Költségvetés tervezése Európai Menekültügyi Alap 2013. évi allokáció 2013. szeptember.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Projektek pénzügyi végrehajtása. Pénzügyi megvalósítás alapvető dokumentumai  Támogatási szerződés  Szakmai és pénzügyi végrehajtásra vonatkozó előírásokat.
Advertisements

A LEADER+ Pályáztatási feltételek. Kik pályázhatnak?  A pályázónak meg kell felelni a helyi szintű pályázati felhívásban rögzített jogosultsági kritériumoknak.
Gordos Márta Európai Együttműködési Programok Igazgatósága
Projekt Partneri Jelentés készítése és benyújtása
Költségvetési táblázat kitöltése, elszámolható költségek tervezése
Kombinált Mikrohitel Program. Kombinált mikrohitel - közvetítői pályázat • Együttesen igényelhető vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes mikrohitel,
Elszámolható költségek tervezése, költségvetési táblázatok kitöltése
Nyilvánossági és tájékoztatási kötelezettségek Ékes Gyula, Váti Nonprofit Kft. Mátészalkai Területi Iroda Információs nap magyar partnerek részére, Békéscsaba.
AZ ÚJ SZABÁLYSÉRTÉSI TÖRVÉNY
Költségvetés tervezése Európai Integrációs Alap évi allokáció – ismételt pályáztatás Pályázók tájékoztatása:2013. január 09.
A program megvalósulását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatja. „ROMÁK A MUNKAERŐPIACON” konferencia Pécs, szeptember Előadó:
A pénzügyi elszámolhatóság kérdései
Támogatási Szerződés előkészítése  az előkészítést a Közreműködő Szervezet és a kedvezményezett programmenedzserei közösen végzik  az előkészítés formanyomtatvány,
TÁMOP /10/1 TÁMOP /10/1/KMR Pénzügyi követelmények.
Szja-változások Karácsony Imréné szakállamtitkár Pénzügyminisztérium december 3.
Pénzügyi előadás pályázói információs napra TÁMOP /1.
TAMOP 5.2.2/08 A korai beavatkozást középpontba helyező Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzetű.
Nemzeti Civil Alapprogram 2010-es pályázati év Költségvetés tervezése.
ELSŐ SZINTŰ ELLENŐRZÉS ALAPJAI South East Europe Programban
1 A KIFIZETÉSEK ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉSEK FOLYAMATA A KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETNÉL.
Kulturális Projekt Ciklus Menedzsment IV. Modul A kultúra gazdaságtana.
A projektek megvalósítása II. A projekt pénzügyi megvalósítása A támogatás lehívása 8. modul Ponácz György Márk SAKK-tréner.
Az EU-pályázati rendszer gyakorlata Magyarországon
Áfa, bevételi bizonylatok, a vállalkozás tevékenységével szorosan összefüggő kiadási bizonylatok.
ADÓ Farkas Gábor Szenior Menedzser február 28. Adózás 2006.
Dr. Pintérné Csermák Jolán, szakértő, bejegyzett könyvvizsgáló
Pénzügyi és szakmai elszámolás
A projektek megvalósításának pénzügyi kérdéseiről.
Regionális Operatív Programok KMOP közoktatási intézmények beruházásainak támogatására Pénzügyi lebonyolítás.
Integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzése” c. 2002/2003 évi Phare program FIZETÉSI KÉRELMEK TIPIKUS HIBÁI Hayde Nóra, pénzügyi menedzser VÁTI Kht.
Projektzárással kapcsolatos teendők
DIT-ÚMVP III. és IV. tengelyét, illetve a TS intézkedést érintő programmódosítási javaslatok Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékf ejlesztési Főosztály.
Európai Visszatérési Alap évi / évi allokáció szeptember 26.
Európai Menekültügyi Alap évi allokáció szeptember 18.
Európai Menekültügyi Alap évi allokációja SZAKMAI RÉSZ Pályázható célkitűzések és tevékenységek Célcsoportok Változások A pályázók tájékoztatása,
Megpályázható tevékenységek BM/ /2012. sz. nyílt pályázati felhívás alapján Európai Integrációs Alap.
Költségvetés tervezése Európai Integrációs Alap Európai Visszatérési Alap évi allokáció szeptember 28.
Költségvetés tervezése Európai Integrációs Alap Európai Menekültügyi Alap évi allokáció Pályázók tájékoztatása:2012. május 16.
Nemzeti Civil Alapprogram 2010-es pályázati év Költségvetés tervezése.
„Infrastruktúra-fejlesztés az egészségpólusokban” TIOP-2.2.7/07/2F.
TÁMOP /09 Az önkéntesség elterjesztése Az elszámolhatóság feltételei.
Megpályázható tevékenységek BM/9674-2/2011. sz. nyílt pályázati felhívás alapján Európai Integrációs Alap dr. Gyöngy Anna BM EUEFO.
Költségtervezés Összeállította: Dr. Juhász Erika Főiskolai docens.
Projekt címe, azonosító száma Projektvezető/Előadó Beszámolási időszak Dátum.
Költségvetés ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE. Költségtervezési alapfogalmak A kedvezményezettek finanszírozási funkciói –Költség- és forrástervezés –Pályázat kidolgozása.
Költségvetés tervezése Európai Visszatérési Alap évi allokáció április.
KÖZPONTI MUNKAHELYMEGŐRZŐ TÁMOGATÁSI RENDSZER (1991. IV. tv. Flt; 6/1996. MÜM rendelet; 1/2009. MAT határozat) Németh Zsolt igazgató Nyugat-dunántúli Regionális.
1 TÁMOP A-13/ A TÁMOP A-13/1 „Társadalmi partnerek kapacitásfejlesztése a Konvergencia Régióban” Pénzügyi tájékoztató
Költségvetés megtervezése, pénzügyi elszámolhatósági szabályok
dr. Szedő Szilvia Támogatás-koordinációs Főosztály Belügyminisztérium
Költségvetés megtervezése, pénzügyi elszámolhatósági szabályok Csutiné Balogh Renáta Támogatás-koordinációs Főosztály Belügyminisztérium november.
Költségvetés megtervezése, pénzügyi elszámolhatósági szabályok Csutiné Balogh Renáta Támogatás-koordinációs Főosztály Belügyminisztérium október.
„Tanulószerződéssel a munka világában” c. Országos Konferencia A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi LXXXVI.
A FEJÉR MEGYEI GYERMEKVÉDELMI KÖZPONT ÉS TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT PÁLYÁZATAI A TÁMOP KERETÉBEN PROJEKT ZÁRÓ NAP:
Pályázati audit. Jogszabályi háttér as periódusban változatlan volt  Közösségi joganyag 1083/2006/EK rendelet 1828/2006/EK rendelet 1080/2006/EK.
TÁMOP „Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban” - Budapest.
A pénzügyi tervezés és elszámolhatóság kérdései TÁMOP /1 (KMR) és TÁMOP /2 (KONV) A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének.
Társasági adó 2011, évi változások  Adókulcsváltozás 10% 500 M Ft-ig 19% 500 M Ft felett  Megszűnik a külföldi szervezet társasági adó-kötelezettsége.
A FEJÉR MEGYEI GYERMEKVÉDELMI KÖZPONT ÉS TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT PÁLYÁZATAI A TÁMOP KERETÉBEN PROJEKT ZÁRÓ NAP:
Helyszíni ellenőrzés Grigely Győző, KDRFÜ. Az ellenőrzés jogi háttere Támogatási Szerződés, ÁSZF 10. pont „Kedvezményezett a Szerződés aláírásával kötelezettséget.
A pénzügyi szolgáltatások közvetítőit érintő jogszabályi változások
Összehasonlító példák
ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE Költségvetés
SZÁMVITEL.
Angyal László főosztályvezető november 16..
SZÁMVITEL.
Megjelent a végrehajtási rendelet!
Országgyűlési Képviselők választása április 8.
Közbeszerzési Hatóság
dr. Szedő Szilvia Támogatás-koordinációs Főosztály Belügyminisztérium
Előadás másolata:

Költségvetés tervezése Európai Menekültügyi Alap évi allokáció szeptember

Nemzetközi (EU) szabályozás 2008/22/EK bizottsági határozat módosult (11.sz.melléklet!) Kézikönyv az elszámolható költségekről („Draft” csak angolul) Nemzeti (magyar) szabályozás évi C. tv. a számvitelről (számviteli politika) 1996 évi LXXXI. tv. A társasági adóról és osztalékadóról (amortizáció) évi XCII. tv. az adózás rendjéről évi CVIII. tv. a közbeszerzésekről 23/2012. (IV.26.) BM rendelet (módosítás 2013-ban) Felelős Hatóság (BM) szabályozása –Pályázati útmutató –Hivatalos kérdés-válasz –Támogatási Szerződés (ÁSZF)

. Azok a költségek számolhatók el, amelyek: 2008/22/EK határozat célkitűzéseihez, területeihez kapcsolódnak; a célcsoportok javára szolgálnak; megfelelnek a területi és időbeli hatálynak. Megfelelnek a költséghatékonyság elvének; ténylegesen felmerültek; a kedvezményezett könyvelésébe elkülönítetten bekerültek; azonosíthatóak, ellenőrizhetőek, kifizetett számlákkal vagy egyéb pénzügyi-számviteli bizonylattal alátámaszthatóak; (kivéve: 7% közvetett költségek); a projekt előzetes költségvetésében szerepelnek; visszaigényelhető ÁFA-t nem tartalmaznak; A partnerségben megvalósuló projekt esetén a partner- szervezet tevékenységeinek vonatkozásában is külön költségvetést kell benyújtani, valamint összesített költségvetést is kell készíteni.

