PILINSZKY JÁNOS (1921 – 1981)

FABULA Hol volt, hol nem volt, Élt egyszer egy magányos farkas. Magányosabb az angyaloknál. Elvetődött egyszer egy faluba, és beleszeretett az első házba, amit meglátott. Már a falát is megszerette, a kőművesek simogatását, de az ablak megállította. A szobában emberek ültek. Istenen kívül senki olyan szépnek nem látta őket, mint ez a tisztaszívű állat. Éjszaka aztán be is ment a házba, megállt a szoba közepén, s nem mozdult onnan soha többé. Nyitott szemmel állt egész éjszaka, s reggel is, mikor agyonütötték.

VERSPOSZTER BŰN ÉS BŰNHŐDÉS Sheryl Suttonnak Szőke Péter A befalazott képzelet Még egyre ismételgeti – A pillanat villanyszék trónusán Még ott az arc, Sziklába mártott nyakszirt, Gyönyörű kéz – Pórusos jelenléted. Még tart a nyár. Ereszd le jogarod, királynő.

ÉLETFOGYTIGLAN Az ágy közös, A párna nem. Markhult Gabriella Parditka András Ráskai Szabolcs

TŰZ ÉS VÍZ Sírásunk mindent egybemos, tűzvésszé mázol minden lángot, mint hétágú gyertyatartón a hét szál gyertya életünk ettől a víztől fuldokol, ebben a vízben éget- lángol. Boros Gábor

KÉRDÉS Mallár Gabriella Hol járunk már az élet fáitól! Világunk büszke madarának csőrén porladunk Hullám befagy lüktetés, csobogás eláll meghasadnak az evidenciák. Akárhonnan, érkezhet mondat akárhonnan?

NÉGYSOROS Csermák Zszuzsa

A tengerpartra kifekszik a tenger, a világ végén pihen a szerelmem, mint távoli nap vakít a szívem, árnyéka vagyunk valamennyien. A tengerpartra

HALAK A HÁLÓBAN Kiss Zsombor Csillaghálóban hányódunk partravont halak, szánk a semmiségbe tátog, száraz űrt harap. Suttogón hiába hív az elveszett elem, szúró kövek, kavicsok közt fuldokolva kell egymás ellen élnünk – halnunk! Szívünk megremeg. Vergődésünk testvérünket sebzi, fojtja meg. Egymást túlkiáltó szónkra visszhang sem felel; öldökölnünk és csatáznunk nincs miért, de kell. Bűnhődünk, de bűnhődésünk mégse büntetés, nem válthat ki poklainkból semmi szenvedés. Roppant hálóban hányódunk s éjfélkor talán étek leszünk egy hatalmas halász asztalán.

A kései modernség megújítója, humanista és katolikus szellemiségű költő. Meditatív, töprengő, szűkszavú személyiség, megnyilatkozásainak kivételes súlya van. Alapélménye az emberi szenvedés (a világháború, a fogolytáborok életkörülményei); Művilágának szintjei: a konkrét emberi szenvedések, a XX. századi apokalipszis és az egyetemes emberi sors; Témavilágában a létezés misztikuma, a megváltás, a lélek feltámadása, az üdvözülés és a szeretet filozófiája a fő elemek; Magatartásának két fő változata az aszkétizmus, az erkölcsi szigor és következetesség, az alázat, illetve a bűnös ember tisztulásvágya, a megváltásért folytatott küzdés, a megtisztulás reménye; Verseiben a szerencsétlen emberi sorsok felől az isteni irgalom felé törekvés a meghatározó erővonal; Nyelve rendkívül tömör, kopár, díszítetlen, magvas, szentenciózus, rejtélyes és misztikus feszültségű; Mondatai zártak, pontosak, erőteljesek – az elhallgatások, hiányok ellenére;hiányok ellenére is; Verseinek két fő változata: a monumentális látomássor (Apok- rif), illetve a végletesen leegyszerűsített forma (Négysoros))));

HARMADNAPON (1958) És fölzúgnak a hamuszín egek, Hajnalfelé a ravensbrücki fák. És megérzik a fényt a gyökerek. És szél támad. És fölzeng a világ. Mert megölhették hitvány zsoldosok És megszűnhetett dobogni szíve – Harmadnapon legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die.

