Gyermek és iskola az ókori kultúrákban Első előadás

Nevelés az ősi társadalmakban Játékos keretek között folyt az életre való felkészülés A gyerekek a felnőttek szerszámainak és harci eszközeinek de kicsinyített változatával játszottak. A gyerekek tehát a mindennapi életben sajátították el mindazt, ami az ősi társadalom kultúráját alkotta.

A tanulás módszere: a gyerekek anyjuk vagy apjuk munkáját figyelve és utánozva tanultál meg a gyakorlati készségeket. A felnőttek, a szülők az adott munkafolyamatot lassabban, „szemléletesebben” végezték el. Az utánzáshoz itt már a bemutatás, a „szemléltetés” módszere társult.

A nevelés alapformái az élet egészébe integrálódtak. Kezdetben nem létezett elkülönült oktatás-nevelés; a tanításnak, ezt a formáját maga a társas élet kényszerítette ki. A nevelésben a „természetes büntetés” módszerét alkalmazzák. A törzsi közösség keretei között élő fiatalok életében fordulópontot jelentett a beavatás (iniciáció) szertarása.

Az „oktatást” a felnőttek egy csoportja (az ún Az „oktatást” a felnőttek egy csoportja (az ún. „keresztapák” és „keresztanyák” együttese) végezte a varázsló, a sámán irányításával. A nevelői gyakorlat egy része tehát ekkor már térben és időben elkülönült, levált a törzs mindennapi életéről. Természetesen nem a mai értelemben vett tantárgyakat tanultak itt a fiatalok, hanem komplex, életszerű ismeretköröket. Indián sámán Nem „iskola” volt ez a szó szoros értelmében, de az intézményesülés bizonyos csíráit már tartalmazta ez a képzési forma.

Margaret Mead amerikai kutató „Férfi és nő” című könyvében szemléletesen mutatja be a Szamoa szigetén élő bennszülöttek nevelési szokásait. A fiúk és a lányok nevelése hat-hét éves koruktól vált különbözővé. Tizenhét esztendős koruktól kezdve a fiúkat bevonták a „aumagá”-ba, a fiatalemberek és az idősebb férfiak társaságába. Itt közösen halásztak, vadásztak, különféle próbatételeknek vetették alá a fiatalokat. A beavatás (iniciáció) szertartására való felkészítést tehát itt már szervezettebb formában, elkülönített keretek között végezték.

I. Ókori Kelet

Az ókori keleti kultúrák 1. Mezopotámia A képzés színhelyei: 1. A „tábla (agyagtábla) háza” Egész napra kiterjedő tanítás Irodalmi szemelvényeket másoltak, szövegeket tanultak, gyakorolták a fordítást sumérről akkád nyelvre. Matematikával, geometriával foglalkoztak. Szigorú bánásmód: gyakori volt a testi fenyítés, amit az idősebb tanulók közül kikerülő segédtanítók („kapu embere”, „tanterem embere”, „szabályzat embere”, „nádpálca embere” stb.) hajtottak végre. Agyagtábla. Kr. e. 1700 körül

Irodalmi illusztrációk: TALÁNY A TÁBLA HÁZÁRÓL Van egy ház: szántóvető látja el, mint az istent; van egy ház: gyékénytető fedi, mint a rézüst házát; van egy ház: döngölt földön áll, mint a lúd; csukott szeműek lépnek be ide, kinyílt szeműek lépnek ki innen. Megoldása: ez a tábla háza. Sumer írnok. Kr. e. 1700 körül

„A tábla házának fia: hová jársz réged-régóta?” „A tábla házába járok.” „A tábla házában mit csináltál?” „Tábláról tanultam, leckémet faltam. Mikor táblámmal végeztem: leírtam s befejeztem, elém tették a gyakorlat tábláját, délután elém tették a lecke agyagját. Mikor a tábla háza bezárt, hazamentem; beléptem a házba – ott ül apám, apámnak felmondom a feladott szakaszt, s táblámról tanulok: apám elégedett. Odaállok apám elé: »Szomjas vagyok – vizet adj innom, éhes vagyok – kenyeret adj ennem. Mossátok meg a testem, vessétek meg az ágyam:gyorsan az ágyba! Reggel jókor keltsetek, Nehogy elkéssem: megverne mesterem!«

Reggel jókor kelek, ránézek anyámra, mondom neki: »Add ide szám falatját, hadd indulok a tábla házába!« Anyám a kemencéből két cipót adott: szeme előtt oltottam éhemet; anyám a kemencéből két cipót adott: a tábla házába mentem. A tábla házában a felvigyázó rám szólt: »Miért késtél el? « Megijedtem, hevesen vert a szívem, mesterem szeme elé kerülve földig hajoltam. A tábla házának atyja kikérdezte a táblám, elégedetlen volt vele, és megütött.

