Az együttműködés színterei a segítő pedagógus szemszögéből

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
TÁMOP A/ projekt: Intézményi együttműködés, pedagógiai módszertani megújulás – pedagógiai szemléletváltás a sajátos nevelési igényű.
Advertisements

Sajátos nevelési igényű tanulók a szakképzésben
A nevelési tanácsadók szerepe a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos organikus okra vissza nem vezethető rendellenessége.
Valamely társadalom fejlettsége feltételezi az egyetemes emberi értékek felvázolásán túl azok teljes mértékű elfogadását, értékesítését. Minden embernek.
TÁMOP A/ projekt: Intézményi együttműködés, pedagógiai módszertani megújulás – pedagógiai szemléletváltás a sajátos nevelési igényű.
V. Kollégiumi Konferencia március 26. A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Intézet és a Deák Ferenc Középiskolai Kollégium rendezvénye.
A Nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény
Peőcz Veronika Béki Andrea
3. alprojekt A hátrányos, ill. halmozottan hátrányos helyzetű, a sajátos nevelési igényű illetve tanulási nehézségekkel küzdő tanulók fejlesztésére létrehozandó.
VII. NEVELÉSÜGYI KONGRESSZUS augusztus A pedagógus kollektíva az iskolában, az iskolafejlesztés személyi feltételei dr. Várnai Andrásné.
TÁMOP A/ projekt: Intézményi együttműködés, pedagógiai módszertani megújulás – pedagógiai szemléletváltás a sajátos nevelési igényű.
A FEJLESZTŐ PEDAGÓGIA SZEREPE AZ ÓVODÁBAN
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány bemutatása az egyenlő esélyű hozzáférés tükrében Budapest, június 17. Szentkatolnay Miklós.
Integrációs Program (IPR) a gyakorlatban
Integrált oktatás az 50 éves Trefort SZKI-ban
Csillag Ferenc MFPI közoktatási szakértő
Szakképzési szakemberek kompetenciáinak meghatározása
Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! TÁMOP-3.4.2/09/ október 28.
Pedagógusképzést segítő szolgáltató és kutatóhálózatok kialakítása
Integrációs és képesség-kibontakoztató felkészítés az intézményekben Bedőné Fatér Tímea IPR szakértő Integrációs szaktanácsadó
A nevelési tanácsadás aktuális szakmai kérdései Martonné Tamás Márta Dr. Szvatkó Anna
Az SNI tanulók státuszhelyzete a jogszabályváltozások tükrében
„A három-ötperces eseményeknek különös varázsa van az életünkben” Bródy János.
„Mércénk az ember” Fodor Információk átadása, tájékoztatás  folyamatos kapcsolattartás a HUMÁN TISZK iskolái között – igazgatói értekezletek 
„Mércénk az ember” Fodor Információk átadása, tájékoztatás  folyamatos kapcsolattartás a HUMÁN TISZK iskolái között – igazgatói értekezletek 
A sajátos nevelési igényű tanulókkal kapcsolatos változások Dömötör Monika, gyógypedagógiai tanár szeptember 8.
Pályaorientációs program SNI tanulók számára Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Pécs.
Egyensúlyban a világgal TÁMOP A konzorcium tagjai Zuglói Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Zuglói Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani.
Óvodai és iskolai szűrő vizsgálatok
Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók ellátása a jogszabályi előírások alapján Ammerné Nagymihály Emília közoktatási szakértő.
Tájékoztató a 2011/2012-es tanév legfontosabb feladatairól
A fejlesztőpedagógus szerepe a Családok Átmeneti Otthonában
Dominó Általános Iskola magatartásmódosító programja
1 Mégis, kinek az érdeke? Szakvélemények, tantárgyi felmentések a nevelési tanácsadó, a szakértői bizottság és az iskolák szemszögéből Fehérvári Katalin.
Az óvoda-, és iskolapszichológia szakmai feladatkörei
NEVELÉSI TANÁCSADÓ munkatársai.
TEVÉKENYSÉGÜNK a tanév során. augusztus – szeptember őszi szűrés az óvodákban az 5. életévüket betöltött gyermekek részére logopédiai szűrés csoportos.
RMÁI Kazinczy Ferenc Tagiskola Kincsesbánya, Iskola u. 1.
Integráló iskolák a közoktatásban
Sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók nevelésének-oktatásának törvényi szabályozása Összeállította: JANKÓ ISTVÁN.
Inkluzív pedagógia Előadó: Török Mária.
SNI gyerekek az iskolában (1.) A sajátos nevelési igény
Pedagógiai munka a Nevelési Tanácsadóban
HEF OP / A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓK EGYÜTTNEVELÉSE
A szaktanácsadó segítő szerepe
„Migráns tanulók a magyar közoktatásban” Oktatási és Kulturális Minisztérium Társadalmi Megújulás Operatív Program „BÁBEL- interkulturális pedagógia porjekt”
Inklúzív nevelés Magyarországon
Integráció és inklúzió
A HEFOP PÁLYÁZAT EREDMÉNYEI A GYAKORLATI KÉPZÉSBEN.
Inklúziós Pedagógiai Fejlesztések Központja
Dr. Schiffer Csilla: Kooperáció és koordináció
Az inkluzív nevelés programjának kidolgozása
Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÁMOP B „Közoktatási intézmények esélyegyenlőségi alapú fejlesztéseinek támogatása”
Új feladatok, új szakemberek, megújult intézmény a járás területén
Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének.
Az eredményesség mérése és szakmai ellenőrzés Összeállította: Barcziné Horváth Márta iskolaigazgató, IPR szakértő Kocsis Gáborné IPR szakértő.
Sajátos nevelési igényű tanulók a szakiskolai programban Kapcsáné Németi Júlia.
„FIGYELJÜNK EGYMÁSRA!” KOMPLEX MEGELŐZŐ, EGÉSZSÉG ÉS KOMPETENCIA FEJLESZTŐ MODELL PROGRAM a Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban Berényi.
Az általános iskolából kilépő SNI tanulók pályaválasztását segítő ÁTVEZETÉSI terv Jálics Ernő Közoktatási Intézmény Kadarkút Mecsárné Jády Geraldine.
Nagyné Heidenwolf Erzsébet Hallássérült gyermekek integrált oktatásának segítése.
PÉCSI KERESKEDELMI, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA.
Év végi értekezlet.
A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Bicskei Tagintézménye
Összevont munkaközösség vezetői és igazgatótanácsi értekezlet
Szakszolgálati feladatellátás a JNSZMPSZ Kunhegyesi Tagintézményben
főosztályvezető-helyettes
Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola Budapest
Matókné Misóczki Mária Projektigazgató Szekszárd
Bolyai Farkas Szakképző Iskola
Hajnal Gabriella szakmai elnökhelyettes
Előadás másolata:

