Az EGK – EU kormányzata Hunyadi Attila adjunktus, Európai Intézmények opcionális tantárgy

A ma Európai Unióként (EU) ismert európai regionális gazdasági és politikai együttműködés hagyományos nemzetközi szerződéseken alapul, a tradicionális nemzetközi szervezetektől azonban eltérően funkcionál, jellegében is eltér. Az európai integráció története dinamikus fejlődési vonulat, amely nemcsak az eredetileg limitált szektorális együttműködésből az egyre szélesebb gazdasági majd politikai kooperációban, és a döntéshozatali hatáskörök tagállami szintről az EK/ EU szintre való átruházásában nyilvánul meg, hanem a résztvevő tagállamok növekvő számában is. E fejezet az Uniót működtető intézményrendszerre, a döntéshozatali mechanizmusokban résztvevő szereplőkre és egymáshoz viszonyított státusukra, feladatköreire koncentrál. Célja az Európai Unió kormányzati rendszerének áttekintő bemutatása, amely hatást gyakorol a későbbi fejezetekben tárgyalandó tagállamok és tagjelölt államok kormányzására, illetve befolyásolja az Unión kívüli államok külkapcsolatait.

Az Európai Unió működési alapelvei Az európai integráció egyik meghatározó jellemzője az egyediség, amely a kezdetben limitált keretben folytatott együttműködésből egy, a tagállamok gazdaságilag nagy mértékben és politikailag is egyre szélesebb mértékben integrálódó szervezetévé nőtte ki magát, döntéshozatali hatáskörén belül jelentős mértékben korlátozva a tagállamok önálló tevékenységét, jogalkotását. Éppen emiatt a tradicionális konföderációval összehasonlítva, amelyben szuverén államok nemzetközi szerződésben rögzítve meghatározott témákban való kooperációra vállalkoznak, az EU már ezt a stációt túlhaladó módon egyesíti tagállamait, és hangsúlyosan utalja a kooperáció irányítását a tagállamoktól elkülönült, azaz szupra nacionális intézmények hatáskörébe. Az EU azonban (még) nem tekinthető föderális rendszernek, mivel az átruházott döntéshozatali hatáskörök mértéke nem vonja el teljes mértékben a tagállamok szuverenitását és utalja azt a központi intézmények, szervek jogkörébe.

az európai integrációs együttműködés intenzitását az határozza meg, hogy a tagállamok milyen mértékben ruháztak át hatáskört, és azt hogyan gyakorolják a szupranacionális szervek. Ennek alapján vázolható néhány alapelv az európai együttműködésre vonatkozóan. „ a Közösség a szerződésben ráruházott hatáskörök és a számára kijelölt célkitűzések keretén belül jár el" A hatáskörök gyakorlásának módjára vonatkozóan a szubszidiaritás, illetve az arányosság alapelvét kell kiemelni. a közösségi intézkedés mértékének szab határt az arányosság elve, amelynek értelmében a Közösség intézkedései nem léphetik túl a szerződés célkitűzéseinek eléréséhez szükséges mértéket. az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkében találhatjuk az új irányba mutató, szélesebb mozgásteret igénylő és a tagállami szuverenitást fokozottabb mértékben befolyásoló együttműködés szabályozásának keretet nyújtó alapelveket, amelyek hasonlóságot mutatnak a tagállamok alkotmányi alapelveivel. Eszerint „az Unió a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elvein alapul, amely alapelvek közösek a, tagállamokban "

a Közösség célkitűzései: Az EK-Szevződés 2. cikke az alábbi módon foglalja össze a Közösség célkitűzéseit: A Közösség feladata, hogy közös piac, valamint gazdasági és monetáris unió létrehozásával, továbbá a 3. és a 4. cikkben meghatározott közös politikák, illetve intézkedések végrehajtásával a Közösség egész területén előmozdítsa a gazdasági tevékenységek harmonikus, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődését, a foglalkoztatottság és a szociális védelem magas szintjét, a férfiak és nők egyenlőségét, a fenntartható és inflációt nem gerjesztő növekedést, a gazdasági teljesítmények nagyfokú versenyképességét és konvergenciáját, a környezet minőségének magas szintű védelmét és javítását, az életszínvonal és életminőség emelését, valamint a tagállamok közötti gazdasági és társadalmi kohéziót és szolidaritást.

