Az Egy/Másért programsorozat

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Mit lehet tudni a célcsoportról?
Advertisements

Fogyatékosok helyzete Magyarországon
„Tanulás az, ha rájövünk arra, amit már tudunk. Cselekvés az, ha megmutatjuk, hogy tudjuk. Tanítás az, ha másokat emlékeztetünk arra, hogy ő k is éppolyan.
Korai fejlesztés a bölcsődénkben
A regisztrált diplomás munkanélküliek helyzete a fővárosban Előadó: Vass István igazgató
TÁMOP /A Személyiség kialakulása, fejlődése.
„Ezt egy életen át kell játszani”
Munka - lakás - szabadidő egysége és szervezése pszichiátriai rehabilitáció gyakorlatában Dr. Pető Zoltán.
TÁMOP Nagyrendezvény. Az ifjúságsegít ő esetmenedzser létrejötte – case Manager.
„VIVANT PROFESSORES” 2010/2011 NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Közoktatásért Felelős Helyettes Államtitkár.
AZ AUTIZMUSSAL ÉLŐ GYERMEKEK FEJLESZTÉSÉNEK ALAPELVEI Őszi Tamásné Autizmus Alapítvány.
A komplex felülvizsgálatok és a fogyatékos emberek foglalkozási rehabilitációját megvalósító intézményrendszer működésének tapasztalatai,  a megváltozott.
El ő adó: Kiszner Levente.  Melyek azok a legfontosabb társadalmi rétegek, amelyek valamilyen szempontból speciális helyzetben vannak?  Milyen nehézségek.
Miért? Minden ember más, egyedi és megismételhetetlen.
Szociális és gyermekjóléti területhez kapcsolódó lehetséges szolgáltatások.
Gyerekek a Biztos Kezdet Gyerekházban
Arany János Általános Iskola Kisújszállás, Kálvin u. 3.
A köznevelési törvény tehetséggondozási aspektusai, felkészítés a minőségi felsőoktatásra a közoktatásban Dr. Kaposi József Oktatáskutató és Fejlesztő.
TÁMOP / „Munkába lépés” A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. TÁMOP.
A tanulók foglalkoztatását áthatja:
Az együttnevelés gyakorlata az óvodában (A pedagógusok együttműködésének lehetőségei az egyéni fejlesztés megvalósításában)
& ERŐFORRÁSOK AZONOSÍTÁSA
Kompetencia alapú oktatás bevezetése az alsó tagozaton
Nem a tudás mennyisége a fontos, hanem a képességek fejlettsége
Óvodai tanterv a 3 és 7 évesek számára
Az iskolaérettség kérdése
A felnőttoktatás funkciói Magyarországon
Dr. Szilágyi Klára Szent István Egyetem
Munkáltatói Fórum, A foglalkozási rehabilitációs ügyintézők tevékenységének bemutatása Előadó: Kissné Kovács Marianna foglalkozási rehabilitációs.
A foglalkozási rehabilitáció aktuális kérdései
A pedagógus-életpályamodell, a minősítés rendszere
A testnevelési tanterv.
1 Oktatás és iskolázottság – nemi egyenlőtlenségek konferencia Az előadás címe: A hátrányos helyzetűek oktatásban való részvétele gender szempontból (különös.
TÁMOP 3.1.5/ – 0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA
A FELNŐTTKÉPZÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Soós Roland ÉRÁK május 29.
Munkaasszisztensi tevékenységek Regionális Szociális Forrásközpont Nonprofit Kft. ___________________________ Integrált Foglalkoztatást Segítő Szolgálat.
MENTORI MEGSEGÍTÉS A GÖLLESZ VIKTOR SPECIÁLIS SZAKISKOLÁBAN.
A dráma- és színházismeret-tanár képzési és kimeneti követelményei
Az esélyegyenlőséget szolgáló törekvések a törvényalkotásban, különös tekintettel az SNI témakörére.
Pályaorientációs program SNI tanulók számára Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Pécs.
A nevelés értelmezése - célja –feladatrendszere
Biztos Kezdet and the Early Years Foundation Stage
Az Európai Foglalkoztatási Stratégia Készítette: Balogh Judit Nemzetközi Tan. III. évf
(Program-akkreditációs lajtsromszáma: PL-2661)
A fejlesztőpedagógus szerepe a Családok Átmeneti Otthonában
"Talán a legnagyobb pedagógiai téveszme az a vélemény, hogy az ember csak azt tanulja meg, amit megtanítanak neki. A mintegy mellékesen elsajátított, tartós.
Bei uns wird INNOVATIV groß geschrieben. A munkahelyi beilleszkedés új lehetőségei az egészségügyi problémával küzdő munkavállalók számára Barbara Haider-Novak,
A zene transzfer hatása a roma gyermekek tehetséggondozásában
Az iskoláskor küszöbén
Inkluzív pedagógia Előadó: Török Mária.
LÉPÉSRŐL – LÉPÉSRE program
Innováció Intézményi fejlesztés Egyenlő hozzáférés
„XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS ( FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ )” TÁMOP / Kinek áll érdekében? - KERETRENDSZER az egész napos iskola nevelési-oktatási.
Előadó: Dr. Nagy Erzsébet Debrecen, január 29.
Integráció és inklúzió
Speciális gyermekvédelem
„XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS ( FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ ) II. SZAKASZ ” TÁMOP / Ébredő természet Kissné Papp Gyöngyi.
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
BIHARINÉ dr. KREKÓ ILONA főiskolai docens
1 A foglalkoztatáspolitika ösztönző elemei, a szolgáltatások szerepe Munkaerő-piaci Műhely Konferencia Pécs november 20. SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM.
Sajátos nevelési igényű tanulók a szakiskolai programban Kapcsáné Németi Júlia.
Önértékelési kézikönyv október 5-i módosítása alapján
Szociális foglalkoztatás szerepe a rehabilitációban Csicsely Ágnes Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztály.
Portfólió Ember és társadalom műveltségterületi tanár- kémiatanár
Hogyan lesznek növendékeink iskolaérett gyermekek?
A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység feladatai
Készítette: Tóthné Babó Szilvia
A tanulók foglalkoztatását áthatja:
Óvodából iskolába Iskolás lesz a gyermekünk Az iskolaérettség kérdései
SZOKÁS SZABÁLYRENDSZER, NEVELŐMUNKA TERVEZÉSE ELLENŐRZÉS TERÜLETEI FELADATMEGOSZTÁS Farkasné Egyed Zsuzsa
Előadás másolata:

Az Egy/Másért programsorozat 2017.04.03. Az Egy/Másért programsorozat

A program célja, koncepciója Leendő szakemberek és gyakorló szakemberek lehetőségeinek bővítése Valós helyzetkép felvázolása A fogyatékosság még teljesebb elfogadása Szakemberek véleményének tolmácsolása Közös tevékenységek, gyakorlatorientált formában

Fejlesztések elméleti megvalósítása Kognitív képességek figyelem megfigyelőképesség érzékelés-észlelés emlékezet gondolkodási funkciók Feltérképezés, mérés Fejlesztési célok meghatározása Fejlesztés megvalósítása

Fejlesztés céljának meghatározása Fejlesztés Motorikus képességek Nagymozgások Finommozgás Lateralitás Egyensúly Mérés, feltérképezés Fejlesztés céljának meghatározása Fejlesztés

Szociális kompetencia Életkori és a fogyatékossághoz kapcsolható sajátosságok, elvárások meghatározás Szociális érettség megfigyelése HKI (értelmileg akadályozott tanulók) DIFER (tanulásban akadályozott tanulók) Elérendő célok életkornak megfelelően Fejlesztés lehetőségei

Szabadidő és sport Lehetőségek az iskolában és az iskolán kívül Helyzetelemzések Hasznos időtöltés A gyermekek lehetőségeinek felmérése Sportolási lehetőségek tanulásban és értelmileg akadályozott tanulók számára

A program megvalósítása Kooperáció Kreativitás Életszerűség Hasznosság Felhasználhatóság

Köszönöm a figyelmet!