értelmezés A lágertémát a feltámadás látomásával olvasztja egybe; A vers szorosan kapcsolódik a Ravensbrücki passióhoz. A húsvéti témát az egész kötet fölé emeli a kötetcím; „A címnek köszönhető, hogy a ravensbrücki hajnal leírását Krisztus feltámadásának hajnalaként is értjük (…), és arra kényszerít minket, hogy a továbbiakban ennek tudatában olvassuk.” (Domokos Péter) „A kötőszavak halmozása után ez a latin mondat (…) váratlan evidenciával „érkezik meg”(…) Honnan? Nyilvánvalóan a misében akkor még latinul énekelt hitvallás, a Credo szövegéből.” (Jelenits István) Erős felütéssel indítja a látomásos képsort; a „hamuszín egek”, a „ravensbrücki fák”, a „hitvány zsoldosok” a történelmi alaphelyzetre utalnak ugyan, a kibomló vízió azonban a konkrét motívumokat átemeli a bibliai téma tartományába. Anaforikus mondatkezdések, archaikus- biblikus pátosz ujjongó elragadtatást érzékeltet; a II. versszak kinyilatkoztatás erejével ható kijelentései értelmezik a mitikus arányú látomást, és az elszenvedett mártírsors tragikumára az ígéret transzcendens vigaszát nyújtják.

APOKRIF 1950-ben kezdte írni, 1954-ben fejezte be, 1959- ben jelent meg először a Harmadnapon című kötetben (az Egy KZ –láger falára című fejezetben); Eredetileg a tékozló fiúról szóló verses regénynek tervezte; Pilinszky egész életművét tekintve is különleges rangú és fontosságú alkotás lett végül, a költői világ összefoglaló szintézise; A költemény a Jelenések VIII. 7. című vers folytatásaként (is) olvasható;

„Isten időről – időre átvérzi a történelem szövetét” (pilinszky) Az Apokrif cím (a ‘rejtett’, ‘titkos’ görög szóból ered): a vallás(ok) által hivatalosan el nem ismert, nem hiteles ősi vallási iratok, könyvek; A költemény az ősi apokalipszis – irodalommal tart rokonságot; Apokalipszis, apokaliptikus iratok:(a ‘feltárás’, ‘kinyilvánítás’ görög szóból): olyan iratok, amelyek a jövő eseményeit látomásokba öltöztetve, gyakran a távoli múlt egy-egy nagy alakjának szájába adva mondják el; gyakran a világ végével, az utolsó ítélettel és Jézus Krisztus világ végi eljövetelével kapcsolatos jóslatokat tartalmaznak ( az egyetlen kanonizált apokalipszis a Jelenések könyve).

PILINSZKY MONDTA A VERS KELETKEZÉSÉRŐL: „Az volt az érzésem, hogy fogok egy diszkoszt és forgok vele, és már a karomat kiszakítja, de nem szabad elrepítenem, mert akkor kiszáll… A vers akkor jó, amikor, mint a diszkoszt, egyszer-re elrepíted, és kiszáll a szabadságba. Itt viszont nem mertem elengedni; tartanom kellett a disz- koszt , és egyre vadabbul forogni vele – ezt éreztem. A vers egyetlen alapképlete, struktúrá-ja, amely kezdetben ösztönös volt, később már éreztem is: a visszatartott diszkosz. Forgás. Forogni egyre vadabbul, és ugyanakkor vissza-tartani az egyre nehezebb súlyt. Két hétig tartott ez az állapot.”

