A SZÁRAZFÖLDI HADERŐNEM HELYE, SZEREPE, ILLETVE FELADATAI HÁBORÚS- ÉS NEM HÁBORÚS KATONAI MÜVELETEKBEN (Előadás a doktori képzés részeként 2007. 03. 05-n,

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Dr. Kis-Benedek József c. egyetemi tanár
Advertisements

A változó NATO  2009-ben volt 60 éves  Hogyan tudott fennmaradni ennyi ideig?
A KIKÉPZÉS HELYZETÉNEK STRATÉGIAI VIZSGÁLATÁRÓL ÉS
Haditechnikai kutatás és fejlesztés (K+F) a bunkósbottól támadó/védő robotokig Dr. Seres György DSc
Dr. Tarnóczi Richárd ezredes PhD. Intézetvezető főpszichológus
TUDOMÁNYOS KUTATÁS KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYI HÁTTÉR Honvédelmi miniszter
VÉDELMI FELÜLVIZSGÁLAT
A katonai kötelékek jellemzői
A közötti időszak fejlesztési tervezésének megalapozása
EURÓPAI UNIÓ - VÍZÜGYI KERETDIREKTÍVÁK Bemutató Általánosan a VKI-ről és Magyarország helyzetéről 2005 április.
Nemzeti Közlekedési Stratégia kialakítása Magyarországon Szűcs Lajos, főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közlekedési Infrastruktúra Főosztály.
A NATO és a Varsói Szerződés
 A közös vámpolitika  Külkereskedelem  Segélypolitika  Szankciópolitika  Stb.  Egyre fontosabbá tette a külpolitikai együttműködést.
KBSZ STRATÉGIA KBSZ SZAKMAI NAPOK - VASÚT Siófok, április 10. Bajkó Erika kommunikációs vezető.
Szolnok, A KATONAI LÉGIJÁRMŰ RENDSZERMODELLJE Seres György 2009 Szolnok, 2009.
Az ÉRÁK legfontosabb céljai A képzés és a munkaerő-piaci szolgáltatások egységes normák szerinti működtetése. A munkanélküliek folyamatos képzésbe kerülésének.
A gazdaság védelmi felkészítése
A Stratégiai Környezeti Vizsgálat (SKV) szerepe a gazdasági tervezésben Dr. Fogarassy Csaba egyetemi docens.
Civil Biztonság- és Védelemtudományi Tanszék A BIZTONSÁG ÉS VÉDELEM KULTÚRÁJA Dr. Szilágyi Tivadar
A Duna földrajzi kapocs, közös identitástudat képező elem települések, régiók és országok közötti többszintű és sokrétű kapcsolatrendszer alapvető eszköze,
: ITI és EGTC Az ETT-k lehetséges szerepe a határ menti ITB-k megvalósításában.
Katonai Műszaki Doktori Iskola A katonai közlekedési rendszertechnika helye, szerepe a katonai műszaki tudományokban Szűcs László CSc / Előadás: án.
Derzsényi Attila mk. alezredes. Feladat végrehajtáshoz szükséges eszközök, anyagok (elhelyezési szakellátás), készletek, szolgáltatások nyilvántartás,
Előadó: Dr. habil. Lakatos László ny. okl. mk. vezérőrnagy
A POLGÁRMESTEREK VÉDELMI IGAZGATÁSI FELADATAI A JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK TÜKRÉBEN MISKOLC, JÚNIUS 06. FAZEKAS GYÖRGY ALEZREDES.
Az ellátási láncok biztonsága
MTA Regionális Kutatások Központja Szirmai Viktória A következő évek főbb kutatási irányai Javaslatok november 25.
Dr. Lamperth Mónika Budapest április 18.
Veszélyes üzemek kritikus infrastruktúra védelmi aspektusai
A területi szervek fő feladatai a nukleárisbaleset - elhárítás területén Jogszabályi háttér § §248/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az Országos Nukleárisbaleset-elhárítási.
Katonai stratégiák, stratégiai elméletek
A katonai műszaki ismeretek alapjai Doktori képzés I. szemeszter
DEÁK JÁNOS NAPJAINK KATONAI MŰVELETEINEK JELLEMZŐI
MH ELÉRENDŐ KÉPESSÉGEI
A háború és a modern fegyveres erő
A KATONAI LÉGIJÁRMŰ, MINT RENDSZER Seres György 2005.
Egy példa: hogyan született (volna) a vadászrepülő flotta cseréjére vonatkozó döntés? A ZMNE szolnoki kampuszában, 2002-ben, a „FUTURE AVIATION TECHNOLOGIES”
Általános katonai ismeretek
A Magyar Honvédség részvétele NATO missziókban
Az EU szomszédságpolitikája A Keleti Dimenzió. A bővítés utáni helyzet május 1-je után tíz új tag (az EU eddigi legnagyobb bővítése) május.
A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM ÉVI TERVEZETT KÖLTSÉGVETÉSE (háttéranyag a sajtó munkatársai részére) A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM ÉVI TERVEZETT KÖLTSÉGVETÉSE.
1 HADERŐREFORM – KOMPLEX LOGISZTIKAI FELADATOK Dr. Szenes Zoltán egyetemi magántanár Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem XI. Logisztikai Fórum Budapest,
Az EU új Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogramja és a magyar álláspont kialakítása A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kapcsolódó feladatai Előadó: Schváb.
Sapientia-EMTE informatikai rendszerének kialakítása és fejlesztése Dr. Dávid László Dr. Györfi Jenő Budapest, November 11.
Partnerség a HR működésben Budapest, PSZE HR Szakmai nap Előadó: Párdányi Zsoltné humán partnerek osztályvezető.
A FIZIKAI FELKÉSZÍTÉS ELMÉLETE
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
Elektronikus információbiztonsági kihívások – új szempontból – a Magyar Honvédségnél
Az Európai Duna Régió Stratégia a környezet- és természetvédelem szempontjából Dr. Rácz András környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár.
Kálmán László mk. alezredes MH HKNYP Pk. h. (hadkiegészítés)
Válságkezelő rendszere
BIZTONSÁGPOLITIKAI KURZUS 2003/2004 II. FÉLÉV VÁLSÁGKEZELÉS TÓTH LÁSZLÓ MSC HADMÉRNÖK EZREDES SZEGED BIZTONSÁGPOLITIKAI KÖZPONT ELNÖKE.
Dr. Farkas Klára r. őrnagy
A NAKVI szaktanácsadási feladatai október 1-től Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató ”A szaktanácsadás szervezeti átalakulása” Budapest, október.
Kutatás, fejlesztés és innováció az oktatásban: javaslat egy ágazati innovációs stratégiára Halász Gábor Innováció az oktatásban Szakmai konferencia.
Biztonságpolitika, haderőreformok, és a humánerőforrás-gazdálkodás katonai életpályával összefüggő kérdései Dr. Jobbágy Zoltán alezredes Összhaderőnemi.
Juhász László százados
„ A Joint Vision 2010 program során azt vizsgáltuk: hogyan fejlődik a szárazföldi hadsereg, hogy megfeleljen a jövő váratlan kihívásainak …” John M. Shalikashvili.
ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 1. sz. oktatási kérdés anyagából Nem Háborús Műveletek 1. A katonai műveleteket az alábbiak szerint osztjuk fel: a, -Háborús szint alatti.
Az EU katonai szervezetei (EUMC, EUMS, Rapid Reaction Forse) Persa Virág Földrajz BSc
TÁRSADALOM ÉS HADÜGY Előadó: Prof. Dr. Szendy István ezredes CSc.
Civil Biztonság- és Védelemtudományi Tanszék A BIZTONSÁG ÉS VÉDELEM KULTÚRÁJA Dr. Szilágyi Tivadar GTK3185BAN.
A Csapatpszichológiai Szolgálat rendszere a Magyar Honvédségben A hon- és rendvédelmi egészségügyi dolgozók V. tudományos-szakmai konferenciája Budapest,
A BIZTONSÁG ÉS VÉDELEM KULTÚRÁJA
MH 93. PETŐFI SÁNDOR VEGYIVÉDELMI ZÁSZLÓALJ
BESZERZÉS A KATONAI LOGISZTIKÁBAN
Lisszaboni Szerződés tükrében
A BIZTONSÁG ÉS VÉDELEM KULTÚRÁJA
Előadás másolata:

A SZÁRAZFÖLDI HADERŐNEM HELYE, SZEREPE, ILLETVE FELADATAI HÁBORÚS- ÉS NEM HÁBORÚS KATONAI MÜVELETEKBEN (Előadás a doktori képzés részeként 2007. 03. 05-n, „A hadtudomány általános elmélete” tantárgy órarendje alapján) Előadó: Prof. Dr. Szendy István ezredes, CSc. egyetemi tanár oktatási dékánhelyettes Elérhetőség: szendy.istvan@zmne.hu

ELŐADÁSOM RENDEZŐELVEI A témakört tudományelméleti és -gyakorlati síkon, századunkban globálisan és regionálisan jelentkező biztonsági veszélyforrások tükrében, illetve hazánk geosratégiai és geopolitikai, valamint szövetségi helyzetére, továbbá saját igazolt kutatási eredményeimre figyelemmel vizsgáltam, illetve dolgoztam fel! Katonaként tudomásul veszem és végrehajtom a legutóbbi védelmi felülvizsgálat eredményeként, a honvédelmi tárca javaslata alapján hozott – a Magyar Honvédség egészére kiterjedő, annak jövőjét meghatározó – kormányzati döntést és törekvést.

AZ ELŐADÁS TÉMAKÖREI Bevezetés, avagy történések és ami mögöttük van. Katonai műveleti kategóriák. A szárazföldi haderőnem. A szárazföldi haderőnem helye és szerepe a katonai műveletek alapvető fajtáiban. A magyar fegyveres erő szárazföldi haderőneme a XXI. század első évtizedében. Befejezés.