Majd a leckével buzgólkodtam, a leckével kínlódtam. Mikor a mester a tábla házának rendjét ellenőrizte, a nádpálca embere rám szólt: »Az utcán körül kell nézni: ruhád nem szabad elszaggatni!« – és megütött. A tábla házának atyja teleírt táblát tett elém, a tanterem embere ránk szólt: »Írjátok!« Táblámat kézbe vettem, táblámat írtam, de volt, amit nem értettem rajta, amit kiolvasni se tudtam. Ekkor a felügyelő rám szólt: »Engedélyem nélkül miért beszélgettél?« – és megütött;

a felügyelő rám szólt: »Engedélyem nélkül miért hajolgattál?« – és megütött; a szabályzat embere rám szólt: »Engedélyem nélkül miért álltál fel?« a kapu embere rám szólt: »Engedélyem nélkül miért mentél ki?« a bot embere rám szólt: »Engedélyem nélkül miért nyújtogattad kezed?« a sumer nyelv embere rám szólt: »Hibásan mondod a sumert!« mesterem rám szólt: »Kezedet nem jól tartod!« – és megütött. Az írnoksorsot megutáltam, az írnoksorsot meggyűlöltem. […]

„Finom sört töltsetek neki: asztalt terítsetek! Hátára, hasára jó olajat kenjetek! S én hadd adok új ruhát reá, hadd adom meg a díját, karjára hadd húzok ékes karkötőt!” Finom sört töltenek neki: asztalt terítenek, hátára, hasára jó olajat kennek, s ő új ruhát ad reá, megadja díját is, karjára ékes karkötőt húz. A mester szívét boldogság tölti el, nyelve így mondja a szót: „Ez az emberke nem fordult el szavamtól, el sem veti: megszerzi hát az írnoki tudást, elejétől véges-végig!

„Finom sört töltsetek neki: asztalt terítsetek! Hátára, hasára jó olajat kenjetek! S én hadd adok új ruhát reá, hadd adom meg a díját, karjára hadd húzok ékes karkötőt!” Finom sört töltenek neki: asztalt terítenek, hátára, hasára jó olajat kennek, s ő új ruhát ad reá, megadja díját is, karjára ékes karkötőt húz. A mester szívét boldogság tölti el, nyelve így mondja a szót: „Ez az emberke nem fordult el szavamtól, el sem veti: megszerzi hát az írnoki tudást, elejétől véges-végig! Kezembe oly sok mindent adtál, szinte zavarba hoztál; Díjam nagyobb, mint fáradságom érdeme, megtisztel a kitüntetés! Komoróczy Géza: Fénylő ölednek édes örömében A sumer irodalom kistükre. Budapest, 1983. 333-337. 340-343. o.

2. A „bölcsesség háza” A leendő papok, bírók vagy orvosok képzése. Matematikával és naptárkészítéssel is foglakoztak. Az idősebbek oktatásának anyaga differenciálódott. Énekes, zenész, ráolvasó, pap, királyi írnok, jegyző, orvos. Az írnokiskolák mellett működő szakképző intézményekben behatóbban oktatták az egyes szakmák ismereteit.

A legelőkelőbbek a királyi udvarban folyó ún A legelőkelőbbek a királyi udvarban folyó ún. „apród”-nevelésben részesíthették gyermekeiket. „Tantárgyai”: testi képességek fejlesztése az írás, olvasás, számolás, csillagászat. Az alsóbb néprétegekben gyakorolt mesterségek vagy apáról fiúra szálltak, vagy pedig tanoncként, egy tapasztalt mester mellett tanulták meg a gyerekek a szakmák legtitkoltabb fogásait.

Mezopotámiában a 2-1. évezredben kialakult egy független világi értelmiségi réteg. Az írnokiskolák akkád nemzetiségű tanárai ekkorra már csak az oktatással és a tudománnyal foglalkozó, szellemi tevékenységből élő szabad emberek voltak. Azonosságtudatuk és egyben elzárkózásuk kialakulásához nagymértékben hozzájárult a sumer nyelv ismerete, valamint azoknak az ősi sumer mítoszoknak az átörökítése, amelyeket ekkor már csak a „beavatottak” ismerhettek.

A gyermek a mezopotámiai kultúrában fontos szerepet töltött be. Ezt az attitűdöt (viszonyulási módot) sumer közmondások is tükrözik. (pl. „Házasodj választásod szerint, gyermeked legyen szíved vágya szerint!”) Babilonban pedig Hammurabi törvénykönyve alapján (1750 körül) a hozomány szerepe az asszony gyermekeinek megfelelő felnevelése volt. Ha egy anya meghalt, hozománya nem a férjét, hanem gyermekeit illette. Ha elvált, visszakapta hozományát, s ehhez megkapta férje vagyonának felét, hogy gyermekeit felnevelhesse.

