Fogászat és szájsebészet IV. évf. 1. félév

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Olasz Nap Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Március 20. “Olasz Külkereskedelmi Intézet (ICE): Promóciós tevékenység és szolgáltatások.
Advertisements

ÉRZÉKENYÍTÉS Siketvakok. 1. Siketvakság definíciója: A siketvakságba olyan fogyatékos állapotok tartoznak, amikben a látás és a hallás is annyira sérült,
ADATSZERZÉS, INFORMÁCIÓ HASZNOSULÁS Biztonságtudatos vállalati kultúra Készítette: Jasenszky Nándor egyetemi szakoktató NKE NBI TEH tanszék.
2. rész: A szív Klikk a folytatáshoz!. A sejtek táplálása, a lebontási termékek kiszűrése és elszállítása a vérkeringés feladata. A vér hozza-viszi.
8. rész. A koleszterin Klikk a folytatáshoz. A koleszterinről sűrűn írnak a sajtóban, gyakran foglalkoznak vele a televízióban is. Nem véletlenül, hiszen.
Közművelődési szakmai továbbképzések, helyük a felnőttképzés rendszerében; az akkreditáció folyamata A közösségi művelődés felnőttképzési feladata Nemzeti.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Ruska Mónika – Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat - Fiatalok Lendületben Programiroda.
MMIK – „a befogadó intézmény” tradicionális múlt tradicionális múlt felkészült szakember gárda (humán erőforrás) felkészült szakember gárda (humán erőforrás)
Ady Endre Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Berhida Környezeti nevelés.
Klikk a folytatáshoz!. Mi a vércukor? A vércukor a vérben lévő szőlőcukor, idegen szóval glukóz. A vércukor szintje egészséges embernél 4,5 - 6,5 mmol/l.
„A golyóálló vezető” A vezetői munka hatékonyságának fejlesztése Dr. Petőné Ködmön Anikó Kreatív Kommunikáció Oktató és Szolgáltató Bt. 06/
A képzett szakemberekért SZMBK KERETRENDSZER 2.1. előadás.
Ellenőri továbbképzés Budapest, Ellenőri továbbképzés Budapest, MLSZ JB.
Szabadtéri rendezvények. A TvMI vonatkozik: OTSZ szerinti szabadtéri rendezvényekre szabadtéri rendezvény: az 1000 főt vagy az 5000 m 2 területet meghaladó,
A FELNŐTTKÉPZÉSI A FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZMÉNYEK HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA Felnőttképzők Szövetsége Borsi Árpád Budapest, december 10.
Intézmények közötti egyéni átvezetést segítő programok.
A VÉDŐNŐK SZEREPE AZ EMLŐRÁK KORAI FELISMERÉSÉBEN Puskás Gabriella AZ EMLŐRÁK GYÓGYÍTÁSÁÉRT ALAPÍTVÁNY BUDAPEST.
Hogyan épül fel a testünk? Testfelépítés 8. oszt / 1.
A probiotikumok helyes terápiás alkalmazása HU.MGP
Hypertonia Készítette: Keilbach Józsefné, FMISZI Bicske Felhasznált irodalom: Ember I.(szerk.)Népegészségügyi orvostan 140 és/vagy 90 Hgmm-t elérő és az.
Dr. Szánthó Zoltán BME Épületgépészeti Tanszék A legionellózis épületgépészeti vonatkozásai Legionella Szimpózium Budapest november 25.
Környezeti fenntarthatóság. A KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁG JELENTÉSE A HELYI GYAKORLATBAN Nevelőtestületi ülés,
Jó gyakorlat – A pályaorientáció szerepe az egyén életében, a szakember nézőpontjából Kiss István – tanácsadó szakpszichológus.
EU pályázati programok A szervezet / változások 1.A pályázók adminisztrációs terheinek csökkentése a projektfejlesztési, pályázati szakaszban.
A fehérjék emésztése, felszívódása és anyagcseréje
Az időskorúak dialíziskezelésének epidemiológiája
Palotás József elnök Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesülete
Dohányzás,nikotin függőség
vizuális megismerés – vizuális „nyelv” vizuális kultúra
Összevont munkaközösség vezetői és igazgatótanácsi értekezlet
Védőoltások immunológiája
Szemészeti szövődmények diabetes mellitusban
AMIT A STROKE-RÓL TUDNI KELL
Dr. Kovács László Főtitkár
GÓCKÉRDÉS A FOGÁSZATBAN
Duális képzés a társadalmi felelősségvállalás szemszögéből
Áramlástani alapok évfolyam
A napsugárzás jótékony hatásai:
6. rész: Otthoni vérnyomásmérés
A közigazgatással foglalkozó tudományok
Káros szenvedélyek A szenvedélybetegség – másként addikció vagy kóros szenvedély – hátrányos helyzetbe hozhatja az érintett személyt és környezetét is,
Tóth Gábor Heves Megyei Kormányhivatal Jogi és Koordinációs Főosztály
Menedzsment és Vállalatgazdaságtan PhD Menedzsment alapok
Teljesítményértékelési rendszer
A talajok szervesanyag-készlete
Vörös-Gubicza Zsanett képzési referens MKIK
Környezetgazdaságtan 1
Komplex természettudomány 9.évfolyam
A földrajzi kísérletek szervezése és végrehajtása
Innovációs képesség és jólét összefüggései
A beteggé válás folyamata
Zenei tehetségek mentorálása és egyéni fejlesztése
Az orvostudomány és jóga gyakorlati összekapcsolása, alkalmazása az egészség megőrzése és betegségek kezelése során: Swami Sivananda Saraswati orvos-jógi.
Bemutatkozik az iskolapszichológus
CONTROLLING ÉS TELJESÍTMÉNYMENEDZSMENT DEBRECENI EGYETEM
Tájékoztató az Önkormányzati ASP Projektről
„ Egy hatékony iskolai egészségnevelési program – az egyik legköltséghatékonyabb beruházás, amit egy nép (állam) csak megtehet annak érdekében, hogy párhuzamosan.
A ragadozás hatása a zsákmányállatok populációdinamikájára
Az egészséges nő A HPV-ről és a méhnyakrák megelőzéséről
A rendszerbe újonnan érkező tapasztalatai a betegpanaszok
Környezeti Kontrolling
Szervezet-fejlesztés
Az iskolai szervezet és fejlesztése
A turizmus tendenciáinak vizsgálata Magyarországon
SZAKKÉPZÉSI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL I. HELYZETFELMÉRŐ SZINT FOLYAMATA 8
Együtt Nyírbátorért Helyi Közösség
TIENS FOKHAGYMAOLAJ KAPSZULA.
Áramlástan mérés beszámoló előadás
A részekre bontás tilalma és annak gyakorlati alkalmazása
Miről álmodik a rezidens?
Előadás másolata:

