A vendéglátó ipari tevékenység tükrében

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség
Advertisements

Az ún. tételes Áfa-bevallás bevezetése január 1-jétől [2012. évi LXIX. tv. módosította a évi CLVI. törvényt, amely következtében az Art. 31/B.
EMCS RENDSZER JOGSZABÁLYI HÁTTERE
Fémkereskedelem szabályozása
Szabályozók, feltételek, működés
Elektronikus hulladékgazdálkodási adatszolgáltatás
APEH (új nevén a NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal) prezentáció
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
Értékesítési csatornák
Zalaegerszeg december 13.
e-jövedék konferencia
Jövedéki Igazgatóság Excise Directorate e-jövedék konferencia (e-)zárjegy felhasználás a.
Boros Sándor pénzügyőr százados osztályvezető
Készítette: Áchim Renáta Katona Erika
© dr. Horváth Zsófia – Ujváriné dr. Antal Edit. Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés Szabályozás 85/577/EGK tanácsi irányelv 370/2004. (XII.26.) Kormány.
Áfa Várható változások 2012  Közhatalmi tevékenység fogalma  ig: feltétel az, hogy a tevékenység során az államigazgatási jogkörben.
Áfa, bevételi bizonylatok, a vállalkozás tevékenységével szorosan összefüggő kiadási bizonylatok.
15. TÉTEL Egy vendége számlát kér Öntől
Szarvasné Vadászi Csilla
52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről Kistermelő: az 1. § (1) bekezdésében meghatározott.
A felnőttképzéshez kapcsolódó jogszabályok változásai
AZ ALKALMI MUNKAVÁLLALÓI KÖNYVVEL TÖRTÉNŐ FOGLALKOZTATÁS GYAKORLATA március 26.
Szabadforgalomba bocsátott jövedéki termékekre vonatkozó normatívák.
Slenker Endre Magyar Energia Hivatal
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
TÁJÉKOZTATÓ A KENŐOLAJOKKAL ÉS KENŐANYAGOKKAL KAPCSOLATBAN
Az áfa-törvény jövő évi változásai
2014. november Rendek Tímea
A kémiai biztonságról közérthetően
Vasárnapi csiki-csuki AVAGY A VASÁRNAP ZÁRVA TARTÓ WEBSHOPOK.
Pálinka – élelmiszeripar - vidékfejlesztés
Az élelmiszerekkel kapcsolatos szabályok
A kereskedelem szabályozásának változásai NFGM Dr. Komáromi Márta főovh. Köncse Tamásné tanácsadó BKIK október.
Közösségi ügyletek és számlakorrekciók NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság Jogi, Tájékoztatási és Törvényességi Főosztály Tájékoztatási.
NAV TOLNA MEGYEI VÁM- ÉS PÉNZÜGYŐRI IGAZGATÓSÁGA Szekszárd, Damjanich u. 50. Jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös.
Helyi termékek, azaz a kistermelői élelmiszer- előállítás Dr. Orbán Péter Igazgatóhelyettes főállatorvos.
Az online pénztárgépek ellenőrzésének eddigi tapasztalatai. Az online pénztárgéppel rögzített adatok adóhatóság felé történő adatszolgáltatása. A kötelezettek.
Láncügyletek áfa kezelése szeptember 19.. Láncügylet Definíció: ugyanazon termék több alkalommal történő továbbértékesítése oly módon, hogy a termék.
Felkészülés a karácsonyi vásárokra 1. Bevezetés – adventi készülődés fontossága, kedvezményes figyelemfelhívások, reklámok, akciós ajánlatok, esetlegesen.
Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések szabályozása Magyarországon és az EU-ban Osgyáni Anikó.
Környezetvédelmi termékdíj Előadó: Váradi Ágnes fhdgy.
(Horányi Márton) Lényegi változás nincs, pontosítások, értelmezések.
Jövedéki adó (1.), ökoadók (2.) ELTE ÁJK 2015 Darák Péter.
1002/2010. (I. 07.) VPOP UTASÍTÁS A VÁMRAKTÁROZÁS EGYSÉGES ELJÁRÁSI RENDJÉRŐL.
1001/2010. (I. 07.) VPOP UTASÍTÁS AZ ÁFA ADÓRAKTÁROZÁSI ELJÁRÁS RENDJÉRŐL VÁM- ÉS PÉNZÜGYŐRSÉG ORSZÁGOS PARANCSNOKSÁGA 1095 Budapest, Mester u. 7.; Tel.:
Helyszíni ellenőrzés Grigely Győző, KDRFÜ. Az ellenőrzés jogi háttere Támogatási Szerződés, ÁSZF 10. pont „Kedvezményezett a Szerződés aláírásával kötelezettséget.
E – Ügyintéző Bt. Küldetésünk: - Környezetvédelmi termékdíj és jövedéki szaktanácsadás, szakértés és ügyintézés.
A vasárnapi munkavégzés új munkajogi szabályai dr. Bérdi András.
NEMZETI ADÓ- és VÁMHIVATAL Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Adó- és Vámigazgatósága.
SIMANECZ TÜNDE FŐTANÁCSOS ADATSZOLGÁLTATÁS ELLENŐRZÉS BÍRSÁGOLÁS HADITECHNIKAI ÉS EXPORTELLENŐRZÉSI HATÓSÁG.
Jövedéki adóról szóló évi LXVIII. törvény változásai a jövedéki engedélyes kereskedelemben, és jövedéki kiskereskedelmben Berta János őrnagy Főosztályvezető.
Jövedéki adó évi CXXVII. Tv.
Vendéglátás ÁFA változása
A jövedéki adóról szóló évi LXVIII. törvény
Az új jövedéki szabályozás szankciórendszere
Egyszerűsített foglalkoztatás szabályai
A jövedéki adóról szóló évi LXVIII. törvény
Jövedéki adó (1.), ökoadók (2.)
Általános forgalmi adó törvény 2017.
A jövedéki adóról szóló évi LXVIII
Az állami támogatások versenyszempontú ellenőrzése Magyarországon
E-ügyintézés az adózásban 2006.
ETS-létesítményeket, EU-ETS hitelesítőket
Turizmusfejlesztési hozzájárulás Étkezőhelyi vendéglátás
Tűzvédelem 2018-ban, előírások a jogszabályi változások tükrében
Nemzeti Élelmiszer Nyomon Követési Platform
Kötelezettségvállalás nyilvántartása, számvitele
Edelény, 2017 november 27 Kőváriné dr. Bartha Ágnes Kislépték , MAKE
Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesülete
Előadás másolata:

A vendéglátó ipari tevékenység tükrében Jövedéki termékek kiskereskedelme A vendéglátó ipari tevékenység tükrében

Jogforrások 2016. évi LXVIII törvény a jövedéki adóról 45/2016. (XI. 29.) NGM rendelet a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról 2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről (ART.) 2017. évi CLI. törvény az adóigazgatási rendtartásról (AIR.)

Vendéglátó ipari üzletek által forgalmazott jövedéki termékek Fogalmak Jövedéki termékek: Sör, Csendes és habzóbor, Egyéb csendes és habzó erjesztett ital, Köztes alkoholtermék, Alkoholtermék Energiatermék, Dohánygyártmány; Vendéglátó ipari üzletek által forgalmazott jövedéki termékek

Vendéglátás keretében forgalmazott jövedéki termékek Alkoholtermékek 2204 – 2206 KN-kód alá tartozó termék 22 tf% nagyobb alkoholtartalmú, 2207 – 2208 KN-kód alá tartozó termék1,2 tf%-nál nagyobb alkoholtartalmú, Sör 2206 KN-kód alá tartozó termék tényleges alkoholtartalma 1,2 térfogatszázaléknál több, de legfeljebb 10 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalma 10 térfogatszázaléknál több, de legfeljebb 15 térfogatszázalék, de az alkohol kizárólag erjedéssel keletkezett Csendes és habzóbor 2204, 2205 KN- kód alá tartoznak ezen termékek Köztes alkoholtermék 2204 – 2206 KN-kód alá tartozó termék tényleges alkoholtartalma 1,2 térfogatszázaléknál több, de legfeljebb 22 térfogatszázalék Egyéb csendes és habzó erjesztett ital 2204, 2205, 2205 KN-kód alá tartozó termékek

