valkói egyházközségben

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Közösség 4. ISTEN CSALÁDJÁBAN ÉLNI
Advertisements

Lépj tovább a szolgálatban!
VALKÓI EGYHÁZKÖZSÉG.
ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Isten célja a gyülekezettel 2: Közösség
Az Élet Igéje április.
MONDJÁTOK EL AZ EMBEREKNEK
Megbocsátás és parancsba kapott szeretet
Nemde Isten szikrája rejtőzik minden emberi lélekben?
Hahó, itt az új év ! Boldog 2014-et !.
A házasság még nem a mennyország
Gondozási Központ Zalaegerszeg
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
Istenfélelem. Meghatározás  Istent és az Ő akaratát tartani a legfontosabbnak  NEM azt jelenti,hogy félni Istentől, habár meg van írva:  „Mert a mi.
Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) Próbaidős tag KÁTÉ
A SIKERES ÉLET TITKA.
Megszentelődés Péter levelei alapján Ifi óra - Békés
A keresztség A befogadás szentsége.
Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek.
…Kezdjük el együtt nagyböjt szent Idejét!
Áldott,Békés Ünnepeket Kívánok!
IGAZ-GYŐNGYŐK.
Szeretettel köszöntjük a Katolikus Óvodák X. Szakmai Konferenciájának Résztvevőit! KPSZTI, május 10. Szeretettel köszöntjük a Katolikus Óvodák X.
Isten igéje éles kard,mely véd. Boldog a ki azzal vív csatát mert győzhet százszor is.
Zsolt 6,3-5 Kegyelmezz, Uram, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, Uram, mert reszketnek tagjaim! Lelkem is csupa reszketés, és te, Uram, meddig késel? Fordulj.
A Biblia – Kisifi Isten Igéjének hasonlatai Isten Ígéjének hasonlatai.
Közösség Az Egyház – ecclesiola. Ő Átala, Ő Vele, Ő Benne.
IGAZ-GYŐNGYŐK.
Diapositive de résumé Heti elmélkedések Uram, segíts nekünk megbocsátani és szeretetünkbe fogadni szeretetünkbe fogadni embertársainkat, embertársainkat,
Helyettem meghalt Ő Elvette minden bűnöm Mondd, ó, mondd ki volt Ő? Meghalt a Golgotán, Függött a keresztfán, Jézus, Jézusnak hívják.
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
Ez az a nap, ez az a nap, mit az Úr szerzett,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Koinónia a gyakorlatban
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
ISTEN hozott köztünk!.
Adj erőt Uram, adj fénysugarat,
Dávid imádsága..
Túrmezei Erzsébet verse
Caritas Alba Iulia Gyulafehérvári Caritas Az „önműködő” önkéntességtől a Civil Kalákáig ÖNKÉNTESSÉG.
BECSÜLETESSÉG Becs, becses… ÉRTÉKES! Becsül: értékel, tisztel.
„ Én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem – így szól az Úr ! „ Jer a.
ISTEN hozott köztünk!.
Nagyböjt 2011 …Kezdjük el együtt nagyböjt szent Idejét!
NAGYKILENCED Csodatévő Szent Miklós püspök tiszteletére
1 Továbblépés - Az üzenet.
Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.
Az Úrnak hála, tisztelet, Csak néki, senki másnak!
Folyamodjatok az Úrhoz,
Szent Miklós Ünnepe Vác
….??. Várni… Kegyelem Álom Kíváncsiság Bosszankodás Békesség Bizalom Kitartás Türelem Remény Kölcsön Átverés Csalódás „ Ő ” Biztonság Kegyetlenség Öröm.
KARÁCSONYI ISTENTISZTELET 2014
Dr. báró Altorjai Apor Vilmos február 29 – április 2.
Egyedül Isten adhatja a hitet, de a hitedről te is tanúságot tehetsz. Egyedül Isten ajándékozhat meg szeretettel, de te is bizonyságát adhatod szeretetednek.
SZOCIÁLIS HÁLÓ SIÓFOKON Szociális gazdaság Készítette: Potocskáné Kőrösi Anita Siófok Város alpolgármestere december 4.
Adolf Kolping Született december 8. án
ISTEN HOZOTT! JÓ REGGELT!.
Református istentisztelet
…Kezdjük el együtt nagyböjt szent Idejét!
Igeolvasás „14Most azért az URat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak.
„48Azután így szóltak hozzá a zsidók: „Vajon nem jól mondjuk, hogy samáriai vagy te, és ördög van benned?” 49Jézus így válaszolt: „Bennem nincsen ördög,
2010. április 25..
„Nap és pajzs az Úr, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten
Évközi 26. vasárnap Október 1. – „A” év.
Isten hozott, hogy megáldjon!
…Kezdjük el együtt nagyböjt szent Idejét!
A teremtő és gondviselő Atya
KERESZTÉNY FUNDAMENTUMOK III. Az egyéni hívő élet alapja
Előadás másolata:

valkói egyházközségben Szociális munka valkói egyházközségben Születése a

Agape Alapszolgáltatási Központ Idősek nappali ellátása Étkeztetés Házi segítségnyújtás Idősek nappali ellátása

Fenntartó Római Katolikus Egyházközség VALKÓ

Szociális gondoskodás kezdetei

Első magányosok karácsonya 1989. december

Dúl Géza plébános az idősekkel

A ministráns teremben az első segítők

Alapkő letétel 1994.év Katona István püspök

„Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak.” Zsolt. 127, 1

„A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett „A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben.” Mt. 21, 42

1996. év Angelo Acerbi nuncius úr megáldja a Szent Erzsébet Házat

Szent Erzsébet Idősek Klubja 1997. év

„Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” Mt 25.40

Új rügyek az evangéliumi élet ágán.

tovább bővítése gondozási központtá. A Szent Erzsébet Ház tovább bővítése gondozási központtá.

Szorgos kezek munkája nyomán elkészül a teljes épület.

Átalakítás után

Jó az Úrban bizakodni…

Családsegítő – gyermekjóléti szolgálat

Dr. Beer Miklós váci megyés püspök atya 2004 Dr. Beer Miklós váci megyés püspök atya 2004. áprilisában megáldja az elkészült új részt.

IDŐSEK KÖSZÖNTŐI

Valkói népdalkör Köszönti Püspök Atyát

Időseink hétköznapjai

„Amint akarjátok, hogy cselekedjenek veletek az emberek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük.”

Szentmise az idősek klubjában

Hazafele menet

SZENT ERZSÉBET ÉVE 2007.

Szent Erzsébet Emléklap átadása Bene Sándornénak 2007 Szent Erzsébet Emléklap átadása Bene Sándornénak 2007. november 18-án a vasárnapi szentmisén

Boldogok, akik elnézik nekem, hogy lábam botladozik és suta. Boldogok, akik megértik, hogy meg kell erőltetnem a fülemet, hogy meghalljak mindent, amit mondanak nekem.

Boldogok, akik tudják, hogy szemem elhomályosult, gondolataim pedig elnehezedtek. Boldogok, akik barátságosan rám mosolyognak, és egy kicsit elbeszélgetnek velem.

Boldogok, akik sohasem mondják: „ma már harmadszor hallom Öntől ezt a történetet.”

Boldogok, akik fel tudják idézni bennem a múlt emlékeit.

Boldogok, akik jóságukkal megkönnyítik napjaimat, amelyek még hátra vannak az örök hazába vivő úton.

Hogy az Egyház mindig és mindenütt hirdesse és gyakorolja Szent Erzsébet önfeláldozó emberszeretetét! Hogy hívő néped irántad való szeretete embertársainak segítésében is megmutatkozzék! Hogy egyházközségeink Szent Erzsébet  példája nyomán gondoskodjanak szegényeikről és betegeikről, az öregekről és az elhagyatottakról! Istenünk, te megadtad Árpád-házi Szent Erzsébetnek, hogy a szegényekben Krisztust lássa és tisztelje. Közbenjárására add, hogy mi is lankadatlan szeretettel segítsük embertársainkat minden testi-lelki bajukban. Kérjük Istent, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet érdemeiért hallgassa meg könyörgésünket!

Hogy a keresztény családanyák és az özvegyek az istenfélelemben és a jótékonyságban lássák igazi ékességüket! Hogy az irgalmasság gyakorlásával elhunyt szeretteink lelkén is segítsünk! Mindenható Atyánk! Te Szent Erzsébet példáján megmutattad, hogy aki önfeláldozóan segíti embertársait, az könnyebben viseli a saját keresztjét. Segíts minket is, hogy tevékenyen szeressük a rászorulókat, és ebből vigasztalást és erőt merítsünk! Krisztus, a mi Urunk által. Amen.

Készítette: Balog Józsefné