Az együttműködés színterei a segítő pedagógus szemszögéből „Egyedül nem megy…” Az együttműködés színterei a segítő pedagógus szemszögéből Mészárosné C. Szabó Edit gyógypedagógus – logopédus, közoktatás-vezető Öveges József Szakközépiskola és Szakiskola

Együttműködő partnerek diákok, szülők, pedagógusok, segítő pedagógusok, szakértői bizottságok, civil szervezetek

differenciálás, korrepetálás, diagnózison alapuló egyéni fejlesztés Tanulási problémák Átmeneti Tartós Tartós Tanulási nehézség lemaradók, lassan tanulók, nem megfelelő szokásokkal tanulók, figyelemproblémásak, (intelligenciától független) BTM Tanulási zavar pszichés fejlődési zavarral küzdők (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, autizmus, hiperaktivitás, stb.) (intelligenciától független) SNI Tanulási akadály értelmi akadályozottság, enyhe vagy középsúlyos értelmi fogyatékosság (átlagtól elmaradó, alacsony intelligencia) SNI általános és fejlesztőpedagógiai kompetencia - felzárkóztatás, fejlesztés, differenciálás, korrepetálás, gyógypedagógiai kompetencia diagnózison alapuló egyéni fejlesztés

Együttműködés színterei Módszertani segítés, konzultációk Dokumentálás Egyéni és kiscsoportos fejlesztés

Módszertani együttműködés Pedagógiai Műhely megbeszélések más munkaközösségekkel tanulás-módszertani kézikönyv osztályfőnököknek „Diszlexiásbarát iskola” program adaptálása Bemutató órák, előadások tartása Segítségadás kutatásokhoz

Konzultációk Iskolán belül Iskolán kívül Formális: egy osztályban tanítók megbeszélései, szülőértekezletek, fogadóórák, nevelési értekezletek, Informális: aktuálisan a helyzethez igazodóan Iskolán kívül szakértői bizottságokkal, más iskolákkal, szociális szakemberekkel, civil szervezetekkel, felsőoktatási intézményekkel,

Egyéni fejlesztés Az új tanulók felmérése, a kapott eredmények megbeszélése BTM-s és SNI-s diákok fejlesztése egyéni terv alapján Egyéni tanulási utak Felkészítés szakmához, érettségihez

Dokumentálás Szakértői vizsgálati kérelmek bonyolítása, nyomon követése Tantárgyi felmentések segítése Egyéni fejlesztési tervek készítése Fejlesztéshez szükséges eszközök készítése

Köszönöm a figyelmet ! meszarosne.edit@oveges.hu