A minden, az minden!.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A kiáltó világ.
Advertisements

Mit kell tenned, ha meg akarsz térni Istenhez?
Feltehetek egy kérdést?
„ Ezt mondom az Úrnak: Én Uram vagy te; feletted való jóm nincsen.”
Megbocsátás és parancsba kapott szeretet
A nap kezdete Urunk, akit jobban elrejt ez a világ, mint a sírbolt, Te, akit bűneink keresztre feszítenek, Te, akit eltemettünk szívünkben - feszítsd fel.
Nemde Isten szikrája rejtőzik minden emberi lélekben?
Panasz utca Elköltöztünk
Gondolatok Salkaházi Sára naplójából. Kevésben hűnek lenni nagyon nehéz.A hősies nagy dolgokra mindig hajlamosabbak vagyunk... Míg a kis dolgok mellett.
„Szeretettel élni és szenvedni”
Juhász Gyula: A Tápai Krisztus.
Ahogy lehet Túrmezei Erzsébet verse.
Várna i Péter március. „… hogy Ő szolgáljon” (Mt 20,28)
A Biblia tanítása a gyermekekről (3.) A megtérés szükségessége © Copyright 2009 Child Evangelism Fellowship.
Isten?.
A szeretet mindig hinni akar a csodákban.
A keskeny úton vígan megyek, jöhetnek közben völgyek, hegyek,
Jézus te vagy minden álmom
Szerző: a szövegek és képek az internetről
„Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, Uram, azokat, akik hozzád folyamodnak.” Zsolt. 9: 10 „Akik az Úrban bíznak, olyanok, mint a Sion.
Engedd / Engedj közelebb
Kedves barátom Mért vagy szomorú, és miért nem vidám?
Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet, de Ő azt mondta: NEM!
Ha egy nap….
„Minden gondotokat Ő Reá vessétek, mert néki gondja van reátok. ” (I
Ballagók búcsúztató áhítata.
Jézus a mi oltalmunk, erősségünk Ha ránk szakad minden baj, mégse félünk Ő a mi páncélunk, erős pajzsunk Ha ránk tör az ellenség, Benne bízunk Ez a föld.
Úton böjtben Helyettem meghalt Ő Elvette minden bűnöm Mondd, ó, mondd ki volt Ő? Meghalt a Golgotán, Függött a keresztfán, Jézus, Jézusnak hívják.
Feltámadt ! – húsvét után…
Kenyered és borod táplál engem, Te gyógyítod szívem, hogyha fáj. Maradj velünk, úgy kérünk, Jézus, maradj velünk! Tiéd leszek, Néked élek már!
Vezess, Jézusunk, S véled indulunk. Küzdelemre hív az élet, Hadd kövessünk benne téged! Fogjad hát kezünk, Míg megérkezünk!
Koinónia a gyakorlatban
Itt van az Úr, énekeljünk örömmel, örömmel, örömmel,
Örvendjetek, vigadjatok,
Istentõl el nem állok, Õ sem áll tõlem el; Szüntelen vele járok, átfogom hitemmel. Gondot visel reám, és este úgy, mint reggel Õ áld meg segítséggel, kegyelmes,
Te vagy reményem sziklaszála, Erősségem, én Istenem!
De jó is újrakezdeni Füle Lajos verse.
Hálaének Pecznyík Pál verse. Zengjen hálaének, e földön mindenütt,
Ma is azt akarod Túrmezei Erzsébet verse.
Túrmezei Erzsébet verse
7. Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást,
JÓ REGGELT !.
Isten mondta.
JÓ REGGELT !.
Mindig kapcsolatban Vele
Áldjad én lelkem a dicsőség örök Királyát! Őnéki mennyei karokkal együtt zengj hálát! Hárfa és lant, mennyei angyali hang, mind az Ő szent nevét áldják.
Egyedül Isten adhatja a hitet, de a hitedről te is tanúságot tehetsz
Adósság a b ű n miatt Pecznyík Pál verse. Urunk Te jól tudod, ki alkottál minket, Súlyos b ű n-adósság terheli lelkünket.
Örvendjetek. 1. Örvendjetek, vígadjatok, Mert ím az Úr feltámadott, Szent hitünknek ez ad új erőt, Íme igazat mondott!
A német romantika Novalis.
JÓ REGGELT !.
Milyen szép a világ Készítette: Süni.
Gazdagabb vagy bárkinél,
Súlyos napokban csak Jézusra nézz, Mondd el neki bátran, ami nehéz!
Bízom csendesen.
Beszélgessetek arról, amikor hálásak voltatok valamiért!
Egyedül Isten adhatja a hitet, de a hitedről te is tanúságot tehetsz. Egyedül Isten ajándékozhat meg szeretettel, de te is bizonyságát adhatod szeretetednek.
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal, kezed műve a hajnali harmatcsepp és a Nap. Add, hogy egész nap jókedvű és tiszta legyek: a Világosság.
Amikor Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van. Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez, ezért a zsidók közül sokan.
A házasság = elköteleződés megbocsátásra, hűségre, szeretetre
A keskeny úton vígan megyek, jöhetnek közben völgyek, hegyek,
Harmatozzatok égi magasok
Harmatozzatok égi magasok
Igeolvasás „11Ezért Mózes ezt mondta az ÚRnak: Miért tettél szolgáddal ilyen rosszat? Miért nem vagy jóindulattal hozzám, miért raktad rám ennek az egész.
KRISZTUS FELTÁMADT - - VALÓBAN FELTÁMADT!.
JÓ REGGELT! ISTEN HOZOTT!.
a hét verse Oláh László: Egy mosógép vallomása Márton Bálint ajánlja
1. Boldogok a lelki szegények:
Évközi 26. vasárnap Október 1. – „A” év.
ISTEN HOZOTT! JÓ REGGELT!.
Előadás másolata:

A minden, az minden!

„Minden gondotokat őreá vessétek” 1 Pét 5: 7 „Minden lehetséges a hívőnek” Mk 9: 23 „Mindenre van erőm a Krisztusban” Fil 3: 20 „Mindenért hálát adjatok” Ef 5: 20

Minden gondomat rád vethetem Minden gondomat rád vethetem. Nem csak az apró-cseprő gondokat, a nagyobbakat is.

Nem csak a nagyokat, nehezeket, a legkisebbeket is! Mert a minden, az minden!

És minden lehetséges, ha hiszek És minden lehetséges, ha hiszek. Lehetetlen, megoldhatatlan, elérhetetlen nincsen! Mert a minden, az minden!

És Tebenned mindenre van erőm És Tebenned mindenre van erőm. Mindenre, sokra, kevésre, szűkölködésre és bővölködésre…

Testvérek terhét vállamra vennem, Teeléd vinnem! Mert a minden, az minden! Testvérek terhét vállamra vennem, Teeléd vinnem!

S mindenért hálát adhatok S mindenért hálát adhatok. Derűs napok, borús napok, Örömök, szenvedések...

Mindet azért adod, hogy a cél felé segítsen.

Mindenért hálaéneket mondhatok. Mert a minden, az minden!

Túrmezei Erzsébet verse

A minden, az minden Minden gondomat rád vethetem A minden, az minden Minden gondomat rád vethetem. Nem csak az apró-cseprő gondokat, a nagyobbakat is. Nem csak a nagyokat, nehezeket, a legkisebbeket is! Mert a minden, az minden! És minden lehetséges, ha hiszek. Lehetetlen, megoldhatatlan, Elérhetetlen nincsen! Mert a minden, az minden! És Tebenned mindenre van erőm. Mindenre, sokra, kevésre, szűkölködésre és bővölködésre... Testvérek terhét vállamra vennem, Teeléd vinnem! Mert a minden, az minden! S mindenért hálát adhatok. Derűs napok, borús napok, Örömök, szenvedések... Mindet azért adod, Hogy cél felé segítsen. Mindenért hálaéneket mondhatok. Mert a minden, az minden!