Szociális kompetencia fejlesztési lehetőségei

2017.04.03. Fogalom Szegál Borisz szerint a szociális kompetencia (social skills) társas viselkedés, az emberek, közösségek közötti viszonyok, kapcsolatok, a szociális viselkedésben megnyilvánuló szociális kölcsönhatások. A szociális kölcsönhatást az aktuális szociális helyzet, a szociális értékrend és a szociális képességek határozzák meg. Forrás: http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=hidak-szocialis

Fogyatékkal élő tanulók szociális kompetenciájának mérése Tanulásban akadályozott tanulók DIFER (ebben az esetben magasabb évfolyamokon is használható Értelmileg akadályozott tanulók HKI Vineland

2017.04.03. „A szociális kompetencia működését az egyéni szociális értékrend és a szociális képességrendszer szabályozza. A világtudat, az éntudat, a viselkedés a szociális kompetencia működésének eredőjeként valósul meg. Az egyéni tudat és a szociális kompetencia fejlettsége a spontán és szándékos szocializációtól, a neveléstől függ. A nevelés központi feladatai közé tartozik az egyéni tudat és a szociális kompetencia fejlődésének segítése.” Forrás:http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=hidak-szocialis

Személyközi viselkedés: A szociális kompetencia vizsgálható komponensei, például az osztályfőnök megítéléséhez felhasználható szempontok egy-egy gyerek esetében a következők lehetnek: Személyközi viselkedés: konfliktuskezelés, figyelemfelkeltés, üdvözlés, segítés másokon, viselkedés társalgás közben, viselkedés szervezett játék közben, pozitív attitűdök mások iránt. Önmagával szembeni viselkedés: következmények vállalása, etikus viselkedés, érzelmek kifejezése, pozitív énattitűd, felelősség.

Feladattal kapcsolatos viselkedés: 2017.04.03. Feladattal kapcsolatos viselkedés: verbális kommunikáció feladatvégzés során, figyelés feladatvégzés közben, osztálytermi kommunikáció, csoporton belüli aktivitás, mások előtti szereplés vállalása. Környezeti viselkedés: környezet megóvása, étkezési viselkedés, közlekedés (Zsolnai–Józsa 2003). Forrás:http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=hidak-szocialis

Fejlesztés lehetőségei tanórán Lehetőség feladatvállalásra Kompetenciaérzet kialakítása személyre szabott feladatokkal, melyek sikerélményt adnak Felelősségvállalás Egyéni és csoportos feladatmegoldás Szituációs gyakorlatok Dramatizálás

Fejlesztési lehetőségek tanórán kívül Közlekedés megtapasztalása Tanulmányi séták, kirándulás Színházlátogatás Múzeumlátogatás Kulturális tevékenységek Környezetvédelemmel kapcsolatos feladatok Stb.

Köszönöm a figyelmet!

Sport és szabadiőszervezés Tanulásban és értelmileg akadályozott tanulók

Sport Tanulásban akadályozott tanulók - mozgásjellemzők - fizikai adottságok - a testmozgás jelentősége - a mozgás hosszútávú hatása Értelmileg akadályozott tanulók - mozgás - testi adottságok - sajátosságok a fogyatékosság eredményeként - szabálytudat, szabálytartás?

Atlétika Úszás Labdajátékok Küzdősport?

Szabadidő-szervezés Iskolán kívüli tevékenység Élményszerzés Hasznos kikapcsolódás Közösségi szellem erősítése Pedagógiai jelenlét

Készségek, képességek fejlesztése Kíváncsiság Motiváció Egészséges életmód Találékonyság Művészeti és kulturális tevékenységek Közösségi és állampolgári létre nevelés

Tanórán kívüli nevelés Egyéni, önálló ismeretszerzés (tanulásban akadályozott és értelmileg akadályozott tanulók esetében kevésbé jellemző, szükségük van az iránymutatásra. Közösségben végzett tevékenységek

Szabadidő hasznos eltöltésének feltételei Tanulók ismerete Pedagógus hozzáállása, elhivatottsága A lehetőségek felmérése Választás lehetőségének fenntartása Korlátok ismerete Szervezőkészség Együttműködés, hajlandóság

Köszönöm a figyelmet!