(VEZÉR)MOTÍVUMOK - TÉMAHÁLÓ ÉG I. „Külön kerül az egeké…” I. „ …a haragos ég infravörösében” II. „ menekülnek mostan/ az ég alatt, a tüzes ég alatt.” FÖLD I. „ a világvégi esett földeké” I. „ az évekét a gyűrött földeken” II. „ Kimeredek a földből.” NAP I. „ És látni fogjuk a kelő napot…” I. „ Feljött a nap.” III. „ Látja Isten, hogy állok a napon.” ÉJ I. „ mert nem alhatom akkor éjszaka” (l. Bibl.) I. „ Az éjszakát, a hideget, a gödröt…” I. „ és szólok én, mint éjidőn a fa.” II. „ és rámkövül sarával/ az éjszaka…” SÖTÉT I. „ miféle fájdalom/ tapossa itt az örökös sötétet” I. „ Vesszőnyi fák sötéten…” IDŐ (örökkévaló és múló) I. „ s örökre/ a világvégi…”; „ örökös sötétet” I. „ Ismeritek az évek vonulását?”; „ És értitek a múlandóság ráncát?” II. „Év az évre,…”

FA „ mint éjidőn a fa” I. „ Vesszőnyi fák sötéten…” II. „ … e lázas/ fácskákat s ágacskáikat,” II. „ … a forró, kicsi erdőt.” II. „ hallani óriási fáit!” MADÁR „ A levegőben menekvő madárhad” „ Élnek madarak/ kik szívszakadva menekülnek mostan” ÁLLATI LÉT „ külön a kutyaólak csöndje” I. „ miféle fájdalom/ tapossa itt az örökös sötétet/ hasadt patákon, hártyás lábakon?” II. „ és mozdulatlan égő ketrecek.” VADÁLLAT-HASONLAT A nap „mint figyelő vadállat, oly nyugodt” „Riadt vagyok, mint egy vadállat.” ÁRNYÉK „ Nincs semmije, árnyéka van.” „ Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.” „ Lélekzet nélkül látja állani/ árnyékomat…”

CSÖND I. „ s megint külön a kutyaólak csöndje.” II. „ Törődött csönd, öreg szülők a házban.” NÉMASÁG I. A kelő nap „ mint tébolyult pupilla néma” I. „egy ember lépked hangtalan.” II. „Szavaidat, az emberi beszédet/ én nem beszélem.” II. „Nem értem én az emberi beszédet, / és nem beszélem a te nyelvedet.” II. „Nincs is szavam.” HANG II. „ hangokat ad egy torony teste.” (l. „pengő érc”) INDULÁS, VONULÁS I. „Így indulok. Szemközt a pusztulással…” II. „őrzöm tovább e vonulást,” ÉRKEZÉS II. „Haza akartam, hazajutni végül,” II. „ahogy megjött ő is a Bibliában.” II. „a már-már elfúló reményt,/ hogy megjövök és megtalállak.” PUSZTULÁS, TŰZ I. „ a haragos ég infravörösében.” I. „ Szemközt a pusztulással /egy ember …” II. „ Izzó mezőbe (…) égő ketrecek” SZENVEDÉS I. „ És tudjátok, miféle fájdalom (…)?” I. „ a mélyvilági kínt ismeritek? II. „ Félálomban újuló fájdalom:”

SÍRÁS II. „ már sírnak is, ölelnek botladozva.” II. „ mit kisgyerek sír deszkarésbe,” III. „És könny helyett az arcokon a ráncok/ csorog alá az üres árok.” ÁRVASÁG, HIÁNY I. „ És tudjátok nevét az árvaságnak?” II. „ Sehol se vagy.” SZÁNALOM, SZERETET II. „ már hívnak is, szegények” II. „ Csak most az egyszer szólhatnék veled,/ kit úgy szerettem.” DERMEDT-SÉG I. „ ismeritek a dermedt vályukat?” MÉLYSÉG I. „ Az éjszakát, a hideget, a gödröt” III. „ csorog az üres árok.” KŐ, TÖRMELÉK III. „ Látja árnyam kövön és kerítésen.” III. „ Akkorra én már mint a kő vagyok;” III. „ egy jó tenyérnyi törmelék” (l. „Isa pur…”) LÁTÁS III. „ Látja Isten …” III. „Látja árnyam …” III. „ látja állani/ árnyékomat …”

