Készítette:Szalai Erika Salgótarján,2009. december.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A közlekedési igazgatás aktuális jogszabályváltozásai május 17.
Advertisements

Az egyszerűsített foglalkoztatás (EF) új szabályai – 21 pontban
Szociális nyári gyermekétkeztetés 2014.
Ingatlan - adó v Adó  Célja: állami újraelosztás  Közszolgáltatások működtetése  Rendőrség, tűzoltóság, egészségügy  Végrehajtó szervezet.
A 17/2010. (III. 4.) FVM rendelet a családi gazdálkodók által igénybe vehető átmeneti állami támogatásról Szeged, március 31.
APEH (új nevén a NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal) prezentáció
A szállásadás adóügyi kérdései
Dr. Molnár Ildikó Címzetes főjegyző Március 12.
Az Ügyfélkapu TÁMOP /2-2F A projekt neve: A Berettyó-Körös Térségi Integrált Szakképző Központ modell létrehozása.
Szja-változások Karácsony Imréné szakállamtitkár Pénzügyminisztérium december 3.
1 TÁRSASÁGI ADÓ Többször módosított évi LXXXI. tv. jellemzői A költségvetési bevételekben évről-évre kb. 6-8 %-ot képvisel.
Az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló évi XLIII. törvény
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
A január 1-től életbe lépett adó- és járulék változások. Az alkalmi munkavállalás április 1-től életbe lépő változásai március 29. Készítette:
Szolgáltató adóhatóság 2009’ Bevallások egyszerűsítése Elektronikus szolgáltatások bővítése TEÁOR és szakmakód konverzió Sajtótájékoztató február.
Adózási alapismeretek 5.2 konzultáció Helyi adók
Vázlat; nem elégséges tananyag!
A HELYI IPARŰZÉSI ADÓVAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK JANUÁR 1. NAPJÁT KÖVETŐ VÁLTOZÁSAI.
Az APEH-hoz benyújtott bevallások adatai alapján
Tájékoztató a évről szóló személyi jövedelemadó bevallás és elszámolás lehetőségeiről (2007. január 16.)
Dr. Bujdosó András Imre főosztályvezető
Prof. Dr. Nagy János Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács Elnöke Budapest, február 24. A felsőoktatási intézmények vagyongazdálkodása.
A helyi adók.
Áfa, bevételi bizonylatok, a vállalkozás tevékenységével szorosan összefüggő kiadási bizonylatok.
2. T ÉTEL V ÁLLALKOZÁSÁT NEM GAZDASÁGI TÁRSASÁG KERETÉBEN KÍVÁNJA MŰKÖDTETNI. H ATÁROZZA ÉS INDOKOLJA MEG − A MELLÉKELT NYOMTATVÁNY ALAPJÁN −, HOGY MIÉRT.
Az évi C. törvény a helyi adókról 2008/2009/I.
ADÓ Farkas Gábor Szenior Menedzser február 28. Adózás 2006.
Integrált Kormányzati Ügyfélszolgálat működésének éves tapasztalatai,
Polgári védelmi feladatok a nem rendszeres hulladékszállítás során
Erdei István - APEH Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága-1 Bevallási és adatszolgáltatási kötelezettség elektronikus úton történő teljesítése január 01-től.
EHO módosítása szeptember 01-től. EHO mértéknövekedés 14% Külön adózó jövedelmekből: - vállalkozásból kivont - értékpapír kölcsönzésből - 25 illetve.
Kis- és középvállalkozások adózási, gazdálkodási környezetének 2006-os, illetőleg középtávú változásai Dr. Katona Tamás politikai államtitkár Pénzügyminisztérium.
Az egyéni vállalkozás.
Önkormányzati adóigazgatás aktualitásai március 4.
Vázlat; nem elégséges tananyag!1 A helyi önkormányzatok 1990-ben kialakult, második legnagyobb alrendszer Az államháztartás helyi szintje, szerepe: közfeladatok.
A VÁROSREHABILITÁCIÓS KERET FELHASZNÁLÁSA ÉPÜLET KÖZTÉR 2013 előtt 2013 évben kifizetés: 12 milliárd Ft 8 támogatott kerület; 3 nyereséges. keret: 5 milliárd.
Ügyintézés az új típusú, második generációs kormányablakban
ASP.ADÓ Az ASP.ADÓ szakrendszer
Személyi jövedelemadó 1+1% felajánlása, fogadása Simon Réka adóügyi ügyintéző NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága Eljárási Osztály Eger, április.
Szakképzési hozzájárulás legfontosabb szabályainak változása, az éves elszámolással kapcsolatos tudnivalók 2014.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
 A munka, az egyik alapvető szükségletünk.  Munkájuk alapján becsülik meg az embereket. A munka biztosítja a megélhetést.  A családi munkamegosztásban.
G YŐR M EGYEI J OGÚ V ÁROS adó- és gazdaságpolitikája Nagy Tamás Gazdálkodási Főosztályvezető Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Győr, 2016.
Navigátor IC & ID Kft.. A munkabér szerkezete január 1-től.
A közbeszerzések elméleti háttere I. A szeptember 15-től hatályos Kbt. alapján.
Adóügyi aktualitások (Új jegyzői adatszolgáltatások, egészségügyi szolgáltatási járulék) Lukács György igazgató NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága.
Sajtótájékoztató Sajtótájékoztató Az elektronikus ügyintézés lehetőségei az APEH ügyfélkapcsolati rendszerében Miskolc, szeptember 2.
E – Ügyintéző Bt. Küldetésünk: - Környezetvédelmi termékdíj és jövedéki szaktanácsadás, szakértés és ügyintézés.
Dr. Polner Eörs Főigazgató Járási Hivatalok létrehozására kötendő megállapodások, ingatlanok helyzete.
Egyéni vállalkozásból származó jövedelem adózása Mezőgazdasági kistermelők adózása TB járulékok.
A járási rendszer megújítása
Nemzeti Energetikusi Hálózat
Általános tájékoztatás az építőipari regisztrációról Az építőipari kivitelező vállalkozások regisztrációjának gyakorlati tudnivalói Győr, december.
Pécs, március 6. Jegyzői értekezlet Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály.
Társadalombiztosítás, szociális hozzájárulási adó, egészségügyi hozzájárulás 2017-es változásai Dr. Kiss Mariann.
E-ügyintézés az adózásban 2006.
Közbeszerzési tudnivalók
A TÉR_KÖZ pályázat számokban
ETS-létesítményeket, EU-ETS hitelesítőket
Dr. Kovács László főtitkár
Pécs, december 5. Jegyzői értekezlet Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály.
Megjelent a végrehajtási rendelet!
Pécs, szeptember 25. Jegyzői értekezlet Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály.
Fontosabb illetékekkel kapcsolatos részletszabályok
PROGRAMZÁRÁS EMVA –III. – IV. tengely 1.
Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása a közbeszerzés tükrében
Szlovák – magyar határmenti vállalkozások együttműködési lehetőségei a magyar számviteli- és adójogszabályok tükrében Mucsné Tóth Mária.
Készítette: Esenczki Fruzsina és Borbély Balázs RYBD2T, S7LJW9
A helyi adók.
A közbeszerzési törvénynek a Közbeszerzési Hatóság
Előadás másolata:

Készítette:Szalai Erika Salgótarján,2009. december

A működés során az önkormányzathoz kötődő ügyek Általános igazgatási ügyekJegyző,Okmányiroda Építéshatósági ügyekÉpítéshatósági iroda Okmányirodai ügyekOkmányiroda Városüzemeltetési ügyekVárosüzemeltetés AdóügyekAdóhatósági iroda

Általános igazgatási ügyek Telepengedély kiadása Működési engedély kiadása Kereskedelmi tevékenység bejelentése: Egyszerűsödés az eljárásban a 210/2009.(IX.29) Korm.rendelet alapján: Ker-i tevékenység bejelentése a jegyzőnek Megküldi a szakhatóságoknak,akik hatósági ellenőrzést folytatnak le 22 munkanapon belül megküldik az eredményt a Jegyzőnek Változás: nem a Vállalkozónak kell a szakhatósági engedélyeket előzetesen összegyűjtenie!!!

Határidők a vállalkozók számára Bejelentési kötelezettségek Bejelentett adatokban történő változás Nyitvatartási idő változása Megszűnés bejelentése Vásárlók könyvének hitelesítése a Jegyző által Határidő Haladéktalanul 5 munkanapon belül Egység nyitását megelőzően

Okmányirodai ügyek Regisztráció ügyfélkapu nyitásához ( elektronikus ügyintézés ) Egyéni vállalkozói igazolvány igénylése Járműnyilvántartás, változás bejelentés Közterület használat ( 3/1996.(II.26.) Ör.) területkategória és a felhasznált terület nagysága,az igénybevétel célja alapján meghatározott tarifarendszer

