Közösen a fogyasztókért! A FŐTÁV Zrt. Közös Képviselők konferenciája

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A HELYI ÉS A TELEPÜLÉSI ADÓRENDELETEK SZABÁLYOZÁSÁNAK EGYES KÉRDÉSEI.
Advertisements

A fogyasztóvédelmi hatóság hatásköre, illetékessége és eljárása a villamosenergia-, földgáz-, víziközmű-, távhő- és hulladékgazdálkodási közszolgáltatás.
Közművelődési szakmai továbbképzések, helyük a felnőttképzés rendszerében; az akkreditáció folyamata A közösségi művelődés felnőttképzési feladata Nemzeti.
Kábítószerügyi „hazai” pályázatok sikeres elkészítésének segítése 2008.
E-BANKING SUMMIT március 3. Biztonságos kommunikáció biztosítása a pénzintézetek és a hatóságok között Szabó Katalin Termékmenedzsment osztályvezető.
Fókuszban az önkormányzati tagsággal rendelkező szociális szövetkezetek _ A pályázatkezelői felület bemutatása.
A Végrehajtó Ügynökség, a pályáztatást támogató elektronikus rendszerek, valamint az elszámolhatóság főbb kérdéseinek bemutatása Németh Veronika – NFFKÜ.
Az új közbeszerzési törvény megalkotásának körülményei, várható jövőbeli változások május 26. Dr. Kovács László Miniszterelnökség Közbeszerzési Szabályozási.
Az OKKER Pedagógiai Szolgáltató Intézet FODOR GÁBOR október 10. ÉRTÉK ÉS MIN Ő SÉG AZ OKTATÁSBAN.
A diákigazolvány igénylés menete TIK Hallgatói CentrumEszterházy Károly Főiskola.
A kifizetési kérelem összeállítása TÁMOP-3.2.9/B-08 Audiovizuális emlékgyűjtés.
Kocsis Tibor Kaposvár, március 01. Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása.
„Webra” nyílt beszerzési rendszer gyakorlati bemutatása Szeged, június 18. Készítette: Fekete Tibor Irodavezető-helyettes Telefon:
2011. évi zárás Készítette: Juhász Ágnes. 1. Zárást megelőző feladatok  Leltározás  Folyószámla egyeztetés (kapcsolt vállalkozásoktól egyenlegkérés)
Felvételi jelentkezés február. Csak az itt található tájékoztató tartalmazza a hivatalos információkat! A jelentkezési határidő: 2016.
2009. május MŰSZAKI TÉRINFORMATIKA KONFERENCIA 1 Szabad forráskódú agrár ágazati téradat nyilvántartórendszer (VINGIS) Katona Zoltán (FÖMI) -
BINARIT TIMESHEET Több, mint munkaidő nyilvántartás Virág Zsolt (BINARIT Informatikai Kft.)„Hogyan legyek milliomos?” konferencia – BKIK ( )
Előadó: Bali Kornél Mikro-, kis-és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása.
A szaktanácsadás szolgáltatási terület dokumentációja Némethné Józsa Ágnes Intézményfejlesztési referens.
A közösségi szabadalom megteremtése és az európai szabadalmi rendszer dr. Stadler Johanna Magyar Szabadalmi Hivatal Belső Piaci Hét november 25.
BEST-INVEST Független Biztosításközvetítő Kft.. Összes biztosítási díjbevétel 2004 (600 Mrd Ft)
Gazdasági jog IV. Előadás Egyes társasági formák Közkeresleti társaság, betéti társaság.
Internet tudományos használata
Steierlein István ÁHO-hálózatfejlesztési szakreferens
Munkáltatói intézkedések közlésének Kttv. szerinti szabályozása
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
NIIF Behívás projekt aktualitások
Tanulószerződés-kötés
Az „első lépés” TÁMOP
Tájékoztató a munkahelyteremtő pályázati programról
Összeállította: Horváth Józsefné
A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA A VSZT
A víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX
Jogszabályi és hatósági támogatás az elektronikus számlázáshoz
Szupergyors Internet Program (SZIP) Jogi akadálymentesítés megvalósítása: Jogalkotással is támogatjuk a fejlesztéseket dr. Pócza András főosztályvezető.
Foglalkoztatási Paktumok az EU-ban
376/2014 EU RENDELET BEVEZETÉSÉNEK
Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatal
Kockázat és megbízhatóság
A cégvezetők problémái az informatikával kapcsolatban
A kiváltást tervezők / megvalósítók és Az fszk TÁRS projektje közti együttműködés rendszere EFOP VEKOP TÁRS projekt.
A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJÁNAK 2011
Vállalati brosúra A cég általános célkitűzése
A naptevékenységi ciklus vizsgálata a zöld koronavonal alapján
Integrált Közösségi Szolgáltató Tér
e-Számlázás a gyakorlatban
A weboldalon történik a bevallás az E-ügyintézés menüpontban Az ügyfélkapus bejelentkezés után meg kell adni a személyes adatokat és azokat.
Jakab Péter ügyvezető igazgató MKB Bank ZRt. Bankbiztonság
Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatal
Újszegedi Rendezvényház Június 29.
CONTROLLING ÉS TELJESÍTMÉNYMENEDZSMENT DEBRECENI EGYETEM
A marketing automatizációs szoftverek 12 pontja - avagy ezt szinte KÖTELEZŐ tudnia a rendszernek, amit használsz.
Merre tovább a középiskola után?
Közösen a fogyasztókért! A FŐTÁV Zrt. Közös Képviselők konferenciája
Kalibrálásról… egy kicsit másképpen
Új pályainformációs eszközök - filmek
Érettségi vizsgaelnöki feladatok díjazásának kifizetése
TÁRGYI ESZKÖZÖK ELSZÁMOLÁSA
Posteinerné Toldi Márta
Magyar Könyvvizsgálói Kamara XVIII. Országos Konferenciája II
Készletek transzformációja
SOTER-LINE Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft.
Együtt Nyírbátorért Helyi Közösség
A Szociális Ágazati Regiszter használatával kapcsolatos tudnivalók
Online pénztárgépadatok felhasználása a kiskereskedelmi statisztikában
Pappné dr. Fülöp Enikő Nyírbátor Város Jegyzője OEVI vezető
Magánszemélyként bérbe adnám az ingatlanomat.
Kórházi és ágazati gazdálkodást érintő informatikai fejlesztések és az azokban rejlő lehetőségek Horváth Tamás Vezérigazgató CompuTREND Zrt.
KONFERENCIA KAFFEE projekt Óvári Márta Köznevelési Főosztály
Szabálytalanságkezelés
Előadás másolata:

Közösen a fogyasztókért! A FŐTÁV Zrt. Közös Képviselők konferenciája 1 FŰTÉS, HŰTÉS EGYSZERŰEN Közösen a fogyasztókért! A FŐTÁV Zrt. Közös Képviselők konferenciája 2018. Szeptember 14. Brandhuber Ágnes Ügyfélszolgálati főosztályvezető, FŐTÁV Zrt.

FŰTÉS, HŰTÉS EGYSZERŰEN 2 Cím: 1116 Budapest, Kalotaszeg u. 31. Telefon: +36 1 700 7000 Web: www.fotav.hu E-mail: fotav@fotav.hu Milyen a jó ügyfélszolgálat? Bánjunk úgy másokkal, ahogy szeretnénk, hogy velünk is bánjanak, amikor ügyfelek vagyunk. A jó ügyfél – szolgáltató kapcsolat bizalmi jellegű, aminek hitelesnek és őszintének kell lennie. Minden emberi kapcsolat alapja a KOMMUNIKÁCIÓ. A legjobb marketing a szájhagyomány útján elterjedt jó hír. FŰTÉS, HŰTÉS EGYSZERŰEN

FŰTÉS, HŰTÉS EGYSZERŰEN 3 Cím: 1116 Budapest, Kalotaszeg u. 31. Telefon: +36 1 700 7000 Web: www.fotav.hu E-mail: fotav@fotav.hu Ügyfélmegkeresések száma 2017. évben: 187.074 -telefonon 84.195 -személyesen 68.734 -írásban 8.618 -on-line 25.527 Hatósági megkeresések száma: 36 db FŰTÉS, HŰTÉS EGYSZERŰEN