Hatáskörök 1. Először is azt szükséges leszögezni, hogy „ a Közösség a szerződésben ráruházott hatáskörök és a számára kijelölt célkitűzések keretén belül jár el„ Ez az alapelv tehát a gyakorolható, átruházott hatáskörök meglétére vonatkozik. Az átruházott hatáskörök tekintetében különbséget lehet tenni területek, politikák között az alapján, hogy azt a tagállamok milyen mértékben ruházták át a szupranacionális európai szintre. A Közösség kizárólagos hatáskörébe tartoznak azok a területek, amelyekre vonatkozóan a döntéshozás jogosultságát a tagállamok végérvényesen és visszavonhatatlanul a szupranacionális szintre ruházták, és tagállami feladatnak csak az itt megszületett döntések végrehajtása maradt meg. Párhuzamos hatáskörök esetén a tagállamok szabadon gyakorolhatják a közösségi jogalkotó szervek által még nem gyakorolt hatásköröket, szabályozhatják a Közösség által még nem szabályozott területeket azokban a politikákban, amelyek az EK-Szerződés 5. cikke alapján a szupranacionális szervek által szabályozhatóak. Határt szab azonban a tagállami hatáskörgyakorlásnak az, hogy a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani a Szerződésben meghatározott közösségi célkitűzéséket, illetve amennyiben létezik vonatkozó közösségi jogalkotás, annak rendelkezéseit.

szubszidiaritás A szubszidiaritás elvének értelmében azokon a területeken, amelyek nem tartoznak kizárólagos hatáskörébe, a szubszidiaritás elvének megfelelően a Közösség csak akkor és annyiban jár el, amennyiben a tervezett intézkedés céljait a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, és ezért a tervezett intézkedés terjedelme vagy hatása miatt azok közösségi szinten jobban megvalósíthatók. A szubszidiaritás elve tehát mintegy szűrőként funkcionál: amennyiben a Közösségnek hatásköre van az adott terület adott témájának igazgatásában (úgy, hogy a hatáskör megléte nem zárja ki a tagállami intézkedést, tehát nem kizárólagos közösségi határkör), azt a tagállamoktól elkülönült szupranacionális szinten is csak akkor lehet gyakorolni, ha megfelel a szubszidiaritás tagállami intézkedéseket előtérbe helyező kívánalmaival. A szubszidiaritás érvényesülésének támogatására történt a Nemzeti parlamentek Európai Unióban betöltött szerepéről szóló jegyzőkönyv Amszterdami Szerződéshez csatolása, előtérbe helyezve a nemzeti jogalkotó testületek szerepét a szubszidiaritás érvényesülésének monitorizálására.

Arányosság az arányosság elve, amelynek értelmében a Közösség intézkedései nem léphetik túl a szerződés célkitűzéseinek eléréséhez szükséges mértéket. A tagállamok jogalkotásának, intézkedési szabadságának és végeredményben a tagállamok szuverenitásának védelmében közösségi jogalkotás során figyelembe kell venni az intézkedés szükségességét, illetve a meghozott rendelkezés mértékét. Az előzőekben tárgyalt szubszidiaritás elvéhez szorosan kapcsolódóan, amennyiben az adott terület nem tartozik kizárólagos közösségi hatáskörbe, és az intézkedés hatékonyabban valósítja meg célkitűzését, ha a közösségi szinten történik a szabályozás, még mindig fennáll az a követelmény, hogy ha a témában közösségi jogalkotás születik, annak mértéke nem lépheti túl a szerződésben meghatározott célkitűzésekkel, amelyek elérésére a Közösség tagállamai a szerződés megkötésével illetve hatáskörök átruházásával kötelezettséget vállalt.

