Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Értény.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Értény."— Előadás másolata:

1 Értény

2 Tartalomjegyzék Fekvés Megközelíthetőség Története I. Történet II.
A jelen I. A jelen II. Nevezetességek Lehetőségek – szabadidő Térkép-képek

3 Fekvése Tolna megye nyugati részén, Somogy megye határától mintegy 3 km-re, fekszik Vissza

4 Megközelíthetőség Budapest felől Pécs felől
M7-es Székesfehérvárig 63-as kijárat 63-as főúton Cecéig Cecétől a 61-es főúton Nagykónyiig utána a táblajelzések szerint Pécs felől 66-os számú főúton Sásdig 611-es úton Dombóvárig 61-es főúton Nagykónyiig utána a táblajelzések szerint Vissza

5 Története I. A község nevének eredete egy besenyő törzsnévre vezethető vissza Első lakosai valószínűleg Szent Istvánhoz csatlakozó lovas katonai segédnépek voltak A török kiűzése után fejlődésnek indult a település 1749-ben épült meg a Szent Márton püspökről elnevezett római katolikus templom A faluban algimnázium működött Vissza

6 Történet II. A falu számára mindig az állattenyésztés, a növénytermesztés, a szőlő és a bor jelentette a megélhetés alapját. Ehhez jó feltételeket biztosítottak a kiváló minőségű termőföldek A XX. század második felében bekövetkező változások, a termelőszövetkezetek szervezése, a közös tanácsú közigazgatás, a falu leépülését jelentette Vissza

7 A jelen I. A lakosság létszáma 745 fő
A közüzemi vízhálózatba bekapcsolt lakások száma alig éri el az 50 %-ot A faluban nincs szennyvízcsatorna távbeszélő fővonalak száma 149, a személygépkocsik száma 58 községben iskola nincs, a gyerekeket a szomszédos Nagykónyi fogadja Vissza

8 A jelen II. Az óvodában 29 gyermeket 2 óvónő lát el
Az önkormányzati könyvtár mintegy 8000 kötettel rendelkezik Az idősek napközi otthonában 13 idős emberről gondoskodnak A falunak van orvosi rendelője és háziorvosa A fiatalok sportolását sportpálya segíti Vissza

9 Nevezetességek Az 1749-ben épült római katolikus templom, melyet Szent Márton püspökről neveztek el. Vissza

10 Lehetőségek - szabadidő
A lakosság vendégszeretetére és a természeti, környezeti adottságokra építve tervezik a falusi turizmus meghonosítását. Augusztus 20-i aratóünnep Ősszel a szüreti felvonulás Forrás: Vissza

11 Térkép Vissza

12 Ház Vissza

13 Templom Vissza


Letölteni ppt "Értény."

Hasonló előadás


Google Hirdetések