Eucharisztia liturgiája

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Mit kell tenned, ha meg akarsz térni Istenhez?
Advertisements

A harmadik beavató szentség
Az Eukarisztia titkáról elmélkedve az első kérdés, amelyet szemlélünk, hogy mi is az
A nap kezdete Urunk, akit jobban elrejt ez a világ, mint a sírbolt, Te, akit bűneink keresztre feszítenek, Te, akit eltemettünk szívünkben - feszítsd fel.
Folyamodjatok az Úrhoz,
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
Várna i Péter március. „… hogy Ő szolgáljon” (Mt 20,28)
1 perc Isten jelenlétében / 1 perc Istennel
Ádventi gyertyagyújtás 1. műsor
Segédlet egy szentmiséhez Készítette: Nagy István hallgató, akolitus
Május 13. az első Fatimai Mária jelenés emléknapja
Jézus te vagy minden álmom
Gitáros énekek.
Gitáros énekek.
Ádventi gyertyagyújtás 1. műsor
Kenyered és borod táplál engem, Te gyógyítod szívem, hogyha fáj. Maradj velünk, úgy kérünk, Jézus, maradj velünk! Tiéd leszek, Néked élek már!
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
JÓ REGGELT !. Zeng, lelkem, ez új reggelt, A nap, ím, ismét fölkelt. Ó, nap, mily gyönyörű vagy, Az Úr jósága mily nagy! Az Úr hatalma intett, Újra világosság.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
A Mennyben fenn a trónusnál a Krisztus értem közbenjár
„Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Folyamodjatok az Úrhoz,
Csak Jézusnak szolgálok, az Ő országát várom,
Ő az Úr, Ő az Úr! Meghalt értem a kereszten, Ő az Úr!
Mi csak vándorok vagyunk itt a földön, vándorként éljük életünk,
Jézus főpapi imádsága Egy imádság az emberért Imádkozzunk Ővele.
BB Biblia-kör.
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt. Mózes első könyve 1:1 A Biblia legelső mondata ez: Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a.
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Isten hozott köztünk!.
ISTEN hozott köztünk!.
304/1 Nagy öröm van ma az égben, örvendezzünk, keresztények!
1 Továbblépés - Az üzenet.
Királyi papság – szentírási kifejezés : „Mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel…
Az Úrnak hála, tisztelet, Csak néki, senki másnak!
Új hálaének áldja Istent
Adj hálát Istennek Szívvel, szájjal, élettel, Ki most is mindent jól Cselekszik mindenekkel! Csak jót ad nekünk is Mi bölcsőnktől fogva, Nagy irgalmasságát.
Halld az angyalujjongást, Zeng az Istengyermekről
Ó hála az Úrnak, zengjünk neki hát, Mert úgy szeretett, hogy od'adta Fiát! A kínra, halálra küldötte el Őt. Megnyitni a mennyet a bűnös előtt! Dicséretek.
Zeng, lelkem, ez új reggelt, A nap, ím, ismét fölkelt. Ó, nap, mily gyönyörű vagy, Az Úr jósága mily nagy! Az Úr hatalma intett, Újra világosság lett.
Légy áldott Isten, Fiad úgy szeretett, Hogy a fán szenvedett értem és mennybe ment! Halleluja, hála néked, Halleluja, ámen! Halleluja, hála néked, Ébreszd.
Ó jöjjetek hívek ma lelki nagy örömmel, A jászolhoz Betlehembe jöjjetek el! Megszületett az angyalok Királya: Ó jöjjetek, imádjuk, Ó jöjjetek,
Hiszem és vallom Az Apostoli Hitvallás
vasárnapi istentisztelet. Énekek Olyan békét, mint a folyó Olyan békét, mint a folyó, Olyan békét kaptam Tőled lelkembe. (2X)
Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok, Hogy Betlehembe sietve menvén, lássátok, lássátok.
Évközi 2. vasárnap Január 15. – „A” év.
Református istentisztelet
JÓ REGGELT !.
Urunk megkeresztelkedése
Évközi 3. vasárnap Január 22. – „A” év.
JÓ REGGELT ! 4.
Harmatozzatok égi magasok
Örvendezzünk, jertek, áhítatos lelkek, Istenünk oltáránál
KRISZTUS FELTÁMADT - - VALÓBAN FELTÁMADT!.
Nem mond le rólad, vissza fogad téged
a reformáció 500 éve ünnepe
Évközi 26. vasárnap Október 1. – „A” év.
Apostoli, Niceai hitvallások
(Apostolok cselekedetei 16, 16-40)
Előadás másolata:

Eucharisztia liturgiája Igeliturgia Eucharisztia liturgiája

Szentáldozás szertartása Felajánlás Misekánon Szentáldozás szertartása

Az Eucharisztikus imádság! A misekánon!

Felépítés Bevezető párbeszéd Prefáció Szent vagy… Post-Sanctus Lélekhívás az adományokra Az alapítás elbeszélése Megemlékezés Lélekhívás a közösségre Közbenjáró imádság Dicsőítés Ámen

A bevezető párbeszéd: Dominus vobiscum! Et cum spiritu tuo! Sursum corda! Habemus ad Dominum! Gratias agamus Domino Deo nostro! Dignum et iustum est!

