Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Káloz.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Káloz."— Előadás másolata:

1 Káloz

2 Fekvése Székesfehérvártól 33 km-re délre a Sárvíz mentén helyezkedik el.

3 Útvonaltervek Budapest felől: Balaton felől:
M7-es autópályán Székesfehérvárig, onnan 63-as főút Aba, Sárkeresztúr irányába és végül Káloz 7-es főúton Székesfehérvár irányába, majd az előzőekben leírtak szerint folyt. Balaton felől: M7-es autópálya Balatonvilágos után, Szabadbattyánig, majd Tác felé, végül Káloz 71-es főúton Szabadbattyánig, majd mint az előzőekben Már készülőben van a Dég-Káloz összekötőút, amely megkönnyíti a Balatonhoz jutást.

4 Története I. 1326-ból származó oklevélben láthatjuk feltűnni először Kaluz néven. Káloz község Fejér megye legrégebbi települései közé tartozik. A környéken talált régészeti leletek szerint már az  ókorban is éltek itt  kelta eredetű népek. 1332-ben már állt a plébánia. 1550-ben zsold helyett Horváth Balázs kapta meg a várpalotai vár tartozékaként. 1647-ben rövid időre a Veszprém megye kormánya alá került.

5 Története II. XVII. század második felében a Zichy család birtokába került. 1704-ben a lakosok fele Egresre menekült. 1736-ban Zichy Lajosné kezdeményezésére egy kis katolikus kápolnát építettek. ban felépítik Zichy János kegyúr kezdeményezésére a ma is álló római katolikus műemlék jellegű templomot Nagyboldogasszony tiszteletére. Ebből az időszakból látható a mai református templom is.

6 Története III. 1782 egy fontos dátum Káloz életében, Zichy Ferenc földesúr az uralkodótól vásárjogot kért. Az ös összeíráskor Kálozt már a megye mezővárosai között említik. Rövid ideig itt élt Kunoss Endre költő is , a Zichy család nevelője, akinek sírja a helyi temetőben található. A források szerint október 3. éjszakáján a község lakói föltartóztatták Róth tábornok visszavonuló csapatait, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy az ozorai népfelkelők pár nappal később szétverhették őket.

7 Története IV. E napok eseményeihez tartozik a község akkori földesurának, gróf Zichy Ödönnek a kivégzése. Holttestét Kálozon a katolikus templomban helyezték örök nyugalomra. Később, 1852-ben Ferenc József felkereste e sírt és itt imádkozott elhunyt híve lelki üdvéért. A XIX. sz. küszöbén a község virágzó településként lépett át, de a század viharai (háborúk, forradalmak, áldozatok) sajnos nagyon megtépdesték.

8 Nevezetességei: Káloz - Boldogságos Szűz Mária Mennybevétele plébánia
Belmajorban található Zichy-kastély. Helytörténeti gyűjtemény A település is része a Sárvíz Ökofolyosónak, amely növény- és madárvilága révén kiemelten védett természeti érték Borbarátok egyesülete Földtulajdonosi Vadászati Közösség

9 Hírességei: Káloz Kupa Díjugrató- és Fogathajtó verseny
Kálozi Borverseny

10 Kikapcsolódási lehetőségek
A település környékén számos, horgászatra alkalmas tó van, 7 természetes és 3 mesterséges. Vadászati lehetőség is van a környező erdőkön, mezőkön. A településen korszerű tornacsarnok épült. A kerékpárosoknak jó hír, hogy a településen is átvezet majd a tervezés alatt álló kerékpárút, amely a Sárvíz mentén Székesfehérvárt köti majd össze Simontornyával. Kálozon a kulturális életet szolgálja a Teleház és Falutévé.

11 Térképe

12 Káloz környéki, Tác, Gorsium római kori település romjainak látképe

13 Szintén Káloz közelében található a soponyai erdő és a kajtori halastó


Letölteni ppt "Káloz."

Hasonló előadás


Google Hirdetések