A konfliktusról bibliai nézőpontból

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Közösség 4. ISTEN CSALÁDJÁBAN ÉLNI
Advertisements

Lépj tovább a szolgálatban!
A kiáltó világ.
ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
JÉZUS KRISZTUS A SZERETET „SZÉLSŐSÉGE”
Ezért senki se kérkedjék az emberekkel. Hisz minden a tietek: Pál, Apolló, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: minden a tietek.
Hol a résem Miért jó nekem odaállni?
Megbocsátás és parancsba kapott szeretet
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
Lemondás az uralomról I.Jézus Krisztus megtiltotta a tanítványkörnek az uralkodást, úgy, ahogy azt a társadalomban gyakorolják. Mk 10:35-45 „Ekkor hozzálépett.
A házasság még nem a mennyország
és ebbe más is belehalt már…
Tommy's Window dia ♫ Hangszóró szükséges A gyerekek örökkévalók
Folyamodjatok az Úrhoz,
Tisztelet - dicsőség Jon Palmer.
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
A SIKERES ÉLET TITKA.
Az egymáshoz tartozás gyakorlata
Ahogy én tolmácsolnám nektek…
ALAPIGE: 1Kir 3,
Áldott,Békés Ünnepeket Kívánok!
„Szorongattatásomban az Úrhoz folyamodtam” Jónás 2, 3
Ki v a gy o k ÉN ? Mi az életem értelme?.
BÁTOR VAGY GYÁVA (alamuszi) KERESZTYÉN VAGY?
Isten akarata-e, hogy megházasodjam? A házastárs kiválasztása.
Jézus te vagy minden álmom
Amint fent, úgy lent. Amint belül, úgy kívül.
Engedd / Engedj közelebb
Az Élet Igéje augusztus Chiara Lubich 1949-es írása.
Készíts utat a Kegyelem előtt!
♫ Hangszóró szükséges ♫ Hangszóró szükséges Az oldalak kattintásra haladnak tovább. Copyright © 2008 Tommy's Window. All Rights Reserved David Brandt.
Istenünk, sok-sok feszültség,
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal,
Boldog 2014-et !.
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Koinónia a gyakorlatban
Gyülekezet Koinónia - Közösség.
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Királyi kenet Heidelbergi KT 31., 32..
Asztal- és életközösség Jézussal
Az én szüleim és a te szüleid
Az élet igéje november „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23).
Tisztelet – dicsőség Szellemi tekintély Jon Palmer.
Készítette: Jon A. Palmer
Készítette: Jon A. Palmer
"Az Úr félelmében járva" Apcsel 9:31 Jon Palmer. Az Úr félelmében járva Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt: eközben.
A TÉKOZLÓ FIÚ (Ötödik lecke) A döntés. Hogyan jutunk el a keskeny útra? Isten szentsége miatt lehetetlen, hogy a bűnnel közösségben legyünk mivel ez Isten.
A BOLDOGSÁG TITKA.
BECSÜLETESSÉG Becs, becses… ÉRTÉKES! Becsül: értékel, tisztel.
ADAKOZÁS „ Nagyobb boldogság adni, mint kapni!”
„ Én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem – így szól az Úr ! „ Jer a.
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.
7. Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást,
Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.
Isten mondta.
JÓ REGGELT !.
Mindig kapcsolatban Vele
Folyamodjatok az Úrhoz,
Mt 19,16-30.
Református istentisztelet 2014 december 21 advent negyedik vasárnap.
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
Református istentisztelet
Áldozatkész szolgálat János 12,20-26
Értékeld az elmúlt évet:
Konfliktus fogalma: az értékek vagy érdekek összeütközése.
Miért olyan fontos a hit?
Isten lakhelye.
Előadás másolata:

A konfliktusról bibliai nézőpontból Dr. Veres Sándor

A konfliktus Kellemetlen – mert a belső békességet jelentő egyensúly megbomlik Nyugtalanná tesz – mert beszűkül a jövő Mély fájdalom kíséri – mert rendezetlensége esetén rombolja a kapcsolatot