Fogászat és szájsebészet IV. évf. 1. félév 3. A fogágybetegségek Dr. Vályi Péter egyetemi adjunktus SZTE ÁOK FOSZ Konzerváló Fogászati és Parodontológiai Tanszék

A fogágybetegségek A fogágy anatómiája 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Periodontium Peri: körül; odous: fogak Különböző szövetek rendszere, amely hordozza illetve borítja a fogakat, tartalmazza: cementet periodontális ligamentumokat alveoláris csontot gingivát 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

A fogágy részei Íny Rögzítőapparátus alveoláris csont gyökérhártya cement 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Az íny A processus alveolarist fedő, fogak cervikális részét szorosan övező rágófunkcióhoz adaptálódott nyálkahártya Feladata: a mélyebb parodontális szövetek védelme aktív védekező funkció 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Az íny Szájnyálkahártya: szájüreget, és annak képleteit borító speciális kültakaró, amely a bőrrel szerves egységet alkot típusai: bélelő mucosa (szájfenék, bucca, vestibulum oris) speciális mucosa (nyelvhát) rágáshoz adaptálódott mucosa (gingiva, keményszájpad, fogatlan állcsontgerinc) 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Az íny Junctionális epithelium Egyedülálló képlet a szervezetben - a fog előtörése után alakul ki. A gingivát rögzíti a fogfelszínhez Apicocoronális kiterjedés: 2 mm Szélessége: apikálisan néhány sejtsor koronálisabban 15-30 sejtsor sulcus aljánál: 0,15 mm 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Kötőszöveti tapadás Kapcsolatot létesít fog - alveolus fog - gingiva szomszédos fogak között 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Gyökérhártya periodontális rostok A gyökérhártyarés 60%-át teszi ki, 4 m széles, a cement és az alveolus között létesít összeköttetést 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Gyökérhártya Periodontális rostok 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Processus alveolaris Fiatal egyéneknél a széle éles Molaris tájon lehet vaskos vagy kiugró Ha nem fedi a gyökérfelszínt: Dehiszcencia Fenestratio 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