BEVEZETÉS

TÖRTÉNÉSEK ÉS AMI MÖGÖTTÜK VAN Történelmi jelentőségű változások a XX. század utolsó évtizedeiben. 1980-as évek vége: a kétpólusú világrendszer felbomlása (a SZU. megszűnése), a hidegháború korszakának vége! → 1990-es évek: lokálisan, regionálisan és globálisan felgyorsulnak és radikalizálódnak a társadalmi változások; → új kihívások, új(?) veszélyforrások, a biztonság értelmezésének átstrukturálódása; → az 1991. évi Öböl-háború; → az USA szuperhatalom; → az átalakuló és megújuló NATO.

TÖRTÉNÉSEK ÉS AMI MÖGÖTTÜK VAN A reményteli XXI. század. 2001. szeptember 11.!; → 2002. ősze: az iraki krízis; → euro-atlantizmus, vagy transz-atlantizmus (érdekek helyett értékek védelme!); → 2002. november 20-21. Prága (NATO csúcs;)!; → 2003. tavaszától furcsa háború Irakban, különleges katonai műveletek Afganisztánban; → Napjaink, és a prognosztizálható jövő: → 2006. november 28-29. Riga (NATO csúcs;)! → a koalíciós erők műveletei Irakban, a nemzetközi biztonsági erők (ISAF) műveletei Afganisztánban, nemzetközi békefenntartó erők műveletei Koszovóban; → tartományi újjáépítő csapatok (PRT) telepítése és működtetése; → az értékek (emberi, társadalmi, kulturális,) védelme!

A TÉNYEK MAKACS ÉRVEK A XX. század utolsó évtizedeiben jelentős mértékben megváltoztak a létünkre és biztonságunkra ható veszélyforrások és ezek a változások napjainkban is tapasztalhatók. E veszélyforrások tükrében sajnos ma még nem zárható ki a lokális és regionális háborúk, valamint a katonai erővel megoldani kívánt konfliktusok veszélye. Figyelemmel a Föld különböző térségeiben létező, konkrét országokhoz köthető katonai műveleti képességekre és ezeknek a biztonság komplex rendszerében elfoglalt helyzetére, el kell ismernünk, hogy lokális és regionális méretű katonai műveletekkel – mint a politikai megoldás végső eszközével – a jövőben is számolnunk kell.

KATONAI MŰVELETI KATEGÓRIÁK

KATONAI MŰVELETEK A katonai erő, politika által meghatározott küldetés alapján történő, cél, hely és idő szerint összehangolt képesség alapú alkalmazása.

A KATONAI MŰVELETI HATÉKONYSÁG A katonai műveletek milyenségét, illetve minőségét az azokat végrehajtó (megvalósító) katonai erő, szervezeti-, humán-, technikai- és technológiai jellemzőin alapuló katonai képességei határozzák meg.

TUDOMÁNYELMÉLETILEG ÉRTELMEZETT KATONAI KÉPESSÉGEK Bevethetőség. Mobilitás. Hatékony harci és harci támogató képesség. A csapatok és az infrastruktúra túlélőképessége. Korszerű (automatizált) vezetési, irányítási és információs rendszer. Fenntarthatóság és korszerű logisztika.

A KATONAI MŰVELETEK RENDSZERE (ELMÉLET ÉS GYAKORLAT)

A KATONAI MŰVELETEK MEGVALÓSÍTÁSÁNAK (VÉGREHAJTÁSÁNAK) MÓDJAI

A SZÁRAZFÖLDI HADERŐNEM

A SZÁRAZFÖLDI HADERŐNEM Az állam fegyveres erőinek, a haderőnek azon része, amely jellemzői és képességei alapján, alapvetően és meghatározóan a szárazföldön – tehát földrajzilag egységes térségben – önállóan (szárazföldi haderőnemi katonai művelet), vagy más haderőnemekkel együttműködésben (összhaderőnemi katonai művelet) katonai műveletet folytat.

A SZÁRAZFÖLDI HADERŐNEM JELLEMZŐI Küldetéséből adódó feladatait (hadászati, hadműveleti szintű) a háborús és a válságreagáló (nem háborús) katonai műveletek során egyaránt, a hadszíntér és/vagy összhaderőnemi hadműveleti terület jellemzően szárazföldi részén hajtja végre, döntően és meghatározóan összhaderőnemi katonai művelet keretében. Fegyvernemei, szakcsapatai katonai műveleti jellegük alapján (harci, harci támogató, harci kiszolgáló támogató) egyedi, egységes szervezeti rendszert (hadtest, hadosztály, dandár, ezred, stb.) alkotnak, kiképzésük sajátos, valamint kizárólagosan rájuk jellemző, alapvetően mással nem pótolható technikai és technológiai képességekkel rendelkeznek, melyek megléte, illetve eredményes, hatékony gyakorlati alkalmazhatósága a haderőnemi és az összhaderőnemi katonai művelet sikerének záloga. Vezetése küldetésorientált és automatizált, amely: Önállóan (SZFP), vagy komponens parancsnokság (ÖHP) részeként funkcionál. A vezetési szintek a műveleti szinteket lefedik és egyben biztosítják a műveleti jellegből adódó funkcionális működést. A vezetés rendszere - technológiai működése, működtetése – béke és háborús időszakban – optimális esetben – azonos, vagy alig eltérő.

