A Ket. módosításaival kapcsolatos jogalkalmazási tapasztalatok

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Etikai szempontok a szakértői tevékenységben
Advertisements

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS
Közbeszerzéssel, közbeszerzési eljárás megsértésével kapcsolatos jogorvoslatok (közigazgatási jogorvoslatok) I. Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság.
GYMSMKH Jegyzői értekezlet május 11. a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal első negyedévi tapasztalatai a helyi önkormányzatok, kisebbségi.
2013. Szeptember 3. Szekeres Balázs Informatikai biztonsági igazgató
Felsőfokú egészségügyi oklevelek elismerése
AZ ÚJ SZABÁLYSÉRTÉSI TÖRVÉNY
„Demo-Rendelet” 23/2011.(III.18.) Korm. Rendelet A zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről.
ENVI-ART Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
Új szabályok, új fogalmak az elektronikus ügyintézésben dr
Tájékoztató Fórum Észak Kelet-Pest Megyei Leader Egyesület 2170 Aszód Pesti út
Belügyminisztérium Belügyminisztérium dr. Bitay Márton Önkormányzati Stratégiai Főosztályvezető Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX.
A közérdekű bejelentők védelmére vonatkozó új szabályozás Budapest, január 18. Dr. Klotz Péter antikorrupciós szakértő Közigazgatás-fejlesztési és.
Dobogókő, január Az előzetes vizsgálati eljárás (Kvt. 67. §, R §) Dancsokné Fóris Edina.
Dr. Orbán Szabolcs Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Hatósági Eljárási Szabályozási Főosztály.
Dr. Bujdosó András Imre főosztályvezető
6. téma: A hatóság döntései
Szabálysértési méltányossági kérelem
Levegőtisztaság-védelem 10. előadás Engedélyezési eljárások, eljáró hatóságok, eljárások menete, engedélykérelmek tartalmi követelményei.
Levegőtisztaság-védelem 10. előadás Engedélyezési eljárások, eljáró hatóságok, eljárások menete, engedélykérelmek tartalmi követelményei.
Az anyakönyvi igazgatás
Államtitkári Kabinetfőnök Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Ügykezelői alapvizsga A közigazgatási hatósági eljárás szabályai
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló CXL. törvény (Ket.) módosítása Az eljárási törvényt módosító rendelkezések.
A kormányhivatalok és a kormányablakok
A Ket. tervezett módosítása
A MÓDOSÍTÁS (T/4855. számú törvényjavaslat a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (Ket.)
MINŐSÉGELLENŐRZÉS A GYAKORLATBAN
Távhőszolgáltatás és fogyasztóvédelem dr. Balku Orsolya főosztályvezető Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Távhőszolgáltatási Konferencia és KiállításPécs,
1.2. Könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzésének átalakítása.
Önkormányzati adóigazgatás aktualitásai március 4.
A közigazgatási hatósági eljárásról és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény A kérelemtől a bírósági felülvizsgálatig Új jogintézmények a KET-ben.
Belügyminisztérium Önkormányzati Feladatok Főosztálya
ÜNNEPÉLYES MEGYEI TANÉVNYITÓ
Csurik Magda Országos Tisztifőorvosi Hivatal
Védjegybejelentés elektronikus úton László Áron Márk.
Borsod – Abaúj – Zemplén Megyei Kormányhivatal
Márton Mártonné MESZK Oktatási, továbbképzési referens Május 05.
KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS
Az építésfelügyeleti feladatok alakulása - fokozott elvárások
A bíróság határozatai Dr. Nyilas Anna.
Jogorvoslatok a Ket-ben
JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK A TOVÁBBKÉPZÉS TERÜLETÉN
Az NFFF megvalósításának szervezési és szervezeti kérdései
A felek és más perbeli személyek
 Általános illetékesség  Vagylagos illetékesség  Kikötött illetékesség  Teendők illetékesség hiányában.
A BEJELENTŐ-VÉDELEM HELYE ÉS SZEREPE AZ OMBUDSMANI TEVÉKENYSÉGBEN
KÉPVISELET A POLGÁRI PEREKBEN
1 Vállalkozói adminisztratív tehercsökkentés Előadó: Dr. Nagy Ádám Főosztályvezető-helyettes Ipari és Építésgazdasági Főosztály.
Mi változott a West Balkán tragédia óta? Előadó: Semsei Rudolf MaReSz alelnök.
. Jogszabályi változások az építésügyben Építésügyi hatósági rendszer Elsőfokú építésügyi hatóság Kijelölt települési önkormányzat jegyzője.
A jegyző szakhatósági közreműködése az útügyi, bányafelügyeleti és műszaki biztonsági engedélyezési eljárásokban Gida Attila főosztályvezető-helyettes.
Győr-moson-sopron megyei kormányhivatal
A közigazgatási hatósági eljárás. A közigazgatás fogalma  A közigazgatás a közérdek érvényesítése céljából, a közhatalom birtokában végzett tevékenység.
Területi és helyi államigazgatási szervek október október 3.
Nemzeti Energetikusi Hálózat
Jogorvoslatok nappali tagozat
Közigazgatási eljárás III.
A közigazgatási eljárás III. – Jogorvoslati rendszer
Polgári nemperes eljárások Polgári perrendtartásban szabályozott nemperes eljárások Szeptember 21. Dr. Molnár Judit.
Újratervezés a hazai közigazgatási eljárásjogban
26. Jogorvoslat és döntés-felülvizsgálat
A közigazgatási perek április 3..
2016. február-március Dr. Máté Zsolt főosztályvezető
Pécs, december 5. Jegyzői értekezlet Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály.
Közbeszerzési Döntőbizottság
MUNKAVÉDELMI ELLENŐRZÉS ZÖKKENŐMENTESEN? munkabiztonsági szakmérnök
BAMKH Hatósági Főosztály
KÖFOP VEKOP A közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztése Az Ákr. a helyi önkormányzatok.
Előadás másolata:

A Ket. módosításaival kapcsolatos jogalkalmazási tapasztalatok dr. Szamos Márton Ádám Budapest Főváros Kormányhivatala, Törzshivatal, Hatósági Főosztály

23 + 1 + 23 = 47 fővárosi elsőfokú hatóság fellebbezések elbírálása Budapest Főváros Kormányhivatalának „klasszikus” hatósági tevékenységei 23 + 1 + 23 = 47 fővárosi elsőfokú hatóság fellebbezések elbírálása felügyeleti jogkör gyakorlása ellenőrzés szakmai iránymutatás tájékoztatás

Néhány praktikus módosítás Adatok zárt kezelése (39/A §) Elveszett, megsemmisült iratok pótlása (39/B §) Szakhatósági megkeresés mellőzése [44. § (5) bek., 102. § (4) bek.] II. fokú döntés vh. felfügg. kérelemre tekintet nélkül vh. nyilv. [105. § (1a) bek.]

Visszatérő elsőfokú eljárási hibák Ket. u. 8-ban objektív kizárási ok bejelentésének elmulasztása [43. § (4) bek.] tanú jogállás és ügyféli minőség összekeverése (15. § - 53. §) döntéshozatal előtti értesítés mellőzése (70. §) ügyféli bizonyítás mellőzése indokolás nélkül [72. § (1) eb) pontja] döntések egybefoglalása elkülönítés nélkül [73. § (3) bek.] a fellebbezésről álláspont ismertetésének hiánya [102. § (5) bek.]

Ritkán alkalmazott Ket-es konfliktus-kezelési módok 5. § (1) bek.: A közigazgatási hatóság az ügyfél és az eljárás egyéb résztvevője számára biztosítja, hogy jogaikról és kötelezettségeikről tudomást szerezzenek, és előmozdítja az ügyféli jogok gyakorlását. 22. § (3) bek.: A hatóság - tekintet nélkül a joghatóságára, valamint a hatáskörére és az illetékességére - hivatalból köteles megtenni azt az ideiglenes intézkedést, amelynek hiányában a késedelem elháríthatatlan kárral vagy veszéllyel járna. 64. § (1) bek.: Ha jogszabály elrendeli vagy - ha a hatóság tárgyalást tart - a tárgyaláson a hatóságnak a döntés előtt meg kell kísérelnie egyezség létrehozását az ellenérdekű ügyfelek között. Egyezségi kísérletre akkor is sor kerülhet, ha az ügy természete egyébként megengedi.

Gyorsuló ügyintézés 2012. II. 1-től hatályos: Ha jogszabály ezt nem zárja ki, az ügyintézési határidőbe nem számít be... [33. § (3) bek.] Például: 358/2008. Korm. rend. 4/A. §, 2013. II. 1-től hatályos 2014. I. 1-én lép hatályba: az ügyintézési határidő 21 nap Lehetséges megoldások: erőforrások átcsoportosítása és/vagy növelése hatáskörök összehangolása szorosabb együttműködés szakhatóságokkal ügyek nyomon követése

A Ket. alkalmazási nehézségei más törvényi rendszerekben 2009. évi LXXVI. törvény (Szolgtv.) 21. § 2005. évi CLXIV. törvény (Kertv.) 9. § (5) bek. 2004. évi II. törvény (Mktv.) 35/B. § (3) bek.

Jogalkotó jogeset: A West Balkán-ügy Kockázati tényezők: nagy befogadóképesség, többszintes épület, diszkó, tizenéves célközönség, korlátlan jegyvétel, január Az ügy folyamata: bejelentések megtétele és visszavonása tűzvédelmi hatóság észrevétele, építésügyi hatóság tájékoztatása kormányhivatal eljárásra utasító felügyeleti döntése jegyző bezárató döntése Jogalkotási következmény: 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről

Köszönöm a megtisztelő figyelmet! szamos.marton@bfkh.hu