Jövedéki termék kereskedelme szabadforgalomban Jövedéki kiskereskedelmi tevékenység Jövedéki engedélyes kereskedelmi tevékenység „nagykereskedelmi tevékenység” Önkormányzat nyilvántartásba vétel, hozzájárulás szükséges Vámhatóság engedélye szükséges

Fogalmak (vendéglátási tevékenységhez kapcsolódóan) Jövedéki engedélyes kereskedelem: Szabadforgalomba bocsátott sörrel, csendes és habzóborral, egyéb csendes és habzó erjesztett itallal, köztes alkoholtermékkel és alkoholtermékkel, a kereskedelemről szóló törvény szerinti nagykereskedelmi tevékenység (67.§. 1. bekezdés) Nagykereskedelmi tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében termékek átalakítás (feldolgozás) nélküli továbbforgalmazása és az ezzel közvetlenül összefüggő raktározási, szállítási és egyéb kapcsolódó szolgáltatások nyújtása kereskedő, feldolgozó részére, ideértve a nagybani piaci tevékenységet, valamint a felvásárló tevékenységet is.( Ker.tv.)

Fogalmak (vendéglátási tevékenységhez kapcsolódóan) Jövedéki kiskereskedelmi tevékenység: Szabadforgalomba bocsátott sörrel, csendes és habzóborral, egyéb csendes és habzó erjesztett itallal, köztes alkoholtermékkel és alkoholtermékkel, szerinti termékkel a kereskedelemről szóló törvény szerint folytatott kiskereskedelmi tevékenység. Jövedéki kiskereskedő: jövedéki kiskereskedelmi tevékenységet folytató személy. Kiskereskedelmi tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében termékek forgalmazása, vagyoni értékű jog értékesítése és az ezzel közvetlenül összefüggő szolgáltatások nyújtása a végső felhasználó részére, ideértve a vendéglátást is. (Kereskedelemről szóló tv.)

Jövedéki termék beszerzés ! Jövedéki engedélyes kereskedelem és jövedéki kiskereskedelem általános szabályai Az adóraktár engedélyese és a jövedéki engedélyes kereskedő szabadforgalomban kereskedelmi céllal jövedéki terméket szállítólevéllel szállíthat (64.§.) Szállítólevél tartalmi elemei Jövedéki termék beszerzés ! Végrehajtási rendelet 36. §

Szállítólevél tartalma Jövedéki termék megnevezését, KN-kódját (kivétel csendes bor), mennyiségi adatait, Kiszállítás, átadás telephelyének címét, időpontját (év, hó, nap), célját Szállítás címzettjének vagy az átvevőnek nevét, címét, nem magánszemély esetén adószámát, Adóraktárból történt termék kiszállítás esetén az adóraktári készlettípust,jogcímkódját, a jövedéki termék fajtakódját, mennyiséget alkoholtermék és sör esetében űrtartalom, darabszám és tényleges alkoholtartalom megadásával vagy az adó alapjául szolgáló mennyiségi egységben, egyéb jövedéki termék esetében az adó alapjául szolgáló mennyiségi egységben, a címzett engedélyszámát (ha engedélyes).

Jövedéki termék beszerzésére vonatkozó szabályok (68.§,) A jövedéki kiskereskedő jövedéki terméket belföldön csak adóraktár engedélyesétől (ideértve a megszűnt adóraktárt az engedély hatályvesztését követő 30 napig), termékét adóraktárban tároló személytől, felhasználói engedélyestől, kisüzemi bortermelőtől és jövedéki engedélyes kereskedőtől szerezhet be. Kivétel: jogszabály által engedélyezett egyedi eset

Jövedéki termék beszerzésére vonatkozó szabályok (Egyedi eset) állami adó- és vámhatóság által előzetes engedélyével (állami adó- és vámhatóság 10 munkanapon belül dönt) mástól is beszerezhet jövedéki terméket. Engedélyezés feltétele Jövedéki kiskereskedők közötti termék átadásra irányul Kérelem alapján (NAV J_42) történik, melyhez csatolni kell: - jövedéki termékkészletről készített részletes kimutatást (leltárt), - származását igazoló dokumentum, bizonylat, okmány másolatát. Az engedély megadása esetén az átadás-átvételről jegyzőkönyvet kell felvenni, amely a terméket átvevő bizonylata.