A SZÁRAZFÖLDI HADERŐNEM KÉPESSÉGEI A szárazföldi haderőnem képességei – figyelemmel a katonai műveleti lehetőségekre – elvileg azonosak, a haderőnemet alkotó szárazföldi csapatok harcképességével! Harcképességi mutatók: A csapatok feltöltöttsége. A csapatok kiképzettsége. Az anyagi-technikai ellátottság színvonala. A személyi állomány morális állapota. A vezetés színvonala.

A SZÁRAZFÖLDI HADERŐNEM KÜLDETÉSE ÉS RENDELTETÉSE Küldetése: a fegyveres erő részeként – képességei és lehetőségei alapján – az ország katonai védelme, valamint a nemzetközi szerződésekből eredő katonai feladatok ellátása. Rendeltetése: az ország területének fegyveres védelme együttműködésben más haderőnemek csapataival, jelentős veszteségek okozásával az ellenség megállítása, eredeti szándékáról való lemondásra kényszerítése és ezzel kedvező feltételek teremtése a konfliktus (háborús konfliktus) politikai rendezésére.

A SZÁRAZFÖLDI HADERŐNEM HELYE ÉS SZEREPE A KATONAI MŰVELETEK ALAPVETŐ FAJTÁIBAN

A SZÁRAZFÖLDI HADERŐNEM FELADATAI (ÁLTALÁNOSSÁGBAN) Visszatartás. Az ország területének fegyveres védelme. A szövetséges erők felvonulásának biztosítása. Válságreagáló (ezen belül békeműveletek) és humanitárius feladatok végrehajtása. Részvétel katasztrófa helyzet elhárításában és következményei felszámolásában. Katonai műveletekben résztvevő erők megerősítése.

A SZÁRAZFÖLDI HADERŐNEM FELADATAI BÉKÉBEN A szárazföldi erők kiképzettségének és készenlétének olyan szintű megteremtése és fenntartása, mely hiteles visszatartó erőt jelent a külső fenyegetések bármely fajtájával szemben. A szövetséges erők különböző kategóriáiba felajánlott nemzeti kötelékek harcképességének és készenléti szintjének fenntartása. A washingtoni szerződés 5. cikkely szerinti válságreagáló műveletekben, illetve a nemzetközi szerződésekben vállalt békemissziókba kijelölt erők felkészítése.

A SZÁRAZFÖLDI HADERŐNEM FELADATAI VÁLSÁGREAGÁLÓ (NEM HÁBORÚS) KATONAI MŰVELETBEN A washingtoni szerződés 5. cikkely szerinti válságreagáló műveletekben, illetve a nemzetközi szerződésekben vállalt békemissziókba kijelölt erők alkalmazása és műveleti tevékenységük nemzeti támogatása. Minősített időszakban a hadiszervezetre történő áttérés. A hadiszervezetre történő áttéréshez szükséges személyi állomány felkészítése, kiképzése. Minősített időszakban részvétel az ország működőképessége fenntartásában. Háborús küszöb alatti harci-, harci támogató- és harci kiszolgáló támogató műveletek végrehajtása honi területen és azon kívül.

A SZÁRAZFÖLDI HADERŐNEM FELADATAI HÁBORÚS KATONAI MŰVELETBEN Aktív védelmi hadművelet megvívása az országot támadó ellenség ellen. A beérkező szövetséges erők befogadó nemzeti támogatásában való részvétel. Sikeres támadó hadművelet megvívása a helyzet politikai rendezéséhez a szövetségesekkel együttműködésben, vagy a szövetségi kötelék részeként. A washingtoni szerződés 5. cikkely szerinti feladatokban való részvétel, a szövetség felelőségi területén, de az országhatáron kívül.

A MAGYAR FEGYVERES ERŐ SZÁRAZFÖLDI HADERŐNEME A XXI A MAGYAR FEGYVERES ERŐ SZÁRAZFÖLDI HADERŐNEME A XXI. SZÁZAD ELSŐ ÉVTIZEDÉBEN

A MAGYAR FEGYVERES ERŐ SZÁRAZFÖLDI HADERŐNEME Ambíciószintekre meghatározott képességekkel rendelkező fegyveres erő, hasonló jellemzőkkel bíró haderőneme.

AZ MH KATONAI SZERVEZETEI TERVEZETT STRUKTÚRÁJÁNAK FŐBB ELEMEI HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖK 21 700 fő MH ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG 17 007 FŐ SZÁRAZFÖLDI SZERVEZETEK 9 846 FŐ LÉGIERŐ SZERVEZETEK 5135 FŐ LOGISZTIKAI SZERVEZETEK 1394 FŐ ÖHP KÖZVETLEN SZERVEZETEK 632 FŐ HVKF KÖZVETLEN SZERVEZETEK 4693 FŐ A középszintű vezetőszervek struktúrájának egyszerűsítése érdekében kialakításra kerül az MH összhaderőnemi parancsnokság. Az új parancsnokság létszámtakarékos és funkcionális szervezeti struktúrával, operatív módon képes lesz biztosítani az alárendelt katonai szervezetek béke és békétől eltérő időszaki feladatainak vezetését és irányítását. Minden korábban a haderőnemekhez tartozó hadrendi szervezet ezen középszintű vezető szerv alárendeltségébe fog tartozni. Ugyanakkor, a műveleti területen feladatot végrehajtó szervezetek tevékenységének közvetlen irányítása érdekében vezérkar főnöki alárendeltségben marad a minisztériumból kiváló műveleti központ, csökkentett létszámmal. Ezek a megoldások egyértelmű átlátható helyzetet teremtenek a vezetés tekintetében. A döntéshozatali folyamat egyszerűbbé válik, a jelenlegi irányító és vezető szervek feladatai között meglévő párhuzamosságok, átfedések megszűnnek.

