Erasmuson ill. egyéb részképzésben teljesített kurzusok beszámítása

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
– A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény – A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény – A nevelési-oktatási intézmények működéséről.
Advertisements

Anyagtudományi tehetséggondozó program. A program célja Olyan anyagtudomány-anyagtechnológia oktatás, amelyben a résztvevő hallgatók összefüggéseiben.
Semmelweis Egyetem Doktori Iskola 2016/2017 Köszöntjük a I. éves PhD hallgatókat!
Környezettan-tanári mesterszak 1. A szakirány célja: A szak célja olyan tanárok képzése, akik képesek a környezettannal, környezetvédelemmel, természetvédelemmel.
Aktualitások és változások a pedagógiai szakszolgálati feladatellátásban 2016 őszén 1.
ERASMUS GRAZBAN Pädagogische Hochschule Steiermark.
M ESTERPEDAGÓGUS SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI. Megállapodás megkötése-aláírás után a HMPI-nek visszaküldeni, melyet az OFI-ba továbbítunk aláírásra Útiköltség.
SZAKMAI GYAKORLATI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017-es tanév Nemzetközi Gazdálkodás szak.
KAB-KEF-11 A/B/C Gyakran Ismételt Kérdések. Nem érkezett meg a regisztrációt aktiváló . Kérjük, először nézze meg a spam-ek között, hátha a levelező.
Felvételi jelentkezés február. Csak az itt található tájékoztató tartalmazza a hivatalos információkat! A jelentkezési határidő: 2016.
Érettségi tájékoztató 2015/ Értékelt vizsga: 290/ 301 Érdemjegy54321 Darabszám
Összefüggő, egyéni gyakorlat. Bologna rendszerű mestertanárképzés.
AZ ELEKTRONIKUS KÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSA INFORMATIKA A FELSŐOKTATÁSBAN DEBRECEN DR. ZÁRDA SAROLTA GÁBOR DÉNES FŐISKOLA.
A szaktanácsadás szolgáltatási terület dokumentációja Némethné Józsa Ágnes Intézményfejlesztési referens.
ERASMUS+ Pályázat 2016/2017. KAPCSOLAT ERASMUS Iroda Dalnoki Brigitta Kecskeméti utca IV. emelet 420. Fogadó óra:
ERASMUS+ DISSZEMINÁCIÓS PLATFORM
Továbbtanulás
A Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely munkája – EFOP VEKOP/15 TÁRS PROJEKT bemutatása EFOP VEKOP
Ez az előadás alcíme vagy a tárgy neve vagy a konferencia neve
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Tanulószerződés-kötés
A közérdekű munka büntetés végrehajtása az önkormányzatoknál
Szaktanácsadás 2015/2016 Készítette: Szabó Klára.
KSH Statisztikai koordinációs főosztály
Az emberi arcok Óramegbeszélés
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott együttműködés
ERASMUS ROADSHOW 2. nap február 22.. ERASMUS ROADSHOW 2. nap február 22.
HÉL (Hasonló értelmű licit)
A kollektív szerződés Dr. Fodor T. Gábor Ügyvéd
A kétszintű érettségi.
Az Országos Egészségfejlesztési Intézet fejlesztési projektjei az iskolai egészségfejlesztés területén DR. TÖRÖK KRISZTINA.
SZAKISKOLAI FEJLESZTÉSI PROGRAM
középfokú felvételi eljárás
tanév 1. félévében szakmai gyakorlatot teljesítőknek
Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola
Miért választottam a BME Mérnökinformatikus Szakot?
Hallgatói juttatási rendszer
INFOÉRA Zsakó László Informatikai tanárszak problémái ELTE Informatikai Kar Juhász István-Zsakó László: Informatikai.
ERASMUS+ Pályázat 2018/2019.
Merre tovább a középiskola után?
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott együttműködés
tanév 1. félévében szakmai gyakorlatot teljesítőknek
Budapest, február 5. Reszeginé Erdélyi Beáta
Kétszintű érettségi vizsga
Új Nemzeti Kiválóság Program Ösztöndíjak
Az emberi arcok Óramegbeszélés
HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ
Ez az előadás alcíme vagy a tárgy neve vagy a konferencia neve
Hallgatói ösztöndíjak
Tárgy és kurzus hirdetés 2018/19/2
Erasmus+ hallgatói mobilitásra jelentkezéshez
KRÉTA-ESL Bemutató.
Nemzetközi kreditmobilitás International Credit Mobility
Scool-Túra Kft Miskolc Széchenyi út 36.
Érettségi tájékoztató 2019
Felvételi a középfokú iskolákban a 2016/2017. tanévben
Szakmai gyakorlat tájékoztató
Németország BESZÁMOLÓ 2014
Pappné dr. Fülöp Enikő Nyírbátor Város Jegyzője OEVI vezető
INFORMATIKA JOGÁSZ HALLGATÓKNAK
Erasmus+ és Campus Mundi pályázati tájékoztató Pécs 20/02/2019
Erasmus+ hallgatói mobilitásra jelentkezéshez
Gyker.uni-eszterhazy.hu A külső szakmai gyakorlatok adminisztrációját támogató rendszer használatának bemutatása EKE  Kutatáshasznosítási Iroda Gyakorlati.
Vidékfejlesztési pályázatok megvalósításához útravaló
Pszichológia BA műhelymunka és szakdolgozat tájékoztató
Felvételi a középfokú iskolákban 2019.
AC/DC Találd meg a helyed! Előadó: Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke
Üzlezi információelemző specializió
A statisztikus elemző specializió
Várallyai László elnök
Előadás másolata:

Erasmuson ill. egyéb részképzésben teljesített kurzusok beszámítása 2018. április 12.

A folyamat lépései: 1. lépés A nyertes pályázók kétnyelvű határozatot kapnak a pályázat elnyeréséről az adott félévre, ami a következő adatokat tartalmazza: a hallgató neve, Neptun kód, szak, felvétel éve, pályázott intézmény neve, helye, a kiutazás féléve és várható időtartama. A határozatot az Erasmus Iroda és a KRE/BTK Dékánhelyettesi Hivatal közösen készíti. Ennek a határideje őszi félévre történő kiutazás esetén április 30., a tavaszi félévre történő kiutazás esetén október 31. A határozatokat az Erasmus Irodából lehet átvenni a fogadó óra idejében (ld. KRE központi honlapon: www.kre/erasmus)

A folyamat lépései: 2. lépés A hallgató – még a kiutazását megelőzően - köteles felvenni a kapcsolatot az adott tanszékkel/ intézettel a kurzusok megfeleltetése ügyében, és a szorgalmi időszak 6. hetének végéig (a 2018/19-es tanév őszi félévében kiutazóknak 2018. október 19-ig; a 2018/19-es tanév tavaszi félévében kiutazóknak 2019. március 22-ig) eljuttatni a (1) véglegesített learning agreement-et (ha nincs változás a felvenni tervezett és a ténylegesen felvett kurzusok közt, akkor a before mobility részt, ha van változás a tervezetthez képest, akkor a during mobility részt), (2) a kitöltött „Külföldön teljesített kurzusok elfogadása” c. űrlapot (csatolva) és (3) az intézet által kért további dokumentációt (pl. tantárgyi tematika) az adott intézetbe/ tanszékre az adminitsztátornak és az intézeti/ tanszéki Erasmus koordinátornak, valamint az Erasmus Irodába. (Fontos, hogy a dokumentumok mindhárom helyre legyenek megküldve!)

A folyamat lépései: 3. lépés A beérkezett learning agreementek, az űrlap és a további kért csatolményok alapján a szakos Erasmus koordinátorok feladata az érintett oktatókkal egyeztetni, hogy mit fogadtak el a hallgatónak és mit nem. A tanszék/ intézet köteles meghirdetni a hallgató ilyen módon egyeztetett mintatantervi tárgyait, kurzusait, és megküldeni azokat a Tanulmányi Osztály részére az őszi félévben november 2-ig, a tavaszi félévben április 1-ig. Legkésőbb a szorgalmi időszak utolsó napján minden Intézet Erasmus koordinátora köteles lejelenteni  a Tanulmányi Osztálynak a fenti űrlap utolsó oszlopának a kitöltésével, hogy mely hallgatók konzultáltak velük mely tárgyak esetében .