MIRE VOLT EZ JÓ? 1. Arra, hogy bebizonyosodjon, hogy a motívumok valóban szétszálazhatatlan hálózatot alkotnak; 2. Arra, hogy barátkozzunk a szokatlan vers- beszéddel (metaforizáció hiánya), ráhangolódjunk a vers atmoszférájára; 3. Arra, hogy késztetést érezzünk értelmezni a sokrétű, polifonikus költeményt, (ahogy egy blogíró is tette, aki szerint: „Attól megrázó számomra, hogy a fogalmi szövete hiátusos, épp úgy, ahogy a síró ember meg - megcsuklik, elnyel szavakat és félmondatokat, az érzelmi folytonosság és a vissza- visszatérés (körbejárás) miatt mégis érthető és szívszorító a monológja.”) És arra is, hogy – a költő képével élve – megérezzük a kart húzó diszkosszal való forgás sodrását, és – a továbbiakban – megcsodáljuk röptét;

„…Szemközt a pusztulással egy ember lépked hangtalan „…Szemközt a pusztulással egy ember lépked hangtalan. Nincs semmije, árnyéka van. Meg botja van. Meg rabruhája van.”

1. egység A bibliai hangzású, külön strófát alkotó vers- kezdő sor egyenesen a világpusztulás mitikus idejébe („akkor”) visz; múltidejű formája jövőidejűséget (is) sejtet = a rettenet örökidejűségét sugallja; (l.„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”); A kihagyásos fél mondat elhallgatott előzményekre utalva egy, már korábban elindult gondolatsor félelmes és megrendítő konklúziójának részesévé tesz bennünket; Az ünnepélyes, prófétai hanghordozás a megszokott racionális okságnál valami mélyebb, teljesebb, megvilágító okság sejtelmét előlegezi; A félmondatba sűrített érzelmi szorongás kifejezése után már mindaz, amit mond, egy, már ismert jövő tényeinek összefoglalásaként hat;

Zárt, megalkotott világ tárul fel ezután, amelyben a dolgok, a tárgyak beépülnek a látomás rendszerébe, anélkül, hogy szimbólummá válnának; Világpusztulás-látomás dermedt mozdulatlansá- gokkal, végső csendekkel; A képek nem rendeződnek egy síkba, de élesen kimetszettek: elemi hatásuk az általuk közvetített léthelyzetből fakad; A beszédhelyzet nem egységes, változik a beszélő személye és a beszédmód is, így polifonikus (többhangú), retorizált versnyelv jön létre; Szólamok: 1. a prófétai jósló hang (János Jelenéseinek hangja? Jeremiásé? Jónásé? Netán Jézusé magáé? Mindenikre van utalás, egyikkel sem azonos); 2. egyes szám első személyű beszéd, a számkivetettségről mint személyes állapotról szól;

3. a megszólítások sorozatában (ismeritek, értitek, tudjátok) egyetemes emberi tapasztalatot mond ki a megszólítottaknak, de inkább a nevükben; 4. a harmadik személyű közlést első személyű megállapítás szakítja meg („Így indulok”); ez a váltás eltávolítást, általánosítást érzékeltet; A kozmikus méretű katasztrófa és a mérhetetlen emberi szenvedések fájdalmas látomásait váltja a lírai én egyedi és ugyanakkor egyetemes lényként való indulása haza (hova?);

„Haza akartam, hazajutni végül ahogy megjött ő is a Bibliában „Haza akartam, hazajutni végül ahogy megjött ő is a Bibliában. Irtóztató árnyam az udvaron. Törődött csönd, öreg szülők a házban. S már jönnek is, már hívnak is, szegények már sírnak is, ölelnek botladozva. Visszafogad az ősi rend. Kikönyöklök a szeles csillagokra”

