Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

2013. évi CC. tv. figyelembe vételével

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "2013. évi CC. tv. figyelembe vételével"— Előadás másolata:

1 2013. évi CC. tv. figyelembe vételével
2014. évi adótörvény változásokról és néhány lényegesebb 2013-as évközi változásról 2013. évi CC. tv. figyelembe vételével

2 Társasági adó

3 ÚJ: Szabad vállalkozási zóna
A térség fejlődése érdekében, a Kormány által kijelölt, térségi gazdaságfejlesztő szervezet által koordinált, közigazgatási határokkal, illetve helyrajzi számokkal lehatárolt, a fejlesztés szempontjából együtt kezelt térség 27/2013. (II. 12.) Korm. rendelet! Az ország leghátrányosabb 47 térségében 903 település, mely Május 15-től 14 kistérség 177 településével bővült 27/2013. (II. 12.) Korm. rendelet !!! Az ország leghátrányosabb 47 térségében 903 település mely 14 kistérség 177 településével bővül

4 Fejlesztési adókedvezmény a szabad vállalkozási zónában
A szabad vállalkozási zóna területén üzembe helyezett és üzemeltetett jelenértéken legalább 100 millió forint értékű beruházás.

5 Nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő egyes költségek, ráfordítások
Az a költség, ráfordítás, amely a régi Btk. szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban vagy befolyásolással üzérkedés nemzetközi kapcsolatokban, az új Btk. szerinti vesztegetés és annak elfogadása, hivatali vesztegetés és annak elfogadása, vesztegetés bírósági vagy hatósági eljárásban és annak elfogadása, vagy befolyással üzérkedés, bűncselekmény elkövetése érdekében vagy azzal összefüggésben merült fel.

6 Pontosítás (08.01-től) Egyház  Egyházi jogi személy
Az „egyház” fogalma törlésre került a Tao. tv-ben Egyházi jogi személy (2011. évi CCVI. törvény alapján): a bevett egyház (össz. 27. db) és annak belső egyházi jogi személye A vallási közösség nem tartozik ide!!! Az 5. alaptörvény módosítással várhatóan újra változik majd.

7 FOGALMAK Bejelentett részesedés (4. § 5.pont)
2013-ban: 30 %-os tulajdoni részesedés 60 napon belül bejelenteni (xxT201T) Változást csak akkor kell bejelenteni, ha a %-os mérték változik 1 év után nyereséggel elidegenítve AEE csökkentő 2014-től: 10 %-os tulajdoni részesedés 75 napon belül bejelenteni (xxT201T) Változást csak akkor kell bejelenteni, ha a %-os mérték változik 1 év után nyereséggel elidegenítve AEE csökkentő

8 Ingatlannal rendelkező társaság (4. § 18/a. pont)
2013-ban: az egyes beszámoló(k)ban kimutatott eszközök mérlegfordulónapi piaci értékének (együttes) összegéből a belföldön fekvő ingatlan értéke több mint 75 % 2014-től: az egyes beszámoló(k)ban kimutatott eszközök mérlegfordulónapi könyv szerinti értékének (együttes) összegéből a belföldön fekvő ingatlan értéke több mint 75 % Termőföld (új fogalom) (4. § 45. pont) A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló évi CXXII. törvényben meghatározott mező-, erdőgazdasági hasznosítású föld.

9 Egyes adóalap módosító tételek 2014-es változásai
K+F kedvezmény: (7. § (1) bek. w) pont) 2014-től amennyiben egy Tao alany a saját tevékenységi körében végzett kutatás-fejlesztési tevékenység után nem érvényesíti teljes összegben a kedvezményt, a fennmaradó részt a kapcsolt vállalkozás is figyelembe veheti AEE csökkentő tételként. Feltételek: K+F tevékenység kapcsolódjon a két kapcsolt vállalkozás bevételszerző tevékenységéhez, a maradék kedvezményt igénybe vevő vállalkozás rendelkezzen az adóbevallás benyújtásáig a kapcsolt vállalkozása írásos nyilatkozatával, amely tartalmazza a kapcsolt vállalkozás adóévi saját tevékenységi körében végzett K+F tevékenysége közvetlen költségének összegét, valamint az összegre tekintettel az adózó(k) által érvényesíthető összeget. A nyilatkozatban foglaltak teljesüléséért az adózó és kapcsolt vállalkozása egyetemlegesen felel, melyekről az adóbevallásban kell mindkét félnek adatot szolgáltatni. A megosztás nem terjed ki az MTA-s és felsőoktatási intézmény kutatóhelyén végzett alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés esetén a meghatározott összeg háromszorosa, de max 50 M Ft-os kedvezményre!

10 Egyes adóalap módosító tételek 2014-es változásai
Kisvállalkozói kedvezmény (7. § (1) bek. zs) pont) Korábban használatba nem vett ..... szellemi termékek mellett bekerült a szoftver-termékek felhasználási joga is. 30 Milliós szabály maradt. Nem jelentős összegű hiba (8. § (8) bek.) Új előírás Amennyiben korábbi években hibáztunk, és a most feltárt hiba nem jelentős összegű volt, akkor az a tárgyévi könyvelésben szerepelt, viszont önellenőrzés volt a bevallásnál és a tárgyévi adóalapnál AEE  2014-től választható, amennyiben a nem jelentős összegű hiba miatt AEE + tételt kellene elszámolni, akkor nem kell önellenőrzést végezni hanem a javítás a tárgyévi adóbevallásában vehető figyelembe és így nincs AEE + tétel. Az önellenőrzés elhagyásának további feltétele, hogy a nem jelentős összegű hibával érintett adóévi adóalap meghaladja a nem jelentős összegű hiba összegét.

11 Egyes adóalap módosító tételek 2014-es változásai
Kisvállalkozói kedvezmény (7. § (1) bek. zs) pont) Korábban használatba nem vett ..... szellemi termékek mellett bekerült a szoftver-termékek felhasználási joga is. 30 Milliós szabály maradt. Nem jelentős összegű hiba (8. § (8) bek.) Új előírás Amennyiben korábbi években hibáztunk, és a most feltárt hiba nem jelentős összegű volt, akkor az a tárgyévi könyvelésben szerepelt, viszont önellenőrzés volt a bevallásnál és a tárgyévi adóalapnál AEE  2014-től választható, amennyiben a nem jelentős összegű hiba miatt AEE + tételt kellene elszámolni, akkor nem kell önellenőrzést végezni hanem a javítás a tárgyévi adóbevallásában vehető figyelembe és így nincs AEE + tétel. Az önellenőrzés elhagyásának további feltétele, hogy a nem jelentős összegű hibával érintett adóévi adóalap meghaladja a nem jelentős összegű hiba összegét. Sztv. 3. § (3) bek. 4. pont. A nem jelentős összegű hiba értékhatára: Max. a mérlegfőösszeg 2 %-a, de ha az nem haladja meg az 1 M Ft-ot, akkor max. 1 M Ft.

12 Szabályozott ingatlanbefektetési társaság (kihirdetést követő naptól lépett hatályba!)
A évi CII. tv. módosítása alapján a szabályozott ingatlanbefektetési társaság rendelkezhet 10 %-ot meghaladó részesedéssel, vagy szavazati joggal olyan cégben, amelynek főtevékenysége épületépítési projekt szervezése (TEÁOR 4110)! Viszont az ilyen részesedés elidegenítéséből származó nyereségre nem lehet az adómentes kezelést (AEE –) alkalmazni.

13 Szabályozott ingatlanbefektetési társaság (kihirdetést követő naptól lépett hatályba!)
A évi CII. tv. módosítása alapján a szabályozott ingatlanbefektetési társaság rendelkezhet 10 %-ot meghaladó részesedéssel, vagy szavazati joggal olyan cégben, amelynek főtevékenysége épületépítési projekt szervezése (TEÁOR 4110)! Viszont az ilyen részesedés elidegenítéséből származó nyereségre nem lehet az adómentes kezelést (AEE –) alkalmazni. Min. 10 Mrd. induló tőke. Társasági forma: Nyrt. Meghatározott tevékenységre: saját tul. ing. adásvétel, bérbeadás, üzemeltetés, ingatlankezelés, vagyonkezelés. A biztosítók és hitelintézetek tulajdoni és szavazati jog korlátozása (10%-ban). NAV-hoz bejelenteni.

14 Elsődlegesen gazdasági-vállalkozási tevékenységű szervezetnek minősülő alapítvány, közalapítvány, egyesület, köztestület adóalapja (5. § (7) bek.) 2011. évi CLXXV. tv. 2. § 7. pont alapján (Civil tv.) elsődlegesen gazdasági-vállalkozási tevékenységű szervezet: azon szervezet, amelynek éves összes bevétele hatvan százalékát eléri vagy meghaladja a gazdasági-vállalkozási tevékenységéből származó éves összes bevétele. Ezek a szervezetek nem alkalmazhatják a közhasznú szervezetekre vonatkozó speciális adóalap megállapítási lehetőségeket. Ezt a korlátozást először abban az adóévben kell figyelembe venni, amikortól elsődlegesen gazdasági-vállalkozási tevékenységű szervezetnek minősül (a bevételi küszöbérték túllépése miatt).