A folyamat lépései: 3. lépés (FOLYT.) Amennyiben a hallgató a szorgalmi időszak 6. hetének a végéig nem veszi fel az oktatóval és a tanszékkel/ intézettel a kapcsolatot, és nem egyezteti le az aktuális félévre a kint felvett és itthon megfeleltetni kívánt tárgyakat, úgy a külföldi intézményben teljesített minden tárgy kreditátvitellel, szabadon választható tárgyként kerül elismertetésre, és ezáltal nem számítódik bele az aktuális félév ösztöndíj indexébe.

A folyamat lépései: 4. lépés A Tanulmányi Osztály az Intézet által jóváhagyott tárgyakat utólagosan, térítésmentesen felveszi az adott félévre a hallgatóknak.

A folyamat lépései: 5. lépés A mobilitás befejeztével a hallgató a Learning agreement ’after mobility’ részét megküldi a tanszéki/ intézeti adminisztrátoroknak, a szakos Erasmus koordinátoroknak és az Erasmus Irodának. Ez a dokumentum fogadó intézményenként különböző időben érkezhet. Nem is mindig kapják meg automatikusan a fogadó intézménytől. Ilyen esetekben udvariasan meg kell kérni onnan. Az osztályzat értelmezéséről és annak százalékos alapon magyar osztályzatra történő megfeleltetéséről/átváltásáról az Erasmus koordinátor tesz javaslatot egyeztetve a Tanulmányi Osztállyal. Ezen információk alapján történik a jegy rögzítése az oktató/ tanszék/intézetvezető által a vizsgaidőszak utolsó napjáig.

A folyamat lépései: 5. lépés (folyt.) Amennyiben a hallgató olyan intézménybe utazik ki, ahol már a kiutazás időpontját megelőzően előre látható, hogy a félév eltérő időbeosztása miatt biztosan nem érkezik meg az érdemjegye az itthoni félév végére, javasoljuk a tavaszi félév választását a mobilitásban való részvételre. Amennyiben a hallgató által külföldön felvett tárgy itthon nem az aktuális félévben, hanem egy másik félévben van meghirdetve a mintatanterv szerint, ebben az esetben a tárgyat vizsgakurzusként kell a hallgató számára meghirdetni, és a tanszékvezető/ intézetvezető jogosult a jegy beírására. Virtuális szabadon választható kurzusok esetén szintén a tanszék/ intézetvezető írja be a jegyet a NEPTUN-ba.

Figyelem!!! Az előzőkben ismertetett folyamat a kint végzett tárgyak itthoni beszámítására vonatkoznak! Ha közben itthon is szeretnének tantárgyakat teljesíteni a kinti tanulmányaik mellett, ahhoz egyéni tanulmányi rendre van szükség, és a tanárokkal külön-külön egyeztetni kell, hogy mit kérnek az itthon felvenni kívánt tárgyak teljesítéséhez.  A kérvényt csak a Tanulmányi Osztályra lehet leadni. A kérelmek beadási határideje: a szorgalmi időszak 3. hetének utolsó munkanapja (2018 őszén szeptember 28, 2019. tavaszán február 22.) Az űrlap az alábbi linken található: http://www.kre.hu/btk/images/doc/Kedvezmenyes_tanulmanyi _rend_nyomtatvany-2017-18_2.pdf (egyenlőre ezt tudják használni). A kérelem leadásakor feltétlenül érdeklődjenek szakos ügyintézőjüknél a Tanulmányi Osztályon a kérelemben megjelölt tantárgyak felvételének a módjáról, ill az ezzel kapcsolatos aktuális tudnivalókról.

Teljesítendő ill. ajánlott kreditmennyiség Kint teljesített, itthon elismertetendő tanegységek esetén: Erasmus: 15 kredit, 3 tantárgy (2 szakos, 1 bármi) Campus Mundi: 20 kredit, 4 tantárgy (3 szakos, 1 bármi) Mindkét esetben célszerű + 1 tárgyat felvenni, arra az esetre, ha véletlenül nem sikerülne valamit teljesíteni. Itthon teljesített, itthon elismertetendő kreditek esetén: összesen annyi, hogy a kintivel együtt meglegyen a 30 kredit, ellenkező esetben le fogja húzni a tanulmányi átlagot a kevés kredit.