A fogyatékos személyek A munka világa Jogi szabályozás

Ebből 386 millió személy a 15-64 éves korosztályhoz tartozik A világ népességének 10 %-a (610 millió személy) fogyatékos személy (WHO) Ebből 386 millió személy a 15-64 éves korosztályhoz tartozik

Gazdasági aktivitás/inaktivitás Európai Unió országai Magyarország Aktív 40-50 % 9-12% Inaktív 50% 76,7 %

Okok, tévhitek Alacsony „újraintegrálódás” Alacsony oktatási, szakképzettségi szint Sztereotípiák, félelmek

A munka a felnőtt emberi lét egyik meghatározó tényezője Közösségünk hasznos tagjává válunk Tisztelet, megbecsülés Anyagi függetlenség Szabad válogatás az áruk és szolgáltatások közül Lehetőség életünk irányítására

Fogyatékkal élő személyek munkavállalásának lehetőségei A tartósan károsodott emberek számára az integrált foglalkoztatást kell célként meghatározni A védett foglalkoztatási formák újabb izoláltságot jelentenek

A munka világához kapcsolódó jogi szabályozások, alapelvek A jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelménye és a tisztességes eljáráshoz való jog [Alaptörvény B) cikk (1) bekezdés] A nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangja [Alaptörvény Q) cikk (2)-(3) bekezdés] Az emberi méltósághoz való jog [Alaptörvény II. cikk] Hátrányos megkülönböztetés tilalma [Alaptörvény XV. Cikk. (1)-(2)-(5) bekezdés] A munka szabad megválasztásához való jog [Alaptörvény XII. cikk. (1)-(2) bekezdés] Fogyatékossággal élők védelme [Alaptörvény XV. Cikk (5) bekezdés]

A fogyatékossággal élők jogairól szóló ENSZ Egyezmény (Magyarországon kihirdette a 2007. évi XCII. tv.) Európai Szociális Charta (Magyarországon kihirdette az 1999. évi C. tv.) Az Európai Unió Alapjogi Chartája A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. IV. tv. (Flt.) A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. tv. (Fot.) A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. tv. (Mmtv.) A szociális igazgatásról és ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. (Sztv.) 112/2006. (V. 12.) Korm. rendelet a szociális foglalkoztatás engedélyezéséről és a szociális foglalkoztatási támogatásról

1502/2011. (XII. 29.) Korm. határozat a rehabilitációs hatóság létrehozásáról 327/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival kapcsolatos eljárási szabályokról 7/2012. (II.14.) NEFMI rendelet a komplex minősítés szakmai szabályairól (Kmszsz.r.) 8/2012. (II.21.) NEFMI rendelet a foglalkozási rehabilitációs szakértői tevékenységről 95/2012. (V.15.) Kormányrendelet az NRSZH-ról, valamint a szakmai irányítása alá tartozó rehabilitációs szakigazgatási szervek feladat- és hatásköréről 327/2012. (XI.16.) Korm. rendelet a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkaadók akkreditációjáról, valamint megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásokról (Mmk.f.akkr.r.) 38/2012. (XI.16.) EMMI rendelet a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkáltató akkreditációs eljárásáért fizetendő igazgatási, szolgáltatási díj szabályairól

Foglalkoztatási lehetőségek Nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatás Rehabilitációs foglalkoztatás Szociális foglalkoztatás

Köszönöm a figyelmet!

