Nemzeti könyvtári mozgalmak az Egyesült Királyságban.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Budapesti Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda –
Advertisements

„A MI DALUNK” Picur Rádió - Ovi Roadshow
Váczy Zsuzsa közoktatási szakértő, Bp május 13. OPKM.
Szeretem a könyvtáram!.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
Az olvasástanítás módszere:
Az úgy kezdődött, hogy… Tavalyi előadás a digitális tankönyvekről :
Szülői elégedettség mérés eredménye
2007. Jász-Nagykun-Szolnok megyében Illés Julianna Szolnok, november 12.
A Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér hét fiókkönyvtárat is működtet, hogy a város távolabbi részén lakók is könnyen hozzájussanak a számukra.
Az iskolai szociálismunka
Tisztelt Látogatóink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni az általános iskolában megvalósuló új tanulásszervezési eljárásokról és azok tartalmáról a TÁMOP.
Mentorszülők – mentőszülők autizmusban
A könyvtárak szociális funkciói. Visszatekintés  70-ES ÉVEKTŐL - “MŰVELŐDÉSI HÁTRÁNY”  MANFRED NAGEL(1982) - SZOCIÁLIS FUNKCIÓ MEGHATÁROZÁSA - “ KÜLÖNLEGES.
Kölyökkuckó Napközi Mekényes
A Németh László Angol Testnevelés Tagozatos Általános Iskola
Záró Konferencia Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon TÁMOP /
A TÁMOP pályázat bemutatása. A támogatás célja -A befogadó közoktatási rendszer megteremtése -A sajátos nevelési igényű gyerekek, tanulók sikeres.
A projekt az Európai Unió támogatásával az Európai Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg BÁCSKIR TIOP / LAKITELEK Könyvtári.
Könyvtári és Informatikai Szövetség
Az EU oktatási és képzési rendszerének célkitűzései
A tanulók foglalkoztatását áthatja:
„Szakképző iskolák könyvtári szolgáltatásainak tanulmányozása” Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci Mobilitás alprogramja keretében.
Az iskolai könyvtárhasználat hazai innovatív példái
„A MI DALUNK” Picur Rádió - Ovi Roadshow
MÚZEUMI KÖNYVTÁRAK A STATISZTIKA TÜKRÉBEN - FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK, IRÁNYOK Tóth Máté OSZK - Könyvtári Intézet.
A „Nekünk bejössz, ha a könyvtárba bejössz!” című Országos Tini Könyvtári Napok keretén belül a következő programokkal várjuk a Kedves Érdeklődőket: 2008.
Etika Könyvtárosi etika Könyvtárosi etikai kódex
A hazai iskolai könyvtárak fejlődéstörténete
A könyvtár szociális funkciója Nemzetközi és hazai kitekintés.
Iskolai könyvtárak külföldön. Kezdetben közös fejlődés  USA és Európa – sz. közös fejlődés a közművelődési könyvtárakkal Németország, Dánia, Franciaország,
Élet a Ságvári Bence digitális VII. Nemzetközi Médiakonferencia, Balatonalmádi, szeptember 25. ökoszisztémában kisgyerekként...
”Babits Mihály a Net-en” Moldován István OSZK MEK osztály Irodalomtörténeti Szimpózium Babits Mihály születésnapján Szekszárd, november.
I. Előadás Az anyanyelvi nevelés alapjai, célja, területei és elvei
III. előadás: Írásbeliség, egyén, társadalom
A diákok/fiatalok és az aktív államporság „Civil szervezetek és a közoktatási intézmények közösségi kapcsolatai” Salgótarján, január 29.