2. egység Az egységet indító ezért a verskezdet mertjének az előzménye; Nem az időbeliség, hanem a megértett összefüggések teremtenek kapcsolatot a két rész között, az ember útjának az értelme tárul föl bennük; A bibliai képek és történetek (a paradicsom, a tékozló fiú és Jézus története) töredékes felidézése az ismétlés, az ismétlődés lehetetlenségét mutatja; Az ember útja a paradicsomi teljességtől a szeles csillagokig vezet (a semmibe); A természetességhez, az emberi közösséghez, az Istennel való kapcsolathoz, azaz a létben való otthonossághoz nem vezet út, a beszéd is hazátlan;

Első személyű beszéde egyaránt közvetíti az emberre vonatkozó általános igazságot és kollektív emlékeket, valamint a tékozló fiú történetében megidézett hazavonulás szemé- lyességét is; A 4-5 versszak beszédhelyzete formális dialógus, de sem a beszélő személye sem a megszólított személye nem állapítható meg egyértelműen; Felfogható Istenhez szóló beszédként, amelyre hallgatás a válasz, és amely magának a beszédnek a felszámolását eredményezi („Nincs is szavam”); Az „én” „másik”-ra utaltsága a kommunikál- hatatlan magány tapasztalatában jelentkezik a legélesebben; Állandóan visszatér a kommunikáció lehetetlenségének, a beszéd elégtelensé- gének problémájára; a csend hangzásélménye;

„Akkorra én már mint a kő vagyok; halott redő, ezer rovátka rajza egy jó tenyérnyi törmelék akkorra már a teremtmények arca.”

3.EGYSÉG A zárlatban a vers szubjektuma (akinek identitását nem lehet határozottan eldönteni) – vándorlásának végeztével – maga is elpusztul, semmivé porlik („kő”, „törmelék” lesz); Az üres, hiábavaló világban az ember jelentés nélküli tényezővé válik; Az „akkorra” szó nem a végítélet eredményét jelöli és egy új kezdetet, hanem a mozdulatlanságot a felfüggesztett időben, azt a belátást, hogy az „Isten képmására teremtett ember” arca „egy jó marék törmelék”; Az én nyelvtani személyként van csak jelen, felszámolódik a létezők közötti kitüntetett helye;

E személyiségdráma során personából, ‘Isten- képmás’-ból kreatúrává, tárggyá válik; A végítélet-napi pusztulást (visszautalás a kezdősor „akkor” végidejére) és az én „árnyékká” (halottá) válását Isten nézőpontjából látjuk („látja” háromszori ismétlése); A látás részvétet jelez: egyrészt Isten részvétét teremtménye (Fia?) megsemmisülésén, másrészt a beszélő részvétét, „hogy Istennek ezt kell látnia”; (O. Gy.) A részvét kölcsönösségének motívumát megelőlegezte az előző részben a tékozló fiú történetének megidézésekor a szülők fájdalmának szánalomteli láttatásával a fiú részéről;

SZAKIRODALOM Bara Katalin – Csutak Judit: Magyar nyelv és irodalom. Tankönyv a XI. osztály számára, Corvin Kiadó, Déva, 1999,130-131o; Elszer Valéria – Fazakas Zsuzsa: Versek a középiskolában. Elemzésvázlatok, Rejtjel Kiadó, Sopron, 1996; Orbán Gyöngyi: Olvasókönyv XII. osztályosoknak, T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2007, 157-169 o; Versposzter – Pilinszky János, Irodalmi Jelen Online, 2011.12.21., http://www.irodalmijelen.hu/node/1912; Pilinszky János: Apokrif – értelmezési kísérlet egységnyi vers dózisától részegen, 2008.ápr.24-írta ilweran, Könyvvizsgálók blog, freeblog.hu/search/pilinszky+apokrif/ Lírai riport Pilinszky Jánossal 1965 – You Tube Pilinszky János Apokrif című versének értelmezése, sdt.sulinet.hu/Player/Default.aspx?g=497e8640-6046-4601- 9cab; Pilinszky János, erettsegi.info/request.php?251;

KÖSZÖNÖM A MEGTISZTELŐ FIGYELMET! (www.pocsveilerilona.weboldala.net)