Mai előadásunk UTOLSÓ ELŐADÁS

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Közösség 4. ISTEN CSALÁDJÁBAN ÉLNI
Advertisements

Lépj tovább a szolgálatban!
A kiáltó világ.
Írta: Dr Gyökössy Endre ( ) a lelkész-pszichológust,
ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Isten célja a gyülekezettel 2: Közösség
Ezért senki se kérkedjék az emberekkel. Hisz minden a tietek: Pál, Apolló, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: minden a tietek.
Krisztus uralma alatt élni 5.
A Boldogmondások margójára
Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek
Nemde Isten szikrája rejtőzik minden emberi lélekben?
Krisztus uralma alatt élni 1. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
Lemondás az uralomról I.Jézus Krisztus megtiltotta a tanítványkörnek az uralkodást, úgy, ahogy azt a társadalomban gyakorolják. Mk 10:35-45 „Ekkor hozzálépett.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Tisztelet - dicsőség Jon Palmer.
KERESŐK ÓRÁJA Az igazi Boldogság titka BEVEZETŐ ELŐADÁS
Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek.
Zsikazsu Emlékkönyve.
A Boldogmondások margójára
Isten akarata-e, hogy megházasodjam? A házastárs kiválasztása.
Isten igéje éles kard,mely véd. Boldog a ki azzal vív csatát mert győzhet százszor is.
A Biblia – Kisifi Isten Igéjének hasonlatai Isten Ígéjének hasonlatai.
Az Élet Igéje augusztus Chiara Lubich 1949-es írása.
Nagyböjt első hete.
Ádventi gyertyagyújtás 1. műsor
Folyamodjatok az Úrhoz,
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Gyülekezet Koinónia - Közösség.
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
ISTEN hozott köztünk!.
Folyamodjatok az Úrhoz,
EGYHÁZI IMATALÁLKOZÓ AZ EURÓPAI ROMÁKÉRT április 12. csütörtök KDOBVI baracskai objektum.
Boldogok, kik szegények lélekben. Boldogok, mert övék lesz a menny.
Készítette: Jon A. Palmer
Kicsoda Isten? 4. prédikáció
ISTEN hozott köztünk!.
1 Továbblépés - Az üzenet.
Az Élet Igéje augusztus.
Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.
Isten mondta.
Egyedül Isten adhatja a hitet, de a hitedről te is tanúságot tehetsz
Kegyelem által Élet Világosságban.  Jn20,30-31 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek.
a dicsőség örök Királyát! Mind az ő szent nevét áldják!
Mt 19,16-30.
Adj hálát Istennek Szívvel, szájjal, élettel, Ki most is mindent jól Cselekszik mindenekkel! Csak jót ad nekünk is Mi bölcsőnktől fogva, Nagy irgalmasságát.
Református istentisztelet 2015 január 11 vasárnap.
Református istentisztelet 2014 december 21 advent negyedik vasárnap.
Karácsony Dicsőség mennyben az Istennek és
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
Húsvét II Vasárnapja A - év A - év J n 20,19-31 Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek,
Nagyböjt III Vasárnap Á-év János 4,5-42 Jézus megérkezett Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabhoz, amelyet Jákob.
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
Református istentisztelet
Ökumenikus imahét bezárása
A mennyei világ lelki áldásai 1. rész
Évközi 26. vasárnap Október 1. – „A” év.
A Boldogmondások margójára
Kérdések az alkalom előtt
Kérdések az alkalomhoz:
Írta: Dr Gyökössy Endre ( ) a lelkész-pszichológust,
A Boldogmondások margójára
Isten lakhelye.
NEM JÓ AZ EMBERNEK EGYEDÜL? HÁZASSÁG.
A tanítvány magányának és közösségi életének dilemmája
Előadás másolata:

Mai előadásunk UTOLSÓ ELŐADÁS „Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak.” „Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért, mert övék a mennyeknek országa.Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, a kik előttetek voltak.” Ez a két utolsó De ez koronázza meg az egészet