Mi a konfliktus? Mi a konfliktus? Ha két vagy több fél közül az egyik azt érzékeli, hogy elutasítóan viszonyulnak mindahhoz, ami számára fontos, értékes Akkor áll elő, ha veszélybe kerül az, ami a személy számára fontos Mert a dologról a másik eltérő módon vélekedik, -- más az ízlése, más az elvárása és máshogyan cselekszik

Salamon - bölcsessége „Ekkor a másik nő ezt mondta: Nem úgy van! Az én fiam él, a te fiad az, aki meghalt. Amaz viszont ezt mondta: Nem igaz! A te fiad halt meg, és az én fiam az, aki él! Így vitatkoztak a király előtt.” „A király ezt parancsolta: Vágjátok ketté az élő gyermeket, és adjátok oda egyik felét az egyiknek, másik felét a másiknak! Ekkor azt mondta az élő gyermek anyja a királynak, mivel megesett a szíve a fián: Kérlek, uram, adjátok neki inkább az élő gyermeket, csak meg ne öljétek! A másik azonban ezt mondta: Ne legyen se az enyém, se a tiéd, vágjátok ketté!” 1Kir. 3.22,25-26

Konfliktus az Újszövetségben ApCsel. 15.37-39 Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak hívtak. Pál azonban úgy tartotta helyesnek, hogy ne vigyék magukkal azt, aki elvált tőlük Pamfiliánál, és nem ment velük együtt a munkába. Emiatt meghasonlás támadt köztük, és ezért különváltak egymástól: Barnabás magával vitte Márkot, és elhajózott Ciprusba.

Az Apostoli gyűlés előzménye ApCsel. 15.1-2 Némelyek, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: „Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek.” Mivel pedig Pálnak és Barnabásnak nem kis viszálya és vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és néhányan mások is menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe.

A konfliktus FESZÜLTSÉG KONFLIKTUS Az egyetértés hiánya Összeegyeztet-hetetlenség az aktuális és a kívánatos kimenetelek között Összeegyeztethetet-len attitűdök, motivációk, értékek, elvárások vagy cselekedetek Az egyetértés hiánya FESZÜLTSÉG KONFLIKTUS

A konfliktus spirituális oka János 10:30. „Én és az Atya egy vagyunk.” „Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!” János. 17.11

EGYSÉG Járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg? Ám. 3.3 Jn. 14.6 IGAZSÁG Jn. 14.6 MÁSIK EGYIK Járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg? Ám. 3.3

Milyen érzésekből ismerhetjük fel hogy konfliktusba kerültünk? f. újra összejövünk a. ideges leszek 1. Feszültség támad 5. Igazodás 2. Szerepdilemma b. bántást okoz e. megbocsátás 3. Igazságtalanság összegyűjtése 4. Összetűzés h. rosszakarat (elpusztítani) c. kezdek haragudni d. gyűlölet Példa: Tiszavárkony

Kire nem jellemző a konfliktus? A Teremtő nem kerül konfliktusba önmagával Atya, Fiú, Szent Lélek kommunikációja soha nem hordoz ellentmondást (Jn 5:17, 19-20) Szentháromság egy örök Isten: három mégis egy istenség, tökéletes egység (Jn 11:21-23) Ellentmondás mentesség, önmagával való azonosság, harmónia jellemzi Istent (Róm 15:33)

És az ember? Isten saját képmására teremtette az embert Isten szeretet: kapcsolatot akar az emberrel és az emberek között Isten szuverén: a szabad akarat tette lehetővé az ember számára, hogy képes legyen szeretni

Kire jellemző tehát a konfliktus? Csak önálló akarattal (döntési képességgel) megáldott teremtmények kerülhetnek konfliktusba Istennel és egymással (angyalok és emberek) Az ember alatti élőlényekben az indítékok(ösztönök)ütközése és a fajok egymással való harca hasonlít az emberek közötti konfliktushoz, de nem azonos vele

