Pszichológiatörténet 2. óra Descartes A tudományos módszer és a pszichológia Pléh Csaba

A fizikai világ mechanisztikus felfogása. A megismerés, mint a mentális élet lényegének feltevése. A megismerő Én, mint kiindulópont. Analitikus hozzáállás a tudáshoz és a tanuláshoz. Egységesítő felfogás: minden tudás ugyanolyan formájú. Test és lélek elválasztása. Univerzalizmus, erőteljes hit a természet és az elme egyetemes törvényeiben. Descartes az újkori gondolkodás történetében

Az irónia és a módszer A józan ész az a dolog, amely a legjobban oszlik meg az emberek között, mert mindenki azt hiszi, hogy annyit kapott belőle, hogy még azok sem szoktak maguknak többet kívánni, mint amennyijük van, akiket minden más dologban csak igen nehéz kielégíteni. véleményeink nem azért különböznek, mert egyesek eszesebbek másoknál, hanem azért, mert gondolatainkat különböző utakon vezetjük, s nem ugyanazokat a dolgokat nézzük. Nem elég ugyanis, hogy valakinek jó esze legyen; a fődolog az, hogy azt jól használja. Descartes: Értekezés a módszerről, 1637/1992, 1. o.

Racionalisták és empiristák Descartes öröksége mint a világkép, a tudomány csinálás és a sajátos pszichológiai elvek összessége. Közös jegyek racionalizmusban és empirizmusban : mások gyanakvással kezelése, individualizmus. Eltéréseik: a tapasztalás szerepe s kutatás modellje.

A tudományos módszer megjelenése: a tekintély kétellyel kezelése

A három hagyomány Empirizmus: alúlról felfelé építkezés Természeti egység: lélek és világ egysége Racionalizmus: tiszta forma

A régmúlt üzenete Empirista felfogás: osztatlan, egynemű lélek Racionalista hagyomány: belső, felülről építkező konstrukciók Áthallások a természettannal mindmáig frenológiától a modularitásig

A kriticizmus Gyermekkorom óta a könyvekben rejlő tudományokra oktattak, s minthogy meggyőztek arról, hogy általuk világos és biztos ismeretet szerezhetünk mindarról, ami hasznos az életben, nagyon óhajtottam megtanulni őket. Mihelyt azonban befejeztem ezt az egész tanfolyamot, amelynek elvégzése után az embert a tudósok sorába szokták felvenni, egészen megváltozott a nézetem. Mert annyi kétségbe és tévedésbe voltam bonyolódva, hogy úgy látszott, tanulmányaimnak nincs is más hasznuk, mint az, hogy mind jobban beláttam tudatlanságomat. [...] hozzászoktam ahhoz, hogy semmi olyasmiben ne higgyek túl szilárdan, amiről csak példa és szokás által akartak meggyőzni.. Descartes: Értekezés a módszerről IV. 5. o.

Az elemzés módja

Descartes pszichológiái

Az önmegfigyelés elve Belső tudás az elsődleges Kiindulás a megismerő én, mely egységes [...] Ezért elhatároztam, hogy felteszem: mindazok a dolgok, amelyek valaha is bejutottak elmémbe, nem igazabbak, mint álmaim csaló képei. De csakhamar láttam, hogy mialatt így mindent hamisnak akartam felfogni, szükségképp kellett, hogy én, aki ezt gondoltam, legyek valami. S mivel észrevettem, hogy ez az igazság: gondolkodom, tehát vagyok, olyan szilárd és olyan biztos, hogy a szkeptikusok legtúlzóbb feltevései sem képesek azt megingatni, azért úgy gondoltam, hogy aggály nélkül elfogadhatom a filozófia amaz első elvének, amelyet kerestem. Descartes: Értekezés a módszerről, 32. o.

Az emeletes emberkép gondolata A gépben lakozó szellem. A testben életszelemek kószálnak, s ezek hatnak a lélekre. Mi vagyok tehát én? Gondolkodó dolog. Mit jelent ez? Nyilvánvalóan kételkedő, megértő, állító, tagadó, akaró, nem- akaró, de ugyanakkor elképzelő s érzékelő dolgot is. 2. meditáció, 38. o. Boros Gábor ford. Kiindulás a gondolkodás világa, mely a test felett él

A testi működés sémája, Descartes reflex embere Az idegrendszer aszimmetrikus Afferensen madzagok Efferensen életszellemek, csövekben gurulnak az izmokhoz Az életszellemek a vérből származnak, igen aktív létezők Minden reflex alapja egy anatómia megfeleltetés az agykamráknál a madzagok és a csövek között