Mi az, hogy BÉKESSÉG? Belső harmónia Nyugodt, kiegyensúlyozott élet Héber: Shalom Görög: Eiréné (az Irén név gyökere) Mindkettő jelentése: teljesség, belső megelégedettség, és harmónia, mely minden kapcsolatodban rezonál... Azt a békességet, melyről Isten szól, nehéz meghatározni. Maga a Szentirás is azt mondja róla, hogy „minden értelmet felülhalad” Mi az ellentéte, a Békétlenség

Google kereső: békességre igyekezők Az emberek inkább Peace braker és Peace faker-ek. Te melyik vagy? Az emberek közötti állandó feszültség Intrika...Lady Astor, és W. Churchill csésze kávé...

BÉKESSÉGRE IGYEKEZŐKET A BÉKESSÉGET MEG KELL TEREMTENI!!! BÉKE VAGY BÉKESSÉG Boldognak nem a békességeseket nevezi, hanem a BÉKESSÉGRE IGYEKEZŐKET A BÉKESSÉGET MEG KELL TEREMTENI!!! 8 ezer békeszerződés, melyeknek 89 százaléka újabb háborúkhoz vezetett.... Először magadban, utána másokban....

Isten ismerete A bűn A békesség forrása: Istenben van békesség, Krisztus által Isten, a békesség Istene A békétlenség forrása: A bűn

Mit mond Jézus? Nem arra tanít meg, hogy hogyan legyünk Isten fiai, hanem: Egyszerűen közli, hogy azok Isten fiai, akik békességet teremtenek Jézus minden mondással tanit valamit..növekedés

A békesség-teremtés = szolgálat Jézus megdicsőülésének története Mit tesz Jézus? Felmegy a hegyre, ahol Mózessel és Illéssel találkozik. Péter János és Jakab látják az eseményeket messziről. Mit tesznek a tanítványok? Miután a jelenésnek vége: odarohannak Jézushoz és engedélyt kérnek a látomás helyén való letelepedésre, táborhely építésére, mert Istennel akarnak örökké lakozni...Jó nekünk itt lenni... Mit mond nekik Jézus? Jézus leküldi őket a hegyről a völgybe - szolgálni az emberek között. Sokan eljutnak eddig az állapotig, jó nekünk itt lenni. Ez a csúcs. Ennl jobban már nem lehet IStennel kapcsolatban lenni. De nem ezért vagyunk itt...békességteremtésre vagyunk itt...sónak lenni..mit ér a só a sótartóban....ő jól érzi magát, de nem ér semmit...

MI A CÉL? Először: TANÍTVÁNNYÁ LÉTEL Majd: TANÍTVÁNNYÁ TÉTEL

De beszélő viszonyban sem! Első lépés Béküljetek meg Istennel! „Nem is vagyunk haragban....” De beszélő viszonyban sem! Nincs addig békességed, amig Istennel nem vagy mindennapi beszélő viszonyban. Hallod-e, hogy szól, megérted-e szavát? Addig az Ige nem jelent semmit. PEDIG AZ IGE KENYÉR ÉS TÜKÖR

Békülj meg Önmagaddal! ISTEN ÚGY SZERET TÉGED, AHOGY VAGY! Második lépés Békülj meg Önmagaddal! Isten nélkül ez lehetetlen: „Nincs békesség az istenteleleneknek” - mondja az Írás Külső és belső állapotoddal együtt: ISTEN ÚGY SZERET TÉGED, AHOGY VAGY! Nehéz lesz, amig el nem fogadod Istent Kivel van bajod, férjeddel, feleségeddel, az autóvezetőkkel – Móricka vicc (képzeld apu, ma nem láttunk egy kretént és balfácán tökéletlent sem) Hogy nézek ki? Szerthetet-e engem valaki? Volt emberünk: nem akaro szülni, nehogy elveszítsem az alakom. És most, nincs ki ránézzen...