A fogágybetegségek A dentális plakk és fogkő A fogágybetegségek mikrobiológiai vonatkozásai 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Fogágybetegségek etiológiája A fogakon képződő depozitumok: akvirált pellikula dentogingivális plakk fogkő debris materia alba 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Dentogingivális plakk Fogakat és egyéb kemény képletek felszínét borító, az akvirált pellikulán keresztül erősen tapadó, komplex szerkezetű, szervült bakteriális biofilm Supragingivális Subgingivális 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Fogkő Érett dentális plakk mineralizációja révén alakul ki supragingivális subgingivális 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Definíció Biofilm: puha, nem mineralizált bakteriális depozitum, akvirált gélszerű tömeg, amely a pellicula közbeiktatásával tapad a fogfelszínhez, fogművekhez 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Biofilm Costerton (1978) Baktériumközösség, amely természetes vagy mesterséges felszínen tapad, nedves környezetben, amely elegendő tápanyagot tartalmaz 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Baktériumok a fogágybetegségek etiológiájában Föld összes baktériumainak 2% tenyészthető Kb. 500 féle baktérium a szájban Valamivel több, mint 150 tenyészthető 400-1000 baktérium, amely megtelepszik az orális biofilmben egyetlen fogfelszínről 20-30 féle baktérium is kimutatható 100 millió baktérium/ml a nyálban Egézséges sulcusban 1000, mély tasakban100 milliónál több Egy fogfelszínen a supragingivális plakkban 1 milliárd baktérium 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Parodontopathogén baktériumok Actinobacillus actinomycetemcomittans - LJP Porphyromonas gingivalis – emelkedett immunválasz indukálása Tannerella forsythia (Bacteroides forsythus) – magasabb számban destruktív betegségben ill. aktív szakban, „refrakter” esetben Spirocheták – ANUG, a betegség, terápia sikerének indikátora – T. denticola Prevotella intermedia/Prevotella nigrescens – destruktív fogágybetegségek, „refrakter” forma, periimplantitis Fusobacterium nucleatum – ANUG, betegségek aktív fázisában magasabb számban Campylobacter rectus Eikenella corrodens – Aktív ill. refrakter esetek, LJP-ben Aa-val gyakran Peptostreptococcus micros – destruktív fogágybetegség nagyobb mennyiségben, sisztémás immunreakció Selenomonas species - destruktív fogágybetegség nagyobb mennyiségben Eubacterium speciesek Streptococcus „milleri” – emelkedett progreszió során, „refrakter esetben 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Vírusok A szervezetnek a subgingivális baktériumokkal szemben kiváltott reakciójának megváltoztatásával játszhat szerepet a pathogenezisben HSV EBV Human cytomegalovirus Papilloma virus Gyakrabban fordulnak rossz parodontális állapotú betegeknél, mint egészségeseknél 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Mikrobiális komplexek Socransky (1998) – 13000 minta elemzésével Baktériumok hat, jól meghatározott társulásban Topográfiailag is meghatározott helyen 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Mikrobiális komplexek a subgingivalis plakkban Actinomyces species V. parvula A. odontolyticus S.Mitis S.Oralis S.Sanguis Streptococcus sp. S gordoni S.intermedius C. rectus FOG HÁM C. gracilis P.Intermedia P.Nigrescens P.Micros F.nuc.vincentii F.nuc.nucleatum F.nuc.polymorphum F.periodonticum P.Gingivalis B.Forsythus T.denticola S. constellatus E. nodatum E.Corrodens C.Gingivalis C.Sputigena C.Ochracea C.Concisus Aa C. showae AA b serotípus S. noxia 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Parodontális betegségek kialakulásának és progressziójának feltételei Virulens parodontopathogén baktériumok Helyi környezet Szervezet fogékonysága HIV Diabetes Dohányzás 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Pathogén mechanizmus Parodontopathogén baktérium betegséget tudjon előidézni Kolonizálnia kell a subgingivális területet Meg kell tapadnia egy vagy több oldalon Szaporodnia kell Sikeres versenyt kell vivnia más speciesekkel a helyért Védekeznie kell a szervezet védőmechanizmusai ellen Direkt módon károsítania kell a szervezetet, vagy általa okozott hatás révén a szervezet a saját szöveteket károsítja 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