Kartéziánus és arisztotelészi felfogás

Az „emeletes emberkép” bírálatai Ryle: kategóriahiba. A lélek nem egy további rész, mely egyenrangú lenne.. Bühler: rossz kép a megismerés emelete. Harkai: elhanyagolja a mozgó, érző embert. Vissza Arisztotelészhez: a lelki a testi működések szerveződési módja

A lélek „helye” és a tobozmirigy Test-lélek kölcsönhatások A tobozmirgy: középen van hajlékony egy van belőle Máig kísért a tudat hely- elmélete

Descartes és a mai kognitív kutatás Innátizmus: veleszületett szerveződés gondolata a nyelvben különösen. Modularitás: sajátos rendszerek. Ez a nem hivatalos Descartes. A tudat egysége, s ennek kritikája: Dennett és a kartéziánus színház. A komputációs eszme és az egységes, nyelvi alapú szekvenciális rendszer A gondolkodás matematikája

Descartes mint gyakorló pszichológus: A lélek szenvedélyei Tágabb értelem [...] általában a szenvedélyeinek nevezhetjük az összes bennünk található észlelet- vagy ismeretféleséget, mivelhogy gyakran nem a mi lelkünk teszi őket olyanokká, amilyenek, s mert a lélek mindig azoktól a dolgoktól kapja őket, amelyeket ábrázolnak. Szűkebb értelem A csupán a lelkünkre vonatkoztatott észleletek azok az észleletek, amelyek hatásait mintegy magában a lélekben érezzük, [...] Ilyenek az öröm, a harag [...] észleletei, érzései vagy felindultságai a léleknek, melyeket különösképpen a lélekre vonatkoztatunk, s amelyeket a szellemek valamilyen mozgása okoz, tart fenn és erősít meg....

Test-lélek interakció Alapérzelmek vannak: Meg kell szabadulni a szenvedélytől semlegesíteni kell. Sztoikus terápia.... amikor érezzük, hogy vagy felkavarodik a vérünk, olyankor óvatosnak kell lennünk, s emlékeznünk kell arra, hogy mindaz, ami a képzeletnek megmutatkozik, igyekszik megtéveszteni a lelket Ám a Bölcsesség van a leginkább hasznunkra ezzel kapcsolatban, azzal, hogy megtanít annyira úrrá lenni felettük és olyan ügyesen kezelni őket, hogy az általuk okozott bajok teljesen elviselhetőek, sőt, hogy mindegyikből Örömöt merítünk.

A hivatalos Descartes és a pszichológiai elmélet Pszichológia tárgyamegismerés Pszichológia módszere önmegfigyelés és dedukció Belső redukcióintellektualizmus, elemekre bontás Külső redukciónincsen, interakció

Descartes ihletése a színészképzésben

Röviden az empiristákról Tapasztaletelvűség A tudás használati elve Asszociációk A lélek felbontása Hová lesz az Én maga?

A tudás hatalmi dimenziója Bacon öröksége : a tudás mint hatalom. Az evolúciós s üzleti erőforrás modellekbe illesztődik. J. S. Mill öröksége: a tudás önmagáért van s a személyiség kiteljesedéséért. A nem disztributiv mozzanatok: tudás és szeretet

Mill felfogásának részletei A tudás nem megosztott tulajdon, a tudás növekedésével mástól nem veszünk el tudást. A szeretet sem megosztott; ha több embert szeretek, ettől még nem vonom el másoktól a szeretetemet – hangzik a kissé romantikus tézis. Az élet céljai közé az öntökéletesítés is felveendő. Az ember saját magát is szeretné formálni. Az emberi életnek ennek megfelelően van egy sajátos, nem haszonelvű, romantikus távlata is. A személyiség kultivációja és az egyén: más helyett nem tudunk szeretni s tudni sem.

Menedzseri gondok a ‘fölös tudásról’ Csupán a haszonra vagy magasabbra függesszem-e tekintetem ? A haszontalan dolgok haszna: bővítik a lehetséges kapcsolatok terét növelik a kreativitás, a távoli áthallások és átlépések esélyét

Az asszociatív felfogás Asszociáció és gondolkodás viszonya Rossz-e az asszociáció? Egyre kevesebb fajta. Érintkezés lesz a végső Magyarázó elv Mai kettős modellek

For my part, when I enter most intimately into what I call myself, I always stumble on some particular perception or other, of heat or cold, light or shade, love or hatred, pain or pleasure. I never can catch myself at any time without a percepton, and never can observe anything but the perception.... If anyone, upon serious and unprejudiced reflection, thinks he has a different notion of himself, he may, perhaps, perceive something simple and continued, which he calls himself; though I am certain there is no such principle in me.

