IV. Az ókori Róma A köztársaság kialakulása Kr. e. 753: Romulus megalapítja a 7 dombon fekvő Rómát. Kezdetben csak a nagybirtokos patríciusok irányították az államot, a plebejusoknak nem voltak politikai jogaik, később azonban egyenjogúvá lettek. Kr. e. 510-ben véget ért a királyság kora, Róma köztársaság lett. A törvényeket a patríciusokból álló szenátus hozta, az állam irányítását választott tisztviselőkre bízták. Évente mindig újraválasztották őket és mindig legalább ketten voltak, hogy ellenőrizzék egymást. Consulok: Az állam élén álltak , a hadsereget irányították Néptribunusok: Megvétózhatták a senatus döntéseit, amennyiben azokat a nép érdekeivel ellentétesnek ítélték. 1 diktátor: vészhelyzetben választották, fél évre, teljhatalmú katonai parancsnok, nem lehetett tetteiért utólagosan felelősségre vonni.

IV. Az ókori Róma 2. Róma hódításai Róma meghódította az Itáliai-félszigetet. A Karthágó ellen vívott első pun háborúban (Kr. e. 264-241) megszerezte Szicíliát (első provincia), a második pun háborúban (Kr. e. 218-201, hadvezérek: pun Hannibál: római Scipió) a Földközi-tenger nyugati medencéjét és végül a a Földközi-tenger egész medencéjét.

IV. Az ókori Róma 3. A hódítások társadalmi következményei A vezető tisztviselők és a hadvezérek (nobilitas) a zsákmányból meggazdagodtak, óriási rabszolgatartó birtokaikon termeltek. A pénzügyekkel foglalkozó lovagok részt kértek a hatalomból, A katonáskodó kisbirtokos parasztok elszegényedtek, a városokba mentek és a nincstelenek számát gyarapították. Mivel nem tudták vállalni a katonáskodást, a hadsereg válságba jutott. A beáramló rabszolgák miatt megnőtt a rabszolgalázadás veszélye. A társadalmi válság a Kr. e. II/I. sz. fordulóján polgárháborúba torkollott: Az optimata és a néppárt hívei küzdöttek az egyeduralom megszerzéséért.

IV. Az ókori Róma 4. Az egyeduralomhoz vezető út Gracchusok (néppárt) : Tiberius Gracchus néptribunus (Kr. e. 133) a kisbirtokos paraszti réteg helyreállításával próbálta megoldani a nagybirtokosok földjének szétosztásával. Öccse, Caius Gracchus néptribunus lovagrendi bíróságokat állított fel, a gabona árának leszállítását és földet ígért a nincsteleneknek. Mindkettejüket meggyilkolták. Marius (néppárt): A városi nincstelenekből szervezett hivatásos hadsereget, a veteránoknak hosszú szolgálat után földet adott. A hadsereg kötődött a hadvezérekhez és kiszolgálta azok egyeduralmi törekvéseit. Sulla (optimata): Márius ellenfele. A néppártiakat üldözte, feketelistára tette őket (bárki megölhette és megszerezhette vagyonukat) A Spartacus-féle rabszolgafelkelés (Kr. e. 73-71) nyilvánvalóvá tette, hogy Rómának egy erőskezű vezető egyeduralmára van szüksége. Ezt ismerte fel Julius Caesar. IV. Az ókori Róma

IV. Az ókori Róma 5. Julius Caesar diktatúrája Julius Caesar egyaránt kötődött a néppárthoz és az optimata párthoz is. Kibékítette az egymással versengő Pompeius és Crassus hadvezéreket és megkötötték az I. triumvirátust (titkos szövetséget, Kr. e. 60), hogy meggyengítsék a senatust és közösen irányíthassák Rómát. A triumvirátus Crassus halála után felbomlott. Caesar hadseregével Pompeiusra mért vereséget (Pharsalos, Kr. e. 48), majd megkezdte az egyeduralom kiépítését. Örökös diktátorrá választotta magát, a köztársaság valamennyi tisztségét egy kézben egyesítette, földet osztott a nincsteleneknek, aranypénzt veretett és megreformálta a naptárt. Ellenfelei Kr. e. 44 március idusán meggyilkolták. Az egyeduralom tényleges megteremtése unokaöccsének, Augustusnak sikerült, aki az actiumi csatában (Kr. e. 31.) legyőzte utolsó ellenfelét (Antoniust - Kleopátra férje). A római egyeduralkodókat Caesarról császárnak nevezték el.

