Theologia pastoralis Assisi Szent Ferenc mondása: „Hirdesd az evangéliumot – és ha szükséges, használj szavakat is”

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A reformáció.
Advertisements

Jánosi Beatrix szeptember 08.
KATOLIKUS VAGYOK HITTANRA JÁROK.
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
A filozófia helye a középiskolai oktatásban
Melyik vallás az igazi? Előadás Csongrád május 31.
A KÖZÉPKORI NEVELÉS.
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem március 9. Körmendy Zsolt
(Familiaris Consortio 17.). 1.0 A SZEMÉLYEK KÖZÖSSÉGÉNEK MEGVALÓSÍTÁSA SEGÍTSÉG, TÁMOGATÁS AKADÁLY, GÁT 1,1Egy férfi és egy nő életre szóló, felbonthatatlan.
Megszentelődés Péter levelei alapján Ifi óra - Békés
„Férfinak és nőnek teremtette”
Szerepi Imréné, november 16.
A politikai hatalom legitimitása
A család a globalizált világban
A felvilágosult abszolutizmus
A középkori filozófia főbb kérdései
Isten misztériumának előzetes kérdése
„pap vagy te mindörökké”
Mikor gyóntam utoljára?. Milyen gyakran szoktam áldozni?
A NEVELÉS FOLYAMATA ÉS MÓDSZEREI
KULTÚRA, ÉRTÉKEK, NORMÁK, DEVIANCIA
Közösség Az Egyház – ecclesiola. Ő Átala, Ő Vele, Ő Benne.
Életige október.
A keresztény egyház a korai középkorban
DR. habil, Dr. Dr. VASS CSABA
1. Szabadság és boldogság különféle értelmezése Dr. Skrabski Árpád főiskolai tanár Apor Vilmos Katolikus Főiskola Kass János: Az Isten tenyerén.
A Biblia.
VINCÉS TÁBOR Piliscsaba, augusztus Jézus és az Ő tanítása egész életünk alapja. Aki Jézus szavai szerint cselekszik, házát sziklára építi…
Középkori szerzetesrendek
Az orosz kultúra jellegzetessége
A családközösségek ALAP-PILLÉRE A CSALÁD
Egyház és a politika kapcsolata
Gaudium et Spes: Kihívások és kilátások Szeptember 10. Előadó: Dr. Tomka Ferenc.
1 Továbblépés - Az üzenet.
LOVAGGÁ VÁLÁS ÉS LOVAGI ERÉNYEK
A CSALÁDOK HITVALLÁSA.
KERESZTÉNY VALLÁS.
Az Élet Igéje szeptember.
Kereszténység - nevelés
Megszentelt Élet Éve Francesco a meglepetések embere: akit Jánosnak kereszteltek – de Ferencnek hívtak a nagyravágyó ifjú - aki soha nem.
Számokba zárt hitünk Hogyan fest a jövőnk a számok, a statisztika tükrében? Dr. Fábri György.
Személyes életvitel. Mentális és csődhelyzet kialakulása 1. A társadalmi háttér negatív hatásai A mai magyar társadalomban megjelenő negatív jelenségek.
CSALÁDI ÉLETRE NEVELÉS Barátság Készítette: Kovács Mária.
Minta-tanmenet vegyes összetételű 5. osztályosok számára:
Theologia pastoralis Assisi Szent Ferenc mondása: „Hirdesd az evangéliumot – és ha szükséges, használj szavakat is”
Erkölcsteológia - II. Jegyzet: Dr. Veres András: Erkölcsteológia megtalálható.
1. A „két történet” összevetése /1. ( Ter 1,  Ter 2, 4-9 (10-14) ) a) H ASONLÓSÁGOK : – Az ember Isten „alkotása”, „teremtménye”. – A férfi.
Kialakulása, nyugati és keleti
Theologia pastoralis Assisi Szent Ferenc mondása:
A KÖZÉPKORI EGYHÁZ A SZERZETESRENDEK.
A reformáció főbb irányzatai
A gyermekek nevelésének megerősítése (VII. fejezet)
A babiloni fogság.
Spinóza ( ) Descartes-nál megoldatlan kérdés: Hogyan lehet hatással egymásra a test és a lélek (nála ugyanis ez két különböző szubsztancia). Spinóza.
Hitünk alakulása, mindennapi életünk a katolikus óvodában
Jézuskától - Jézus Krisztusig
A kereszténység hivatalos vallássá válásának folyamata
Az ókori kultúrák.
A reformáció.
JÉZUS ISTENSÉGÉBE VETTET HIT ALAPJAI
Kolossé 2,6-8 Azért amint elfogadtátok a Krisztus Jézust, az Urat, úgy járjatok is őbenne, meggyökerezve és benne felépülve, megerősödve a hitben, bővölködve.
Idegen nyelvek tanítása az alternatív iskolákban
Imádkozz az Észak-Koreában élő gyermekekért!
Spinóza ( ) Descartes-nál megoldatlan kérdés: Hogyan lehet hatással egymásra a test és a lélek (nála ugyanis ez két különböző szubsztancia). Spinóza.
Hegel ( ) rendszerfilozófiája
A teremtő és gondviselő Atya
VALLÁSOS ÉS ERKÖLCSI NEVELÉS A KATOLIKUS ÓVODÁKBAN
7. Parancsolat „Ne paráználkodj!”.
KERESZTÉNY FUNDAMENTUMOK III. Az egyéni hívő élet alapja
Ókori közel-keleti vallások
Előadás másolata:

Theologia pastoralis Assisi Szent Ferenc mondása: „Hirdesd az evangéliumot – és ha szükséges, használj szavakat is”

Kereszténység, katolikus vallás hitünk kereszténység katolikus vallás az Egyház felépítése szerzetesség Mit köszönhetünk az Egyháznak? GYIK (gyakran ismételt kérdések) Mi nem vallásosság?

Mit köszönhetünk az Egyháznak? szolmizálás

Mit köszönhetünk az Egyháznak? gregorián ének

Mit köszönhetünk az Egyháznak? filozófia trappista sajt harangszó villanymotor, szódavíz

Kereszténység, katolikus vallás hitünk kereszténység katolikus vallás az Egyház felépítése szerzetesség Mit köszönhetünk az Egyháznak? GYIK (gyakran ismételt kérdések) Mi nem vallásosság?

GYIK teremtés vagy evolúció az Egyház gazdag Inkvizíció, spanyol inkvizíció Galilei nők miért nem lehetnek papok papok nősülése

Kereszténység, katolikus vallás hitünk kereszténység katolikus vallás az Egyház felépítése szerzetesség Mit köszönhetünk az Egyháznak? GYIK (gyakran ismételt kérdések) Mi nem vallásosság?

Agnoszticizmus Ateizmus New Age Panteizmus Szabadkőművesség Szcientológia Kabballa Agykontroll Ezotéria Babona Jóslás, Csillagjóslás, Horoszkóp Szellemidézés, Okkultizmus Telepátia, telekinézis Sátánizmus Népszokások

Theologia pastoralis Egyház és lelkipásztorkodás a 3. évezred elején Hazánk vallási helyzete Új evangelizáció a hagyományos módszerek helyett

Egyház és lelkipásztorkodás a 3. évezred elején II. János Pál pápa: „Az Egyház Európában” Az Istenről való elfeledkezés magával hozta az ember elvesztését, és ezért tág tér nyílt a filozófiában a nihilizmusnak, az ismeretelméletben és a morálisban a relativizmusnak, a mindennapi életben a pragmatizmusnak, sőt cinikus hedonizmusnak.”