15 Elhatárolt veszteség beolvadás esetén (17. § (7) bek-ben új előírás)
A beolvadás során megszűnő társaság tárgyévi negatív adóalapját a jogutód társaság a beolvadás évének AEE-e terhére számolhatja el. Azonban továbbra is meg kell felelni a következő feltételeknek: Átalakulást követően olyan tag szerez többségi befolyást a jogutód társaságban, amely az átalakulás előtt ugyanilyen befolyással rendelkezett a jogelődben és a jogutód társaság az átalakulást követő 2 adóévben a jogelőd tevékenységéből legalább egyből árbevételt szerez. Viszont 2013-tól nem kell ezeket feltételeket teljesíteni, ha az adózó az átalakulást követ két adóéven belül jogutód nélkül megszűnik, továbbá, ha a jogelőd tevékenysége kizárólag vagyonkezelésre irányult.

16 KKV adókedvezmény (22/A. §)
Az adóév végén KKV-nak minősülő vállalkozás veheti igénybe. A hitelszerződés alapján tárgyi eszköz beszerzéséhez, előállításához pénzügyi intézménytől igénybe vett, és kizárólag e célra felhasznált hitel kamata után adókedvezmény jár. 2014-től viszont a felhasznált hitel visszafizetésére igazoltan felvett más hitel kamata után is jár az adókedvezmény! Adókedvezmény mértéke: a december 31-ét követően és december 31-éig megkötött szerződés alapján igénybe vett hitelre az adóévben fizetett kamat 40 %-a, a december 31-ét követően megkötött szerződés alapján igénybe vett hitelre az adóévben fizetett kamat 60 %-a. Ami maradt: Max. évi 6 millió Ft-ig Max. a tárgyévi adó 70 %-ig. Továbbra is de-minimis támogatásnak minősül.

17 KKV adókedvezmény (22/A. §)
Az adóév végén KKV-nak minősülő vállalkozás veheti igénybe. A hitelszerződés alapján tárgyi eszköz beszerzéséhez, előállításához pénzügyi intézménytől igénybe vett, és kizárólag e célra felhasznált hitel kamata után adókedvezmény jár. 2014-től viszont a felhasznált hitel visszafizetésére igazoltan felvett más hitel kamata után is jár az adókedvezmény! Adókedvezmény mértéke: a december 31-ét követően és december 31-éig megkötött szerződés alapján igénybe vett hitelre az adóévben fizetett kamat 40 %-a, a december 31-ét követően megkötött szerződés alapján igénybe vett hitelre az adóévben fizetett kamat 60 %-a. Ami maradt: Max. évi 6 millió Ft-ig Max. a tárgyévi adó 70 %-ig. Továbbra is de-minimis támogatásnak minősül. Mikrovállalkozás: amely 10 főnél kevesebb személyt foglalkoztat, és amelynek éves forgalma és/vagy mérlegfőösszege nem haladja meg a 2 millió €-t. Kisvállalkozás: amely 50 főnél kevesebb személyt foglalkoztat, és amelynek éves forgalma és/vagy mérlegfőösszege nem haladja meg a 10 millió €-t. Középvállalkozás: amely 250 főnél kevesebb személyt foglalkoztat, és amelynek éves forgalma nem haladja meg az 50 millió €-t vagy mérlegfőösszege nem haladja meg a 43 millió €-t. KKV-k esetén az állam vagy az önkormányzat közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése max. 25 %!

18 Egyéb változások Kapcsolt vállalkozások között alkalmazott árak módosítása (18. § (6) bek.) Az alapítónak a tőkét befogadó, a vagyont kiadó adózónak, továbbá a tagnak (részvényesnek) a jegyzett tőke, tőketartalék nem pénzbeli hozzájárulással történő teljesítése esetén is alkalmaznia kell a módosító tételeket, ha többségi befolyással rendelkező vagy az alapítással ilyenné váló tag (részvényes) teljesíti a nem pénzbeli hozzájárulást, illetve részesedik a vagyonból. Az átalakulás esetében ezt a rendelkezést nem kell alkalmazni! Fejlesztési tartalék (pontosítás) (1. sz. mell. 12. pont) Amennyiben fejlesztési tartalék felhasználásával történik tárgyi eszköz beszerzése, ill. előállítása és a számított nyilvántartási érték 0-nál nagyobb, akkor erre a részre az értékcsökkenési leírást el lehet kezdeni már az üzembe helyezésének napjától a bekerülési értékre vetített écs. kulccsal számítva.

19 Egyéb változások Elismert költségnek minősül (3. sz. mell. B. rész 21. pont): 2014-től az éttermi szolgáltatás igénybevétele esetén a bankkártyával, hitelkártyával történő fizetésre tekintettel kapott nyugta alapján elszámolt költség, ráfordítás, feltéve, hogy a szolgáltatás igénybevétele a Szja. tv. szerinti reprezentáció céljából történik  Sztv §, 167. § (könyvviteli elszámolást közvetlenül alátámasztó bizonylat?) KATA  Tao Ua. mint a KIVA  Tao Adóelőleg bevallás a KATA alanyiság megszűnését követő 60 napon belül. Adóelőleg a KATA alanyiság megszűnését követő naptólaz adóévet követő 6. hónap utolsó napjáig, negyedévente a negyedév utolsó hónapjának 10. napjáig megfizetve. Adóelőleg mértéke negyedévente: Amennyiben a KATA alanyiság megszűnésének az éve 12 hónap volt akkor a megszűnés évében elszámolt bevétel 1 %-a. Amennyiben a KATA alanyiság megszűnésének az éve 12 hónapnál kevesebb volt akkor a megszűnés évében elszámolt bevétel 12 hónapra számított összegének az 1 %-a.

20 Látvány-csapatsport támogatás 2013-as évközi szigorítása ! (05.19-től)
A es támogatási időszakban benyújtott, új sportfejlesztési programok támogatására vonatkozóan. Támogatás + kiegészítő sportfejlesztési támogatást is fizetni kell annak a sportági szakszövetségnek, vagy sportköztestületnek amelynek a sportágát támogatja. A kiegészítő sportfejlesztési támogatás összege az eredeti támogatási összeg 10/19 %-ának legalább 75 %, ami nem elismert ktg! Pótlólagos kiegészítő támogatás: ha túllépjük az 500 M-s adóalapot, akkor adóévet követő 90 napon belül a támogatás legalább 7 %-ának megfelelő összeget befizetni Indokolás szerint a cél a szponzori, vagy támogatási összegek növelése! A kiegészítő sportfejlesztési támogatás kifizetését a teljesítést követően 8 napon belül a NAV-hoz be kell jelenteni! (SPORTBEJ) Elmulasztás esetén az adókedvezmény elvész. 2014-től a fel nem használt adókedvezményt 3 év helyett a támogatás évét követő 6. évig fel lehet használni! Tehát as támogatási időszak esetén még lehet a régi szabályok szerint támogatást adni (június 30-áig)!!!

21 Látvány-csapatsport támogatás 2013-as évközi szigorítása ! (05.19-től)
A es támogatási időszakban benyújtott, új sportfejlesztési programok támogatására vonatkozóan. Támogatás + kiegészítő sportfejlesztési támogatást is fizetni kell annak a sportági szakszövetségnek, vagy sportköztestületnek amelynek a sportágát támogatja. A kiegészítő sportfejlesztési támogatás összege az eredeti támogatási összeg 10/19 %-ának legalább 75 %, ami nem elismert ktg! Pótlólagos kiegészítő támogatás: ha túllépjük az 500 M-s adóalapot, akkor adóévet követő 90 napon belül a támogatás legalább 7 %-ának megfelelő összeget befizetni Indokolás szerint a cél a szponzori, vagy támogatási összegek növelése! A kiegészítő sportfejlesztési támogatás kifizetését a teljesítést követően 8 napon belül a NAV-hoz be kell jelenteni! (SPORTBEJ) Elmulasztás esetén az adókedvezmény elvész. 2014-től a fel nem használt adókedvezményt 3 év helyett a támogatás évét követő 6. évig fel lehet használni! Elérhető adóelőny 10 %, vagy 19 %-ról lecsökken 2,5 %, vagy 4,75 %-ra  Tehát as támogatási időszak esetén még lehet a régi szabályok szerint támogatást adni (június 30-áig)!!!

22 Példa 2014-ben (10 %-os Tao mellett)
Támogatás összege: e Ft Támogatáson elért adómegtakarítás: e Ft Kapható adókedvezmény (max. tárgyévi adó 70 %-áig): e Ft Eddigi összes adómegtakarítás: e Ft Fizetendő kiegészítő sportfejlesztési támogatás: 750 e Ft (el nem ismert ktg.)!

23 Előadóművészeti szervezet és filmalkotás támogatása
Elérhető adóelőny 2014-től 2,5 %, vagy 4,75 % Támogatási igazolás: ( től) max. az előadó-művészeti szervezet EGT-tagállamban a tárgyévet megelőző évben (a tárgyévi helyett) tartott előadásaiból származó jegybevétele 80%-a. Filmalkotás esetén a a közvetlen filmgyártási költség 20%-a lehet a maximális támogatás. A támogatásból adódóan ellenszolgáltatás nem lehetséges. Az ezzel ellentétes megállapodás semmis! 2014-től itt is alkalmazni kell a kiegészítő támogatást!!! Ua. mint a látvány-csapatsport támogatásánál! A kiegészítő támogatást a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zr-nek a kincstárnál vezetett letéti számlájára kell megfizetni! 2014-től a fel nem használt adókedvezményt 3 év helyett a támogatás évét követő 6. évig fel lehet használni!