Összegzés Az iskola kitüntetett szerepe a kultúra átadásában: „tábla háza” + „bölcsesség háza” + „szakképző intézmények”. A tananyag java része humán műveltség, de a reáliák, a természettudományok is megjelennek. A módszerek: utánzás, emlékezetbe vésés sok ismétléssel. Gyakori verés. Gyermekszemlélet: idealizált gyermekkép áll szemben a gyermeket állandó javítgatásra, tökéletesítésre szoruló lénynek látó gyakorlati (hétköznapi) gyermekfelfogással.

I. 1. Egyiptom

1. 1. Statikus világkép, statikus szerepek Képzőművészet: az állandóság kultusza, tradicionális stílus. A változatlan világ örökérvényű normáiba vetett hit. Nevelés: a gyermek „belehelyezése” a statikus világba. Az írnok Mer-eb fiával. Kr. e. 2700.

Menkaure (Mycerinus) fáraó és felesége (Kr. e. 2548-2530 körül) A nőalak természetes testtarása a férfi statikus merevségét oldja.

Példa a fáraók udvarában szolgáló hétköznapi embereket ábrázoló szobrok köréből: Ptah-kenui és felesége (Kr. e. 2488-2400 körül, festett mészkő szobor) A férfit vörös színűre, a nőt sárgára festették. A nőalak testének domborulatait hangsúlyosan ábrázolta a szobrász.

Ekhnaton és Nofretiti gyermekeikkel (14. század) A statikusan merev stílus kötelmei csak Ekhnaton (IV. Amenhotep) fáraó uralkodásának időszakában enyhültek. A fáraó maga is festett, és szívesen ábrázolta magát családi körben gyermekeivel a térdén. Ekhnaton és Nofretiti gyermekeikkel (14. század)

Egyfelől az kívánták, hogy gyermemeik válljanak mihamarább felnőtté! Az egyiptomiak gyermekszemlélete - mai fogalmaink szerint - meglehetősen ellentmondásos volt. Egyfelől az kívánták, hogy gyermemeik válljanak mihamarább felnőtté! Másfelől viszont figyeltek a gyermekkor sajátosságaira. Tiltották a csecsemőgyilkosságot. Az újszülötteket nem pólyázták be. A kicsiket elhalmozták fából készített játékokszerekkel. Játékszerek Kr. e. 1100 körül

A nevelés-oktatás színterei a. „Palotaiskola” A fáraók gyermekeit a magánnevelők gyakran az előkelők gyermekeivel együtt oktatták. A fiúkat itt elsősorban testi nevelésben részesítették: lovagolni , kocsit hajtani, nyilazni tanították őket. Négy királyi gyermek egy „férfi dajka” ölében. Kr. e. 13. sz.

A későbbi Amenophis király (1448-1422) magánnevelője egy herceg volt. A kép felirata szerint így szólt a nevelő: „Feszítsd meg az íjat, hogy egészen a füledig érjen a húrja! Feszítsd meg karod minden erejével!”

b. Az írnokképzés Az írnokok kitüntetett szerepe az államapparátus működtetésében. Az írnokság igen megbecsült állás volt, magas társadalmi presztízzsel járt. Fennmaradt szövegrészlet: „Szeresd a tudományt, mint egy anyát, mivel nincs más, mi a tudomány fölébe érhetne. A tudós állása fejedelmi állás, írószere és könyvtekercse gazdagságot és kellemességet hoz. [...] A tudós jóllakik az őtudományával, a király birtokából mindazt szállítják, amire szüksége van.”

Hamar kialakult az „írnokképző” az írnokok „iskolája” Hamar kialakult az „írnokképző” az írnokok „iskolája”. (Még nem iskola a szó mai értelmében.) A tanítást vállaló írnokok a legelemibb módszerekkel (utánzás, gyakoroltatás stb.) adták át tudásukat tanítványaiknak. Elementáris erejű nevelés folyt az írnokképzőkben intézetekben. A tanítványok nemcsak a tudást sajátították el, hanem azt a meggyőződést is, hogy ők a „kiválasztottak” körébe tartoznak, s eszerint kell viselkedniük. Az írás készségének birtoklása volt ugyanis a műveltség elsajátításának kulcsa. A műveltség megszerzése pedig ebben a korban lehetőséget teremtett a papság zárt kasztjába való felemelkedésre. „A tudás hatalom” – írja Francis Bacon az 1620-ban megjelent Novum Organum c. művében. Egyiptomban a tudás valóban hatalom, a társadalmi felemelkedés eszköze volt.