Mi a célja Istennek a konfliktussal? Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek. „ 1Kor. 11.19 „Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is! Szeresd az URat, a te Istenedet, hallgass szavára, és ragaszkodj hozzá, mert így élhetsz, és így lakhatsz hosszú ideig azon a földön, amelyet Istened, az ÚR esküvel ígért oda atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.” 5Móz. 30.19-20

Milyen típusai lehetnek a konfliktusnak? Személyek vagy csoportok között bontakozik ki, sokszor ismeret, előzetes egyeztetés és megállapodás hiánya miatt áll elő – ezt nevezzük Külső konfliktusnak (pl. 1Kir. 3.22 Salamon) Belső a konfliktus, ha a személy indítékai, szerepei, képességei és lehetőségei stb. között lép fel ellentmondás (ambivalencia) – pl. szülő/tanár és a barát szerep ellentmondása (pl.Róm7:21-24) Rejtett a konfliktus, ha nem észleljük (pl. Mt. 12.34, 1Kor. 4.5)

Milyen lehet a konfliktus? Építő, ha elősegíti a kapcsolat célját, növekedését (szükségletek, értékek, kreativitás)szolgálja, Isten békességéhez vezet, tanulnak által az érintettek Romboló, vagy diszfunkcionális, ha a közös teljesítmény csökkenéséhez, a kapcsolat tartós megromlásához a békétlenséghez vezet s a tanulságok elmaradásához

Destruktív a konfliktus, ha Érzelmileg telített helyzetet eredményez (pl. valaki nyer/veszít: büszkeség, gőg illetve szomorúság, elkeseredés, reményvesztettség lesz jellemző) Ha vádaskodáshoz, blokkoláshoz vezet Ha polarizálja az együttes tevékenységet (pl. farizeusok és szadduceusok vitája ApCsel 23: 1-11) Ha a közösség széteséséhez vezet

Konstruktív konfliktus Bátorítja a kreativitást, felismerjük Isten akaratát (pl. Gal 2:11-14 és Apcsel 15: 6-11) Leleplez téves (irracionális) érveket Ha sikerül leválasztani a problémát az egyénről Ha enyhíti a feszültséget Ha a változás, az önértékelés és az Isten iránti hála szellemét növelik -- Ha átláthatóvá teszi a szerep és erő viszonyokat

Hogyan áll elő a konfliktus? Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én nagy bánattal kerestünk téged.” Mire ő így válaszolt: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” Lk. 2.48-49

Érdek Másik Egyik Konfliktus 98 A konfliktusban résztvevő felek magatartása agresszívvé válhat, ha nem képesek sikeres korrekciót vérgrehajtani a bizalom helyreállítására. (Gottman: Kölcsönös frusztráció) a javítási kísérlet (azonosságok keresése) a megbékélés szándékát fejezi ki (pl. Ki tudom mondani, hogy nem volt igazam.) a különbségek(igazságunk) hangsúlyozása a konfliktust mélyíti és a kapcsolat szakadásához vezet (pl. Úgy érzem, hogy el kell hárítanom a személyemet ért támadásokat )

Konfliktus reakciók Harcolj, hogy győzz: Az „én-győzök-te-vesztesz-mert-nekem-van-igazam-neked-nincs” álláspont. Ez a módszer általában dominanciát tükröz; a kapcsolat nem ér annyit, mint a győzelem. Visszahúzódás: A „nekem-ez-rossz-ezért-visszahúzódok” hozzáállás. Ennél a módszernél a kapcsolat kevésbé fontos, mint a konfliktusból adódó kellemetlenség elkerülése.

Konfliktus reakciók Lemondás: A „bármit-akarsz-úgy-jó-inkább-mint-egy-újabb-vita” hozzáállás. Többet ér egyetérteni, elfogadni a másik elvárásait, mint megkockáztatni egy konfrontációt. A biztonságérzet fontosabb, mint a másikkal való konfrontáció. Konfrontáció kedvelés: A „törődök-annyit-a-kapcsolatunkkal-hogy-érdemben-foglalkozzak-az-esettel” hozzáállás. Az a megközelítésmód biztosítja a legnagyobb esélyt a kielégítő megoldáshoz, mindemellett itt a legkisebb a fenyegetettség és a stressz. A kapcsolat többet ér, mint a győzelem vagy veszteség, elmenekülés vagy kényelmetlenség.