24 A Transzferár nyilvántartás változása (22/2009 PM rend. ) 2013. 06
A Transzferár nyilvántartás változása (22/2009 PM rend.) től adminisztrációs enyhítések Alacsony hozzáadott értékű, csoporton belüli szolgáltatások esetén a haszonkulcs-sáv az eddig 3-7 %-ról 3-10 %-ra emelkedett. Szolgáltatások listája az 1. sz. mellékletben Nyilvántartás alóli mentesülés 50 M Ft értékű szerződésnél Korábban a szerződés megkötésétől az adóév utolsó napjáig terjedő időszakra kellett nézni A módosítás során csak az adóévi teljesítést kell nézni! Költség átterhelés már főtevékenységként is lehetséges

25 Feltöltési kötelezettség
December 20-a! Előző évi árbevétel meghaladta a 100 M Ft-ot Bevallani a 1301-es nyomtatványon Art. módosítás szerint visszamenőleg 2013-ra a mulasztási bírság alapjának számítása során figyelmen kívül kell hagyni az adóelőleg-kiegészítés esedékességének napján és a mérlegfordulónapon alkalmazott árfolyam különbsége alapján számított nyereségjellegű árfolyam különbözetet, ha az adóalapot képez.

26 Személyi jövedelemadó
Minimálbér ,- / ,-

27 2013-ban év közben új béren kívüli juttatás (05.19-től)
Öpt. szabályai alapján Önkéntes pénztárba fizetett adomány Munkáltató fizetheti Munkavállaló és hozzátartozói részére Célzott szolgáltatásra – adománynak minősül Mértéke: alkalmazottak létszáma * minimálbér Béren kívüli juttatásként adózik visszamenőleg A korábbi adományt a májusi 1308-as bevallásba es korlátba nem tartozik bele!!! Értékhatár felett egyes meghatározott juttatás! Az Önkéntes pénztár által nyújtott célzott szolgáltatás adómentes!

28 Kamat jövedelem (08.01-től)
Kamatjövedelem átsorolható az ellenőrzött tőkepiaci ügylet közé! Pl.: nyilvánosan forgalomba hozott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok beváltásából, visszaváltásából, átruházásából származó jövedelmek esetén. Kizárólag a augusztus 01-e előtti kamatjövedelmekre vonatkozhat. Nyilatkozni az év végéig a befektetési szolgáltató felé. Miért éri meg? Adókiegyenlítés lehetséges az ETÜ esetében.

29 Családi kedvezmény, mint kombinált kedvezmény
Adóalap kedvezmény mellett járulékkedvezmény is lehet. Maradt az eredeti összeg: 1 és 2 gyermek esetén ,- Ft/eltartott 3 gyermektől ,- Ft/eltartott Elérhető adómegtakarítás ,-/33.000,- eltartottanként. Ha nincs elég szja alap, akkor a fel nem használt adómegtakarítás járulékkedvezményként figyelembe vehető! Sorrend: természetbeni egészségbiztosítási járulékra (4 %), pénzbeli egészségbiztosítási járulékra (3 %), nyugdíjjárulékra (10 %).

30 Példa Szülő, 3 kedvezményezett eltartottal, havi jövedelme ,- Ft. Hogyan veheti igénybe a családi kombinált kedvezményt? Megoldás: 3 gyermekre az adóalap-kedvezmény 3 x ,- = ,- az erre eső adómegtakarítás 3 x = ,- Ft Igénybe vehető adóalap-kedvezmény ,-Ft, így a fizetendő szja 0,- Ft! Igénybe NEM vett adóalap-kedvezmény ,- Ft az erre eső adó ,- Ft. Ft-os jövedelem után fizetendő járulékok: TEB 4 % ,- PEB 3 % ,- Nyj 10 % ,- Összesen: ,- Ft Fizetendő közteher a 1,5 %-os MEJ 4.500,- Ft összegben

31 Családi kedvezmény, mint kombinált kedvezmény
Adóalap kedvezmény mellett járulékkedvezmény is lehet. Maradt az eredeti összeg: 1 és 2 gyermek esetén ,- Ft/eltartott 3 gyermektől ,- Ft/eltartott Elérhető adómegtakarítás ,-/33.000,- eltartottanként. Ha nincs elég szja alap, akkor a fel nem használt adómegtakarítás járulékkedvezményként figyelembe vehető! Sorrend: természetbeni egészségbiztosítási járulékra (4 %), pénzbeli egészségbiztosítási járulékra (3 %), nyugdíjjárulékra (10 %). ,- Ft esetén az összes levonandó közteher: 33 % !!!) 3 gyermek esetén az adó(járulék)megtakarítás ,- Ft/fő Társadalombiztosítási ellátás alapját nem befolyásolja!!!

32 Családi kedvezmény, mint kombinált kedvezmény
A családi „kombinált” kedvezményt igénybe veheti a biztosított egyéni vállalkozó, mezőgazdasági őstermelő, társas vállalkozás tagja a tényleges kivét, átalányban megállapított jövedelem, személyes közreműködés díjazása után veheti igénybe. Minimum járulékalap után nem vehető igénybe!!!

33 Családi kedvezmény, mint kombinált kedvezmény érvényesítése
Nyilatkozat alapján veheti igénybe a munkavállaló Amennyiben az adóelőleget a munkáltató állapítja meg, akkor a családi járulékkedvezmény megállapítására is kötelezett, kivéve, ha a munkavállaló kifejezetten NEM kéri a járulékkedvezményt!

34

35 Családi kedvezmény, mint kombinált kedvezmény érvényesítése
Nyilatkozat alapján veheti igénybe a munkavállaló Amennyiben az adóelőleget a munkáltató állapítja meg, akkor a családi járulékkedvezmény megállapítására is kötelezett, kivéve, ha a munkavállaló kifejezetten NEM kéri a járulékkedvezményt! Az egyéni vállalkozó havonta (és nem negyedévente) állapítja meg maga után a családi kombinált kedvezményt Az őstermelő negyedévente állapítja meg maga után a családi kombinált kedvezményt Minimum járulékalapból családi kombinált kedvezményt igénybe venni NEM lehet. Megosztott felügyelet esetén az adóalap- és járulékkedvezményt is megosztva (50-50 %-ban) lehet érvényesíteni. Bevallásban kötelező jelölni, hogy az eltartott melyik hónapokra vonatkozóan minősül kedvezményezett eltartottnak. Amennyiben a jogosultak kombináltan vették igénybe a családi kedvezményt, akkor a bevallásban csökkenteni kell a családi kedvezményt, az igénybe vett családi járulékkedvezmény 625 %-val.

36 „625 %-os” példa Egyedülálló anyuka 2 gyermekét egyedül neveli, havi ,- Ft-os jövedelemmel. Így az éves jövedelem ,- Ft. Megbízási szerződés alapján az év során ,- Ft megbízási díjból származó jövedelmet is szerzett. Év közben a munkabérrel szemben igénybe vett kedvezmény: Adóalap-kedvezményből marad még =7000/hó (erre eső adó: 1120,- Ft/hó Figyelembe vett járulékkedvezmény: TEB-ből 1120,- Ft/hó vagyis éves szinten ,- Év végi bevallásban az éves jövedelem ,- Ft, melyre az egész évre vonatkozó családi adóalap-kedvezmény összegét (2x62500)x12= ,- Ft-ot csökkenteni kell a családi járulékkedvezmény 625 %-val, tehát x 625 % = ,- Ft-tal. Így az összevont adóalap adóját ( ) ,- Ft-tal lehet családi adóalap-kedvezménnyel csökkenteni.

37 Újdonság: Nyugdíjbiztosítás
Magyar, vagy EGT tagállamban letelepedett üzleti biztosítóval kötött biztosítási szerződés A biztosító teljesítése kizárólag a következő esetben lehet: biztosított személy halála, tb. nyugellátásra való jogosultság megszerzése, legalább 40 %-os egészség károsodás, a szerződéskori törvényes nyugdíjkorhatár elérése. Keletkezett hozam kamatadó mentességet élvez Befizetett összeg 20 %-a de max. évi 130 e Ft rendelkezés az adóról kedvezményként érvényesíthető Külföldi biztosítónál kötött nyugdíjbiztosítás esetén NAV által közzétett kibővített tartalmú igazolás szükséges (mivel a külföldi nem köteles adatszolgáltatásra a NAV felé). Amennyiben a nyugdíjcél nem teljesül (nem történik nyugdíjszolgáltatás, átalakítják a szerződést), akkor a korábbi kedvezményeket 20 %-kal növelten kell visszafizetni

38 Önkéntes pénztári kedvezmények
Önkéntes kölcsönös pénztárakba történő befizetés kedvezménye Egyszerűsödés, mivel ha több típusba fizetünk, megszűnik a 100e, 120e, 130e, 150e-re vonatkozó adóról való rendelkezés korlátozása Egységesen a befizetett összeg 20 %-a, max. évi ,- Ft Megmaradt a 24 hónapra lekötés és/vagy prevenciós szolg. ellenértékére vonatkozó + 10 %-os kedvezmény, de együtt is max 150 e Ft lehet. Amennyiben csak egészség/önsegélyezőbe fizetünk, marad a régi korlátozás NYESZ-R: maradt minden a régiben Rendelkezés az adóról kedvezmények változásai: Éves szinten max ,- Ft érvényesíthető!