Tanszöveg: „Hajolj földig elöljáród előtt!” Egy írnok szavai: „Légy írnok, hiszen karod gyenge, s kezed is könnyen fárad. A testi munkától hamar kiégnél, mint a lámpás... Szép hivatás az írnoké, az való neked. Szavadra ezrek válaszolnak, s engedelmeskednek. Szabadon járhatsz utadon, nem löknek félre, mint valami állatot” Az írnokképzőkben az alapkészségeken túl a számolás-mérés, a csillagászat, a földrajz és a vallás elemeit sajátították el a gyerekek. Tanszöveg: „Hajolj földig elöljáród előtt!”

Kemény szigorral ösztönözték tanítványaikat: “A gyermek füle a hátán van, és csak akkor hall, ha megverik” – tartotta a korabeli közmondás. A verésen kívül az engedetlen gyermeket úgy igyekeztek tanulásra bírni, hogy lábait összekötözték. “Óh tanuló, ne légy tunya, különben megbüntetlek! Ne táplálj szívedben elérhetetlen vágyakat, különben tönkremész! Szorongasd a könyvet kezedben, olvasgass belőle, és kérj tanácsot attól, aki többet tud nálad. [...] Hallgass arra, amit én mondok, ez csak javadra fog szolgálni! Ha nem tudsz valamit, ne röstelkedj kérdéseiddel másokhoz fordulni. Hadd hallja szíved szavaimat, hisz azok csak üdvöt hozhatnak neked

A gyerekek lelkére elsősorban a meggyőzés eszközével próbáltak hatni, erkölcsi szózatok, intelmek útján. Ha ez nem segített, a legelterjedtebb nevelési módszert, a verést alkalmazták. Gyakori módszer volt a szövegek bemagoltatása értelmük tudatosítása nélkül. Így jártak el az erkölcsi szabályokkal is: azt gondolták, hogy ha a gyerekek ezeket kívülről megtanulják, aszerint fognak cselekedni is. Ezt az eljárást nevezzük erkölcsi racionalizmusnak.

A tanított szabályok többsége a hétköznapi viselkedésre, az illemre vonatkozott: „Ne légy tolakodó, tapintatlan. Ne lépj felszólítás nélkül másnak a házába. Hallgasd el azt, amit felebarátod házában láttál és ne beszéld el künn másnak. Légy beszédedben óvatos, mert az ember nyelvén hordja romlását. Evés közben viseld magad illedelmesen, és ne tömd mohón magadat. Sohase feledkezzél meg a tiszteletről, és ne ülj le addig, amíg az, aki nálad idősebb vagy magasabb állású, le nem ült.”

A négy-öt évig tartó elemi képzést és alapvető erkölcsi nevelést nyújtó „írnokképző” látogatása után a fiatalok egy-egy nagy tudású mester famulusaként (segédeként) nyertek alapos, hosszú évekig tartó szakképzést. A fiatal tiszviselő-jelöltből többnyire csak a húszas évei közepére válhatott alaposan képzett szakember, aki „már megtalálta saját nevét”, s méltó állását. Nagyobb városok templomai mellett működtek a magasabb műveltséget nyújtó papi szemináriumok. A leendő papok itt a rituálé szabályaival, teológiával, szent könyvekkel foglalkoztak, de sor került a természettudományokra is. Matematikát, geometriát, asztrológiát (csillagjóslást) és zeneelméletet tanítottak itt. Később, a Kr. e. első évezredben már megjelentek az orvosok képzésével foglalkozó intézetek is.

c. Leánynevelés Egyiptomban Az ősi Egyiptomban a nők sokkal több joggal rendelkeztek, mint például Mezopotámiában. Az egyiptomi férfi büszke volt feleségére, akinek anyaként köztiszteletben volt része. A lány ugyanannyit örökölt, mint a fiú. Válás esetén visszakapta az örökségét, eltartásáról pedig volt férjének kellett gondoskodnia. Egyiptomban kivételes esetben a lányok is szert tehettek magasabb műveltségre, de ez többnyire csak a hercegnőknek jutott osztályrészül.

Lányok ének- és tánctanítása A magasabb társadalmi állású családok lányait általában bevezették a művészetekbe is. Főleg az ének, a zene és a kifejező tánc tartozott kedvelt foglalatosságaik körébe. A közrendűek lányai – akárcsak a fiúk – ha írni, olvasni nem is tanultak meg mind, a hétköznapi életben tettek szert bizonyos praktikus műveltségre. Megtanultak a rabszolgákkal bánni, elsajátították a gazdálkodáshoz szükséges tudnivalókat. Lányok ének- és tánctanítása