A szerződésekben kialakított intézményrendszer Az együttműködési területek egyre növekvő mértékben történő szélesedésének alapvető következménye a tagállamoktól elkülönült, uniós szinten lévő szuprana-cionális intézmények feladat- és hatáskörének növekedése. Az EK-Szerződés felsorolja az első pillér tekintetében a feladatok ellátására hatáskörrel rendelkező intézményeket: az Európai Parlamentet, a Tanácsot, a Bizottságot, a Bíróságot és a Számvevőszéket." A Tanács és a Bizottság mellé tanácsadó szervként rendeli a Gazdasági és Szociális Bizottságot és a Régiók Bizottságát. Ezt kiegészítendő, az Európai Unióról szóló szerződés értelmében az Unió (tehát az első pillér mellett a második és harmadik pillér együttesen) egységes intézményi kerettel rendelkezik, amely - a közösségi vívmányokat tiszteletben tartva és továbbfejlesztve - biztosítja a céljai elérése érdekében végzett tevékenységek összhangját

Az Európai Unió Tanácsa Az Európai Unió Tanácsának elnevezése a Maastrichti Szerződést megelőzően Miniszterek Tanácsa volt, amely elnevezés egyben utal is az intézmény összetételére: a Tanács a tagállamok egy-egy olyan miniszteri szintű képviselőjéből áll, aki felhatalmazással rendelkezik arra, hogy az adott tagállam kormánya nevében kötelezettséget vállaljon. A miniszteri szintű képviselet hivatott biztosítani a tagállamok kormányainak, illetve azok hivatalos álláspontjának képviseletét, ami arra is utal, hogy a Tanács alapvetően a tagállami érdekek képviseletének, ütköztetésének, illetve összeegyeztetésének fóruma.

A Tanács tevékenységei A Tanács döntéshozó és koordinációs feladatkörében az alábbi tevékenységeket látja el: -A Tanács jogalkotási jogkörrel rendelkezik, amelyet általában az együttdöntési eljárásban a Parlamenttel közösen gyakorol. - A Tanács biztosítja a tagállamok általános gazdaságpolitikájának összehangolását. -A Tanács az Európai Tanács által megállapított általános iránymutatások alapján meghatározza és végrehajtja a közös kül- és biztonságpolitikát. - A Tanács a Közösség és az Unió nevében nemzetközi megállapodásokat köt, amelyek a Közösség, illetve az Unió és egy vagy több állam, illetve nemzetközi szervezet között jönnek létre. -A Tanács biztosítja a tagállamok fellépésének összehangolását, és intézkedéseket hoz a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés területén. - A Tanács és az Európai Parlament együtt alkotják a Közösség költségvetését elfogadó költségvetési hatóságot.

A Tanács felépítése A Tanács felépítésére jellemző, hogy voltaképpen nem egyetlen fórumot takar, hanem tárgykörönként változóan tömöríti magában a tagállamok kormányainak képviselőit, attól függően, hogy milyen témát érint az adott jogalkotási javaslat, illetve döntést igénylő pont. Az ún. tanácsi formációk (tárgykörökkel foglakozó tanácsok) számát az eredeti huszonegyről az átláthatóság és hatékonyság célja érdekében először tizenhatra majd kilencre csökkentették. így ma, némileg leképezve a nemzeti közigazgatási szektorokat, minisztériumokat, a tagállami pénzügyminiszterek alkotják az ECOFIN Tanácsot, az igazságügyi, a belügyi, illetve a rendészeti miniszterek az Igazságügyi és Belügyi Tanácsot stb. Az úgynevezett Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsa tárgyalja a közös kül- és védelmi politikát, a külkereskedelmet, a fejlődési kooperációt és a humanitárius segélyeket illető kérdéseket a tagállamok külügyminisztereinek részvételével. Hasonlóan több területet érint munkájával a Versenyképességi Tanács, amely megtárgyalja a belső piaccal, iparral, kutatással kapcsolatos kérdéseket, ebből következően mindig az adott területen illetékes tagállami miniszter részvételével.

Európai Unió Tanácsának elnöksége Az Európai Unió Tanácsának elnökségi feladatát a tagállamok félévente rotáció alapján előre meghatározott sorrendben töltik be. Az elnökséget betöltő tagállam feladata a Tanács és előkészítő szervei előirányzott munkatervének, ülései helyének és időpontjának meghatározása, illetve az ülések elnöklése és levezetése. E feladatok ellátása sok esetben igényli a tagállamok közötti álláspont-egyeztetést is. Az elnökségi teendők jelentős adminisztratív-szervezési feladatokat rónak az azt betöltő tagállamra, és az elnökség levezetésének sikeressége nagyban befolyásolja a tanácsi döntéshozatal eredményességét is.