A MAGYAR HONVÉDSÉG VEZETÉSI RENDSZERE STRATÉGIAI SZINT KATONAI FELSŐ VEZETÉSI SZINT HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HM HVKF HADMŰVELETI SZINT KATONAI KÖZÉP VEZETÉSI SZINT MH ÖHP HARCÁSZATI SZINT CSAPATVEZETÉSI SZINT ALÁRENDELT KATONAI SZERVEZETEK A Magyar Honvédség katonai vezetése három szinten kapcsolódik egységes rendszerbe. A katonai felső vezetési feladatokhoz tartozó döntések stratégiai szinten, a HM HVKF felelősségi körébe tartoznak. A középszintű vezetési feladatokhoz tartozó döntések, hadműveleti, illetve műveleti szinten az MH Összhaderőnemi parancsnok felelősségéhez tartoznak. A csapatvezetési kérdésekben, harcászati szinten, illetve a konkrét helyzetnek megfelelő békeműveleti tevékenység során az alárendelt katonai szervezetek parancsnokai viselik a felelősséget. Az MH békétől eltérő vezetési rendje csak a legszükségesebb mértékben tér el a békevezetés rendjétől. Az eltérés stratégiai szinten, elsősorban a haderő kiegészítéséhez, és veszteségpótlásához illetve a felfüggesztett hadkötelezettség esetleges visszaállításához tartozó katonai igazgatás feltételrendszerének megteremtésével kapcsolatosak. Hadműveleti szinten a békevezetési elemek kiegészülhetnek tábori, kitelepült vezetési elemekkel, operatív csoportokkal. Harcászati szinten, egy a műveletre kijelölt katonai szervezet esetében teljes mértékben megtörténik a telepített vezetési rendre történő átállás. A telepített tábori vezetési elemek híradó rendszere képes a közép és felső szintű vezetési szintek tábori és állandó híradó rendszeréhez kapcsolódni.

9 846 FŐ A SZÁRAZFÖLDI ERŐK TERVEZETT DISZLOKÁCIÓJA ÖNÁLLÓ HADRENDI ELEMEK SZÁMA: 10 MH 25. LÖVÉSZ DANDÁR, (TATA) TERVEZETT LÉTSZÁM: 9 846 FŐ Mivel az egri felderítő zászlóalj helyőrséget vált, illetve Debrecenben beépül a debreceni lövészdandár szervezetébe, az egri helyőrség felszámolásra kerül. az MH Híradó és Informatikai Parancsnokság szintén megszűnik, alárendelt szervezeteinek részei beépülnek az összhaderőnemi parancsnokság híradó és vezetéstámogató ezredébe, illetve a támogató dandárba, a nagytarcsai helyőrség is felszámolásra kerül. A műszaki támogató erők egyrészt az árvízvédelmi szükségletek miatt továbbra is decentralizáltan kerülnek elhelyezésre (Hajdúhadházon és Hódmezővásárhelyen), másrészt a működési rend egyszerűsítése érdekében a támogatott lövész szervezetekbe integrálódnak. Ezért a korábbi műszaki dandár Szentesen maradó, önállóan is felajánlott hídépítő és víztisztító szervezeteiből egy műszaki zászlóalj alakul. A tervezett szárazföldi erők két lövészdandárból, egy könnyű-vegyes zászlóaljból, egy különleges műveleti zászlóaljból, egy műszaki zászlóaljból, logisztikai ezredből, vegyivédelmi zászlóaljból, híradó és vezetéstámogató ezredből, és harckiképző központból állnak. Az adminisztratív jellegű feladatokkal lekötött állomány létszámának csökkentése érdekében jelentősen csökken az önálló szervezetek száma. A két lövészdandár és a támogató szervezetek részeiből modul rendszerben kerül felépítésre a NATO követelmények szerint felajánlott, honi területen kívül is telepíthető lövészdandár. A működőképesség javítása érdekében a megtartásra tervezett szervezetek létszáma 100 %-os feltöltésre kerül. Csak azok a közvetlen támogató szervezetek nem kerülnek teljes feltöltésre, amelyek a tervidőszak végén érik el a készenlétüket. A telepíthető dandár tüzérség kialakításához szükséges fejlesztés végrehajtásáig Tata helyőrségben egy harci támogató zászlóaljba vonjuk össze a meglévő tüzér, páncéltörő és harckocsizó szervezeteket. Ez az új szervezet biztosítani fogja a zászlóalj-harcsoportok eredményes felkészítését, valamint a dandár harci támogató képességeinek későbbi fejlesztéséhez szükséges szervezeti alapelemeket. A szárazföldi erők szervezeteinek létszáma a jelenlegi 8397 főről 9846 főre nő. A haderőnem 10 önálló szervezeti elemmel, 8 helyőrségben végzi feladatait. (Tata, Székesfehérvár, Debrecen, Szolnok, Szentes, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Várpalota) BAKONY HARCKIKÉPZŐ KÖZPONT (VÁRPALOTA) MH 5. LÖVÉSZ DANDÁR (DEBRECEN) MH 34.KÜLÖNLEGES MŰVELETI ZÁSZLÓALJ, MH 25/88. KÖNNYŰ VEGYES ZÁSZLÓALJ (SZOLNOK) ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG 93.VEGYIVÉDELMI ZÁSZLÓALJ, 43.HÍRADÓ ÉS VEZETÉSTÁMOGATÓ EZRED (SZÉKESFEHÉRVÁR) MH 5/62 LÖVÉSZ ZÁSZLÓALJ MH 5/3. LÖVÉSZ ZÁSZLÓALJ MH 37/4. MŰSZAKI TÁMOGATÓ ZÁSZLÓALJ (HÓDMEZŐVÁSÁRHELY) MH 37.MŰSZAKI ZÁSZLÓALJ (SZENTES) MH 64.LOGISZTIKAI EZRED (KAPOSVÁR)