Motoros képességek fejlesztése

A tanuló Életkor Fogyatékossági csoport Motoros képességek jellemzői Az életkori jellemzőktől való eltérés A fejlesztés célja Fejlesztési lehetőségek, gyakorlatok

Nagymozgások - járás - futás - ugrás - gurulás Finommozgások, koordináció Oldaliság (lateralitás) Egyensúly Ritmusérzék

Egyéni vagy csoportos fejlesztési terv meghatározása Fejlesztés időtartama Csoportlétszám Rendelkezésre álló eszközök, hely Foglalkozás időtartama Kiindulási állapot Elérendő célok

Nagymozgások fejlesztése Járásgyakorlatok Gurulógyakorlatok Irányított futás Váltóversenyek Tánc Fogócska Légzésgyakorlatok

Finommozgás, koordináció fejlesztése Labdás gyakorlatok Írásgyakorlatok Ujj-gyakorlatok Gyurmázás, alakítás Festés Tánc

Oldaliság erősítése Tükörgyakorlatok Gurulások Ugró gyakorlatok Ütős játékok Dobógyakorlatok

Egyensúlyfejlesztés Járások különböző felületeken Hintázás Billenőhinta Egyensúlyozó tölcsér Függeszkedések Gerenda Sorversenyek Bobbath-labda Rugós deszka Stb.

Ritmusfejlesztés Tánc Zenehallgatás Dobolás Labdajátékok Ütemes járás Galopp Ugrókötelezése Stb.

Köszönöm a figyelmet!

Kognitív képességek fejlesztése Gondolkodás

Gondolkodási műveletek analízis szintézis absztrahálás összehasonlítás összefüggés felfogása kiegészítés általánosítás konkretizálás rendezés analógia

Célok Önmaguk megismerése, azonosságtudatok és én identitásuk kialakulása. Szűkebb és egyre bővülő környezetükben való eligazodás. Tárgyi környezetük birtokba vétele.

Személyi és tárgyi környezetükre való hatás gyakorlása. A környezet változásaihoz való alkalmazkodás. Egyszerű probléma-megoldási módozatok megismerése és alkalmazása (kommunikációs problémáikra, céljaik elérésére, akaratuk keresztülvitelére, stb.)

Feladatok A környezet megismertetése, felfedeztetése. Elemi fogalomrendszer kialakítása, ismereteik rendszerezése, új ismeretek elhelyezése, színek, formák megismertetése. Főfogalom alá rendelés. Különbségek megfigyeltetése.

Változás megfigyeltetése. (Logikai)- funkcionális összefüggések megfigyeltetése. Analizáló - szintetizáló képesség fejlesztése. Hiányok pótlása szimmetria rész-egész viszony.

Általánosítás, konkretizálás. Analógiás gondolkodás fejlesztése. Téri, idői tájékozódás fejlesztése. Testfogalom fejlesztése.

Szám- és mennyiségfogalom fejlesztése. 2017.04.03. Szám- és mennyiségfogalom fejlesztése. Társadalmi szokások, elemi szabályok megismertetése, elsajátíttatása. Hangulatok, érzelmek felismertetése. Kreatív gondolkodás, képzelet fejlesztése Forrás: http://www.kerekvilag.sulinet.hu/iskola/kongitiv.php

Köszönöm a figyelmet!

Kognitív képességek fejlesztése Figyelem-megfigyelés

A központi idegrendszer sérülése mind a spontán, mind az akaratlagos figyelem működésére kihat. A környezet ingereire történő spontán odafigyelés csak nagy intenzitású, hosszantartó és a gyermekek számára kifejezetten felszólító jellegű ingerek esetén megfigyelhető. Ugyanakkor az akaratlagos figyelem még egyéni foglalkozásokon is hamar elterelődik. Az aktivációs szint ingadozása és a motiváció gyengesége nem teszik lehetővé a koncentrált, pontos, alapos megfigyelést.

Cél A tanulók környezet iránti érdeklődésének kialakulása. Új és régi, megszokott ingerek közötti különbségtétel képességének kialakulása. Új inger jelentkezésekor spontán odafordulás kialakulása. Egy-egy tevékenységnél való elidőzés. Lehetőség szerint az összes érzékszerv használata egy-egy dolog alapos megfigyelésekor. Az adott helyzet, tevékenység szempontjából fontos és jelentéktelen ingerek elkülönítése.