Tanácsi döntéshozatal A Tanácsban a döntéshozatal szavazás alapján történik, az egyes tevékenységi területekre vonatkozó szerződési rendelkezések határozzák meg, hogy az adott területen minősített többségi szavazással, vagy egyhangúlag kell dönteni a témában. Rendelkezés hiányában egyszerű többség szükséges a döntéshozatalhoz. Minősített többségi szavazás esetén a tagállamok demográfiai jellemzőinek figyelembevételével oszt szét a szerződés 345 szavazatot, amelyből legalább 255 támogató szavazat kell a határozat elfogadásához. A tagállami érdekeket védendő, amennyiben valamely határozatát minősített többséggel kell elfogadni, a Tanács tagjai annak megvizsgálását kérhetik, hogy a minősített többséget adó tagállamok képviselik-e az Unió népességének legalább 62%-át. Amennyiben ez a feltétel nem teljesül, a kérdéses határozat nem kerül elfogadásra.

előkészítő szervezetek: COREPER Tanács döntéshozó és koordinációs feladatát strukturáltan felépített előkészítő szervezet segíti. Az EU mellett működő tagállami Állandó Képviseletek vezetői és azok helyettesei alkotják a COREPER bizottságokat. A tagállamok állandó képviselőiből álló bizottság feladata a Tanács munkájának előkészítése és a Tanács által adott megbízatások teljesítése. A COREPER tehát a tagállami érdek képviseletének Tanács alatti színtű fóruma. Az Állandó Képviseletek vezető diplomatái itt tárják elő kormányaik álláspontját, mérik fél a többi tagállam pozícióját, és ennek fényében keresnek koalíciós partnereket pozíciójuk támogatásához, vagy éppen adják fel álláspontjukat egy jövőbeli támogatottság érdekében. A COREPER szinten elfogadott határozatok „A" pontokként való megjelölése azt jelenti, hogy az adott témában már nincs további tárgyalásra szükség a Tanácson belül, a „B" pontokkal ellentétben, amelyek további diskurzus és álláspont-közelítést igényelnek. A COREPER I jellemzően a belső piaccal, illetve más gazdasági kérdésekkel és technikai témákkal foglakozik, míg a COREPER II inkább politikai kérdéseket (pl. EU bővítés) tárgyal.

előkészítő szervezetek: Tanácsi munkacsoportok Még a COREPER szintet megelőző szakaszban történik a határozati javaslat áttekintése és megtárgyalása a tagállamok jellemzően minisztériumi (köztisztviselői) képviselői által a tanácsi munkacsoportokban. A munkacsoportok száma jelenleg megközelíti a 250-et, egyes munkacsoportokat az alapító szerződések hoznak létre, míg akadnak ad hoc, illetve kisebb-nagyobb rendszerességgel működő munkacsoportok is. A munkacsoportok jelentőségét mutatja, hogy ez az a fórum, ahol a tanácsi határozatok először kerülnek a tagállami képviselők elé, ahol azt először megtárgyalják, és ahol a későbbi jogalkotás, döntéshozatali eljárás technikai alapját megteremtik. A munkacsoportokon belül valósul meg a tagállami érdekek, preferenciák első ízben történő kinyilvánítása, amely alapot szolgálhat koalíció építésére. A munkacsoportok előkészítő munkájának fontosságát mutatja az is, hogy a határozati javaslatok közel 70%-ban ezen a szinten kerülnek

előkészítő szervezetek jelentősége: A munkacsoportok előkészítő munkájának fontosságát mutatja az is, hogy a határozati javaslatok közel 70%-ban ezen a szinten kerülnek elfogadásra, ami később a tanácsi szinten csak jóváhagyást igényel. Amennyiben nem sikerül határozatot hozni az adott témában, a javaslat a COREPER elé kerül tárgyalásra (itt a határozatok 20%-át fogadják el az Állandó Képviseletek vezetői), és csak ha a COREPER szinten sem sikerült végső döntést hozni, akkor kerül a téma a miniszteri szinten tanácskozó Tanács elé.