Békülj meg embertársaiddal! Harmadik lépés Békülj meg embertársaiddal! Ez jelenti a békesség teremtést! A világ fiai sóvárogva várják az Isten gyermekeinek a megjelenését. A világnak szüksége van ránk, még akor is, ha nem szert bennünket. A tükör, beszéltünk róla amúltkor, kell, mert másképp nem látsz. Ez az a pont, ahol bajok szoktak kezdődni. Ebbe bele lehet halni. Isten fia lesz az, aki ezen átmegy....

Mit jelent az igéret? Jézus azt mondja: Isten fiaivá lesznek... János 1, 12: Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, Galata 3, 26: Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Azaz: a karakterünk, viselkedésünk, szándékaink, céljaink, hasonlóak lesznek a mennyei Atyáéhoz.. Meglátszik rajtunk a tanitványság Koppánynak mondták, a szemed Zoli tatáé, ..nem Istené Tiszta apja...a szemem apámé, az orrom anyámé, a fülem nagyapám, az állam én vagyok... Milyen jo lenne azt hallani - tisztára olyan, mint Jézus, olyan szerető, olyan sugárzó, stb.

Hogy is van ez? Isten a békesség Istene Krisztus a békesség fejedelme a Szentlélek gyümölcse pedig maga a békesség Ezt nem tarthatod meg csak magadnak.... Mely valóban minden értelmet felülhalad...sokszor érthetetlen ... Ma még lesz róla szó..Constantinusz akarta, de nem ment..a 400-as évek elején.....Telemachus – Jézus nevében, béküljetek meg...utolsó gladiátori esemény És ez már háborúság szenvedés, ami a következő és egyben utolsó mondás----

Teljes Non-Sense „Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért, mert övék a mennyeknek országa. Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, a kik előttetek voltak.” Jó társaságba kerültünk...a próféták közé.

Mégis van, aki komolyan gondolja A tanítványok élete és halála: Fülöp: korbácsolás, börtön majd kereszthalál Máté: karddal halálosan átszurva Péter: keresztre feszítve (fordított kereszt) Jakab (a Zebedeus fia): lefejezve (ő az első vértanu) András, Taddeus, Simon (a zelóta): kereszthalál Tamás: lándzsákkal halálra döfték Jakab: (az Alfeus fia) Mátyás: nem tudni mi módon, de Palesztinában, a zsidók között halt vértanuhalált. Nátánáel (Bartolómeus): botokkal megverve, majd csíkonként felvágva..halálra kínozva János: számüzetésbe kergetve - ott hal meg

és nem más, emberi dolgokért!!!! Mit jelent Jézus szava? Háborúságot szenvedni (keresztet hordozni) Az igazságért Jézus Krisztus nevének vállalásáért és nem más, emberi dolgokért!!!! Nagy kereszt nekem ez a gyerek Jaj, az anyósom...

Figyelmeztetés Közületek tehát senki se szenvedjen mint gyilkos, mint tolvaj, mint gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó.     Ha azonban valaki mint keresztyén szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsőítse Istent ezzel a névvel. (1 Péter 4, 15-16) Ölni a szavakkal is lehet, lopni lehet az időt, mások szeretetét, türelmét, megbocsátását, gonosztevőség lehet bármi, ami Isten ellenes... Más dolgába avatkozó – valakinek a házában vagy - képek, fedő alá, stb...beleszólás...anyós, meny, stb...

Igazság és Krisztus Igazság - Isten igazsága Krisztus - kereszthordozás "Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem” (Máté 16, 24) De ebbe bele lehet halni...De ezért kitolás jár, ezt nem szereti a világ...