Egyház és lelkipásztorkodás a 3. évezred elején E horizonton öltenek testet a legutóbbi időkben is történt kísérletek, melyek az európai kultúrát a keresztény örökségtől függetlenül próbálják bemutatni. Egy új kultúra kibontakozásának vagyunk tanúi, melyet nagymértékben befolyásol a tömegtájékoztatás: olyan sajátosságok és tartalmak együttese, melyek ellentétesek az evangéliummal és az emberi személy méltóságával (drogok által kiváltott képzelt és mesterséges boldogságérzet; keleti filozófiák ábrándképei; az ezoterika különböző formái; a New Age áramlatai).

Egyház és lelkipásztorkodás a 3. évezred elején XVI. Benedek pápa: „A jelen szellemi helyzetben a hit és az Egyház kríziséről kell beszélnünk.” „E körülmények a kereszténységet és a lelkipásztorkodást egy új magatartásra és elkötelezettségre hívják; hogy felismerjék a korban Isten megszólítását.”

Theologia pastoralis Egyház és lelkipásztorkodás a 3. évezred elején Hazánk vallási helyzete Új evangelizáció a hagyományos módszerek helyett

Hazánk vallási helyzete 1945/49-ig a magyar egyházak megőrizték hagyományos népegyházi vonásaikat A kommunista diktatúra váratlanul érte egyházainkat: vezetői és tagjai alig tudtak a lelkipásztorkodás korszerűsítésével foglalkozni, mert energiájukat lekötötte az üldözések kivédése és a létfenntartásért való küzdelem. (A püspökök kétharmada, a papság egyharmada megjárta a börtönöket, 200 papot, két püspököt, sok száz világit meggyilkoltak, a titkosrendőri ellenőrzés 1990-ig tartott.)

Hazánk vallási helyzete Az 1989-es fordulat az Egyházat is, a társadalmat is váratlanul és felkészületlenül érte. Beömlött a szélsőséges liberalizmus, a vadkapitalizmus; az „átmenet” alatt tudatosan felkészített előző elit kezébe kerül a hatalom, a pénz és a tömegkommunikáció. Az „emberi szabadság” leple alatt egy új világszemlélet szivárog be a kommunikáció csatornáin, mely megkérdőjelezi a keresztény (és emberi) erkölcsöt, természetesnek tartja a kisebb-nagyobb lopásokat, politikai hazugságot, gyilkosságot, pornográfiát, prostitúciót, homoszexualitást, szabad erkölcsöt.

Hazánk vallási helyzete A családi élet pusztulása a társadalmi élet alapvető sebe: tini-párkapcsolatok, válások, együttélések, születések számának csökkenése. A gyermekek jelentős része valódi családi fészek és szülői nevelés nélkül nő fel. Leépítették az iskolai fegyelmet, kivették a pedagógus kezéből a fegyelmezésnek minden eszközét.

Hazánk vallási helyzete A kommunista diktatúra megtörte az emberek jellemét és szétverte a társadalom természetes szervezetét. Erőszakos városiasítás gyökértelenné és kiszolgáltatottá tette az embereket: így válhattak jól manipulálhatóvá. (Vidéken ennek megfelelő a téeszesítés volt)

Hazánk vallási helyzete 1945 előtt a rendszeresen templomba járók a lakosság 50-60%-a volt ben ez az arány 14% volt 1994-ben már csak 10% Növekedőben van a kifejezetten nem hívők aránya: ma a népességnek kb. 1/3-át jelenti.

Hazánk vallási helyzete Amíg a nem hívők számarányukat sokszorta meghaladó mértékben meghatározók a társadalomban, a médiában, addig a hívő vallásosok a társadalmi befolyást tekintve peremhelyzetben vannak. A rendszeres vallásgyakorlók, az egyházhoz hű vallásos emberek a népesség átlagánál nagyobb arányban tartoznak ma gazdasági, kulturális, társadalmi téren a kevésbé befolyásos réteghez. Hiszen a legbefolyásosabbak a kommunista rendszerből mentették át pozíciójukat, míg a vallásos emberek a diktatúra alatt szinte teljesen ki voltak zárva a vezető pozíciókból.