Az Európai Parlament A tagországok állampolgárait képviseli, és egyben a demokrácia érvényesülését biztosítja az Európai Parlament (EP) részvétele a döntéshozatalban, a jogalkotásban, illetve a végrehajtásért felelős intézmények feletti ellenőrzésben. A képviselői mandátumok száma a tagállamok között lakosságszám alapján oszlik meg, és 5 évre szólóan ad a képviselőknek mandátumot. A képviselői mandátumok azonban- a nemzeti parlamentekkel ellentétben - nem pártok, hanem ún. politikai csoportok között oszlanak meg. A politikai csoportok a teljes EU területén belül működő pártokat tömörítik politikai ideológiai hasonlóság alapján. Ez a transznacionális politikai csoportosulás eredményezi azt, hogy a képviselő végső soron nem a saját nemzetének választópolgárait, hanem a teljes európai népek képviseletét látja el. Az európai szintű politikai pártokat az alapító szerződés is az „Unión belüli integráció fontos tényezőinek" tekinti, amelyek „hozzájárulnak az európaiság-tudat kialakításához és az uniós polgárok politikai akaratának kinyilvánításához".

EP bizottságok Az EP mégis hasonlít a nemzeti parlamentekhez annyiban, hogy munkáját alapvetően szintén bizottságokban végzi ahol az EP képviselők jogalkotási javaslatokat és saját kezdeményezésű jelentéseket dolgoznak ki, módosítanak és szavaznak meg. A képviselők a bizottságon belül megvizsgálják a Bizottság és a Tanács javaslatait, és szükség esetén jelentést készítenek, amit később a plenáris ülés elé terjesztenek.

AZ EURÓPAI PARLAMENT FELADATAI Jogalkotási hatáskör - konzultatív testületből társ- jogalkotó Költségvetési hatáskör Ellenőrzési-felügyeleti hatáskör –Az általános ellenőrzési jogosítványok –Petíciók –ombudsmant nevez ki –az Európai Bírósághoz is fordulhat, semmisségi keresetet nyújthat be –mulasztási keresetet nyújthat be –tagjai egynegyedének kérelmére, ideiglenes vizsgálóbizottságot állíthat fel A Bizottság irányában gyakorolható ellenőrzési lehetőségek

Ep Jogalkotási hatásköre Jogalkotási hatáskör - konzultatív testületből társ- jogalkotó Az ÉSZAK igazi döntéshozatali jogkörrel nem rendelkező Közgyűléséhez képest az EGK struktúráján belül az Európai Parlament már a konzultatív testületen túllépve némileg erősebb tanácsadói és felügyeleti jogkörrel rendelkezett, de csak az alapító szerződések későbbi módosításai juttattak fokozatosan egyre nagyobb szerepet az EP-nek, aminek eredményeképpen mára társ-jogalkotóvá nőtte ki magát az előbb vizsgált Tanács oldalán. Az egyes.jogalkotási eljárások később kerülnek bemutatásra.

Költségvetési hatáskör Az Európai Parlament szerepe a költségvetési eljárásban is fokozatosan gyarapodott. A közös piac mezőgazdasági termékekre szélesítésével, és ennek következtében a mezőgazdasági termékekre kiszabott terhekből befolyó ún. költségvetési „saját bevételek" bevezetésével a nemzeti parlamentek költségvetési pozíciója csökkent az Európai Parlament javára. Az évi Luxemburgi Szerződés az alapító szerződések egyes költségvetésre vonatkozó rendelkezéseit módosította, amit ben újabb módosítás követett, fokozatosan erősítve az EP szerepét. Intézményközi megállapodások eredményeként ezt követően az EP szerepe a költségvetési kiadások egyik csoportjára, a kötelező kiadásokra is kiterjedt annyiban, hogy az EP hozzájárulása nélkül a Tanács nem emelheti ezek felső határát. Fontos kiemelni azt, hogy a költségvetési kiadások másik csoportjában az EP-nek van végső szava és döntési jogosultsága.