David Hume Treatise on Human Nature, I, IV, sec. 6. Az Én dekonstrukciója

Az írásban és az ismeretelméletben is megkonstruált Én ebben a goufre interdit a nos sondes-ban (a szakadék, ahová mélységmérőnk nem hatolhat alá) halmozódik fel önmagunk lényege, sok énünk, és az "én"-ek képződményei közül a legjobb, amit az együgyőek a világnak neveznek. ( Samuel Beckett: Proust. Budapest: Európa, 27. lap. Osztovits Levente fordítása) Viszonylag állandóként jelenik meg azután az a komplexuma az emlékeknek, hangulatoknak és érzéseknek, mely egy sajátos testhez (az emberi testhez) kapcsolódik, s melyet az "én" vagy "ego" szavakkal illetünk" Mach, 1897

Az elsődleges tény nem az Én, nem az ego, hanem az elemek (az érzetek). Az elemek konstituálják az ént... Mikor én meghalok... csak egy eszményi mentális- gazdasági egység, és nem egy valóságos egység szűnt meg létezni (Mach, 1897, 19–20. lap)

Az irodalmi racionalitás: Az irodalom mint megismerési mód A régi regényírók az élet különös, kaotikus anyagából az egyszerű és világos racionalizmus szálát igyekeztek kibontani; optikájukban a cselekvést racionálisan megragadható indok szüli, majd a cselekvés új cselekvést vált ki. A kaland nem egyéb, mint cselekedetek világos oksági láncolata. ( Milan Kundera: A regény művészete. 1992, 78. lap, Réz Pál fordítása.)

Ricoeur self és elbeszélés viszonyáról Kézenfekvő tehát érvényesnek tekintenünk a következő állítás sort: önmagunk megértése interpretáció, értelmezés. Az értelmezés viszont a maga részéről, más jelek és szimbólumok mellett, kitüntetett közvetítést kap az elbeszélésben; ez utóbbi pedig ugyanolyan sokat kölcsönöz a történelemnek, mint a fikciónak, egy élet történetéből fiktív történetet csinálva, vagy ha úgy tetszik, történeti fikciót. Ricoeur, Paul: Önmagunk mint a másik, 1990, 138. o.

Identitásunk történetekben él Az elbeszélés (récit), az elbeszélt történet azonosságára építve építi a szereplő azonosságát, s ez utóbbit nevezhetjük elbeszélt azonosságnak (identité narrative). A történet azonossága alkotja a szereplő azonosságát. Ricoeur, 1999, 384. o., Jeney Éva ford.

David Lodge az elbeszélő mintázatokról A sajátos európai kultúrában a nyomtatás elterjedésével, valamint a regényirodalom megjelenésével új fordulatot vesz a narratív típusú önreflexió kibontakozása. Olyan fordulat ez, ahol nem megszüntetjük, hanem individualizáljuk az eleve meglévő narratív személyiségfogalmat. Kibontakozik a mindentudó író gondolata és az az eszme, hogy egy történetben, egy regényben három különböző sík van. A külső cselekvések szintje, a belső tervek szintje és az érzések szintje. E három szint egymásra való reflexiója adja meg a klasszikus irodalom sajátos egységét.

A hagyományos és az új: Hősök nélkül Válságok Felbomlás az emlékekben (Proust) Felbomlás egy tudatáramba (Joyce) Szereplfelbomlás (Musil) A szándékos cselekvés mint gond (Gide) Csak a viselkedéses vázat mutatjuk be (Hemingway)

Az irodalmi én változásai Nem tudjuk kik vagyunk Sehova sem megyünk A hős nem ura sorsának Más erők szolgája

A cselekvés sajátnak érzése is felbomlik A tenger felől sűrű és lángoló lehelet áradt. ùgy éreztem, hogy az ég egész széltében megnyílik, s tűzesőt hullat a földre. Egész lényem megfeszült, s görcsösen szorongattam a revolvert. A kakas engedett, odaértem a cső sima fémtestéhez s akkor kezdődött el minden, abban a száraz és süketítő zajban. Albert Camus: Közöny. De hiszen nem is annyira maguk az események érdekelnek, mint inkább saját magam. Van olyan ember, aki mindenre képesnek érzi magát, akkor azonban, amikor cselekedni kell, hirtelen meghátrál... Micsoda nagy távolság van az elképzelés és a tett között !... És az ember éppúgy nem veheti vissza lépését, mint a sakkban. Ha minden kockázatot előre lehetne látni, a játék teljesen elveszítené érdekességét! (André Gide: A vatikán titka

Dennett elbeszélő Énje Az Én nem valami régi matematikai pont, hanem egy olyan absztrakció, melyet milliónyi attribució és értelmezés határoz meg (beleértve az önattribúciókat és az önértelmezéseket is), melyek az élő test életrajzát alkotják, s melyeknek a Self a Elméletem szerint a self Narratív Gravitációs Központja. Daniel Dennett