A Szent korona,a jogar, az országalma a kard és a palást. (a fényképekre kattintva, bővebb leírást olvashatsz) A korona: A Hartvik legenda szerint II. Szilveszter pápa küldte I Istvánnak. Az alsó rész a XI. század első felében valószínűleg közép Itáliában, míg a felső rész III. Béla idejében készült Bizáncban. Sokat vitatkoztak azon, hogy a kereszt merre is dől valójában, jobbra, avagy balra. Nos végül is mindkét félnek igaza van. A kereszt bármerre dőlhet ! A vizsgálatok szerint ugyanis a furat ki van tágulva, ezért "dülöngél" a kereszt. A jogar: A kutatások alapján a X. századi Egyiptomban készült, így valóban lehetett akár István jogara is. Feje metszett hegyikristály gömb, a véset három oroszlánt ábrázol. A jogar foglalata a 12. század második felében készült, a nyél mogyorófából van. A rudat befedő aranyozott 'ezüstfiligrán' körüli magyar munka. Az országalma: A feltételezések szerint Károly Róbert idején készült, aranyozott ezüstből. Oldalán négyszer vágott pajzs látható, de az sem kizárt, hogy maga az alma korábbi és a címer csak a XIV. században került rá. Az országalma a középkori királyság területének földjét szimbolizálta. A magyar országalama esetében különleges, hogy azon a kettőskereszt található, ellentétben a többi európai országalmával. A kard: A kardnak mint a védelem jelképének szerepe az volt, hogy a koronázási szertartásokon a megkoronázott urlakodó a koronázási dombra föllovagolt és a négy égtáj irányába tett vágásokkal jelezte, hogy az országot minden irányból érő támadással szemben megvédi. Az eredeti kard szintén elveszett, a mai a 16. században készült. Koronázási palást: Eredetileg misemondó ruha, amit Gizella királyné ajándékozott a székesfehérvári templomnak. A kelme alapja bíborszövet, sodrott selyemfonallal átszőve arany hímzéssel. A koronázás menete A király a koronázás napján az országgyűlés és udvara kíséretében a koronázási templomba vonul. Ez ünnepélyes menet alkalmával előtte viszi a nádor a koronát, az országbíró a királyi pálcát, a horvát bán az arany almát, a főpohárnok Szt. István kardját, egy főpap a kettős keresztet, a főkamarásmester egy másik kis keresztet és végre tíz főúr az ország tíz zaszlaját: Magyar-, Horvát-, Szlavón-, Dalmát-, Bosnyák-, Szerb-, Bolgár-, és Kunországok, Galicia és Lodoméria zászlóit. A templom kapujában az esztergomi érsek, az ország prímása a szolgálattevő papsággal fogadja és a főoltár mellett levő trónhoz vezeti, a főoltár előtt rövid beszédet intéz a koronázandóhoz az ország helyes kormányzásáról, melynek befejeztével a király az egyházi esküt leteszi, Isten egyházának és jogainak védelmet fogadva. Erre a papság az előírt egyházi imákat elmondja, a prímás pedig a királyt jobb vállán, karján és mellén szentelt olajjal felkeni. Majd kezdetét veszi a nagy mise és a király a nép felé fordulva, Szt. István kardjával három vágást tesz, annak jeléül, hogy a vallást bárhonnan jövő támadással szemben megoltalmazni kész. Az episztola és az evangélium között pedig az oltár felső lépcsőjére térdel és a prímás a nádor segédletével fejére teszi a Szent Koronát. A királyválasztás idejében a nádor a néphez fordulva háromszor kérdezé: "Akarjátok-e, hogy a jelenlevő N. N. Magyarország királyává koronáztassék?" Mire a felelet volt: "Akarjuk, éljen a király!" Jelenleg (1912) pedig a kalocsai érsek szólítja fel a prímást e szavakkal: "Főtisztelendő atya, a katolikus anyaszentegyház kívánja, hogy a jelenlevő N. N.-t Magyarország királyi méltóságára emeljétek". A prímás kérdezi: "Méltónak és hasznosnak vélitek-e őt e méltóságra?" A kalocsai érsek válaszol: "Tudjuk és hisszük, hogy méltó és hasznos Isten egyházára, az ország kormányára". A korona feltétele után a király, jobb kezében a királyi pálcával, baljában az aranyalmával, a prímás és a zászlós urak által a trónhoz vezettetik, hol a prímás e szavakat intézi hozzá: II. Lipót koronázása "Tartsd meg e helyet, amelyet eddig az örökösödés jogán bírtál!" A nádor pedig a nép felé fodulva kiáltja: "Éljen a megkoronázott magyar király!" Erre éljenzés, ágyúdörgés és harangzúgás közt felhangzik a hálaadó ének (Te Deum). A mise befejeztével a király teljes koronázási díszben nemzeti színű posztóval bevont úton kíséretével gyalog egy másik templomba vonul s ekkor az utána lóháton menő pénzügyminiszter (hajdan a tárnokmester) a