39 Nem pénzbeni kamatjövedelem
Ahol a kamatjövedelemnél nem lehetséges szja és eho levonása Pl.: nyereménybetétkönyvnél 2014-től a szokásos piaci érték 1,28-szorosa után: 16 % szja 6 % eho Így a közterheket a magánszemélytől levontnak kell tekinteni!

40 Tartós befektetési szerződések (Tbsz)
Tartós befektetési szerződés megszűntetésével a pénzösszegeket, pénzügyi eszközöket nem kiveszi, hanem transzferálja egy másik befektetési szolgáltatóhoz, vagy hitelintézethez – ez így nem minősül a lekötés megszakításának 15 napon belül meg kell történnie Amennyiben az új helyen már van tbsz-e, akkor összevezetés történik Amennyiben az új helyen még nincs tbsz-e, akkor újat nyitnak, de úgy kezelik, mintha az eredeti időpontban kötötték volna. Részkivét lehetősége: 3 éves lekötést követően, csak a lekötött pénzösszeg egy részénél történik hosszabbítás, a továbbiakban le nem kötött összeget kifizetésre kerülhet. Ebben az esetben a részkivét hozama után meg kell állapítani arányosan az adókötelezettséget.

41 Ingatlan értékesítése
Ingatlan = vagyoni értékű jog Haszonélvezeti jog, bérleti jog stb. Tehát a vagyoni értékű jog (eddig csak a lakóingatlanhoz kapcsolódónál volt, 2014-től a nem lakóingatlanhoz kapcsolódó esetén is) értékesítése esetén is érvényesíthető a lakóingatlanra és nem lakóingatlanra vonatkozó korrigálási lehetőség. Termőföld értékesítése: A 200 e Ft-ot meg nem haladó jövedelem adómentes, viszont az eddigi ,- Ft-os jövedelemkorlátot eltörlik, mely már a 2013-as évre is alkalmazható.

42 Kockázati biztosítás (újrafogalmazva)
2013-ban: az olyan személybiztosítás (élet-, a baleset- és a betegség-biztosítás), amelynek nincs lejárati szolgáltatása és visszavásárlási értéke. 2014-től (nézzük át a szerződési feltételeket!): Még módosítással sem lehet lejárati szolgáltatás, vagy visszavásárlás révén vagyoni érték kivonása. Vagyoni érték lehet, ha a más által fizetett biztosításnál a jogosult díjkedvezményt, visszatérítést kaphatna. A díjfizető viszont kaphat visszatérítést! Nem kockázati a biztosítás, ha az esemény bekövetkezésekor a biztosító a szerződési feltételek alapján, max. a befizetett díj+hozam összegéig térít. Csoportos biztosítás esetén azonos szolgáltatás tartalomnak kell lennie (nincs különbség dolgozó és főnök között) Maradt a minimálbér 30 %-a mint adómentes díj/hó

43 Egyes adómentességek A munkavállaló fennálló hitelének törlesztéséhez adott munkáltatói lakáscélú támogatás teljes adómentességet kap. Feltételek: Támogatást hitelintézet, vagy kincstár útján lehet adni. Max. a vételár, vagy építési ktg. 30 %-ig, de 5 év alatt max. 5 M Ft-ig. Ne haladja meg a méltányolható lakásigényt (12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet). Mi a méltányolható lakásigény? Beköltözők létszáma: 1-2 fő esetén 1-3 lakószoba között, 3 fő esetén 1,5-3,5 lakószoba között, 4 fő esetén 2-4 lakószoba között minden újabb beköltöző + 0,5 lakószoba Lakásvásárlás telekárat nem tartalmazó ára: 1 szobás lakás Bp-en e Ft, máshol e Ft 1,5 szobás lakás Bp-en e Ft, máshol e Ft 2 szobás lakás Bp-en e Ft, máshol e Ft 2,5 szobás lakás Bp-en e Ft, máshol e Ft 3 szobás lakás Bp-en e Ft, máshol e Ft……

44 Egyes adómentességek Kölcsön elengedése adómentes, akár a szabadfelhasználású kölcsön esetén is és nem feltétel, hogy ingatlanon fennálló jelzálogjog biztosítsa az elengedett kölcsönt. Amennyiben pénzügyi intézmény a fizetésképtelen adós fizetőképességének helyreállítása miatt nem kéri a hitel kamatát, akkor nem keletkezik kamatkedvezményből származó jövedelem, hanem adómentesség jár. Csak független felek között alkalmazható! (vagyis a bank dolgozója nem) Adómentesen adható sporteseményre szóló belépőjegy, vagy bérlet esetén megszűnt az évi 50 e Ft-os korlát!  Kulturális szolgáltatásnál maradt az 50 e Ft-os korlát. Elengedett követelés ha az (10 e Ft helyett) a 20 e Ft-ot nem haladja meg Üzleti biztosító is elengedhet 2014-től Olyan szolgáltatás, amelyet a kifizető az általa fenntartott vagy használt sportlétesítményben szervezett sportrendezvényen nyújt (kivéve az utazást, az elszállásolást). Az a sportszolgáltatás, amelyet a kifizető az általa fenntartott sportlétesítmény használata útján juttat.

45 Béren kívüli juttatások
Minden maradt a régiben Üdülési szolgáltatás ( ,- Ft/fő) Munkahelyi étkezde és/vagy Erzsébet utalvány (12.500/8.000) Iskolakezdési támogatás ,- Ft Helyi utazási bérlet Iskolarendszerű képzés ( ,- Ft) Szövetkezet közösségi alapjából adott juttatás (50.750,-Ft ) Önkéntes (egészség/nyugdíj), önsegélyező pénztári + foglalkoztató nyugd.szolg.int. támogatás (30.450,-/50.750,-) SZÉP kártya: évi ,- Ft + az évi 500 e Ft-os kereten felül Önkéntes pénztárba fizetett munkáltatói adomány ,- Ft/fő/év A visszaváltható utalványok nem lehetnek béren kívüli, vagy adómentes juttatások!

46 Egyéb 2014-es változások Előző évre tekintettel kifizetett bér jan. 15. helyett jan. 10-ig!!! től lép hatályba Ezért csak 2014-től alkalmazandó, tehát első ízben a jan. 10-ig kifizetett jövedelmeknél 

47 Egyéni vállalkozók Egész évben tevékenységüket szüneteltető EV is élhet már 2013-ra vonatkozóan is: munkáltatói adómegállapítással, egyszerűsített bevallással, adónyilatkozattal. Családi kombinált kedvezmény igénybe vétele esetén havonta köteles az adóelőleget megállapítani. Ha nincs járulékkedvezmény igénybe vétele, akkor az EV negyedévente köteles az adóelőleget megállapítani Kisvállalkozói kedvezmény Szoftvertermék beszerzésére is igénybe vehető Kisvállalkozói adókedvezmény e után kötött beruházási hitel kamatának a 60 %-a, de max évi 6 M Ft. A korábban felvett hiteleknél maradt a 40 %-os szabály Mg-i őstermelő és EV esetén bevételnek minősül a káresemény miatti kártalanítás is, amit pl. jégverés miatt elvesztett termésre tekintettel kap

48 Külföldi művészek egyszerűsített adóztatása
A kettős adóztatást kizáró egyezmények szerint a külföldi előadóművészek Magyarországon is adóztathatók! 2014-től ezért bevezetik az egyszerűsített eljárást! Bármely 12 hónapban 183 napnál kevesebb Mo-i tartózkodás FEOR szerinti tevékenységekre: 2724 Zeneszerző, zenész, énekes foglalkozásból a zenész, énekes, 2726 Színész, bábművész, 2727 Táncművész, koreográfus foglalkozásból a táncművész, 2728 Cirkuszi és hasonló előadóművész, vagy 3711 Segédszínész, statiszta. 200 e Ft-os bevételig adómentesség, felette a teljes összeg után adóköteles Bevétel 70 %-a jövedelem (30 % ktg. vélelmezve) Csak 16 % szja kötelezettség Semmilyen kedvezmény nem érvényesíthető! Nem keletkezik Tbj. szerinti biztosítási jogviszony, így nincs más közteher Bevallás (egyszerűsített módon angol-magyar nyelven) és adó befizetés az elutazásig

49 Társadalombiztosítással kapcsolatos változások

50 Hol is van a szocho??? az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény XI. fejezetében 

51 Munkahelyvédelmi akcióterv

52 Törthónapra is érvényesíthető
Szakképzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállalók adókedvezménye Nem változik A foglalkoztató a bruttó munkabér, de legfeljebb havi forint után 14,5 %-os adókedvezményt érvényesíthet. FEOR 9-es Törthónapra is érvényesíthető

53 25 év alattiak és 55 év felettiek foglalkoztatásának támogatása
Nem változik Azt, aki olyan 25 év alatti pályakezdőt foglalkoztat, aki nem rendelkezik 180 napot meghaladó biztosítási jogviszonnyal (erről 15 napnál nem régebbi igazolás kell), a havi munkabér, de legfeljebb havi forint után 27 %-os adókedvezmény illet meg a foglalkoztatás első 2 évében. Ha a 25 év alatti pályakezdő rendelkezik 180 napot meghaladó biztosítási jogviszonnyal, vagy ha 55 év feletti foglalkoztatottról van szó, akkor a foglalkoztató a havi munkabér, de legfeljebb havi forint után 14,5 %-os adókedvezményt vehet igénybe. Több munkáltató egyszerre és egymás után alkalmazhatja. Példákat

54 Tartósan álláskeresők kedvezménye
Tartósan álláskereső: akit a kedvezményezett foglalkoztatást megelőző 9 hónapon (275 nap) belül legalább 6 hónapig (183 nap) álláskeresőként tartották nyilván. A hónapok számításánál a közfoglalkoztatás idejét figyelmen kívül kell hagyni! ÁFSZ igazolás kell. A 2013-tól létesített munkaviszonyra lehet első ízben alkalmazni. A foglalkoztató az első két évben a havi munkabér, de legfeljebb forint után 27 %-os adókedvezményt, a harmadik évben pedig ugyancsak legfeljebb forint után, 14,5 %-os adókedvezményt vehet igénybe. Amennyiben a kedvezménnyel érintett 3 éven belül a munkáltató személyében változás történik, a fennmaradó részt az új munkáltatói is érvényesítheti!