Sőt: örvendezve kell mindezt tenni A keresztyének tudnak örvendezni a legkülönfélébb megpróbáltatások között is, mert kimondhatatlan jutalmuk van a mennyekben DE ÉN ITT AKAROK BOLDOG LENNI! ISTEN IS AZT AKARJA, HOGY ITT LÉGY BOLDOG! Isten itt akarja, hogy boldog legyél

És mindez, itt a Földön történik Mit mond a Biblia? De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által. (Róma 5, 3-5) És mindez, itt a Földön történik

A keresztyének – mások! Emlékeztetnek arra, hogy ki milyen és milyen kellene legyen (tükör). Nincs mit elvenni tőlük, mert életük Istené, minden kincsük pedig a mennyben van. Látnak, ebben a világban, és túl is ezen a Világon. És ez zavaró. Rómában is az volt....Tibérisz, Tűz, szárazság, mindegy - a keresztyének voltak a hibásak Kriszosztómusz 4 sz. Vakos történet --- legyen olan, amilyen mi...Jézus esete.. És ezt a másságot nehezen viseli el a világ - tőlünk elvárják, de velünk szemben nem...itt kezdődik az, amiről Jézus beszél Saját eset...- K I. Hosszú beszélgetés, szidás stb. És felvidultam..lyen dícséretet régen kaptam...Krisztusért szídtak.

Hogyan lehet az üldöztetés áldás? Áldás, mert azonosít bennünket Krisztussal. „Üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy a Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. (2 Korintus 4, 9-11) Áldás, mert lehetőséget kapunk a tanubizonyságra. "De még ezek előtt kezet emelnek rátok, és üldöznek titeket; átadnak benneteket a zsinagógáknak, és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé vezetnek titeket az én nevemért. De ez alkalom lesz nektek a tanúságtételre. (Lukács 21, 12-13)

Hogyan lehet az üldöztetés áldás? Áldás, mert azt bizonyítja, hogy valamit jól csináltunk. De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják. (2 Tim 3, 12) De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok..”(1 Péter 3, 14) Áldás, mert nagy jutalommal jár. És mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjeit az én nevemért, a százszorosát kapja, és megörökli az örök életet. (Máté 19, 29) Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. (Róma 8, 18)

Az evangéliumot mindíg gyűlölni fogják Az evangéliumot (a keresztet) bolondságnak tartják 2. Mert mindenki, aki gonoszat cselekszik,gyűlöli a világosságot (János 3, 20) 3. Gyűlöl, mert bizonyságot teszünk a gonoszság ellen (János 7, 7)

A sorozat kérdése: Akarsz-e sírás helyett valóban boldog lenni? Ha igen, más módja nincs, mint a Krisztus által felvázolt út. Villámhárítós példa ..nem birom tovább...azért hagytalak ott, mert villámhárító vagy...

Mai szavakkal a Boldog-mondások Boldogok, akik tudják, másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük. Boldogok, akik az Úrban találnak békességet, mert nem kiborulnak, hanem leborulnak. Boldogok, akik elhallgatni és meghallgatni is tudnak, mert sok barátot kapnak ajándékba, és nem lesznek magányosak. Boldogok, akik figyelnek másokra anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.

Mai szavakkal a Boldog-mondások Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt, s elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz. Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naívnak tartják őket, mert ez a szeretet ára. Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha a szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus Krisztus nyomában járnak. Boldogok, akik jó lelkiismerettel tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek föl és örömmel indulnak útra. Induljatok ti is így az útra.

Soha ne feledd: Isten mondja: elég néked az én kegyelmem Békességed, boldogságod csak akkor lesz, ha Istennel élsz Akik az Istent szeretik, minden a javukra van

San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház TÉNYEK A DA VINCI-KÓD HAZUGSÁGAIRÓL San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház 2006. július 9. Vasárnap délután 4 óra Előadók: Theodore Smith atya Nt. Jakabffy Zsolt Attila

Július 30-án, vasárnap délután 2 órakor PROGRAMAJÁNLÓ Július 30-án, vasárnap délután 2 órakor Keresők Órája: HITELES-E A BIBLIA? Bereczki Tünde előadása