nép közé arany és ezüst pénzt szór. A templomba érve, a trónra lép és a nádor által felhívottakat jobb vállukon Szt. István kardjával háromszor érintve, aranysarkantyús vitézekké avatja fel. Ennek megtörténtével a király lóra ül és a szintén lóra ült egyháznagyokkal, főurakkal, valamint az említett kíséretével a zászlók elülvitele mellett az e célra kijelölt térre megy, ahol emelt állványon, a szabad ég alatt esküt tesz az alkotmányra; ezután ismét lóra ül és egész kíséretével a koronázási dombhoz vonul, melyre egyedül felvágtatván, négy vágást intéz a világ négy része felé, annak jeléül, hogy az országot bárhonnan jövő ellenségtől megvédeni kész. Végre befejezésül következik a koronázási lakoma, melyen a koronázási díszben asztalhoz ülő királyt a zászlós urak szolgálják ki. A királyné is megkoronáztatik, még pedig ha a király koronázásakor már nős, ez alkalommal. Hajdan a királyné koronázása ugyanazon szertartásokkal történt mint a királyé, de újabban, különösen I. Ferdinánd óta több eltérés van. A felkenést a prímás végzi, aki azonban a Szent koronát a királyné vállához érinti és a tulajdonképpeni koronázás a házi koronával történik, melyet a veszprémi püspök, mint kancellárja, tesz a király fejére. Bővebben itt A címer története A címerek a keresztes háborúkat követően minden valószínűség szerint a 12. század közepén, Anjou és Maine tartományok területén alakultak ki. Az első címeres pecsétek a 12. század második harmadában jelentek meg Franciaországban, Angliában és Németországban. G. Demay, francia pecsétkutató a lovaspecsétek vizsglata alapján arra jutott, hogy a címerek 1150 és 1190 között jöttek divatba Franciaországban. A magyar 'címer' szó a lotaringiai ófrancia, Poitouban és Anjouban is használatos 'sisaktaraj, sisakdísz' jelentésű francia cimier szóból ered és a feltételezések szerint a 13. században a nápolyi Anjou udvar közvetítésével jelent meg Magyarországon vagy a században bevándorolt lotaringiai telepesek hozták magukkal. A legkorábbi magyar címerek az Árpád-ház tagjainak pecsétjein maradtak fenn 1190 tájáról. Ezután kezdtek címert használni az országos méltóságviselők is, akiknek a pecsétjei nagyrészt szintén a királyi jelvényt ábrázolták, de hamar kimutathatók az ettől eltérő sajátos családi címerek is, melyek egyes feltételezések szerint az előkelő családok esetében az ősi nemzetségi totemekből származnak. A zászlósurak címerüket a bandériumukra is ráhelyezték, mely alatt az adott úr csapata vonult hadba. A címeres zászló jelentősége különösen az Anjou- korban nőtt meg. A 13. századtól a fontosabb városok is kezdtek címeres pajzsot használni, sőt falusiak által kiállított és címeres pecséttel megerősített oklevél is ismert ebből a korból. A 14. századtól számos címeres sírkő maradt fenn és a polgárok heraldikai ábrái gyakran váltak ötvösjellé, kovácsjeggyé, házjellé. Zsigmond király uralkodásától kezdve a címerhasználat a magyar köznemesség körében is általános lett. A hétszer vágott mező (az úgynevezett Árpád-sávok) a 13. században jelent meg először az uralkodói pecséteken – egyes kutatók szerint Aragóniából került hozzánk. Ettől kezdve az Árpád- házhoz kapcsolódott családi címerként. I. Imre címere kilenc oroszlánnal az 1202-es Aranybulláról. Ugyanez a címer szerepel II. András 1222-es Aranybullája pecsétjén. Az Anjou-házi királyok örökösödési jogukat hangsúlyozandó megtartották az Árpád sávos címert és kiegészítették az anjouk családi címerében szereplő liliommal. Ennek nyomán a 15. században a vegyesházi uralkodók töbnyire szintén beillesztették saját családi címerükbe. A bizánci származású kettőskereszt a 13. századtól szerepel a magyar királyok címerében, mint a keresztény királyi hatalom jelképe, kezdetben pénzérméken jelenik meg, III. Béla korában először pajzson. III Béla a bizánci udvarban nevelkedett és onnan hozta magával a görögkeleti egyház jelképének számító kettős keresztet. A hármas halom a szakértők szerint eredetileg csupán alátámasztásul szolgált, a magyar heraldika ugyanis nem kedvelte az ún. „lebegő” ábrázolásokat. A 14. századból még ismert olyan címerábrázolás, amelyen csupán egy domb van, ez a 15. századra alakult hármas halommá. A korona – amely szintén az uralkodói hatalom jelképe – szintén a 15. században került a kereszt alá. Zsigmond király címere I. Ulászló király