55 Gyed, gyes, gyet után, ill. gyes, gyet mellett munkába visszatérők foglalkoztatása
A foglalkoztató az első 2 évében a havi munkabér, de legfeljebb havi forint után 27 % szocho adókedvezmény, a foglalkoztatás 3. évében pedig, 14,5 % szocho adókedvezményt vehet igénybe. Ha az ellátások után jön vissza dolgozni, akkor max 45 hónapig jár a kedvezmény, melyet az anyasági ellátás folyósításának megszűnését követő hónaptól kell számítani. 2014-től (GYED extra keretében) a 3 vagy több gyermeket nevelő szülő foglalkoztatása esetén év (69 hónapon belül)

56 A szabad vállalkozási zónákban működő vállalkozások adókedvezménye
A kedvezmény a bruttó munkabér, de legfeljebb forint 27 % szocho kedvezmény a foglalkoztatás első két évében, 14,5 % szocho kedvezmény a foglalkoztatás harmadik évében A tényleges munkavégzés helye a szabad vállalkozási zóna területén belül található. A létszám megtartása feltétel! A kedvezményezett új munkavállalót nem kapcsolt vállalkozástól veszik át és legalább 6 hónapja bejelentett lakóhelye van a szabad vállalkozási zóna területén től már nem kötelező a nagy értékű beruházás! Nincs adókedvezmény, akire a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból állami támogatást kap a munkáltató 2014-től 20 km-es körzeten belüli állandó lakcím esetén is jár a kedvezmény!

57 Kutatók foglalkoztatása után járó adókedvezmény
Doktori (PhD) vagy ennél magasabb tudományos fokozattal, vagy tudományos címmel rendelkező kutató, fejlesztő munkavállalót foglalkoztató - vállalkozásként működő kutatóhely, Szocho kedvezmény a bruttó munkabér, de legfeljebb forint 27 %-a. 2014-től a doktori képzésben részt vevő hallgatónál, vagy doktorjelöltnél is érvényesíthető, de legfeljebb havi Ft-os jövedelem 14,5 %-a a szocho kedvezmény.

58 Késve kifizetett jövedelem
A szocho megállapításánál ha egy megszűnt jogviszonyra tekintettel (pénzügyi nehézség miatt) késve történik meg a jövedelem kifizetése, akkor a kifizetéskor úgy kell adóztatni, mintha az a jogviszony megszűnésekor kifizetésre került volna. (tehát a jogviszony megszűnésekor érvényes szabályok szerint – de nem írják elő az önellenőrzést)

59 EVA-s egyéni vállalkozó
Szocho alapja az EVA alap 4 %-s amennyiben: legalább heti 36 órás jogviszonyban áll, közép vagy felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója, ÚJ! a társas vállalkozásában a minimum járulékalap után a szocho-t megfizetik. Év közben történő megszűnés esetén a megszűnés hónapjában (amennyiben az törthónap) az adóalapot a megszűnés hónapjára vonatkozóan napi arányosítással kell megállapítani.

60 Egyéb 2014-es változások Megszűnt 2014. 01. 01-től:
START kedvezmények Munkabérek nettó értékének megőrzését célzó kedvezmények Karrier-híd program kedvezménye A hallgatói munkaszerződéssel a szakmai gyakorlat vagy képzés keretében foglalkoztatott nappali tagozatos hallgató után nincs 27 % szocho – nem minősül biztosítottnak! Egészségügyi szolgáltatási járulék 6.810,- Ft/hó (227,- Ft/nap) lesz NAV hivatalból törli a kötelezettséget, amennyiben tudomására jut a külföldön tartózkodás, vagy a kötelezett halála. A kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozónak nem kell egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni amennyiben: keresőképtelen, gyermekgondozási segélyben részesül, fogvatartott, állat-egészségügyi szolgáltató tevékenysége szünetel, ügyvédi tevékenysége, közjegyzői vagy szabadalmi ügyvivői kamarai tagsága szünetel, egyéni vállalkozói tevékenysége szünetel, foglalkoztatása a munkaviszonyában vagy egyidejűleg fennálló több munkaviszonyában együttesen eléri a heti 36 órát.

61 Egészségügyi hozzájárulás
től új 6 %-os mértékű EHO a 16 %-os Szja mellett Kamatjövedelmeket: bankbetétre, takarékbetétre fizetett kamat és egyéb hozam; a nyilvánosan forgalomba hozott és forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírból (például kötvény), kollektív befektetési értékpapírból származó kamat, és más jövedelem; nyereménybetétkönyv tárgynyereménye (tárgynyeremény, értékpapír adóalapja a szokásos piaci érték 1,19-szerese); a biztosítói teljesítésből a befizetett díjat meghaladó összeg azzal, hogy nem minősül befizetett díjnak a kockázati biztosítás díja; a szövetkezet tagja által a szövetkezetnek nyújtott tagi kölcsön kamatának azon része, amely a jegybanki alapkamatot 5%-kal meghaladja; a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény tagját (kedvezményezettjét, örökösét) a tag munkaviszonyának a feltételes jogszerzési időtartam lejárta előtti megszűnése miatt megillető összegből a tag által befizetett hozzájárulás-kiegészítés összegét meghaladó rész.

62 Nem kell a 6 %-os EHO-t megfizetni
a 0 % Szja-s kamatjövedelem; az EGT-állam által kibocsátott, forintban jegyzett, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír után fizetett kamattal, hozammal összefüggésben megállapított, vagy az ilyen értékpapír beváltásakor, visszaváltásakor, valamint átruházásakor megállapított kamatjövedelem, (forintban jegyzett magyar állampapírok kamata); az olyan kollektív befektetési értékpapír után fizetett kamattal, hozammal összefüggésben, vagy a kollektív befektetési értékpapír beváltásakor, visszaváltásakor, valamint átruházásakor megállapított kamatjövedelem, amelyek befektetési alapok legalább 80%-ban magyar állampapírokat tartanak a portfóliójukban; TBSZ számla, melyet től nyitottak és 3 éven túl szüntetik meg

63 Mi a Gyed-extra? Ellátások halmozódhatnak:
Újabb gyermek születése esetén a meglévő ellátás megmarad, miközben az újszülött esetén tgyás kerül folyósításra. Mehet együtt (két, vagy több gyermek esetén): Tgyás – Gyed – Gyet – Táppénz - Baleseti táppénz Ikergyermek esetén a gyed 3 éves korig jár, ha az ikrek idén születtek. Gyed mellett lehetséges a munkavégzés, de csak a gyermek 1 éves kora után, akkor is, ha a gyermek bölcsiben, családi napköziben van, vagy házi gyermekfelügyelő vigyáz rá. Nincs óraszám megkötés. Felsőoktatásban tanulók gyermekgondozási díja: Gyermek születése előtt államilag elismert felsőoktatási intézményben, nappali tagozaton, magyar nyelvű képzésben legalább 2 aktív félévvel rendelkezik Gyermekét saját háztartásban neveli Anya magyar, vagy EGT állampolgár és rendelkezik bejelentett mo-i lakóhellyel. Egyébként nem lenne jogosult Gyed-re

64 Áfa változások

65 Autózzunk egy kicsit!

66 Szgk-ra vonatkozó szabályok
Személygépkocsi? VTSZ 8703 !!! Személy(ek) szállítására való Vezetővel együtt max. 9 főt Mindegy, hogy milyen üzemanyaggal megy Forgalmi engedély „J” pontjánál: M1, vagy M1G

67 Szgk és az Áfa Beszerzés esetén: Főszabályként az áfa nem levonható
Levonási jog: Taxi szolgáltatásra használt szgk. legalább 90 %-ban Bérbeadás útján történő hasznosítás legalább 90 %-ban Továbbértékesítési célból (árukészlet) 2014-től a halottszállító szgk. is! EU-s beszerzés esetén: Új gépjármű (max 6 hónap, vagy max km) Áfa fizetési kötelezettség

