A reformpedagógia eszmetörténeti és mentalitástörténeti előzményei

Reformpedagógia: Közös alapelvek mentén szerveződő olyan pedagógiai áramlatok elnevezése, melyek a hagyományos iskola átformálását-megújítását tűzik ki célul. A reformpedagógiai gondolatok a 19. század utolsó évtizedeitől kezdve szerveződtek jól körülhatárolható irányzatokká.

A reformpedagógiai irányzatok „zászlóbontása” a századfordulót megelőző évtizedekben Az első angol „Új Iskola”: Abbotsholme - 1889, Cecile Reddie II. Vilmos német császár iskolareformja - 1890, Ellen Key: „A gyermek évszázada” - 1900.

Abbotsholme, 1889

A gyermek évszázada. Ellen Key könyve első – svéd nyelvű – kiadásának címlapja (1900)

Ellen Key, 1907

A reformpedagógia két lényeges mozzanata a) A tradicionális, „régi” iskola kritikája megcsontosodott, túlhaladott módszerek, „csengőhöz alkalmazkodó” időbeosztás, a tudomány rendszerét mereven követő tantárgyak, az elavult tantervek és tankönyvek egyeduralma, sematikus értékelés, külsődleges fegyelmezés, merev iskolarendszer.

b) A gyermek köré rendelődő pedagógia új jelszavai, radikális retorikája Szélsőséges ellentétpárok az átmenet lehetőségének kizárásával: új (iskola) - régi (iskola), progresszív (pedagógia) - tradicionális (pedagógia), jövő (iskolája) - múlt (iskolája). Az új (utópisztikus) elvek és a régi gyakorlat szembesítése: gyermekközpontúság  tananyag-központúság, cselekvésközpontúság  passzív befogadás, sokoldalú képességfejlesztés  „egydimenziós”, értelemközpontú tanítás.

Anker: Dorfschule, 1848

Nagyvárosi iskola tanterme a századfordulón

Württenberger: Auf der Schulbank, 1909

A „régi” iskola karikatúrája

Fizikai munka - Abbotsholme, 1889

Tanműhely a századfordulóm

A reformpedagógiai gondolkodásmód pedagógia- történeti gyökerei: A reformpedagógia előzményeit három ösvényen haladva derítjük fel: 1. Pedagógiai reformgondolatok fölbukkanása a nevelésről elmélkedő szerzőknél. 2. Az iskolával kapcsolatos kritikai attitűd felerősödése. 3. Az emberi mentalitás és viselkedéskultúra változásai a 18-19. században.

Rotterdami Erasmus (1469–1536): 1. A reformgondolatok eszmetörténeti előzményei (Eszmetörténeti vázlat) Rotterdami Erasmus (1469–1536): A nevelés szükséges: „A természet kitűnő talajú, noha még megműveletlen szántóföldet ad a kezedbe ...” „A gyermekkornak a kellemes és gyermekies dolgok felelnek meg, ... a mogorvaságnak és darabosságnak hiányoznia kell.”

Michael de Montaigne (1533–1592) Juan Luis Vives (1492–1540) A kényszer nem nevel, csak behódolást vált ki: „Az emberi lélekben csodálatos vágy él a szabadság után. Engedi, hogy gyakorolják, de a kényszerítést nem tűri.” Michael de Montaigne (1533–1592) Kritikus gondolkodásra van szükség: „Rostáljon meg a gyermek mindent, és ne fogadjon el semmit tekintély alapján.” „A kollégium nálunk ifjú rabok börtöne.”

Francois Rabelais (1493 v. 94-1553): A természet a legjobb nevelő közeg: A „kert” mint pedagógiai toposz: „...réten avagy más füves helyen átalmentükben megvizsgálták a fákat és növényeket, egybevetvén azo­kat a régieknek könyveivel, akik ezekről írtak vala...”

Johannes Amos Comenius (1592-1670): Omnia sponte fluant, absit violentia rebus: „A természet semmit sem hajt erőszakkal előre, csak ami már belül megérett és kitörni készül.” „Az ütésnek-verésnek semmi hatalma sincs arra, hogy általuk a tudomány szeretetét ébresszük a lelkekben.”