címere (1440– 1444). A Mátyás király pecsétjén szereplő címer (1464). A 15. századtól kezdték az uralkodói címert egyben országcímernek tekinteni, a magyar címer alapelemei, a pajzs tetején a Szent Koronával a mai formájukban a 16. század elején rögzültek. A 16. század elején a címer elemei sajátos értelmezést kaptak, eszerint a kettős kereszt az apostoli királyságra utal, a hármas halom három hegycsúcsot, a Tátrát, a Mátrát, a Fátrát, a hétszer vágott mező négy ezüst sávja négy folyót, a Dunát, a Tiszát, a Drávát és a Szávát jelképezi. (Annak ellenére, hogy a Száva nem magyar folyó, ugyanis Horvátország a magyar Szent Korona országa ugyan, de nem tartozik a szorosan vett Magyarországhoz. Azonban a középkorban – 1526 előtt – Horvátország a Szent Korona tengerparton elhelyezkedő országát jelképezte, míg a mai Zágráb környéke, azaz a Dráva- Száva közének nyugati fele volt Szlavónia-Tótország. A Dráva- Száva keleti fele – Szerémség – az Árpád-korban még részben Somogy, részben Baranya megyéhez tartozott, s így a szorosabb értelemben vett Magyarországhoz. A címert már a középkor végén is gyakran használták a társországok címereivel együtt ben a Habsburgok trónfosztását követően lekerült a címer tetejéről és a kettős kereszt alól a korona, és – a pajzs formájának megváltozásával – kialakult a Kossuth-címer. Az 1849-es nagycímer. A címerben a korábbi koronát babérágra cserélték. Az évi kiegyezést követően a jelenlegi címert nevezték kiscímernek. (1890) (1915) Az ú.n. középcímer közepén ennek a pajzsa szerepelt, fölötte a korona, körülötte a társországok címerei: Dalmácia címereHorvátország címere Szlavónia címereErdély címere Bosznia címere 1915-től jelenik megFiume címere 1890-től jelenik meg Az Osztrák–Magyar Monarchia nagycímere nem készült el; időnként a kétfejű sast ábrázolták, egyik szárnya alatt Magyarország, másik szárnya alatt Ausztria (alkotmányos megnevezése szerint: a Birodalmi Tanácsban Képviselt Országok és Királyságok) középcímerével. A Monarchia egy másik címerábrázolása 1915-ből ban az első magyar köztársaság a Kossuth-címert tekintette állami jelképének. A Tanácsköztársaság idején nem vezettek be új címert végén a Horthy-féle Magyar Királyság címere a korábbi kiscímer lett, két oldalt a címert tartó angyalokkal kiegészítve tól, a visszacsatolásoktól kezdődően újra a középcímert (1915) használták hivatalosan tól ismét a Kossuth-címer volt a magyar állam címere ben Rákosiék szovjet mintára új címert (Köznevén „Rákosi címer”) terveztettek. Ezen búzakoszorú által közrefogott kék mezőben lévő búzakalászt és kalapácsot (mint a parasztság és a munkásság jelképét) a címer csúcsán lévő vörös csillagból kiinduló napsugarakat világítottak be (köznapi nevén Rákosi-címer). A címer az akkori magyar zászlóban is szerepelt. Az 1956-os forradalom során rövid ideig ismét a Kossuth-címer volt használatban ben ismét új címert vezettek be (Kádár-címer). Ez abban tért el a Rákosi-korszak címerétől, hogy a kék mező elé egy nemzeti színű, hajlított oldalú, lényegében a Kossuth- címerből származó pajzs került, és a búzakoszorút a bal oldalon nemzeti színű ("szocialista hazafiság"), mig a jobb oldalon vörös színű ("proletár internacionalizmus") szalag fonta be. A - képzavartól sem mentes - derült égen napsugarakat árasztó vörös csillag, az elérendő célt, a kommunizmust jelképezte. A rendszerváltás után, 1990-ben az első jelentős parlamenti vitát az okozta, hogy a Kossuth-címert vagy a koronával rendelkező korábbi kiscímert használja-e az ország. A vita szimbolikus tétje az volt, hogy a forradalmi- demokratikus vagy a ezeréves államiság hagyományához kapcsolódjon-e inkább az új magyar demokrácia. Végül az Országgyűlés jobboldali MDF- vezette többsége az utóbbi mellett döntött július 3-án az Alkotmány módosításáról szóló évi XLIV. törvényben. Forrás: Wikipédia A magyar zászló Az Árpád-házi királyok zászlaja Az Anjou-királyok zászlaja Mátyás Fekete seregének zászlaja A hadi zászló A monarchia zászlaja A tanácsköztársaság zászlaja A Rákosi címer '56-os zászló A jelenlegi állami zászló forrrás: Wikipédia Bővebben itt

János Zsigmond

Báthory István

Báthory Zsigmond

Bocskay István

Rákóczy Zsigmond

Báthory Gábor

Bethlen Gábor

BETHLEN GÁBOR

I. Rákóczy György

II. Rákóczy György

Rhédey Ferenc

Barcsay Ákos

Kemény János

I. Apaffy Mihály