Felépítés Bevezető párbeszéd Prefáció Szent vagy… Post-Sanctus Lélekhívás az adományokra Az alapítás elbeszélése Megemlékezés Lélekhívás a közösségre Közbenjáró imádság Dicsőítés Ámen

Prefáció Prae-fatur : hirdetni, proklamációt mondani Megemlékező ünneplés Isten nagy tetteiről a történelemben Változó prefációk!

I. Húsvéti prefáció: (Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy minden időben magasztaljunk, Urunk, téged, de különösen ezen a szent (éjszakán) ünnepen, (de különösen most, a húsvéti időben,) -- midőn áldozattá lett értünk Krisztus, a Húsvéti Bárány. Mert ő az igazi Bárány, aki elvette a világ bűneit, -- halálunkat halálával megtörte, és feltámadásával új életet szerzett nékünk. A húsvéti öröm ezért kiárad az egész földre, a nagyvilág örvendezve ujjong, a mennyei erők és a hatalmas angyalok, -- (a te) dicsőséged himnuszát zengik, és vég nélkül mondják: (éneklik:)

Felépítés Bevezető párbeszéd Prefáció Szent vagy… Post-Sanctus Lélekhívás az adományokra Az alapítás elbeszélése Megemlékezés Lélekhívás a közösségre Közbenjáró imádság Dicsőítés Ámen

Sanctus Sanctus, Sanctus, Sanctus Dominus Deus Sabaoth. Pleni sunt caeli et terra gloria tua. Hosanna in excelsis. (Iz 6,3) Benedictus qui venit in nomine Domini. Hosanna in excelsis. (Ez 3,12)

II. Eucharisztikus imádság: Post-Sanctus: Valóban szent vagy, Istenünk, minden szentség forrása.

Felépítés Bevezető párbeszéd Prefáció Szent vagy… Post-Sanctus Lélekhívás az adományokra Az alapítás elbeszélése Megemlékezés Lélekhívás a közösségre Közbenjáró imádság Dicsőítés Ámen

Lélekhívás (adományokra, közösségre) Kérünk, szenteld meg ezt az adományt, áraszd le rá Szentlelkedet, hogy számunkra a mi Urunk, Jézus Krisztus teste és † vére legyen. Kérve kérünk, gyűjtsön egybe a Szentlélek mindnyájunkat, akik Krisztus testében és vérében részesülünk.

Felépítés Bevezető párbeszéd Prefáció Szent vagy… Post-Sanctus Lélekhívás az adományokra Az alapítás elbeszélése Megemlékezés Lélekhívás a közösségre Közbenjáró imádság Dicsőítés Ámen

Az alapítás elbeszélése: Ő, mielőtt önként átadta magát a szenvedésre, kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, tanítványainak adta, és így szólt: Vegyétek, és egyetek ebből mindnyájan, mert ez az én testem, mely értetek adatik. A vacsora után ugyanígy kezébe vette a kelyhet is, majd ismét hálát adott, odaadta tanítványainak, és így szólt: Vegyétek, és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé. Ez a vér értetek és mindenkiért kiontatik a bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

Megemlékezés: Ezért Fiad halálának és feltámadásának emlékét ünnepelve, felajánljuk neked, Istenünk, az élet kenyerét és az üdvösség kelyhét, és hálát adunk, mert arra méltattál minket, hogy színed előtt állhatunk és szolgálhatunk neked.

Felépítés Bevezető párbeszéd Prefáció Szent vagy… Post-Sanctus Lélekhívás az adományokra Az alapítás elbeszélése Megemlékezés Lélekhívás a közösségre Közbenjáró imádság Dicsőítés Ámen

Közbenjáró imádság: Viseld szíveden, Urunk, Egyházad sorsát az egész világon, tedd tökéletessé a szeretetben N. pápánkkal, N. püspökünkkel és az egész papsággal együtt. Emlékezzél meg a feltámadás reményében elhunyt testvéreinkről, és mindazokról, akik irgalmadban bízva távoztak el a világból; bocsásd őket szent színed látására. Könyörülj, kérünk, mindnyájunkon, hogy Isten anyjával, a Boldogságos Szűz Máriával, a szent apostolokkal és minden szenttel együtt, akik a világ kezdete óta kedvesek voltak előtted, részesei lehessünk az örök életnek, és dicsőítve malasztaljunk téged, Jézus Krisztus, a te Fiad által.

„Egyetlen egy dolgot kérek tőletek, emlékezzetek meg rólam az Úr oltáránál bárhol is vagytok!” Szent Mónika

Közbenjáró imádság: Viseld szíveden, Urunk, Egyházad sorsát az egész világon, tedd tökéletessé a szeretetben N. pápánkkal, N. püspökünkkel és az egész papsággal együtt. Emlékezzél meg a feltámadás reményében elhunyt testvéreinkről, és mindazokról, akik irgalmadban bízva távoztak el a világból; bocsásd őket szent színed látására. Könyörülj, kérünk, mindnyájunkon, hogy Isten anyjával, a Boldogságos Szűz Máriával, a szent apostolokkal és minden szenttel együtt, akik a világ kezdete óta kedvesek voltak előtted, részesei lehessünk az örök életnek, és dicsőítve malasztaljunk téged, Jézus Krisztus, a te Fiad által.

Záró dicsőítés: Őáltala, ővele és őbenne a tiéd, mindenható Atyaisten, a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség mindörökkön-örökké.

Ámen!