Feladat A megismerési kedv felkeltése. 2017.04.03. Feladat A megismerési kedv felkeltése. A figyelem tartósságának, elmélyültségének, terjedelmének fejlesztése. Az akaratlagos, szelektív figyelmi funkciók fejlesztése. A megosztott figyelem kialakítása (távlati cél). forrás (2-4. dia): http://www.kerekvilag.sulinet.hu/iskola/kongitiv.php

Figyelemfejlesztés tanórán Minden tantárgy alkalmas Motiváció fenntartása Szemléltetés Inger és információ-gazdag foglalkozások

Figyelemfejlesztés tanórán kívül Szabadidő hasznos eltöltése Kirándulás Szűkebb és tágabb környezet megismerése Kulturális és művészeti tevékenységek Közösségi programok Érdeklődési körnek megfelelő elfoglaltságok

Figyelemfejlesztés a művészetek segítségével Zenehallgatás Mesehallgatás/ olvasás Színek Formák Anyagok

Köszönöm a figyelmet!

Kognitív képességek fejlesztése Érzékelés-észlelés

Az érzékelés-észlelés minden tanulónál rendkívül fontos a megismerési folyamatokban. Több csatornán keresztül történhet a tapasztalatszerzés, melyek fejlesztése elengedhetetlen a hatékony munkához.

Célok Érzékleti – észleleti tapasztalatok szerzésével az önmagukról és a szűkebb környezetükről való ismereteik bővülése. A világ érzékszerveken keresztül megragadható tartalmainak segítségével a tanulók gazdagabb, intenzívebb, a környezettel interaktívabb, ahhoz jobban alkalmazkodó, jobb minőségű életet élhessenek.

Feladatok A tanulók hozzásegítése ahhoz, hogy önmagukról és a szűkebb értelemben vett személyi, tárgyi és természeti környezetükből érzékelési – észlelési tapasztalatokat szerezzenek. Ezek segítségével az önmagukról és a környezetükről való ismereteik bővítése.

Részfeladatok A tapasztalt érzékelési – észlelési zavarok mögött rejlő okok társszakemberekkel együtt történő feltérképezése és a velük közösen történő kezelése. Az aktiváció, a motiváció erősítése. A mozgásfejlesztés feladataihoz tartozóan az érzékelés, észlelés mozgásos feltételeinek javítása (a fejkontroll javítása a fixálás elősegítésére, kóros reflexek gátlása, leépítése; a manipuláció mozgásos feltételeinek javítása.), megfelelő testhelyzet biztosítása.

Az egyes érzékelési – észlelési területek fejlesztése: látás hallás bőrérzékelés (tapintás, hő- és fájdalomérzékelés) szaglás ízlelés egyensúlyérzékelés kinesztetikus érzékelés testérzékelés térérzékelés az idő érzékelése.

2017.04.03. A fejlettségi szintet figyelembe vevő mennyiségű és minőségű inger biztosítása. A tanulóknak a saját testükből és a külvilágból érkező ingerek iránti érzékenységének felkeltése, kialakítása. Az ingerek felé való odafordulás, az azok megragadására irányuló képesség fejlesztése. A lényeges ingereknek a lényegtelenektől való elkülönítése képességének kialakítása.

2017.04.03. Az érzékletek, észleletek értelmezésének elősegítése az aktuális fejlettségi szintnek megfelelően. A különböző érzékelési területek összekapcsolódásának, együttműködésének elősegítése, fejlesztése. Az érzékletek, észleletek integrálódásának elősegítése. Az érzékelési és mozgási folyamatok összerendeződésének elősegítése. Forrás: http://www.kerekvilag.sulinet.hu/iskola/kongitiv.php

Köszönöm a figyelmet!

Kognitív képességek fejlesztése Emlékezet

Az emlékezet sérülése a gyengébb, halványabb, hiányos, nehezen felidézhető és hamar elhalványodó emlékképekben nyilvánul meg. Mivel a beszéd akadályozott és a manipuláció, valamint a fixálás gyengesége miatt a kommunikáció jelentősen akadályozottá válik, az emlékezet működésének objektív megítélése nehéz.