A szervezet plakkellenes védekezése A fogágybetegségek A szervezet plakkellenes védekezése 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

SZERVEZET VÉDEKEZŐ MECHANIZMUSAI A fogágy állapota Egészséges íny: SZERVEZET VÉDEKEZŐ MECHANIZMUSAI PLAKK BAKTÉRIUMAINAK KÁROSÍTÓ HATÁSAI 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Parodoncium védelmi vonalai Baktériumok Nyál Szulkusz - hám Íny kötőszövete Szisztémás immunrendszer 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

A fogágybetegségek rizikótényezői 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Ok – okozat ? Elégséges ok: minden esetben kiváltja a betegséget Szükséges ok: betegség kifejlődhet, de nem minden esetben Rizikótényező: jelenléte, a szükséges oki tényezők okozta folyamat manifesztálódását segíti elő, vagy móosítja Rizikóindikátor: semmilyen etiológiai szerepe sincs, csak gyakrabban társul az adott betegséggel 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Destruktív fogágybetegség Multifaktoriális kórkép Speciális baktérium flóra – szükséges, de nem elég Kialakul normális védekezés (specifikus, nem specifikus) Védekezés legtöbbször protektív, de lehet szövetkárosító is Védekező reakciók – reparatív/regeneratív folyamatok (próbálja fenntartani a szöveti struktúrák egységét) Közepesen súlyos bakteriális támadás – regeneratív és védekező reakciók túlsúlya ellensúlyozza a szövetdestrukciót → minimális szövetkárosodás Betegek kis hányadában olyan reakciók, ahol súlyos szövetdestrukció az eredmény Eltérő reakciókért – különböző faktorok felelnek 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Rizikófaktorok Rossz OH Plakkretenciós tényezők Nem kellő motiváció Renszeres POH és fogászati kezelések elhanyagolása Occlusalis túlterhelés Dohányzás Stressz Életkor Védekezőrendszert érintő szisztémás betegségek Táplálkozási hiánybetegségek Osteoporosis Korábi parodontitis Genetikai tényezők, családi halmozódás Etnikai hovatartozás 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

A fogágybetegségek diagnosztikája 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Diagnosztika Anamnézis Klinikai vizsgálat Radiológiai vizsgálat Mikrobiológiai vizsgálat Laboratóriumi vizsgálatok 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Anamnézis Jelen panaszok Szisztémás betegségek Gyógyszerek Fogászati anamnézis Szájhigiénés anamnézis Családi anamnézis 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Klinikai vizsgálat Stomato-onkológiai szűrés Fogászati vizsgálat Parodontológiai paraméterek Szondázási mélység Vérzés Plakk-index Recesszió Mobilitás Furkációérintettség 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

A fogágybetegségek, mint általános betegségek rizikótényezői 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Gócok csoportosítása Nyitott Zárt góc Carieses elváltozás Parodontális tasak Extractio helye Zárt góc Periapicalis fertőzések Át nem tört fertőzött fogak Fertőzött pulpa Radix relicta Gyökértömött fogak 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Infekció terjedési mechanizmusa Metasztatikus fertőzés: a szájból időnként kiinduló bakterémia révén Metasztatikus károsítás: toxinok okozzák Metasztatikus gyulladás: kórokozók szerepe közvetlenül nem bizonyítható, immunológiai mechanizmusok okozzák Toxikus shock szindróma (kórokozó protein-szuperantigénként sz.) Keresztreakció (kórokozó antigénjei az emberi szervezet antigénjéhez hasonló  autoantitest  autoimmun betegség) 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