4 Cím: 1116 Budapest, Kalotaszeg u. 31. Telefon: +36 1 700 7000 Web: www.fotav.hu E-mail: fotav@fotav.hu FŐTÁV Online ügyfélszolgálat - Közös képviselők részére Szerződés kezelés Üzemviteli megállapodás paramétereinek megjelenítése Felhasználási hely adatok (Felhasználási hely azonosító, Cím, Hőközpont azonosító) Igénybevett szolgáltatás (pl.:Fűtés és melegvíz, …) Üzemviteli megállapodás típusa (Automatikus megrendelés) Kapcsoltsági adatok időbeli megjelenítése FŰTÉS, HŰTÉS EGYSZERŰEN

FŐTÁV Online ügyfélszolgálat - Közös képviselők részére 5 Cím: 1116 Budapest, Kalotaszeg u. 31. Telefon: +36 1 700 7000 Web: www.fotav.hu E-mail: fotav@fotav.hu FŐTÁV Online ügyfélszolgálat - Közös képviselők részére Szerződés kezelés Elszámolás Műszaki ügyek Hasznos információk Adatok FŰTÉS, HŰTÉS EGYSZERŰEN

Elszámolás, arányközlés 6 Cím: 1116 Budapest, Kalotaszeg u. 31. Telefon: +36 1 700 7000 Web: www.fotav.hu E-mail: fotav@fotav.hu FŐTÁV Online ügyfélszolgálat - Közös képviselők részére Elszámolás, arányközlés Havonkénti hődíj számlázáshoz Éves egyszeri UELSZ elszámoláshoz Díjfelosztás a tulajdonosi közösség döntése alapján Fűtési hődíj : - - - - - - - >> Légköbméter alapján Vízfelmelegítési (HMV) hődíj: HMV-költségosztó (vízóra) fogyasztási adatok alapján melegvíz-kifolyócsapok száma alapján 157/2005. (VIII.15) Korm. Rendelet Fűtési költségek utólagos elszámolása tulajdonosi közösség döntése alapján, szerződés keretében Szerződéses feltételek: közgyűlési határozat, felhatalmazás, díjmentes szerződéskötés, elszámolási időszak, számla rendezése, hátralék miatti szerződésfelmondás, szerződés újrakötése (díjmentes vs. fizetős)… Fűtési költségosztó adatok alapján FŰTÉS, HŰTÉS EGYSZERŰEN

Műszaki ügyek – Műszaki hibabejelentés 7 Cím: 1116 Budapest, Kalotaszeg u. 31. Telefon: +36 1 700 7000 Web: www.fotav.hu E-mail: fotav@fotav.hu FŐTÁV Online ügyfélszolgálat - Közös képviselők részére Műszaki ügyek – Műszaki hibabejelentés Kitöltendő mezők Hiba jellege (Fűtés, Hálózati melegvíz) Hiba fajtája (csöpög/folyik, hideg, levegős, meleg, koszos, nincs) Hiba helye (alapvezeték, hőközpont, strang, radiátor, radiátor szelep) Helyszíni kivizsgálás időpontja (4 órán belül, választható időpont) Bejelentés tehető: Épületre, Hővételezési helyre FŰTÉS, HŰTÉS EGYSZERŰEN

Műszaki ügyek – Ürítés/töltés 8 Cím: 1116 Budapest, Kalotaszeg u. 31. Telefon: +36 1 700 7000 Web: www.fotav.hu E-mail: fotav@fotav.hu FŐTÁV Online ügyfélszolgálat - Közös képviselők részére Műszaki ügyek – Ürítés/töltés Bejelentés tehető: Épületre, Hővételezési helyre Kitöltendő mezők Érintett szolgáltatás (Fűtés, Hálózati melegvíz) Kívánt szolgáltatás (töltést/visszanyitást kér, ürítést/kizárást kér) Megrendelés típusa (éves egyszeri térítésmentes, költségeket vállalva) Helye (strang, épületben) Tervezett időpontok (ürítésre, töltésre) Fontos tudni! Ingyenes ürítés/töltés május 16 – augusztus 15. Ingyenes ürítés-töltés estén a közös képviselő plakátolja ki az időpontokat! ürítés és töltés időpontját egyszerre jelezze Maximum 2 hét! Térítéses ürítés/töltés augusztus 16 – május 15. FŰTÉS, HŰTÉS EGYSZERŰEN