Célok A gyermekek olyan fejlettségi szintre való eljuttatása, hogy emlékezzenek: a mindennapos események egymást követő mozzanataira, kialakult szokásokra a családban, a csoportban, a begyakorolt korrekciós mozgásformákra, a testhelyzetekre,

korábbi élményekre, tapasztalatokra, a napirendre egy adott dolog (szűkebb–tágabb környezetünk tárgya, jelensége, stb.) megismerése során szerzett különböző érzékletekre, észleletekre.

Feladatok A fejlettségi szintet figyelembe vevő bevésés, a fejlettségi szintet figyelembe vevő felidézés, a rövid, majd a hosszú távú emlékezet fejlesztése.

A különböző érzékelési területek érzékletei és észleletei megőrzésének elősegítése látás hallás bőrérzékelés Szaglás ízlelés egyensúly kinesztézia térészlelés az idő észlelése.

2017.04.03. Egyszerű összefüggések felismertetése, megtanítása a felidézés elősegítése céljából. A kommunikáció fejlesztése, amely lehetővé teszi az emlékképek kifejezését. A cselekvések mozgásos feltételeinek javítása, amelyek szintén az emlékképek kifejezését szolgálják Forrás: http://www.kerekvilag.sulinet.hu/iskola/kongitiv.php

Emlékezet fejlesztése tanórán és tanórán kívül Tevékenységbe ágyazottan Minden tantárgyon belül lehetséges Ingergazdagság Szemléletesség Motiváció fenntartása

Köszönöm a figyelmet!

A fogyatékkal élők világa

Fogyatékosság? Terminológiai meghatározások Fogyatékossági csoportok

Más/világ Szemléletek Megítélés Elfogadás – ítélkezés

Gyermekek a fogyatékosságról Mit is gondolhatok? Mások mint én? Hogyan viselkedjem? „Anya! Ő miért ilyen?”

Szegregáció-integráció-inklúzió Hétköznapok Tanulmányok Munka világa

Emberi reakciók, tévhitek

Kerülj közelebb! Ismerj meg! Tapasztalj! Dönts!

Köszönöm a figyelmet!

A gazdasági és társadalmi szerkezet változása a XX-XXI A gazdasági és társadalmi szerkezet változása a XX-XXI. századi Magyarországon

Népszámlálási adatok Év Népesség Fogyatékkal élők % 1990 10.374.820 2017.04.03. Népszámlálási adatok Év Népesség Fogyatékkal élők % 1990 10.374.820 368.270 3,55 % 2001 10.198.315 577.006 5,66% 2011 9.937.625 456.638 4,5% Forrás: Központi Statisztikai Hivatal

Iskolázottság 2011-ben Általános iskolát nem fejezte be: 97.073 0,92% 2017.04.03. Iskolázottság 2011-ben Általános iskolát nem fejezte be: 97.073 0,92% Általános iskolát befejezte: 165.191 1,62 Középfokú végz. érettségi nélkül: 74.780 0,75% Érettségi: 86.439 0,86% Felsőfokú végzettség: 38.155 0,38% Forrás: KSH

Gazdasági aktivitás/inaktivitás

Az iskolázottsági mutatók változása 1875 Frim Jakab 1900 Éltes Mátyás 1921 tankötelezettségről szóló törvény 1936 Bárczi Gusztáv 1960 „differenciált nevelési rendszer” 1972 „imbecilis” tanulók iskolája 1993 közoktatási törvény 1995 speciális szakiskolák beemelése a szakképzés intézményi rendszerébe 1998. esélyegyenlőségi törvény

Gazdasági aktivitás változása Iskoláztatás lehetőségeinek bővülése Integrációs törekvések Munkahelyi feltételek fejlesztése Törvényi szabályozások Társadalmi felfogás változása

Köszönöm a figyelmet!