Magyar Könyvtárosok Egyesülete 42. Vándorgyűlése ajánlásai.
Kultúrák találkozása a könyvtárak olvasásfejlesztő tevékenységében
Hol a határ a pr és a valódi felelősségvállalás között?
Testi és szellemi fogyatékos gyermekek ápolása
Szakmai tanulási utak Előadás S truktúrák és folyamatok szekció SZABÓNÉ DR. BERKI ÉVA szakképzési és felnőttképzési szakértő VII. Nevelésügyi Konferencia.
A Palló információs rendszer bemutatása
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
TÉRÍTÉSES INFORMÁCIÓS SZOLGÁLTATÁSOK = TISZ. JÓ TUDNI… 1. Miért működtetjük a TISZ-t? 2. Miért számítunk fel költségeket?
Nevelési Tudásdepó Csík Tibor projektmenedzser. Az országos lelőhely-nyilvántartás számára rekordok Magyar közoktatás tankönyvei Gyermek- és ifjúsági.
Digitalizálás és elektronikus hozzáférés az infokommunikáció világában
Az iskola gyermekvédelmi feladata, célja, funkciója
A projekt neve: A Berettyó-Körös Térségi Integrált Szakképző Központ modell létrehozása TÁMOP /2-2F A projekt az Európai Unió támogatásával,
A muzeális intézményrendszer átalakítása
K épes s ég F ejlesz t ő j átszó H áz és C salá D i N ap K özi M iku L ás P rogra M ja.
Tanári kompetenciák október 6. Caroline Kearney
Dr. Schiffer Csilla Társas interakciók a tanulók között
A beiskolázás előkészítése
Biztos Kezdet Gyerekházak
Megpályázható tevékenységek BM/9674-2/2011. sz. nyílt pályázati felhívás alapján Európai Integrációs Alap dr. Gyöngy Anna BM EUEFO.
A szövegértés-szövegalkotás programcsomag jellemzői
A Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület, a Svájci – Magyar Civil Alap Szociális szolgáltatások nyújtása tématerületére 2013-ban benyújtott „Tanítsuk.
Az UNESCO programja UNESCO Information for All Program (IFAP, I4-all) Az ismeretterjesztés és az élethosszig tartó tanulás előmozdítása érdekében könyvtárosok,
Inklúziós Pedagógiai Fejlesztések Központja
A könyvtár, mint az információs társadalom stratégiai tényezője Dr. Tóvári Judit
Rendezvényszervezés Educatio Gondolkodom, tehát ott vagyok! Educatio Gondolkodom, tehát ott vagyok!
Fény vagy Te is, ragyogj, hát” TÁMOP / Társadalmi Megújulás Operatív Program Hétszínvirág Óvoda, Bölcsőde, Gyermekjóléti és Családsegítő.
Családoknak szóló, helyi szemléletformáló programok támogatása „Tehetséges vagyok a családom támogat” NTP-CSSZP-M –
„A betűk csendje” Könyvek, könyvtárak a hallássérültek világában dr. Tapolczai Gergely ügyvezető igazgató Budapest, november 26.
Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete Verein für Ungarische Pädagogen und Pädagoginnen in Österreich Kaposvár 2016.
MOTTÓ „Engem ne emeljen a magasba senki, ha nem tud addig tartani, amíg megnövök, hanem guggoljon ide mellém, ha nemcsak hallani, de érteni is akar, hogy.
Köszöntelek Benneteket! Tanár neve. Osztály órarendje 8:20 - 8:45 Tanítás kezdete, névsorolvasás 8:45 - 9:30Olvasás és írás 9: :15Helyesírás és.
1 Felelősségvállaló szereplő avagy mit tehet a könyvtár a fogyatékosok érdekében.
A GDP-n túl:a gazdasági teljesítmény és a társadalmi jól-lét mérése …
A tanulók foglalkoztatását áthatja:
Előadás másolata:

Nemzeti könyvtári mozgalmak az Egyesült Királyságban

„Framework for the future” könyvtári stratégiai tervek ◦A társadalmi egyenlőtlenség elleni harc, a közösség építése és a társadalmi fejlődés támogatása. ◦Az elektronikus szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása beleértve a közügyek elektronikus gyakorlását is. ◦Az olvasás és a közoktatáson túli önképzés népszerűsítése és támogatása.

A közkönyvtárak legfontosabb feladatának:  A szolgáltatások használatának lehetővé tételét: fizikai és társadalmi akadályok megszüntetését (Öregbetűs és hangos könyvek beszerzésével. Jól megközelíthető és járható épületekkel.)  A hivatalos kultúrpolitika olvasásfejlesztési csomagot hozott létre.

Partnerkapcsolatok Bookstart Booktrust Kormány Könyvkiadók Szponzorok Könyvtárak Egészségügy Nevelés

Bookstart csomagokat három életszakaszban kapják a gyerekek Bookstart hónapos korig. Bookstart hónapos kor között. My Bookstart Treasure Chert 3-4 éves korig.

Bookstart csomagok: Babacsomag  0-12hónapos korig  Két képeskönyv (leporelló)  Könyvlista: mondókákat tartalmazó könyvekről  Útmutató szülőknek, hasznos tanácsokat ad a könyvek megszerettetéséről  Meghívót a könyvtárba

Bookstart+  Totyogóknak hónapos korukig tartó program  Cél, hogy megnyerő könyvekkel és játékokkal fejlesszék a gyermekek nyelvi készségét.  Könyveket, színezőt, krétát, kirakójátékot, matricákat tartalmaz a könyvcsomag valamint könyvlistát a szülőknek.

Kincsesláda  3 éves kor körül kapják a gyerekek  A csomag tartalma:  2 könyv  Egy doboz színes ceruza  hegyező., színező könyv,  Tanácsadó könyv a szülőknek ötleteket és javaslatokat ad a játékos hallásfejlesztésről és a kommunikációs készség fejlesztéséről  Könyvtári beiratkozási nyomtatvány

Bookstarthoz kapcsolódó foglalkozás típusok  1. Baby Rhymetime Mondókatanulás  2. Wiggle and Giggle Játékos foglalkozás  3. Baby Book Crawl Könyvmászóka  4. BooktouchLátássérült gyermekek számára

MOndókák

Könyvmászóka  Cél a szülőket bátorítani, hogy a 4 éven aluli gyerekeket vigyék el a helyi könyvtárba, hogy könyvtári tagokká váljanak.  A gyerekek matricákat gyűjtenek, amit beragaszthatnak egy albumba. Öt matricáért kapnak egy oklevelet.  Tizenkét oklevélért (12*5=70) ajándékot kapnak. Több, mint egymillió látogatóra számítanak ezzel a módszerrel.

Booktouch  Vak és gyengénlátó gyermekek részére indult program 0-4 éves korig  A könyvcsomagban ajánlott könyvek listája és útmutató található segítő szervezetekről a szülők részére.  A gyermekeknek speciális érintéssel, tapintással olvasható könyvek vannak.

Néhány a Bookstarttal kapcsolatos dolog, amit tudnod kell!  Minden gyermek számára elérhető adomány.  A babákat és a gyerekeket biztatja, hogy fedezzék fel és szeressék a könyveket!  A legtermészetesebb tanárok a szülők.  A közösen olvasott mesék, mondókák, dalok segítik a szeretetteljes kapcsolat kialakulását.  Szókészletet épít, jó kommunikációs készséget fejleszt.  Könyvszerető kultúrát alakít ki.  Biztatja a szülőket, hogy fejlesszék irodalmi kultúrájukat.  Mindenkinek könyvtári tagságot ad. Nincs több „csendet kérek!”. Valójában a gyerekeket biztatják, hogy mondják el kívánságaikat  Üdvözli a kulturális sokféleséget, és a többnyelvűséget.  Sok ország követi a példát az egész világon.

Nemzetközi áttekintés

Nagy Olvashow Könyvtárak összefogása a társadalomért,2007 Nagy Olvashow Babaolvashow Kölyökolvashow Tiniolvashow Nagyiolvashow Könyves vasárnap  Találkozzunk a könyvtárban!

Programok a babáknak és szüleiknek  Csivitelő: (zenés foglalkozás bölcsiseknek),  Babusgató: versek, mondókák a legkisebbeknek,  Ringató: zenepedagógiai foglalkozás,  Antanténusz: leporelló gyűjtemény játékos bemutatása,  Dúdoló: altatódalok tanítása babák szüleinek,  „Cini-Cini muzsika”: zenés- verses foglalkozás,  „Hóc-Hóc katona”: mondókák, kiszámolók,  „Mazsola muzsika”: zenés foglalkozás,  „Tücsökringató”: ölbeli játékok és mondókák tanulása,  „Cinege, Cinege kismadár”: mondókák, mesék anyukáknak I. Előadások, találkozások szakértőkkel, tanácsadás II. Foglalkozások III. Kiállítások és vásárok IV. Szakirodalom ajánlása V Babaolvashow, babaolvasójegy, babaolvasófüzet VI. Babasarok, helyszínek kialakítása  Programok száma: 625 (18%)  Babák és szüleik

2008 a Nemzeti Olvasás Éve