A MH KÉPESSÉG-FEJLESZTÉSÉNEK FŐ IRÁNYAI SZÁRAZFÖLDI ERŐK ZÁSZLÓALJ HARCCSOPORTOK ERŐK MEGÓVÁSA (FORCE PROTECTION) UAV (PILÓTA NÉLKÜLI REPÜLŐ ESZKÖZ) SPECIÁLIS MŰSZAKI KÉPESSÉG (KUTYÁS SZ.) ŐRZÉS-VÉDELMI TEVÉKENYSÉG ( JÁRŐRÖK, BIZTOSÍTÓK) KÜLÖNLEGES MŰVELETI KÉPESSÉG (SOF) SPECIÁLIS TÁMOGATÓ KÉPESSÉG (NIS) VÍZTISZTÍTÓ ALEGYSÉGEK BIOLÓGIAI LABORATÓRIUM VEGYES HÍDÉPÍTŐ KÉPESSÉG ABV KÉPESSÉG ROLE-2 KÉPESSÉG A szárazföldi csapatoknál, kialakítjuk a 2007, 2010 és 2012 végétől felajánlott lövészzászlóalj-harccsoportok harci képességeit, a szövetségi követelmények szerint. A képességeket továbbfejlesztve, 2016 végére kialakítjuk egy telepíthető lövészdandár képességeit. A harci képességek mellett fejlesztjük az erők megóvását biztosító képességeket. Ennek keretében, már rövidtávon beszerzünk kis hatótávolságú pilótanélküli felderítő repülőgépeket, és távirányítású robbanó eszközök elleni védő eszközöket. Egy kutyás alegység kialakításával javítjuk a speciális műszaki, illetve tűzszerész képességeket. Az őrzés-védelmi feladatokat végrehajtó járőrök, biztosítók felszerelését az aszimetrikus hadviselés követelményeihez alakítjuk. A Prágai Képességi elkötelezettségnek megfelelően, folytatjuk a Szövetség számára is hiányt pótló képességek kialakítását. Ennek megfelelően további, új víztisztító eszközöket szerzünk be. Biztosítjuk a felajánlott vegyes-hídépítő századot, kialakítjuk a telepíthető ABV mentesítő századot, és Role-2 képességű egészségügyi központot. A légierőnél, az új Gripen repülőgépek számára biztosítjuk a korszerű levegő-levegő, levegő-föld fegyverzetet. A Szövetség részére kialakítjuk a két telepíthető Mistral légvédelmi rakétaüteget, illetve helikopter eszközöket. A légi vezetés-irányítás fejlődő képességeivel, továbbá az új háromdimenziós radarokkal, a Szövetség Integrált Légvédelmi Rendszeréhez csatlakozva új minőséget biztosítunk a légtérvédelmi feladatok ellátásához. LÉGIERŐ JAS-39 GRIPPEN REPÜLŐGÉPEK MISTRAL LÉGVÉDELMI RAKÉTA ÜTEGEK 3D-S RADAROK

A MAGYAR FEGYVERES ERŐ SZÁRAZFÖLDI HADERŐNEMÉNEK JELLEMZŐI A nem teljes képességalapú haderő (fegyveres erő) szárazföldi haderőneme: Összhaderőnemi-, illetve haderőnemi szintű katonai műveletek megvalósításában a haderőnem, helyesebben annak harci-, harci támogató-, valamint harci kiszolgáló támogató képességgel rendelkező fegyvernemei, illetve szakcsapatai, a részükre meghatározott ambíció szintek nyújtotta lehetőségek határáig vesznek részt. A haderőnem fegyvernemeinek, illetve szakcsapatainak műveleti alkalmazása többnyire, csak a válságreagáló katonai műveletekben, esetenként csak annak is néhány fajtájában valósul, valósulhat meg. A műveleti képesség jelentősen befolyásolja a műveleti térség, illetve a műveleti terület földrajzi kiterjedését. Műveleti hatékonysága korlátozott.