IV. Az ókori Róma 6. A kereszténység születése Az egyistenhívő keresztény vallás a zsidó kultúrában gyökerezik. Bölcsője: Palesztina Alapítója: Jézus Krisztus. Tanítása: Megbocsátás és egyetemes szeretetparancs: Isten megbocsát az embereknek, akik éppúgy kötelesek megbocsátani egymásnak és felebarátaikkal szeretetben élni. Ezzel súlyosan megsértette a zsidó törvényeket (szemet- szemért elvet) és mivel Isten fiának vallotta magát, a zsidó főpapok Jeruzsálemben kivégeztették. Követői a keresztények, életének és a keresztény vallás forrása: az Újszövetség (evangéliumok, apostoli levelek) A kereszténység első nagy térítője Szent Pál volt, aki hirdette, hogy Jézus tanítása nem csak a zsidóknak, hanem minden embernek szól. Tevékenységének köszönhetően kilépett a zsidó vallás köréből és egyetemes vallás lett. („páli fordulat”)

IV. Az ókori Róma 7. Keresztények a Római Birodalomban Kezdetben keresztényüldözések: A keresztény vallás követése államellenes cselekménynek számított, mivel a keresztények megtagadták a császár isteni tiszteletét. (Üldözések: Néró és Diocletianus) Nagy Konstantin császár azonban 313-ban (milánói toleranciarendelet) szabad vallásgyakorlatot engedélyezett a keresztényeknek hogy a keresztény vallás erejével megszilárdítsa a meggyengült római birodalmat. Támogatta a keresztény egyházat. A 325-ös niceai zsinaton megfogalmazták a hitvallást és eretnekségnek nyilvánították az arianizmust. A kereszténységet Nagy Theodosius császár 391-ben kizárólagos államvallássá, a többi vallást üldözendőnek nyilvánítva. A keresztény egyház ezzel üldözöttből birodalmi egyházzá vált. A keresztény egyház szervezete: patriarchák (5), érsekek, püspökök, plébánosok, diakónusok, hívők

IV. Az ókori Róma 8. A római birodalom hanyatlása, a népvándorlás és a nyugat-római birodalom bukása (476) A császárkorban megszűntek a hódítások. Kevesebb rabszolga-munkaerő állt rendelkezésre. A termelés visszaesett. Hanyatlott a pénzgazdálkodás, a kereskedelem és a városok. Nagy Konstantin császár székhelyét Rómából Konstantinápolyba tette át, mivel a birodalom keleti fele fejlettebb volt. A germán népek támadták a birodalom nyugati felét, de a rómaiak kezdetben sikeresen elhárították őket, így a germánok a limes (határ) mentén fokozatosan kelet felé húzódtak. Az Ázsiából érkező lovasnomád hunok a germán népeket a római birodalom felé szorították, akik felvételüket kérték a birodalomba. A rómaiak elsőként a nyugati-gótokat fogadták be és határvédelem fejében szinte teljes önállóságot biztosítottak nekik: Saját királyuk irányítása alatt álltak, nem fizettek adót a római államnak, önálló bíráskodással rendelkeztek. A nyugati-gótok példáját a birodalom nyugati felében később további népeket telepítettek le: keleti-gótok, hunok, frankok, burgundok, vandálok, angolszászok, avarok. Hogy jobban tudják védelmezni a birodalmat, a császárok két részre osztották a birodalmat. A keleti birodalomfél sikeresen hárította el a germán támadásokat, a nyugati rész védelme azonban hamar összedőlt. A legnagyobb veszélyt a Kárpát-medencében megtelepült hunok jelentették. Királyuk, Attila, a Nyugat-római Birodalom elfoglalására tört. Attila halála után azonban a hun birodalom felbomlott. Az utolsó nyugat-római császárt (Romulus Augustulus) a római hadsereg germán származású parancsnoka (Odoaker) taszította le trónjáról, 476-ban.

A népvándorlás és a nyugat-római birodalom bukása

IV. Az ókori Róma 9. A római kultúra Építészet: Fórumok (közterek), fürdők (termák), amfiteátrumok (gladiátori és állatviadalok), cirkuszok (Circus Maximus: ló- és kocsiverseny), diadalívek (Titus zsidó háborújának emlékműve) árkádos vízvezetékek (aquaeductusok), utak, csatornák építésével. A rómaiak átvették a görög isteneket: Juppiter-Zeusz, Neptunus- Poszeidón, Iuno-Héra, Minerva-Athéné, Mercurius-Hermész, Vénusz- Aphrodité)

10. Pannonia és Dacia provincia – a rómaiak hazánkban IV. Az ókori Róma 10. Pannonia és Dacia provincia: A rómaiak hazánkban A rómaiak Augustus császár idején hódították meg a mai Dunántúl (Pannonia), majd Trajanus császár idején a mai Erdély (Dacia) területét. A dunai határ (limes) mentén katonai erődöket hoztak létre, majd polgárvárosok is létrejöttek. Az őslakosok átvették a római nyelvet, kultúrát és vallást (romanizálódás) Fejlett, a mai utak nyomvonalát követő út- és városhálózat jött létre (Savaria: Szombathely, Sophiane: Pécs, Aquincum: Buda. A római uralom az V. században a hunok megtelepülésével ért véget.

2. Az ókori Kelet civilizációi A) Mezopotámia: Tigris és Eufrátesz folyók termékeny völgyei (Kr. e. 3500-) sumer városállamok (Ur, Uruk), despotikus istenkirályok, lépcsőzetes téglatemplom (zikkurat) ékírás, sokistenhit (politeizmus)