Bóza György: Álomszövők

A valóság illúziója és az illúzió valósága. Álomszövők. A valóság illúziója és az illúzió valósága.

Az álomszövők című pps. sorozat az internetes barangolásaim (2006.-2007.) során összegyűjtött képek és írások egy részét tartalmazza.

Álomszövők

Miben bízhatunk mégis?

Az igazság szabaddá tesz. A valóság megtanít. Automatikus vetítés vége. Képtovábbítás manuálisan.

Az új évezred talánya: sötétedik vagy világosodik? Úgy tűnik, hogy sötétedik, reménytelenül sötétedik. Ezt az életkedvünk és boldogságvágyunk szempontjából sorsdöntő kérdést azonban három variációban is megfogalmazhatjuk: Sötétedik vagy világosodik? Sötétedik és azután világosodik? Sötétedik, de világosodik is? Vajon melyik közelíti meg leginkább ezek közül az igazságot? Erre keresünk feleletet ebben a fejezetben. A sötétedést mindenképpen érzékeljük, tapasztaljuk. Nagy veszélyben vannak az emberi szabadságjogok, noha tiszteletre méltó elődeink éppen csak kivívták végre létjogosultságuk elismerését hosszú történelmi küzdelem után.

Veszélyben van a polgári demokrácia, amely ha nem is tökéletes államforma, de a történelem során mégis a legkevésbé rossz emberi együttélési módnak bizonyult. Sokszor már csak azt várja az ember, hogy ki mondja ki először: a polgári demokrácia többé már nem alkalmas államforma, nem használható arra, hogy összetartson egy működő társadalmat a jelenlegi, erőszakkal telített világunkban.

A ma embere, aki csalódott az emberi értelembe és a mindent tudó-mindenható tudományba vetett hitében, szinte "menekül" az értelemtől. A hatás-ellenhatás törvényéből következik ez, illetve az embernek abból a szerencsétlen magatartásából, hogy mindig "a ló túlsó oldalára esik", amint a közmondás találóan megállapítja. A tipikus posztmodern ember szívesen bízza magát intuitív megérzésekre, transzcendens jelzésekre vagy jóslatokra, vagy akár csak részben és akár csak átmenetileg kellemesnek és érdekesnek mutatkozó barátokra, irányzatokra vagy közösségekre. Vagy pedig egyszerűen nem törődik a kockázattal: teszi, mondja, követi azt, ami éppen kézenfekvő, "mindegy, majd meglátjuk a végén" jelszóval. Nem vállalja az önálló, független gondolkodással járó erőfeszítést, nem vállal, nem érez felelősséget döntéseiért

Nem véletlenül tette azt a megjegyzést Teller Ede egy vele készített interjú során, hogy "az emberiség általános elbutulásától tart". Bármilyen erők játékszerévé, bármilyen manipulatív szándékok áldozatává lehet az ember, ha lemond a gondolkodásról. És ha elhanyagolja a tiszta gondolkodás művelését, akkor idővel teljesen el is felejti. Az értelembe és a tudományba vetett hitből való kiábránduláson túl még más tényezők is abba az irányba hatnak, hogy az embert leszoktassák a gondolkodásról. Az élet hajszoltságát említhetnénk elsőként. Az ember egyszerűen fáradt gondolkodni, csak a kikapcsolódásra vágyakozik. Az a gyakorlat, hogy tömegek szinte kizárólag képi információkból (tévé) tájékozódnak, innen merítik ismereteik legnagyobb részét - szintén a gondolkodóképesség elsorvadását eredményezi. Évekkel ezelőtt beszélgettem egy amerikai ismerősömmel, aziránt érdeklődtem, hogyan gondolkoznak az amerikaiak egy bizonyos dolog felől. Vállat vont: "Mit gondolnak az amerikaiak? Amit a tévé mond, azt gondolják."

A rászokás a futólagos olvasásra, avagy egyenesen a leszokás az olvasásról, szintén oda hat, hogy az ember elfelejtsen tisztán, élesen, következetesen gondolkodni. "A kiadványok óriási áradata folytán, amelyeket állandóan ontanak a nyomdák, fiatalok és idősek egyaránt megszokják a gyors és felületes olvasást, ennek következtében elméjük elveszíti az összefüggéseket meglátó, intenzív gondolkodás képességét. Az értéktelen és tisztátalan folyóiratok, könyvek tömege úgy áraszt el minket, mint egykor Egyiptomot a békák (Utalás az egyiptomi tíz csapás egyikére. Lásd: Mózes II. könyve 8:5-8.)... Mintha a legmesszebb kerültünk volna a pascali eszménytől: "Az ember minden jel szerint arra van teremtve, hogy gondolkozzék, ebben rejlik minden méltósága... Egyetlen kötelessége az, hogy helyesen gondolkozzék. A rend pedig azt kívánja, hogy önmagán, Teremtőjén és a rendeltetésén kezdje a gondolkodást..." (Pascal: Gondolatok, 146. töredék.)

Az egyenes és tiszta gondolkodástól elszokott ember teljességgel kiszolgáltatott. Elhisz például bármilyen történelemhamisítást, amelyben roppant nagy veszély rejlik. Nem veszi észre a nyilvánvaló veszélyt az újabb és újabb divatos szellemi áramlatokban. Továbbá, ha az ember nem tud tisztán gondolkodni, akkor ez a beszédén is meglátszik. Eltűnik a tartalmas, korrekt, igaz, tiszta beszéd is. Nem véletlenül használjuk oly gyakran ma a csúsztatás kifejezést, amikor valakinek a beszédét elemezzük. Sokszor talán nem is szándékosak ezek a csúsztatások: az illető maga sem veszi észre már, hogy logikailag nem korrekt, nem tisztességes, amit mond, annyira megszokta már, hogy csúsztatva gondolkozzék és így is beszéljen. Körülvesz minket a rengeteg hazug reklám és sok túlzó, ferdítő, manipulatív célzatú beszéd. Megfigyelhetjük azt is, hogy emberek sokasága milyen jól megtanulta tudományosan vagy elegánsan fejtegetni a semmit, előadni, eladni magát és áruját, teljességgel üres és etikailag kétes beszédekkel.

A beszéd romlása természetesen tovább rontja a helyzetet A beszéd romlása természetesen tovább rontja a helyzetet. Minél több hazug, haszontalan, tisztátalan beszédet hallunk ugyanis, annál jobban romlik, romolhat a gondolkodóképességünk. Bizony nyomasztó a sűrűsödő sötétség. Egyre rosszabbul, egyre idegenebbül és magányosabban érzi magát az ember a hatalmas tömegek közepette, amelyek immár nem gondolkoznak és nem beszélnek igazán embermódra. Élményeink olyan lesújtóak, hogy találónak érezhetjük azt a jellemzést, amelyet Ámos próféta nyújt "az Úr napjáról", az emberi történelem végső, válságos időszakáról: "Sötétség az és nem világosság.... Nem sötétség lesz-e az Úrnak napja és nem világosság?! Sötétség lesz az, még hajnal fénye sem lesz." (Ámos könyve 5:18-20)

Van-e remény? Hol a remény? Dereng-e valami világosság a látóhatár szélén?

Szorongató és sürgető, hogy választ találjunk ezekre a kérdésekre, miközben érezzük a sötétség súlyát, nyomását. A logikai lehetőségek tulajdonképpen véget értek

Az ateista filozófus, Heidegger végkövetkeztetése vagy üzenete juthat eszünkbe, amelyet csak halála (1976) után tettek közzé: "Nur noch ein Gott kann uns retten.„ "Már csak egy Isten menthet meg minket." Vége az első résznek