Mozgás irányító csoport NATO VÁLLALÁSAINK 2006 előtt 2006 12.31 2007 12.31 2008 12.31 2009 12.31 2010 12.31 2011 12.31 2012 12.31 2013 12.31 2014 12.31 2015 12.31 2016 12.31 A DANDÁR FELAJÁNLOTT ELEMEI                         LÖVÉSZ DANDÁR HARCI löv.ZHCS. (5/62) löv.ZHCS. (5/1) löv.z. (5/3) MISTRAL szakasz MISTRAL szakasz MISTRAL szakasz Vegyi-védelmi szd. HARCI TÁMOGATÓ CIMIC ROLE-2 EÜ. központ KISZOLGÁLÓ Mozgás irányító csoport Szállító szd JELMAGYARÁZAT: NEM FELAJÁNLOTT, DE A DANDÁR VÁLLALÁSHOZ SZÜKSÉGES KÉPESSÉGEK TÜZÉR KÉPESSÉG PÁNCÉLTÖRŐ KÉPESSÉG HÍRADÓ KÉPESSÉG FELDERÍTŐ KÉPESSÉG LOGISZTIKAI KÉPESSÉG TÜ.OSZT. PCT.ÜTEG HÍR. SZD A BESZERZÉSEK MEGKEZDÉSE FELD. SZD LOG. Z. TOVÁBBI FELAJÁNLÁSOK                         SZÁRAZFÖLDI ERŐK Katonai rendész szd. 1. Víztisztó csoport 2. Víztisztó csoport 4 db JAS-39 Gripen Különleges műveleti erők 4 db Szállító helikopter LÉGIERŐ Bio.labor. Hídépítő szd. 2 MISTRAL üteg Sebész csoport 2 db MI-17 légi kiürítő

A MAGYAR HONVÉDSÉG MŰVELETI SZEREPVÁLLALÁSA (GLOBAL FORCE GENERATION) MŰVELETI RÉSZVÉTEL ISAF (Afganisztáni misszió: PRT); BALKANS (Balkáni missziók: KFOR, MH ÖBZ, HUMINT, MEL); NTM-I (Iraki misszió: Kiképző Csoport); INTERIM AIR POLICING: (repülőterek biztosítása NATO feladatokra); - ISAF - az ISAF misszió kapcsán Magyarország megerősítette nemzeti hozzájárulását az ISAF misszió Északi Tartományi Újjáépítő Csoport fenntartását (AREA NORTH POL-E-KHOMRI PRT) a mandátum lejártáig (2008. október). - Megerősítésre került az ISAF vonatkozásában, hogy az egyéni beosztásokba a törzstisztek az MH PRT kivonása után is biztosításra kerülnek. - A konferencián bejelentésre került a „KAIA” repülőtér vonatkozásában, hogy az egyéni beosztásokban szolgálatot teljesítő személyi állomány 2007 februárjában kivonásra kerül. - A 2008. évet illetően, az MH PRT kivonását követően, októbertől hazánk a következő nemzeti megkötésekkel vállalja a „KAIA” repülőtér vezető nemzeti szerepének ellátását: - a vezető nemzeti szerep ellátását, csak 2008. októberétől vállalja; előzetesen egyeztetésre és tisztázásra került a Norvég nemzeti és SACEUR képviselője között, hogy Magyarország a vezető nemzet szerepkörét 2008. októberétől veszi át – a korábbiakban a SHAPE SDC által betervezett 2008. áprilisi időpont helyett; - technikai eszközöket hazánk nem tud biztosítani, így csak abban az esetben vállalja, ha szövetség biztosítja a szükséges eszközöket és felszerelést; - csak 6 hónap időtartamban vállalja a vezető nemzeti szerepet (4 hónapra nem vállaljuk); - Balkán - a Többnemzeti Összhaderőnemi Katonai Követelmények (CJSOR) pontosításánál hazánk megerősítette a KFOR-ban való további részvételét az Őr- és Biztosító Zászlóalj (MH ŐBZ) és a Megelőző Egészségügyi Laboratórium (MEL) erőivel. - A KFOR MH ŐBZ és MEL 2008. első félévében még ellátja feladatait, ezt követően szerepvállalásaink átalakítása érdekében kivonásra kerülnek. - Megerősítésre került az MH KFOR SZD és HUMINT csoport további szerepvállalása, amelynek alapján az MH ŐBZ és MEL kivonásáig a jelenlegi formában látják el feladataikat. 2008 második felétől hazánk vállalja az MH KFOR SZD bázisán egy manőver zászlóalj felállítását és feladatainak ellátását. - A Szlovén és az Olasz fél kérte a Magyar Köztársaság részvételének megerősítését a közös zászlóaljban a manőver zászlóalj felállításáig. Részünkről ez a részvétel megerősítésre került. - NRF 11-18. – Az NRF 11-18 vonatkozásában a delegáció a honvédelmi minisztertől kapott mandátum alapján pontosította, illetve megerősítette a magyar kötelezettség vállalásokat. - - NTM-I - Megerősítésre került, hogy a Magyar Köztársaság továbbra is vállalja a személyi állomány biztosítását a jelenlegi kiképző csoportba. - Interim Air Policing - kapcsán megbeszélésre került a balti-államok, valamint Szlovénia ideiglenes légtérfelügyelete. Ez utóbbiban hazánk is érintett. Megerősítettük a tényleges légtérellenőrzést, valamint légi kutatás-mentést végrehajtó olasz légijárművek számára nyújtandó befogadó nemzeti támogatást (HNS). NATO REAGÁLÓ ERŐK FONTOSABB FELAJÁNLÁSAINK: LÖVÉSZ SZD 4 DB JAS-39 GRIPEN MISTRAL ÜTEG VÍZTISZTÍTÓ SZAKASZ ABV FELDERÍTŐ SZAKASZ A NATO A TOVÁBBIAKBAN NAGYOBB HANGSÚLYT FEKTET A HOSSZÚ TÁVÚ TERVEZÉSEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA ÉS AZOK TELJESÍTÉSÉRE; KIEMELT CÉL, A NATO REAGÁLÓ ERŐK (NRF) TELJES MŰVELETI KÉSZENLÉTÉNEK FENNTARTÁSA