Műszaki szolgáltatáshoz kapcsolódó díjak 9 Cím: 1116 Budapest, Kalotaszeg u. 31. Telefon: +36 1 700 7000 Web: www.fotav.hu E-mail: fotav@fotav.hu FŐTÁV Online ügyfélszolgálat - Közös képviselők részére Műszaki ügyek Műszaki szolgáltatáshoz kapcsolódó díjak Szolgáltatás megnevezése Szolgáltatás nettó ellenértéke Ürítés-töltés díja 08.16-05.15 31 420 Ft/db 39 903 Ft/db Ürítés-töltés díja 05.16-08.15 15 710 Ft/db 19 952 Ft/db HMV ürítés díja Fűtés indítás, leállítás egyszeri díja Kiszállási díj 5 300 Ft/kiszállás 6 731 Ft/kiszállás FŰTÉS, HŰTÉS EGYSZERŰEN

Közös képviselő megválasztásának bejelentése 1010 Cím: 1116 Budapest, Kalotaszeg u. 31. Telefon: +36 1 700 7000 Web: www.fotav.hu E-mail: fotav@fotav.hu Közös képviselő megválasztásának bejelentése Közgyűlés Közgyűlési határozat és Jelenléti ív megküldése a FŐTÁV Zrt. részére Közös képviselő vs. Képviselet Személyes adatok: név, cím, szül. hely és idő, anyja neve Cégadatok: név, székhely/levelezési cím, cégjegyzékszám, adószám Elérhetőségek: telefonszám, e-mail cím Regisztráció a képviselői online ügyfélszolgálatra Személyesen az ügyfélszolgálati irodákon Üzemviteli megállapodás módosítása Személyesen az ügyfélszolgálati irodákon FŰTÉS, HŰTÉS EGYSZERŰEN

FŰTÉS, HŰTÉS EGYSZERŰEN 1111 Cím: 1116 Budapest, Kalotaszeg u. 31. Telefon: +36 1 700 7000 Web: www.fotav.hu E-mail: fotav@fotav.hu FŰTÉS INDÍTÁS/HŐKÖZPONTI SZABÁLYZÓ KI,- és BEKAPCSOLTATÁSA -futesinditasleallitas@fotav.hu -fax: 463-6020 -személyesen a Megrendelőlap benyújtásával 09.15. és 10.14. között az első kapcsolás díjmentes, a második és minden további kapcsolás díjköteles: 15.710.- Ft + ÁFA Eseti rendelkezés nyomtatvány ( „P” számonként, hőközpontonként ) Eseti rendelkezés nyomtatvány FŰTÉS, HŰTÉS EGYSZERŰEN

FŰTÉS, HŰTÉS EGYSZERŰEN 1212 Cím: 1116 Budapest, Kalotaszeg u. 31. Telefon: +36 1 700 7000 Web: www.fotav.hu E-mail: fotav@fotav.hu Adategyeztetés a díjfizetők körében A FŐTÁV Zrt. megbízásából az IMMODUS Zrt. szerződött partnere az EX-ID Zrt. a díjfizetőink körében adategyeztetési feladatokat lát el. Az adategyeztetés személyes felkeresés formájában történik. Az EX-ID Zrt. munkatársai minden esetben fényképes igazolvánnyal és meghatalmazással igazolják, hogy jogosultak a feladat végzésére. Kérés esetén az ügyfélszolgálati munkatársaink is állnak rendelkezésükre az EX-ID Zrt. munkatársainak beazonosításában. Tájékozatjuk Önöket, hogy a FŐTÁV Zrt. megbízásából az IMMODUS Zrt. szerződött partnere az EX-ID Zrt. a díjfizetőink körében adategyeztetési feladatokat lát el. Az adategyeztetés személyes felkeresés formájában történik meg. Az EX-ID Zrt. munkatársai minden esetben fényképes igazolvánnyal és meghatalmazással igazolják, hogy jogosultak a feladat végzésére. Kérés esetén ügyfélszolgálati munkatársaink is állnak rendelkezésükre az EX-ID Zrt. munkatársainak beazonosításában. FŰTÉS, HŰTÉS EGYSZERŰEN

FŰTÉS, HŰTÉS EGYSZERŰEN 1313 Cím: 1116 Budapest, Kalotaszeg u. 31. Telefon: +36 1 700 7000 Web: www.fotav.hu E-mail: fotav@fotav.hu Köszönöm a figyelmet! FŰTÉS, HŰTÉS EGYSZERŰEN