Ellenőrzési-felügyeleti hatáskör A Bizottság irányában gyakorolható ellenőrzési lehetőségek Miután a Bizottság elnökét a Tanács többségi határozattal kinevezi, a Parlament hagyja jóvá vagy utasítja el a javasolt kinevezést. Ezt követően és a soros elnökkel egyetértésben a tagállamok kinevezik a biztosokat. Az EP meghallgatja az egyes biztosokat, ezt követően - kedvező parlamenti vélemény esetén - a Bizottság egészének parlamenti jóváhagyására kerül sor. Az EP a bizalom kérdésének felvetését a Bizottsággal szemben gyakorolhatja. Az Európai Parlament, ha a Bizottság tevékenysége miatt bizalmatlansági indítványt terjesztenek elé nappal, nyílt szavazással határoz. Ha a bizalmatlansági indítványt a leadott szavazatok kétharmadával és az Európai Parlament tagjainak többségével elfogadják, a Bizottság tagjainak testületileg le kell mondaniuk. A folyamatban lévő ügyeket a biztosok az új Bizottság kinevezéséig továbbra is ellátják.

Ellenőrzési-felügyeleti hatáskör A Bizottság irányában gyakorolható ellenőrzési lehetőségek A Bizottság köteles évente általános jelentést készíteni és azt a Parlament elé terjeszteni, amit ez utóbbi nyilvános ülésen megvitat. - Az Európai Parlament, illetve annak képviselője szóbeli vagy írásbeli kérdést tehet fel a Bizottság tagjának, amelyet az szóban vagy írásban megválaszol. (Ez az ellenőrzési eszköz egyébként a Tanács irányába is alkalmazható.) -Az EP-t megilleti az a jog, hogy felkérje a Bizottságot, hogy terjesszen egy javaslatot a Tanács elé, tehát ennyiben az EP politikailag kezdeményez jogalkotási javaslatot.

Ellenőrzési-felügyeleti hatáskör –Az általános ellenőrzési jogosítványok –Petíciók –ombudsmant nevez ki –az Európai Bírósághoz is fordulhat, semmisségi keresetet nyújthat be –mulasztási keresetet nyújthat be –tagjai egynegyedének kérelmére, ideiglenes vizsgálóbizottságot állíthat fel

ombudsman Általános felügyeleti jogkörében az Európai Parlament petíciókat fogadhat el, ugyanis bármely uniós polgár, valamint valamely tagállamban lakóhellyel, illetve létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező természetes vagy jogi személy egyénileg vagy más polgárokkal vagy személyekkel közösen petíciót nyújthat be az Európai Parlamenthez a Közösség tevékenységi területére tartozó és őt közvetlenül érintő ügyben. Az Európai Parlament ombudsmant nevez ki, aki jogosult a bármely uniós polgártól, vagy valamely tagállamban lakóhellyel, illetve létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező természetes vagy jogi személytől érkező, a közösségi intézmények vagy szervek - kivéve az igazságszolgáltatási hatáskörében eljáró Bíróságot és Elsőfokú Bíróságot - tevékenysége során felmerülő hivatali visszásságokra vonatkozó panaszok átvételére. Vizsgálatainak eredményeiről az ombudsman évente jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek

Keresetek Az Európai Parlament az Európai Bírósághoz is fordulhat, semmisségi keresetet nyújthat be közösségi jogi aktusokra vonatkozóan hatáskör hiányára, lényeges eljárási szabályok megsértésére, az alapító szerződés vagy az alkalmazására vonatkozó bármely jogi rendelkezés megsértésére hivatkozva, vagy hatáskörrel való visszaélés miatt. mulasztási keresetet nyújthat be a Bizottsággal, illetve az Európai Unió Tanácsával szemben, amennyiben ezek a szerződést megsértve mulasztják el a döntéshozatalt

vizsgálóbizottság az Európai Parlament, tagjai egynegyedének kérelmére, ideiglenes vizsgálóbizottságot állíthat fel, hogy kivizsgálja - más intézményekre vagy szervekre ruházott hatáskörök sérelme nélkül - a közösségi jog végrehajtása során felmerülő állítólagos jogsértéseket vagy hivatali visszásságokat, kivéve, ha az állítólagos tényállás bírósági eljárás tárgyát képezi, a bírósági eljárás lezárásáig

Az Európai Bizottság Az Európai Bizottság szerepe, intézményrendszerben elfoglalt pozíciója jelentős változásokon ment keresztül az integráció fejlődése során, illetve az alapító szerződések módosításai révén. Az ESZAK rendszerében vezető szerepre predesztinált Főhatóság az EGK rendszerében a Tanács és azzal együtt a tagállami érdekérvényesítés dominanciájának hangsúlyozásával már háttérbe szorult. Ennek megfelelően a Bizottság funkciói, bár alapvető fontosságúak és rendkívül szerteágazóak, mindvégig tartalmaztak olyan aspektusokat, amelyekkel gyakorlásuk a Tanács gyengébb-erősebb ellenőrzése alá került.