„Legyen az iskola kellemes hely, és hozzon a szemnek kívülről-belülről gyönyörűséget.” A tanítás „...pálca, szigor, kényszer nélkül, a lehetőséghez képest könnyen, kellemesen és mintegy önkéntesen történjék.”

Jean-Jacques Rousseau (1712-1778): Pozitív, elfogadó gyermekszemlélet: „Minden jó, amidőn kilép a dolgok alkotójának kezéből.” Az önkibontakozás segítése: „Negatív nevelés”. „Pedagógiai naturalizmus” - a természet, mint az ismeretszerzés színtere. Nevelő jellegű pedagógiai helyzetek teremtése.

Két illusztráció az „Emil” egy francia nyelvű kiadásából

Johann Heinrich Pestalozzi (1746-1827): A „kéz, a fej és a szív” kiművelésével segítségnyújtás az emberi boldoguláshoz. „Az ember tanítása ... nem más, mint segítséget nyújtani a természet önkibontakozásra irányuló törekvésének.” A szemléltetés új dimenziói: „Anschauung” – a dolgok, jelenségek belsővé vált megtapasztalása. (A népiskolai pedagógiában széles körben elterjedt, nálunk a „beszéd- és értelemgyakorlat” tantárgy módszertanát jelentős mértékben befolyásolta.)

A reformpedagógiát megelőlegző gondolatok fejlődésében nincs „cezúra”, Az eddigieket összefoglalva megállapítható: A reformpedagógiát megelőlegző gondolatok fejlődésében nincs „cezúra”, a fejlődés folyamatos.

2. Az iskolakritika felerősödése Az egyre tömegesedő iskolai oktatással kapcsolatos ambivalencia, majd kritika a képzőművészetben is tetten érhető.

Nussbiegel: „Klasszikus iskola” 1825

Kühl: In der Schulklasse, 1889

Waldmüller: Nach der Schule, 1841

Iskolakritika „kívülről”: orvosok figyelmeztető cikkei a 19 Iskolakritika „kívülről”: orvosok figyelmeztető cikkei a 19. század első évtizedeitől kezdve Német orvosok: Karl Ignaz Lorinser (1836): túlterhelés  „az idegrendszer tömegének megnövekedése”. „A legszorgalmasabbak a legesendőbbek.” Hermann Cohn (1867): túlzott szellemi igénybevétel  fejfájás, rövidlátás, emésztési panaszok.

Paul Hasse (1880): az iskolai túlterhelés pszichiátriai tünetekhez vezethet. Vita az iskolai túlterhelésről (22 ezer aláírás). Az ellentábor hangja: a túl sok kellemes foglalatosság ártalmas, a 14-16 éves fiatalságnak szigorú nevelésre van szüksége. II. Vilmos német császár tanügyi reformja (1890): óraszámcsökkentés (a gimnáziumokban heti 16 órával kevesebbet írtak elő), latin-görög stúdiumok anyagának mérséklése.

3. Új mentalitás, új embereszmény kibontakozása A gyermekkel kapcsolatos attitűd fokozatos átformálódása. (A változás jelei a képzőművészetben.)

Cassatt, Mary: Maternal kiss, 1896

A családi szerepek differenciálódása a 19. században. Az apa helyzetének, szerepének átértékelődése. Az apa-gyermek kapcsolat új elemei. (Képeslapok család-ábrázolásai.)

Straka: Der Neugeborene, 1892 (Über Land und Meer)

Az Én Ujságom című gyermeklap címlapja, 1903

Az embereszmény változásai a 19. század második felére: Új embertípus születése: a fogyasztó („konzumáló”) ember, aki már nem „evilági aszkétaként” akar élni (Max Weber szavaival), hanem felfedezi saját belső világát, egyre differenciálódó igényeit, kielégítésre törő magasabb rendű szükségleteit. Gyermekeinek színvonalas, sokoldalú nevelést, oktatást akar biztosítani. Ebből a körből kerülnek ki az első „új iskolák” (reformpedagógiai programot megvalósító internátusok) „megrendelői”.

Abbotsholme lakói színielőadáshoz készülődve