Visszahúzódás Miután Ádám és Éva ettek a tiltott gyümölcsből, Isten a kertben kereste őket. Az I. Mózes 3:8-10. szerint, hogy reagált Ádám és Éva az Istennel fennálló konfliktusukra? Milyen módszert használt Ádám? Hogyan jelenik meg ez a reakciómód házaspároknál vagy egy barátságban?

Lemondás Márk 15:9-15. Ebben a helyzetben Pilátusnak meg kellett hoznia egy döntést. Mit tett Pilátus annak érdekében, hogy feloldja a közte és a tömeg között fennálló konfliktust? Milyen problémákat vált ki ez a hozzáállás egy házasságban vagy egy baráti kapcsolatban?

Harcolj, hogy győzz? I. Sámuel 20:33. Saul király rájött, hogy fia, Jonatán annak a fiatal Dávidnak a barátja, akire ő annyira féltékeny volt. Hogyan kezelte Saul ez a konfliktust? Mi a veszélye a házasságban vagy egy barátságban az ilyen konfliktus kezelésnek?

Konfrontáció kedvelés Lukács 10:38-42. (Mária és Márta) Hogy kezelte Jézus a konfliktust ebben a helyzetben? Mivel jár az, ha valaki így reagál a konfliktusra, mint itt Jézus?

Konfliktuskezelési típusok (Kelman) 3. Együttműködő (Hét diakónus választás Apcs. 6:1-7.) 4. Domináns (Saul Dávid felé, Jézus a farizeusokkal: Mt. 23.) F E L A D T 5. Kompromisszumos (Isten, Ábrahám és Sodoma I. Mózes 18: 22-33.) Elkerülő (Juda az apjával; Jézus átment közöttük: Lk. 4:28-30.) 2. Alkalmazkodó (Dávid Saul felé, Jézus a szüleivel: Lk. 2:43-51.) kapcsolat

A konfliktus megoldása megköveteli az átlátszóságot Elkerülő (rendszerint a nem nyílt, a visszahúzódó magatartás kifejeződése; a személy nem vállalja a konfliktus nyílttá tételét; ha valóban rejtőzködés van mögötte: akkor a félelem motiválja, de lehet a háttérben más indíték is (pl. „Jézus átment közöttük és eltávozott” Lk 4:28-30), mert valaminek még nincs itt az ideje.

A konfliktus megoldása megköveteli az átlátszóságot Versengő (dominans) a személy nem tárja fel valódi szándékait – uralkodni akar a másik felett, manipulatív, és nem szolgáltatja ki magát. Nincs bizalma, a kapcsolat nem fontos a számára, a szükséges önfeltárásra nem kész (Eszter 6:1-10; Simon farizeus Lk 7:37-39), de lehet hátterében más motiváció is: például a feladat elvégzése halaszthatatlan (pl. tűzoltás). (Mt 21:12-13)

A konfliktus megoldása megköveteli az átlátszóságot Alárendelődő (alkalmazkodó) ebben az esetben a kapcsolat fontosabb, mint a feladat (saját érdek): ezért nem törekszik saját érdekének az érvényesítésére, vagy mert tagadja saját szükségletét, vagy mert alá akarja vetni magát a másik akaratának, a javára akar lenni (Abigail 1 Sám 25:23-31;Dávid és Saul: 1Sám 24:6-7) Jutka - kilátás az autóból

A konfliktus megoldása megköveteli az átlátszóságot Kompromisszumos (részben tárja csak fel önmagát, bizalma nem teljes – az eredmény is csak részleges) Jákób és Ézsau (1Móz 33:15)

A konfliktus megoldása megköveteli az átlátszóságot Konszenzusos (együttműködő)én-feltárás és az érdekek egyeztetése egyaránt jellemzi (Pál Péterrel szemben) Gal 2:11-14; ApCsel 15:6-21; 2Pt 3:15.)