Jövedéki termék beszerzésére vonatkozó szabályok A jövedéki kiskereskedő jövedéki terméket készpénzfizetéssel nem szerezhet be, kivéve adóraktárból vagy kisüzemi bortermelőtől 200 ezer forintot meg nem haladó értékű jövedéki termék beszerzését.

Tárolásra, készletezésre vonatkozó szabályok A kereskedelemről szóló törvény szerinti vendéglátást vagy szálláshely-szolgáltatást folytató jövedéki kiskereskedő üzletében és az ahhoz tartozó raktárában - a vendégeknek már kiszolgált termékek kivételével - 2 liter alatti kiszerelésű alkoholtermékből, csendes borból és egyéb csendes erjesztett italból a végrehajtási rendeletben meghatározott mennyiségű bontott termék az abban meghatározott feltételekkel tárolható. 2 literes vagy azt meghaladó kiszerelésű termékből választékonként 1 bontott termék 2 liter alatti kiszerelésű termékből választékonként 5 bontott termék

Tárolásra, készletezésre vonatkozó szabályok Jövedéki kiskereskedő az üzletben akkor tarthat 2 liter alatti kiszerelésű termékből választékonként ötnél, 2 literes vagy azt meghaladó kiszerelésű termékből választékonként egynél több bontott kiszerelést, ha alkalmi rendezvényen történő értékesítést végez, a bontott kiszerelésű termékeket az üzlet elkülönített részében tartja, a termékekről nyilvántartást vezet naprakészen és havi zárlatot készít. az alkalmi rendezvény időpontját, helyét, a bontott termék beazonosítható módon megadott adatait (márka, kiszerelés, darabszám) a bontott termék felhasználásának időpontját.

Termék értékesítésre vonatkozó szabályok Nyugta, számlaadási kötelezettség (online pénztárgép) Vendéglátást folytató jövedéki kiskereskedő elvitelre csendes bort és egyéb csendes erjesztett italt csak 25 litert meg nem haladó kiszerelésben, 25 litert meghaladó kiszerelésű csendes bort italadagoló szerkezeten keresztül vagy az állami adó- és vámhatóság által előzetesen jóváhagyott átfolyásmérővel ellátott szerkezet útján forgalmazhat.

Üzlethelyiségen kívüli értékesítés Sört, csendes és habzóbort, egyéb csendes és habzó erjesztett italt, köztes alkoholterméket és alkoholterméket jövedéki kiskereskedő a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló jogszabály szerinti alkalmi rendezvényen, a kereskedelemről szóló törvény szerinti közterületi értékesítés keretében, vásáron vagy piacon akkor forgalmazhat, ha az állami adó- és vámhatóságnak - a végrehajtási rendeletben meghatározott adattartalommal - az értékesítés megkezdése előtt legkésőbb 3 munkanappal bejelentést tesz. (NAV J_33) BEJELENTÉS jövedéki kiskereskedő nevét, címét, adószámát, nyilvántartásba vételi számát, az értékesítés formáját, helyét, időpontját (ismétlődő értékesítés esetén az értékesítési napokat és az egyes napokon az értékesítés kezdő és befejező időpontját), a forgalmazott jövedék termék raktározására szolgáló címet (helyrajzi számot) a forgalmazott jövedéki termék megnevezését.

Bérfőzött párlat értékesítése adóraktárnak, kistermelői élelmiszer termelőnek minősülő bérfőzető saját gazdasága helyén folytatott vendéglátás vagy falusi szálláshely- szolgáltatás keretében, gazdasága helyétől légvonalban számítva Magyarország területén legfeljebb 40 km távolságon belül piacon, vásáron. teljes adómérték megfizetése mellett palackozott kiszerelésben zárjeggyel ellátva értékesítésre vonatkozó bejelentés megtételével

Egyéb rendelkezések A jövedéki ügyeket elektronikus úton, az állami adó- és vámhatóság által biztosított információs rendszeren vagy az állami adó- és vámhatósággal létesített közvetlen kapcsolati rendszeren keresztül kell intézni. A jövedéki termék birtokosának a birtokolt jövedéki termék eredetét és a birtoklás jogszerűségét hitelt érdemlően igazolnia kell. (97. §.)

Köszönöm a figyelmet!