AZ INTÉZMÉNY ÖSSZETÉTELE A „Bizottság" elnevezés valójában két szervezeti szintet takar: egyrészt jelenti a biztosok kollégiumát, azt a testületet, amelynek tagjai az egyes politikákat, területeket felügyelik és irányítják, másrészt jelenti azt az apparátust, amely a testület munkáját kiszolgálja, illetve megvalósítja.

A biztosok testületének kialakításában a tagállamoknak, illetve az Európai Parlamentnek van szerepe. A Bizottság megalakítása a Bizottság elnökének kijelölésével kezdődik. Az állam-, illetve kormányfői összetételben ülésező Tanács jelöli minősített többséggel azt a személyt, akit a Bizottság elnökévé kíván kinevezni; a jelölést az Európai Parlamentnek jóvá kell hagynia. A Tanács, minősített többséggel és az elnökjelölttel egyetértésben, elfogadja az egyes tagállamok javaslatai alapján összeállított, azon további személyeket tartalmazó listát, akiket a Bizottság tagjaivá kíván kinevezni. A Bizottság így jelölt elnökét és többi tagját mint testületet az Európai Parlamentnek szavazatával jóvá kell hagynia. Az Európai Parlament jóváhagyását követően a Bizottság elnökét és többi tagját a Tanács nevezi ki minősített többséggel.

A Bizottság elnöke Az elnök pozíciója a testületen belül a „primus inter pares"-elvvel jellemezhető: a biztosi testület az elnök politikai irányítása alatt működik; az elnök határozza meg a Bizottság belső szervezetét annak biztosítása érdekében, hogy az koherens módon, hatékonyan és a kollegialitás szellemében tevékenykedjen. Áz elnök osztja szét továbbá a biztosok között az egyes tárcákat, tevékenységi területeket, a Bizottság tagiai közül alelnököket nevez ki, és a Bizottság tagja köteles benyújtani lemondását, ha a testület jóváhagyását követően az elnök őt erre felhívja. A kollegialitás a Bizottság egyik működési alapelve. Azt jelenti, hogy a biztosok minden döntést együtt hoznak meg, döntéseikért együtt vállalnak politikai felelősséget. Ezért az Európai Parlamentben nem lehet bizalmatlansági indítványt benyújtani az egyes biztosok ellen, hanem csak az egész testület ellen, amelynek megszavazása esetén a testület mond le.

Bizottság funkciói: A Bizottság funkcióinak, szerepének rendkívül szerteágazó jellege az alábbi tevékenységekben foglalható össze: Jogalkotás-kezdeményezés és a szakpolitikák fejlesztése – A Bizottság pozíciója az első (közösségi) pillérben –A Bizottság pozíciója a második (Közös Kül- és Biztonságpolitika) és harmadik pillérben (Rendőrségi és Igazságügyi együttműködés) Végrehajtási feladatok Ellenőrzési feladatok

A Bizottság pozíciója az első (közösségi) pillérben A Bizottság jogalkotási eljárásban való részvételének alapköve a határozati javaslatok előterjesztésének „monopóliuma": a közösségi együttműködés területein (tehát az első pillérben) a Bizottságtól származik minden jogalkotási kezdeményezés, tervezet, amelyet hosszú tervezési és kidolgozási előkészítés előz meg. A Bizottság jogalkotásban elfoglalt szerepének másik fontos vetülete az, hogy a döntéshozatali eljárásban a Bizottság által előterjesztett javaslat olyan erős pozícióval rendelkezik formájára, szövegezésére való tekintettel, hogy attól a Tanács csak egyhangú határozattal térhet el. Továbbá, amíg a Tanács nem határozott, a Bizottság a közösségi jogi aktus elfogadásához vezető eljárások során javaslatát bármikor módosíthatja. A javaslat előkészítésébe a Bizottság apparátusa, a közösségi érdek letéteményeseként ennek megfelelően igyekszik az érdekeltek széles körét bevonni. Ezt teszik lehetővé a konzultációk, a dialógusok és nem utolsósorban a civilszféra, az üzleti világ, a szakszervezetek vagy akár a tagállamok lobbycsoportjainak meghallgatása, illetve a tanácsadó és konzultációs bizottságok véleményének kikérése, és ezek beépítése, megjelenítése a határozati javaslatban.