Városüzemeltetési ill. egyéb ügyek Városüzemeltetési ügyek Behajtási kérelmek elbírálása Közút használati igények elbírálása Nógrád megyei Ingatlanközvetítői illetve a Nógrád megyei Ingatlanvagyon-értékelő és Közvetítő Névjegyzékbe történő felvétel- a nyilvántartást a Jegyző vezeti

Adóügyek- fő adónemek Adónemek Szabályozást biztosító önkormányzati rendelet száma, fizetési határidő Építményadó nem lakáscélú ingatlanok alapján fizeti,aki az év első napján az építmény tulajdonosa Hasznos alapterület alapján,övezeti besorolás szerint Iparűzési adó Állandó ( korr.árbev. 2 %-a) Ideiglenes tev.után Ft/nap 37/1193.(XII.20.) Ör. Adóévet követő év január 15-ig 14/1991.(VI.24.) Ör. Május 15. és november 15. tev.végzésének utolsó napja

Adóügyek 2. Adónem Önkormányzati rendelet száma,fizetési határidő Gépjárműadó az év első napján bejegyzett üzembentartó fizeti Mértéke: 100 kgonként 1000 Ft Idegenforgalmi adó Alanya az a magánszemély,aki az önkorm.illetékességi területén nem állandó lakosként vendégéjszakát eltölt Személyenként és éjszakánként 200 Ft a mértéke 26/1998. ( XII.14.) Ör. Március 15.és szeptember /2003(XII.18.) Ör. Tárgyhónapot követő hó 15.napja

Egyéb önkormányzati adóügyek Talajterhelési díj Kibocsátók fizetik a rendeletben meghatározott környezetterhelő anyagokra Aki a csatornahálózatra nem köt rá Termőföld bérbeadásából származó SZJA Kommunális adó- Salgótarjánban nincs! 29/2004.( VIII.26.) Ör. Tárgyévet követő év március 31- ig kell fizetni 1995.évi CXVII.tv. ( SZJA törvény ) alapján Magánszemély a megszerzés negyedévét követó hó 12- éig,kifizető a kifizetést követő hó 12-éig fizeti

Helyi vállalkozások működését segítő önkormányzati intézkedések – 38/2009.(III.31.) sz Önkormányzati határozat alapján Helyi iparűzési adóalap 1 M Ft-ig mentes az adó alól ( előtte 500 eFt volt) Likviditási problémák enyhítésére az iparűzési adó fizetési határideje márc.15 helyett május 15, szeptember 15. helyett november 15. ( 2009.évben) 2010-től a helyi adó bevallása az Apeh-hoz történik, erre az eltérésre már nem lesz lehetőség ! Egyéni megállapodás alapján bérleti díj kedvezmény ( akár 50 %-os mértékig ) az önkormányzat tulajdonában lévő, jelenleg használaton kívüli ingatlanokra VIP ügyintéző ( egyablakos ügyintézés) annak a 25 cégnek,akik az elmúlt 3 évben a legtöbb helyi adót fizették be Illetve legalább 10 új munkahelyet teremtő fejlesztést megvalósító vállalkozásoknak

Vállalkozásokat segítő további intézkedések Közbeszerzési eljárások során: az új egyszerű eljárás során az önkormányzat – választási lehetősége szerint – fenntartja magának a jogot, hogy a közbeszerzési eljárásban 200 millió Forintot nem meghaladó becsült értékű beszerzés esetén azok a vállalkozók is tehessenek ajánlatot,akiknek a nettó éves árbevétele nem éri el az 1 milliárd Forintot. az adott eljárás során – amennyiben a beszerzés fizikailag és gazdaságilag megoldható – az önkormányzat biztosítja a részajánlati lehetőséget,a kis- és középvállalkozások helyzetbe hozása érdekében Fejlesztéseknél,szakértői munkákat igénylő feladatoknál a helyi szellemi kapacitások igénybevétele történik elsősorban Információ csere fejlesztése: Helyi termékek megismertetése, stb.

Együttműködési lehetőségek Helyi vállalkozások részére piacteremtés: Helyi kapacitások felajánlása az önkormányzat kapcsolatrendszerében Helyi vállalkozások honlapjának linkelése a város honlapjához Helyi termelők,kereskedők börzéje Partnerség Elektronikus ötletfiók létrehozása „Városunk” újságban innovatív,fejlesztő,társadalmi szerepvállalásban kiemelkedő vállalkozások részére ingyenes PR cikk További információk,rendeletek elérhetők a város honlapján: Ügyintézéshez nyomtatványok letölthetőek,de jelenleg elektronikus beküldésre még nincs lehetőség