68 Szgk és az Áfa Értékesítés 2013. 04. 20-ig:
Ha a beszerzés során áfa-t hárítottak át, amit nem lehetett levonni, akkor eladáskor áfa mentes Ha beszerzés során nem hárítottak át áfa-t, akkor eladáskor áfa felszámítási kötelezettség Értékesítés től: Ha beszerzés során nem hárítottak át áfa-t (mert pl. msz-től, egyéb nem adóalany szervezettől vagy , árrés-adózótól vettük), akkor eladáskor áfa mentes! Feltétel: Ha áfa-s lett volna, az áfa levonási jogot akkor sem érvényesíthettük volna 

69 A személygépkocsik üzemeltetéséhez kapcsolódó szolgáltatások áfája 2013-tól
A személygépkocsi üzemeltetése, fenntartása érdekében igénybevett szolgáltatások árában felszámított adó 50%-a nem vonható le. Ha a személygépkocsi üzemeltetési, fenntartási szolgáltatás ellenértékének legalább 50%-át továbbszámlázzák más adóalany felé nyújtott szolgáltatás részeként, akkor a teljes áfa levonható. Főkötelem – mellékkötelem !!! Áru – szolgáltatás

70 Közlekedési eszköz bérbeadása 2013-tól (EU-s szabály)
Közlekedési eszközök hosszú távú bérbeadása (vízi közlekedési eszköznél 90 napot-, egyébnél 30 napot meghaladó) Nem adóalany részére A teljesítési helye a szolgáltatást igénybe vevő nem adóalany lakóhelye, szokásos tartózkodási helye! Kedvtelési célú hajók nem adóalany részére történő hosszú távú – vagyis 90 napot meghaladó – bér­beadása esetén a teljesítési hely a bérbeadás helye.

71 Határozott időre szóló elszámolásos ügyletek (58. § (1) és új (1a) bek
Jelenleg: részletfizetés vagy határozott időre szóló elszámolás esetén a teljesítés időpontja az ellenérték megtérítésének esedékessége (fizetési határidő). 2014. Július 1-től: Ha a felek az általuk kötött szerződés alapján a teljesített termékértékesítésről, a nyújtott szolgáltatásról időszakonként számolnak el, vagy a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás ellenértékét meghatározott időszakra állapítják meg, a teljesítés időpontja az érintett időszak utolsó napja! Marad a teljesítés időpontja, mint fizetési határidő: Amennyiben az új Ptk. szerinti közszolgáltatási szerződés alapján teljesített termékértékesítésről (pl.: víz-, gáz-, villany szolgáltatás), nyújtott szolgáltatásról (pl.: távhőszolgáltatás), telekommunikációs szolgáltatásról határozott időre történő elszámolásban állapodnak meg, vagy a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás ellenértékét meghatározott időszakra állapítják meg. Telekommunikációs szolgáltatató által, a telekommunikációs hálózaton keresztül nyújtott termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás, amennyiben ezekre az eredeti telekommunikációs szolgáltatás elszámolási időszak részeként kerül sor. (pl.: telefonon vásárolt parkolás)

72 Adó alapjának utólagos csökkenése (újra szabályozva a 77-78. §) 1/2.
Az eddigi 77. § (1) bekezdésben lévő felsorolás helyett most már ide tartoznak: minden olyan termékértékesítés, szolgáltatás-nyújtás, EU-s termékbeszerzés, ahol szerződés- módosítása, vagy megszűnése miatt az előleg, vagy a szerződés érvénytelen, vagy a Ptk. szabályai alapján létre sem jött és az ellenérték egy részét, vagy egészét utólag visszatérítik, vagy már eleve ki sem fizetik. A 77. § (2) bekezdésben benne maradt, hogy az adó alapja utólag csökken ha a zárt végű pénzügyi lízing, a bérbeadás, vagy a vagyoni értékű jog időleges használatának átengedése meghiúsul, és a felek az eredeti állapotot állítják helyre, de ha ez nem lehetséges, akkor az ügyletet a meghiúsulás bekövetkezéséig terjedő időre hatályosként elismerik, illetve a betétdíjas termék visszaváltása során a betétdíj visszatérítése esetén, (ÚJ elem) az időszakos elszámolásos ügylet esetén amennyiben visszatérítik azt az összeget, amellyel az elszámolási időszak egésze tekintetében megfizetett vagy megfizetendő összeg meghaladja az erre az elszámolási időszakra vonatkozó ellenértéket.

73 Adó alapjának utólagos csökkenése (újra szabályozva a 77-78. §) 1/2.
Az eddigi 77. § (1) bekezdésben lévő felsorolás helyett most már ide tartoznak: minden olyan termékértékesítés, szolgáltatás-nyújtás, EU-s termékbeszerzés, ahol szerződés- módosítása, vagy megszűnése miatt az előleg, vagy a szerződés érvénytelen, vagy a Ptk. szabályai alapján létre sem jött és az ellenérték egy részét, vagy egészét utólag visszatérítik, vagy már eleve ki sem fizetik. A 77. § (2) bekezdésben benne maradt, hogy az adó alapja utólag csökken ha a zárt végű pénzügyi lízing, a bérbeadás, vagy a vagyoni értékű jog időleges használatának átengedése meghiúsul, és a felek az eredeti állapotot állítják helyre, de ha ez nem lehetséges, akkor az ügyletet a meghiúsulás bekövetkezéséig terjedő időre hatályosként elismerik, illetve a betétdíjas termék visszaváltása során a betétdíj visszatérítése esetén, (ÚJ elem) az időszakos elszámolásos ügylet esetén amennyiben visszatérítik azt az összeget, amellyel az elszámolási időszak egésze tekintetében megfizetett vagy megfizetendő összeg meghaladja az erre az elszámolási időszakra vonatkozó ellenértéket. Pl.: A havi átalányban megállapított vízdíj számlák alapján megfizetett összeg magasabb, mint az elszámolási időszak (pl. éves) fogyasztás alapján fizetendő összeg.

74 Adó alapjának utólagos csökkenése (újra szabályozva a 77-78. §) 2/2.
ÚJ előírás a (4) bek., mint közvetett pénzvisszatérítés  3 oldalú ügylet! Adóalap csökkentésre jogosító ügylet: az adóalany az üzletpolitikájában részletesen rögzített feltételek szerint vásárlásösztönzési célból pénzt térít vissza olyan adóalany vagy nem adóalany részére, aki (amely) azt a terméket/szolgáltatást, amelynek beszerzése, igénybevétele pénzvisszatérítésre jogosít, nem közvetlenül tőle szerezte be, vette igénybe. A pénzt visszatérítő adóalany utólag csökkentheti azon termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása adóalapját, amelyre vonatkozóan a pénzt visszatéríti. További feltételek: a pénzvisszatérítésre jogosító ügylet belföldi legyen és a visszatérítendő összeg alacsonyabb legyen, mint a pénzvisszatérítésre jogosító ügyletben lévő mennyiség (pl. darabszám) szorozva az adóalap csökkentésre jogosító eredeti ügyletben lévő legalacsonyabb bruttó egységárral, a pénzt visszatérítő rendelkezzen a pénzvisszatérítésre jogosító ügyletet igazoló számla másolati példányával, mely igazolja, hogy az ügylet belföldi, illetve rendelkezzen az üzletpolitikában rögzített összeg megtérítésének (kp, vagy átutalás) bizonylatával, mely tartalmazza a pénzvisszatérítésre jogosult nevét, címét, adóalany esetén az adószámát, és az adólevonási jogára vonatkozó tájékoztatás az adott ügylet vonatkozásában.

75 Példa a közvetett pénzvisszatérítésre
A gyártó/nagyker (havi bevalló) egy promóció keretében meghirdeti, hogy bárki, aki a kiskereskedőknél vásárol egyszerre 4 db-ot az általa gyártott/forgalmazott prémium kategóriás gumiabroncsot, annak ,- Ft-ot utólag visszatérít. Ennek feltétele, hogy a kiskereskedőnél történő vásárlásról szóló számla másolatát beküldje. Gyártó/nagyker a prémium kategóriás gumiabroncsokat a kiskereskedők részére legalacsonyabb áron darabonként bruttó ,- Ft-ért adja el. Egy vevő március 10-én vásárol egyszerre 4 db prémium kategóriás nyári gumiabroncsot, összesen ,- Ft értékben. A vásárlásról (nevére és címére) szóló számla másolatát a vevő beküldte március 25-én a gyártó/nagyker részére. Ez alapján április 15-én megtörténik a visszafizetés. Elszámolás: Pénzvisszatérítésre jogosító ügylet mennyisége: 4 db, melynek figyelembe vételével (4 x ) ,- Ft-nál alacsonyabb összegű lehet a visszatérítés. A gyártó/nagyker visszatéríti a ,- Ft-ot bizonylat alapján. A gyártó/nagyker az áprilisi bevallásban (pénzvisszatérítés hónapjában) az adóalap csökkentésre jogosító ügyletre vonatkozóan ,- Ft-tal csökkentheti az adóalapját, mely 4.252,- Ft fizetendő áfa csökkenését eredményezi. Amennyiben a vevő adóalany (havi bevalló) a pénzvisszatérítésről szóló bizonylaton a neve és címe mellett szerepeljen az adószáma is, mivel ez alapján 4.252,- Ft összegű levonható áfa-t csökkentő tétele keletkezik április hónapra (pénzvisszatérítés hónapjára) vonatkozóan.