A Bizottság pozíciója a második (Közös Kül- és Biztonságpolitika) és harmadik pillérben (Rendőrségi és Igazságügyi együttműködés) A Bizottság szerepe határozati javaslat kezdeményezésében az első pillérhez képest jelentősen csökken az alapvetően kormányközi jellegű második és harmadik pillérben, amelyekben a döntéseket a Tanácsban résztvevő tagállami képviselők hozzák meg. Az intézkedések kezdeményezése ugyanis ezeken a területeken a Bizottság és a tagállamok között megosztott, a Bizottság monopóliuma a javaslattételre és ezzel együtt a javaslat tartalmának meghatározására tehát megszűnik.

Végrehajtási feladatok Az EK-Szerződés 202. cikkében olvasható, hogy a Tanács „az általa elfogadott jogi aktusokban hatáskörrel ruházza fel a Bizottságot az általa megállapított szabályok végrehajtására". egyes jogalkotási aktusokban a Tanács felhatalmazást adhat a Bizottságnak arra, hogy az aktus végrehajtásához szükséges ún. végrehajtási jogszabályokat kidolgozza. Ezek a végrehajtási aktusok általában részletes kidolgozást igénylő, jellemzően technikai kérdéseket érintenek, amelyet a Bizottság apparátusának specializációja, illetve szakértelme tud véghez vinni. az uniós döntések végrehajtása majd végső soron a tagállami szinten valósul meg, gyakran a tagállamok végrehajtási jogszabályait igényelve. A Bizottság végrehajtási jogalkotásának határt szabhat, hogy a Tanács fenntarthatja a jogot, hogy meghatározott esetekben közvetlenül maga gyakorolj a a végrehajtási hatáskört. Továbbá, az 1960-as évektől kezdődően a Tanács tagállami képviselőkből álló bizottságokat rendelt a Bizottság mellé a végrehajtási jogszabályok kidolgozására, ügyelve arra, hogy a Bizottság eljárása során a tagállami érdekek is megfelelő figyelmet kapjanak, és a végrehajtási szabályokban a nemzeti érdek megjelenjen, érvényesüljön. Az ún. „komitológia bizottságok" különböző formái a Bizottságot a végrehajtási jogalkotás során különböző mértékben kötik meg, legkevésbé az ún. tanácsadó bizottságok, leginkább pedig a szabályozó bizottságok.

Ellenőrzési feladatok A Bizottság az első pillérben a „Szerződések őreként" kíséri figyelemmel és ellenőrzi, hogy a tagállamok a szerződésben megállapított kötelezettségeiknek eleget tesznek-e. Ezt teszi lehetővé például a tagállami notifikáció a Bizottság felé valamely tagállami szinten implementációt igénylő jogi aktus (jellemzően irányelv) végrehajtásáról. Amennyiben a Bizottság megítélése szerint valamely tagállam a Szerződésből eredő valamely kötelezettségét nem teljesítette, az ügyről indokolással ellátott véleményt ad, miután az érintett államnak lehetőséget biztosított észrevételei megtételére. Ha az érintett állam a Bizottság által meghatározott határidőn belül nem tesz eleget a véleményben foglaltaknak, a Bizottság a Bírósághoz fordulhat

kötelességszegési eljárás Ha valamelyik tagállam véli úgy, hogy egy másik tagállam nem teljesítette a Szerződésből eredő valamely kötelezettségét, az ügyet a Bizottság elé kell tárnia mielőtt keresetet nyújtana be az Európai Bírósághoz. A Bizottságra hárul az eset elsődleges kivizsgálása: A Bizottság indokolással ellátott véleményt ad, miután az érintett államoknak lehetőséget biztosított arra, hogy kontradiktórius eljárás keretében szóban és írásban nyilatkozzanak. Ha a Bizottság az ügy előterjesztésétől számított három hónapon belül nem ad véleményt, a vélemény hiányától függetlenül a Bírósághoz lehet fordulni.