Kommunikációs szűrő Az első négy konfliktuskezelési mód esetében a feladat vagy a kapcsolat szempontja - részben vagy egészben - sérül: ezt a visszatartás a kommunikációs szűrő. Ha hajlamosak vagyunk a szűrésre, hamarosan nem is gondolunk arra, hogy majd elmondjuk azt, amit most kiszűrtünk (mert pl. elfelejtjük)

Kommunikációs szűrő Nem az a baj, hogy a szűrő ideiglenesen fennáll (lásd Jézus példáját), hanem az, ha megmarad és falat képez. A kiszűrt tartalom – amit nem mondok el – elválaszt. A kiszűrt tartalom által nem a társammal, hanem a bűnnel leszek közösségben. A szűrő meglétének jelentése: nem teljes a hit, a remény, a szeretet.

A félelem az átlátszóság ellensége Mi lesz ha kiderül, hogy hibáztam (A kudarctól való félelem) Vajon elfogad-e így (Az elutasítástól való félelem) Mit fog tenni, ha kiderül, hogy vétkeztem ellene (bűnös keresési játszma) Mit szól majd ahhoz, hogy nem tudok változni (szégyen)

Mit kell elrejteni? Kudarcot („akkor fogad el, ha jól csinálom”) Elutasítástól való félelmet („biztosan van bennem valami, amit nagyon nem szeret”) Bűnösséget („ha kiderül, hogy vétkeztem, akkor jogos, hogy nem szeret”) Szégyent („ismét kiderült, hogy nem tudok megváltozni”)

Miért kell elrejteni? Mert a jellemünkben bizonyulunk gyengének, ha kiderül(állhatatlan Zsolt. 78.8, Jak 1:8, szeretetlenek, szüleiknek engedetlenek Rom 1:29-31) Kiszolgáltatjuk magunkat a másiknak – nem bízunk Isten védelmében (visszaél vele) Nem tudunk védekezni („annyira nem ért meg, hogy nem is érdemes elmagyarázni a dolgot”) Nem tudjuk fenntartani önbecsülésünket („egy nulla, egy féreg, egy senki vagyok, ezek után kinek kellek: mehetsz ahova akarsz”)

A rejtőzködés rossz bizonyság Ádám és Éva elrejtőztek az Úr elől. Az elrejtőzés: rossz bizonyság arról, aki elől elrejtőzünk A rejtőzködés a bizalmatlanság („rejtett terület”) kifejezése Kapcsolat nincs bizalom nélkül: Ádám és Éva kezdetben nem ismerték a bizalom nélküli állapotot

Négy lépés az átlátszóság felé. Légy nyitott Isten előtt 139. Zsoltár 23-24-et! : Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján! Dávid király nyitott volt Isten előtt. Mit kellett meglátnia? Az átlátszóságnak ezt a fajta típusát nehéznek vagy könnyűnek találod? Miért?

Második lépés Teremtsd meg a szeretet, az elkötelezettség és a megbocsátás légkörét az otthonotokban. „Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. „ Kol. 3:12-14 Milyen módokat találsz ennek az atmoszférának a megteremtésére, mi az, ami nehéz és mi az, ami könnyű?

Harmadik lépés Erősítsd meg a társadat, amikor átlátszó! Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek. Péld. 16:24: Miért fontos elismerni és dicsérni társad erőfeszítéseit, hogy becsületes és átlátszó veled? 

Negyedik lépés Imádkozzatok egymásért! Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni. Kol. 4:2 Milyen módon tudtok nyitottan és becsületesen imádkozni együtt az átlátszóság és az intimitás érdekében?

Annak érdekében, hogy a konfliktus után béke legyen el kell kötelezze magát mindkét fél a kölcsönös megbocsátás mellett.

Áldás Zarándokének. Dávidé. Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor. Zsolt. 133.1-3