BEFEJEZÉS

A JELENBŐL A JÖVŐBE Technológiai és műveleti nyitás a képesség-specializált, digitalizált alapú harci-, harci támogató-, valamint harci kiszolgáló támogató képesség felé. Robotizált, precíziós fegyverek meghatározó jelentőségű alkalmazása. A műveleti és szervezeti mobilitás-képességének jelentős mértékű és méretű megnövelése.

KÖSZÖNÖM MEGTISZTELŐ FIGYELMÜKET!

MELLÉKLETEK

FENYEGETÉSEK, KOCKÁZATOK, KIHÍVÁSOK Globális fenyegetés Terrorizmus. Tömegpusztító fegyverek elterjedése. Instabil régiók. Működésképtelen államok. Illegális migráció. Gazdasági instabilitás. Az információs társadalom kihívásai. Globális természeti, civilizációs és egészségügyi veszélyforrások. Belső fenyegetés Szervezett bűnözés. Fekete gazdaság és korrupció. Kábítószerek terjedése. Politikai szélsőségek. Vallási szélsőségek.

A BIZTONSÁG ÁTFOGÓ ÉRTELMEZÉSE Politikai Katonai Nemzetbiztonsági Nemzetközi jogi Kisebbségi Közegészségügyi Emberi jogi Gazdasági Környezeti Információs és technológiai Pénzügyi

KÖVETKEZMÉNYEK, AVAGY PRÁGA UTÁN…, KATONA SZEMMEL I. A szövetség újabb bővítésével új fejezet kezdődött a Nyugati és Keleti katonai kultúrák (hadikultúrák) történetében. Elmaradtak a válaszok azokra a politikai, katonapolitikai és ebből adódóan, általában a biztonságpolitikai stratégiát meghatározó alapkérdésekre, melyek objektív és helyes tartalmi értelmezése a jövőbeni katonai műveletek (elmélet és gyakorlat) szempontjából elengedhetetlenek.

KÖVETKEZMÉNYEK, AVAGY PRÁGA UTÁN…, KATONA SZEMMEL II. Új katonai képességek helyett, bölcsebb lenne azok újraértelmezéséről, újradimenzionálásáról beszélni, különösen a transzatlantizmus tükrében. A szövetségen belül, a tagállamok szintjén „kétutassá” válik a haderőszervezés és ebből adódóan, a haderő (fegyveres erő) alkalmazásának gyakorlata. A NATO tagországok hadiipari működésében és együttműködésében új történelmi időszak kezdődött.

VÁLSÁGREAGÁLÓ (NEM HÁBORÚS) MŰVELETEK Olyan műveleti tevékenységek, melyek során a katonai képességeket a háborús műveletektől eltérő céllal alkalmazzák a béke helyreállítása, vagy a helyzet stabilitása érdekében, olyan módon, hogy az alkalmazott katonai erő a fegyveres beavatkozást a minimum szintre csökkentse, illetve ha lehetséges, akkor azt teljes mértékben mellőzze. Válságreagáló műveletek: A fegyveres erők részvétele a háborús küszöb alatti konfliktusok kezelésében. A különböző veszélyhelyzeti szituációkban való részvétel és az azokkal járó katonai feladatok végrehajtása. Béketámogató, vagy válságreagáló műveletek honi területen és azon kívül.

HÁBORÚS KATONAI MŰVELETEK Céljuk a győzelem kivívása fegyveres küzdelem révén. Megvívásuk döntően harctevékenységet feltételez, mely harctevékenységek az úgynevezett háborús küszöb alatti műveleti tevékenységek keretében a válságreagáló műveletek egy részénél is bekövetkeznek. Háborús katonai műveletek: Támadás, Védelem, Késleltetés.