A terjedés módjai Direkt terjedés Indirekt terjedési mód Izmok, fasciák (spáciumok) mentén Nyálmirigyeken keresztül Csontok üregein át Vér- és nyirokereket követve Idegek mellett Légutakon és emésztőrendszeren keresztül Indirekt terjedési mód Vérerek nyirokerek 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Száj speciális anatómiai vonatkozásai Szájüregből a keringésbe jutva, közvetlenül a szívbe, majd a nagyvérkörbe juthatnak a károsító ágensek Kikerülik a májat ezáltal, a fixált macrophagok (Kupffer-sejtek) nem tudják ezáltal eliminálni  has területéről érkezők 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Célszervek - betegségek Izmok (fej-nyak), mellüreg Emésztőrendszer Légzőrendszer Kiválasztórendszer (máj, vese) Idegrendszer Ízületek Szem Bőr Genitáliák (fertilitás, koraszülés) Szív és érrendszer Direkt terjedés Gyulladások nyakizmok, mediastinum felé (pl. phlegmone) Sinusitis Arc mélyebb vagy felületes szöveteinek gyulladása Rágóizmok Agy felé 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Célszervek - betegségek Izmok (fej-nyak), mellüreg Emésztőrendszer Légzőrendszer Kiválasztórendszer (máj, vese) Idegrendszer Ízületek Szem Bőr Genitáliák (fertilitás, koraszülés) Szív és érrendszer Helicobacter pylori fertőzés: szájból származik ? Gyulladásos bélbetegségek hátterében parodontopathogén baktériumok lehetnek 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Célszervek - betegségek Izmok (fej-nyak), mellüreg Emésztőrendszer Légzőrendszer Kiválasztórendszer (máj, vese) Idegrendszer Ízületek Szem Bőr Genitáliák (fertilitás, koraszülés) Szív és érrendszer Aspirációs pneumonia ITO-kon, legyengült betegeknél Tüdőtályog Fogatlan betegeknél nagyon ritka Gyakori fogeredetű fertőzéseknél 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Célszervek - betegségek Izmok (fej-nyak), mellüreg Emésztőrendszer Légzőrendszer Kiválasztórendszer (máj, vese) Idegrendszer Ízületek Szem Bőr Genitáliák (fertilitás, koraszülés) Szív és érrendszer Antitestek lerakódása a glomerulusok bazalis membránjában  immunreakció (glomerulonephritis) Májtályog – fogeredetű gyulladás következményeként 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Célszervek - betegségek Izmok (fej-nyak), mellüreg Emésztőrendszer Légzőrendszer Kiválasztórendszer (máj, vese) Idegrendszer Ízületek Szem Bőr Genitáliák (fertilitás, koraszülés) Szív és érrendszer Agytályog – fogeredetű gyulladások kapcsán (antibiotikumrezisztens törzsek!) Meningitis Paraspinális tályog Paraplégia 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Célszervek - betegségek Izmok (fej-nyak), mellüreg Emésztőrendszer Légzőrendszer Kiválasztórendszer (máj, vese) Idegrendszer Ízületek Szem Bőr Genitáliák (fertilitás, koraszülés) Szív és érrendszer Lens és Beerthsen (1980): egerek ínyébe antigén  térdizületi gyulladás Izületi protézisek fertőzései 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Célszervek - betegségek Izmok (fej-nyak), mellüreg Emésztőrendszer Légzőrendszer Kiválasztórendszer (máj, vese) Idegrendszer Ízületek Szem Bőr Genitáliák (fertilitás, koraszülés) Szív és érrendszer Orbita üregének fertőzése: ritka Uveitis, endophtalmitis 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Célszervek - betegségek Izmok (fej-nyak), mellüreg Emésztőrendszer Légzőrendszer Kiválasztórendszer (máj, vese) Idegrendszer Ízületek Szem Bőr Genitáliák (fertilitás, koraszülés) Szív és érrendszer Erythema nodosum Pustulosis palmo-plantaris. Góctalanítás után gyakran gyógyul 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Célszervek - betegségek Izmok (fej-nyak), mellüreg Emésztőrendszer Légzőrendszer Kiválasztórendszer (máj, vese) Idegrendszer Ízületek Szem Bőr Genitáliák (fertilitás, koraszülés) Szív és érrendszer Bacteriospermia G- parodontopathogén baktériumok: koraszülés, KSU Gingivitis: összefüggés (Radnai és Gorzó) 2018.12.06. Dr. Vályi Péter

Célszervek - betegségek Izmok (fej-nyak), mellüreg Emésztőrendszer Légzőrendszer Kiválasztórendszer (máj, vese) Idegrendszer Ízületek Szem Bőr Genitáliák (fertilitás, koraszülés) Szív és érrendszer Endocarditis Septicaemia, DIC – abscessus után (Carter et al, 1992) Atherosclerosis, AMI, Stroke Pacemaker infekciója 2018.12.06. Dr. Vályi Péter