Google Hirdetések