Theologia pastoralis Egyház és lelkipásztorkodás a 3. évezred elején Hazánk vallási helyzete Új evangelizáció a hagyományos módszerek helyett

Új evangelizáció szükséges Nem a kereszténység van válságban, hanem a kereszténységnek egy adott egyházi formája: a népegyház. A lelkipásztorkodásnak (evangelizációnak) szüksége van az eddig természetesnek, sőt axiómának tartott elvek újragondolására és annak átültetésére a gyakorlatba.

A lelkipásztorkodás hagyományos útjai Ősegyházban: a tanúságtétel („jótetteitek láttán magasztalják Istent”); az igehirdetés („hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek”); a közösség tanúságtétele („arról ismerjenek meg titeket, hogy szeretitek egymást” Középkorban: a népegyház kialakulásával párhuzamosan tért hódít az az elképzelés, hogy az Evangélium hirdetése lehetséges egyházi és uralkodói erő és hatalom eszközei által.

A lelkipásztorkodás hagyományos útjai Az Újkorban (de már a későközépkorban is) az Egyház elvesztette világi hatalmát, így a hatalmi erő helyett a hit terjesztésének eszköze a nyelv, a szó, az intellektuális meggyőzés, apologetikailag jól felépített hitoktatás, igehirdetés lett.

A lelkipásztorkodás hagyományos útjai Mára: a beszéd, a szó válságba került: információözön, az emberek sok mindenhez „értenek” (foci, gyógyászat, pedagógia, politika, vallás stb.); a vallási kérdésekről szóló sok téves vagy egyoldalú információ (nem hívők ill. média által terjesztve); az igazság relativizálódása (sokszor egymásnak ellentmondó „igazságok” kuszasága)

A lelkipásztorkodás hagyományos útjai A népegyház. ( Népegyház azt az egyházat, illetve társadalmat jelöli, amelyben a társadalom, a nép élete nagyjából egybeesett a vallás, az egyház életével) A keresztény szemlélet és életforma természetszerűleg átjárta az élet minden zugát, fel sem merült az ezzel ellentétes életforma lehetősége. Társadalmi elvárás volt a keresztény életforma, annak minden jegyével.

A lelkipásztorkodás hagyományos útjai A lelkipásztorkodásnak nem kellett különösebben törekednie sem a misszionálásra, sem arra, hogy a híveket megóvja az egyháztól való elszakadástól. Főbb lelkipásztori tevékenység: gyermekek szentségei (ker, eá, bérm) gyermekek hitoktatása felnőttek (húsvéti gyónás, áldozás, betegek kenete, házasságkötés, temetés) vasárnapi szentmise, igehirdetés

A lelkipásztorkodás hagyományos útjai A népegyház megszűnésének okai: Állam és Egyház szétvált az urbanizáció (a tradicionális közösségek szétesése ill. szétverése) az eszmei pluralizmus (önmagukat kínáló sokfajta eszme, vallás ill. vallás-pótlék) szekularizáció (vallás-mentes vagy vallás ellenes gazdaság, tudomány, művészet, politika, erkölcs)

A lelkipásztorkodás hagyományos útjai XVI. Benedek pápa: „El kell búcsúznunk a népegyház eszméjétől. Valószínűleg egy másfajta, új egyháztörté- neti szakasz áll előttünk, melyben a keresz- ténység újra mustármag-jellé válik, látszó- lag jelentéktelen csoportokban…”

Vizsgafeladat Január 10-ig megküldendő valamelyik dolgozat címre (max. 3-4 oldal) A vallásosság változása családom 3-4 generációjában A vonzó vallásosság képe egy általam ismert szerzetes vagy szerzetesi közösség életében Általam tapasztalt események az egyház üldözésével kapcsolatban