76 Fizetendő és levonható áfa összegének utólagos korrekciója
2014-től jogalkalmazás segítése érdekében, egy helyre gyűjtötték, a XI. fejezetbe a levonható és fizetendő adó utólagos korrekciójára vonatkozó szabályokat. 153/B. § -153/D. §-ig. Új elemek: A közvetett pénzvisszafizetés esete; Egyértelmű jogalkalmazás miatt rögzítve, hogy amennyiben történt számlakibocsátás (ezzel áfa köt. is), de utólag a számlakibocsátó bizonyítja a teljesítés hiányát, akkor az érvénytelenítő bizonylat alapján a fizetendő adó utólagos csökkentését önellenőrzéssel kell bevallani és nem az érvénytelenítés időszakában!

77 Termékexport (98. § új (5) bek.)
Termékexport adómentességének feltétele – többek között – termék Közösség területéről való elhagyásának tényét, amelynek az értékesítés teljesítésekor, de legfeljebb a teljesítés napját követő 90 napon belül kell megtörténnie, a terméket a Közösség területéről kiléptető hatóság igazolja. Amennyiben ez nem igazolható, akkor az értékesítés során nincs áfa mentesség (tehát áfa-t kell áthárítani, akár visszamenőleg is, melyet 2013-ig még utólag sem lehet elhagyni). Azonban 2014-től, ha a termék az értékesítés teljesítését követő 360 napon belül elhagyja a Közösség területét, és ezt a tényt a terméket a Közösség területéről kiléptető hatóság igazolja, az adóalany jogosult az ezen termékértékesítését terhelő fizetendő adóval megegyező összegben csökkenteni a fizetendő adóját. A fizetendő adó csökkentésének feltétele az ügylet teljesítését tanúsító számla megfelelő módosítása. A fizetendő adó utólagos csökkenésének elszámolása leghamarabb abban az adó-megállapítási időszakban lehetséges, amelyben a kiléptető hatóság igazolása és a módosító számla a jogosult rendelkezésére áll.

78 Áfa levonási tilalmak (124. §)
Személygépkocsinál megmaradt, kivéve től a halottszállító szgk. esetében. Tárgyi eszközökhöz kapcsolódó korrekció kiterjesztése ( §) A 60/240 hónapos figyelési időszak 2014-től alkalmazandó az ingó-, ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog esetén is, mely a előtt beszerzett vagyoni értékű jogok esetén választható, de a nyilvántartásaiban ezt rögzíteni kell. Új előírás: a tárgyi eszköz átadása apport, jogutódlás, üzletágátadás esetén a 60/240 hónapos figyelési időszak az átvevő részéről időarányosan tovább kell vinni. Az átvétel évében az átvevőnek úgy kell tekinteni, mintha egész évben használta volna, de csak időarányosan kell a számítást elvégezni.

79 Fordított adózás (142. § (1) bek. i) és (8)bek.)
A 6/A. sz. mellékletben felsorolt mg-i termények esetén FAD marad év végéig ( helyett) Nyugta (173.§ .) Amennyiben a nyugta egyúttal az abban megjelölt szolgáltatás igénybevételére is jogosít (pl. koncertjegy, színházjegy, stb.), akkor a nyugta kibocsátásának a kelte helyett elegendő azon feltüntetni azt az időpontot vagy időszakot, amikor a nyugtában megjelölt szolgáltatás igénybe vehető! 2014. július 1-től lehetőség van elektronikusan is kibocsátani a nyugtát (pl. Interneten vásárolt mozijegy, belépőjegy, stb.) A nyugta kibocsátásának időpontjától a nyugta megőrzésére vonatkozó időszak végéig biztosítani kell a nyugta eredetének hitelességét, adattartalma sértetlenségét és olvashatóságát.

80 Fordított adózás (142. § (1) bek. i) és (8)bek.)
A 6/A. sz. mellékletben felsorolt mg-i termények esetén FAD marad év végéig ( helyett) Nyugta (173.§ .) Amennyiben a nyugta egyúttal az abban megjelölt szolgáltatás igénybevételére is jogosít (pl. koncertjegy, színházjegy, stb.), akkor a nyugta kibocsátásának a kelte helyett elegendő azon feltüntetni azt az időpontot vagy időszakot, amikor a nyugtában megjelölt szolgáltatás igénybe vehető! 2014. július 1-től lehetőség van elektronikusan is kibocsátani a nyugtát (pl. Interneten vásárolt mozijegy, belépőjegy, stb.) A nyugta kibocsátásának időpontjától a nyugta megőrzésére vonatkozó időszak végéig biztosítani kell a nyugta eredetének hitelességét, adattartalma sértetlenségét és olvashatóságát. Amennyiben a magánszemély január 20-án megvásárolja egy május 15-i koncert belépőjegyét (mely egyben nyugta is), akkor azon a január 20-át már nem kell feltüntetni.

81 Egyszerűsített adattartalmú számla
2014-től lehetőség van az Áfa tv. területi hatályán kívüli ügyletekről is kiállítani, tehát a „fordított adózás” hatálya alá eső ügyeletek esetén is.

82 Élő- és félsertés 5 %-os áfa-ja
3. sz. melléklet I. rész es pontok től 27 %-ról 5 %-ra csökken az áfa mértéke Cél: Áfa csalások visszaszorítása Likviditás növelése a belföldi beszerzés vonatkozásában

83 Illeték

84 2013-as évközi módosítás (04.21-től)
Mentes az öröklési és ajándékozási illeték alól: lakás-előtakarékossági szerződés alapján történő vagyonszerzés Új eljárási illetékmentesség: az építésügyi hatóság által a használatbavétel tudomásulvételről kiállított hatósági bizonyítvány

85 Illetékmentességek 2014. 01. 01-től ajándékozási illetékmentességek:
az egyenes ági rokonok mellett a házastárs vagyonszerzése is értékhatártól függetlenül  (öröklés és visszterhes is !!!) a házastársi vagyonközösség megszüntetéséből származó vagyonszerzés, az osztalékra vonatkozó követelés elengedése, a csődegyezség keretében, valamint a felszámolási eljárásban a követelés elengedése, feltéve, ha a követelés jogosultja nem a csődeljárás, felszámolási eljárás alá vont gazdálkodó szervezet tagja től a termőföld-szerzés mentesül a visszterhes vagyonátruházási illeték alól, ha a vagyonszerző a saját művelést legkésőbb a birtokba adástól számított 1 éven belül megkezdi (korábban nem volt időbeli megkötés).

86 Telekszerzéshez kapcsolódó illetékmentességek
Telek szerzés esetén illeték felfüggesztés majd törlés, amennyiben 4 éven belül beépítésre kerül! 2014-től törlésre kerül a felfüggesztett illeték: ha a jogerős használatbavételi engedély vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány nem a telek eredeti (illeték felfüggesztéssel érintett) megszerzőjének, hanem a vele együtt a tulajdonjogot és - vagyoni értékű jog szerzése esetén - a vagyoni értékű jogot egyidejűleg megszerzők egyike nevére szól. Amennyiben a felfüggesztett illeték törlésének van helye, a lakóház felépítésére nyitva álló 4 éves határidő azonban január 1-jéig még nem telt el és a vagyonszerző az illetéket már megfizette, akkor annak visszatérítését január 1-jétől kezdődően kérheti az állami adóhatóságtól! Amennyiben az örökös illetékfelfüggesztéssel érintett telket örököl, nem köteles a 4 éven belüli beépítésre, viszont ebben az esetben köteles az eredeti illeték megfizetésére.

87 Eljárási illetékek 2014-től
Közigazgatási hatósági eljárásban illetékmentes a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény szerinti, a mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld tulajdonjoga megszerzésének, valamint a földhasználati szerződésnek a mezőgazdasági igazgatási szerv általi hatósági jóváhagyására irányuló eljárás, továbbá a földhasználati nyilvántartási eljárás. Bírósági eljárás során illetékmentes a polgári ügyekben az eljárást megindító beadvány idézés kibocsátása - nemperes eljárás esetén érdemi vizsgálat, cégbírósági eljárás esetén hiánypótlási eljárás lefolytatása - nélküli elutasításáról rendelkező döntés elleni fellebbezés. től ha Zrt  Nyrt: speciális 500 e Ft-os változásbejegyzési illetékkötelezettség keletkezik (de ebben benn van az egyidejűleg bejelentett más változás illetéke is).

88 Egyéb illeték változások
Ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban szerzett vagyoni betét 2014-től mindegy, hogy mi a főtevékenység, az ilyen társaságban szerzett üzletrész visszterhes vagyonátruházási illeték hatálya alá tartozik. 35 év felettiek is kérhetnek az első lakásszerzéshez kapcsolódóan 12 havi pótlékmentes részletfizetést. Szállás időben megosztott használati joga is vagyoni értékű jog lett (Time share szerződések) Így ennek átruházása illetékköteles.

89 KATA és KIVA

90 KATA választása től Csak akkor nem választható a KATA alanyiság, ha az adóalanyiság választásának évében a TEÁOR 2008 szerinti 68.20 számú „Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése besorolású tevékenységből” bevételt szerzett Tehát lehet bevétele: 66.22 számú Biztosítási ügynöki, brókeri tevékenységből 66.29 számú Biztosítás, nyugdíjalap egyéb kiegészítő tevékenységből Bejelentkezés nyomtatványai: 13T201 - Egyéni cég, KKT., Bt. 13T101 - aki nem szerepel az egyéni vállalkozók nyilvántartásában, pl.: egyéni ügyvéd 13T101E - egyéni vállalkozók

91 Fontosabb KATA változások 2014-től
Pontosították a főállású kisadózó fogalmát Nem lesz főállási, akinek több jogviszonyból van együtt legalább heti 36 órás munkaviszonya Nem lesz főállású, aki máshol főfoglalkozási egyéni, vagy társas vállalkozó, vagy máshol főállású kisadózó. Kata-plusz: saját döntés alapján a főállású esetén választható magasabb összegű tételes adó  ,- Ft, mely havi ,- Ft ellátási alapot eredményez. Előtársasági időszak alatt is lehet KATA alany Nem kell az előtársasági szabályokat alkalmazni Nem kell bevételi nyilvántartást vezetni, ha a bizonylat megőrzéssel is megállapítható a bevétel megszerzésének időpontja. Adótartozást nettó módon veszik figyelembe Adóalanynak nem minősülő személytől (magánszemély kivételével) kapott évi 1 M Ft-ot meghaladó bevételről is adatszolgáltatás van (tehát ha külfölditől szerzi a bevételt). Adatszolgáltatási kötelezettség, ha adóalanynak nem minősülő más személytől (pl. külföldi vállalkozás) szerzett 1 M Ft-ot meghaladó bevételt Belföldi üzleti partner pedig nem a januári 1408-ban, hanem egy külön nyomtatványon tesz adatszolgáltatást TESZOR szám nélkül

92 KIVA 2013. 04. 21-től (1/2) Év közben is be lehet lépni a KIVA-ba
A KIVA adóalanyiság a választás állami adóhatósághoz történő bejelentését követő hónap első napjával jön létre. A bejelentést az erre a célra rendszeresített nyomtatványon (13T203KV), elektronikus úton lehet megtenni, melyet 30 napos jogvesztő határidőn belül vissza lehet vonni. A kisvállalati adóalanyiság keletkezése napjával önálló üzleti év kezdődik. Év közbeni belépés esetén nincs a Tao vonatkozásában soron kívüli bevallási kötelezettség! Az adóalap számításánál a Tbj. szerinti járulékalapot képező jövedelemnél csökkentő tétel a kedvezményezett foglalkoztatottnál: Akinél 27 %-os szocho kedvezmény van ott 100e Ft FEOR 9-es, 25 év alatti, 55 év feletti esetén 50e Ft Részmunkaidősöknél időarányosan!

93 KIVA től (2/2) Pénzforgalmi szemléletű eredményt módosító tételek: Tao szerinti écs továbbvitele – a számított nyilvántartási érték 10 év alatt egyenlő részletekben, vagy kivezetéskor a maradék (csökkentő tétel). Készlet továbbvitele – első KIVA-s évben ha a zárókészlet alacsonyabb, mint a nyitókészlet, akkor a különbözet csökkentő tétel. A KIVA adóalanyiság időszakát megelőző időszakra vonatkozó és a KIVA adóalanyiság időszaka alatt visszatérített adó csökkentő tétel KIVA-ból Tao-ba: a KIVA adóalanyiság megszűnés évében a pénzforgalmi eredményt módosító tételek: A KIVA-s időszakra vonatkozó, be nem folyt bevétel időbelileg elhatárolt összege (növelő tétel) A KIVA adóalanyiság időszaka alatt teljesített, időbelileg elhatárolt pénzeszköz kifizetést, amely nem a KIVA-s időszakra vonatkozik (növelő tétel) A KIVA adóalanyiság időszaka alatt beszerzett, kifizetett év végén kimutatott készlet érték (növelő tétel) A KIVA adóalanyiság időszaka alatt befolyt bevétel elhatárolt összege, amely nem a kisvállalati adóalanyiság időszakára vonatkozik (csökkentő tétel) A KIVA adóalanyiság időszakára vonatkozó, időbelileg elhatárolt, ki nem fizetett költség, ráfordítás összege (csökkentő tétel)

94 Fontosabb KIVA változások 2014-től
Évközi bejelentkezés esetén a feltételként megjelölt 500 M Ft-os mérlegfőösszeget időarányosan, várhatóan kell megállapítani. Többi feltétel nem változott Pénzforgalmi szemléletű eredményt csökkenti: Az előző időszakra tekintettel megfizetett KATA is! A KIVA alapjának a számításánál figyelmen kívül kell hagyni a KIVA előtt teljesített pótbefizetés KIVA időszakban történő visszafizetését. Már a 2013-as évre is lehet alkalmazni!

95 Helyi adó

96 Helyi iparűzési adó KATA alany a tételes adó választását kötelező bejelenteni: alanyiság kezdő napját követő 15 napon belül, vagy az adóév január 15-ig. KATA alany tételes adó esetén is köteles bevallást benyújtani, amennyiben: az önk. rendelete szerinti kedvezményt kíván érvényesíteni, megfizetett e-útdíjat szeretné beszámítani, foglalkoztatás növelés miatti 1M Ft/fő adóalap mentességet szeretne érvényesíteni. 2013-ra visszamenőlegesen a 3,5 tonna össztömeget meghaladó tgk-val rendelkező által megfizetett e-útdíj 7,5 %-a a fizetendő IPA-ból levonható Mobilszolgáltatók (árbevétel legalább 75 %-a vezeték nélküli távközlési tevékenységből áll) esetén az IPA alap 20 %-át köteles a székhely és a fizikai telephelyek között, személyi jellegű ráfordításaik arányában, eszközértékarányosan, vagy a kettő elemeit vegyítő komplex megosztási módszerrel. A maradék 80 %-ot továbbra is előfizetők számlázási címe szerinti települések között kell megosztani.

97 Helyi adókkal kapcsolatos egyéb változások
Telekadó mentesség jár a: belterületen fekvő, az ingatlannyilvántartásban művelés alól kivett területként nyilvántartott, max. 1 hektáros földterület, feltéve, ha az adóévben annak teljes területe tényleges mezőgazdasági művelés alatt áll és e tényt a telek fekvése szerint illetékes mezőgazdasági igazgatási szerv az adóévben igazolja; az adóalany termék-előállító üzeméhez tartozó, jogszabályban vagy hatósági előírásban megállapított védő-biztonsági terület (övezet), feltéve, ha az adóalany adóévet megelőző adóévi, évesített nettó árbevétele legalább 50%-ban saját előállítású termék értékesítéséből származik.

98 Adózás rendje

99 Adószám felfüggesztése után…
Adószám felfüggesztése 180 napra megmaradt. Azonban ha a felfüggesztés ideje alatt a felfüggesztésre okot adó körülményeknek nem orvosolja (bevallás, befizetés, stb.) akkor egyből törlik az adószámot (törlési eljárás megindítása helyett).

100 Esedékesség előtti önellenőrzés
Amennyiben a bevallást benyújtására az esedékesség előtt került sor 2014-től lehetőség nyílik ezt is önellenőrizni Nem kell megvárni az esedékesség időpontját. 

101 Elektronikus eljárások…
től a folyamatban lévő ügyekben is jogosult az ellenőr megismerni az adatfeldolgozó szoftvereket (pl. a könyvelő programokat) az adatgyűjtésre irányuló ellenőrzés keretében; az adatfeldolgozó szoftverek (pl.: könyvelő programok) vizsgálatával lefolytatni az ellenőrzést. től a megbízólevél elektronikusan is kézbesíthető (ügyfélkapus tárhelyen keresztül). től az elektronikus irat kézbesítésének a napja a tárhelyre küldött levél megnyitása.

102 Feltételes adómegállapítás
Kizárólag az adózó adókötelezettségének, vagy annak hiányának megállapítására kerülhet sor! Tehát a még nem létező adózók adókötelezettsége vonatkozásában nem lehet feltételes adómegállapítást kérni, de biztosítják az előzetes konzultáció lehetőségét (100 e Ft-ért cserébe) a befektetők számára, hogy a jövőben megalapítandó adózó esetében tisztázzák esetleges kérdéseket. Egyfokú lesz az eljárás, tehát csak bírósági felülvizsgálatra van lehetőség Ügyintézési határidő Alap: 60 napról 75 napra (+ 60 nappal hosszabbítható) Sürgősségi eljárásban: 30 napról 45 napra (+ 30 nappal hosszabbítható) Ügyintézés díja (most már nem az ügylet értéke határozza meg) Alap esetben: 5 M Ft; Sürgős esetben: (felár + 3 M Ft) 8 M Ft; Tartós feltételes adómegállapítás: 8 M Ft; Tartós feltételes adómegállapítás sürgősen: (felár + 3 M Ft) 11 M Ft;

103 Ellenőrzés… Iratanyag 60 napon túl is külön engedély nélkül, az eljárás befejezéséig az adóhatóságnál maradhat. Adóregisztrációs eljárásba az egyszemélyes gazdasági társaságok is beletartoznak (KOCKERD is).

104 Köszönöm megtisztelő figyelmüket!


Letölteni ppt "2013. évi CC. tv. figyelembe vételével"

Hasonló előadás


Google Hirdetések