Kizárólag a projekt megvalósításának időszakában felmerült költségek számolhatók el. Pályázatírási költség nem számolható el! A számla teljesítési dátuma a projektidőszakra essen, azonban a kifizetés dátuma lehet a projekt időszakon kívül, de a záró időszaki jelentés benyújtásának határidején belül kell lennie. ( pl.: munkaadót terhelő járulékok) Költségvetés kitöltésének ajánlott sorrendje Egyidejűleg: 3.2 Elszámolható költségek és tevékenységek és 3.4 A 3.2.sz. költségvetési táblázatban részletezett költségek felmerülésének indokolása 3.1 A projekt költségvetése 3.3 Mutatónkénti fajlagos költségek

K Ö Z V E T L E N K Ö L T S É G E K A1” Bruttó bérköltség Elszámolható a költség, ha a foglakoztatás jogviszonya: munkaszerződés, közszolgálati, közalkalmazotti jogviszony, ügyészségi szolgálati jogviszony, bírósági jogviszony, igazságügyi alkalmazotti szolgálati jogviszony, a fegyveres szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonya. Kizárólag a pályázó és partnerszervezet alkalmazásában álló személyek bérköltsége és járulékai számolhatók el. Az államháztartási szervek személyi állományának vonat-kozó bérköltsége abban a mértékben támogatható, amennyiben olyan tevékenységhez kapcsolódik, amely az érintett szervezetnél a projekt végrehajtása nélkül nem merülne fel; ebben az esetben a feladatot végrehajtó személyeket a projekt végrehajtására írásban kell kirendelni vagy kijelölni munkaköri leírás, kinevezés, határozat, intézkedés stb.).

„ „A1” Bruttó bérköltség I.Menedzsment költségek soron elszámolható kiadások: Projektmenedzser (egy projekthez egy teljes vagy rész munkaidőben foglalkoztatott projektmenedzser rendelhető) és, a projekt menedzsmentjében támogató szerepet betöltő személyek (mint például, a könyvelő, az adminisztratív asszisztens, vagy az informatikus stb.) bérköltsége kizárólag a projekt időtartamának és a tényleges munkaidő-ráfordítás arányának megfelelően. A menedzsment költség (bér, járulékok, egyéb személyi juttatások) a projekt összes költségeinek maximum 15 %-a lehet. Az Értékelő Bizottság a pályázatok elbírálása során - a pályázat tartalmától függően - a 15%-nál alacsonyabb mértéket is megállapíthat. Megbízási szerződéssel alkalmazott személy költségei nem számolhatók el „A1” bruttó bérköltségek között.

„ „A1” Bruttó bérköltség II. Szakmai megvalósításban részt vevők bérköltsége: szakmai vezető, szociális munkás, mentor stb., a kedvezményezett, partnerszervezet alkalmazásában álló személy, akinek munkaköre közvetlenül a projekt célkitűzéseinek elérését szolgáló tevékenységeket foglalja magában.  Nem haladhatják meg a piaci bérek érékét, ill. a kedvezmé- nyezettnél általában alkalmazott bérek összegét.  Nem tartalmazhatnak jutalmat vagy bármilyen ösztönző jellegű kifizetést.  Részletezni kell: név (ha már ismert), beosztás/ munkakör, létszám, munkaidő szerint. „A2” Munkaadót terhelő járulékok „A3” Egyéb személyi juttatások: cafetéria a pályázó cafetéria szabályzata alapján (pl.: étkezési hozzájárulás munkába járás utazási költségei) (adójuk is),

Eszközök („B”) Főszabályként az 1 évnél hosszabb ideig használat- ban lévő eszközök beszerzése tartozik ide.  euró beszerzési ár alatt a teljes beszerzési érték elszámolható költség, ha a projekt utolsó 3 hónapját megelőzően vásárolták.  euró beszerzési ár feletti eszközök esetén a projekt időszakára eső amortizációs költség jelenti az elszámolható költséget.  Korábban vásárolt eszközök projekt időszakára eső amortizációs költsége is elszámolható, kivéve ha 100%- ban közösségi forrásból került beszerzésre.

Eszközök („B”)  Lízing, a bérlet és a vásárlás közül mindig a legolcsóbb megoldást kell választani eurót meghaladó eszközvásárlás esetén a Felelős Hatóságnak előzetesen jóvá kell hagynia, hogy a kedvezmé- nyezett által választott opció a legolcsóbb (lásd projekt adatlap pont).  Közbeszerzési törvény alkalmazása  Nettó Ft felett 3 ajánlat beszerzése kötelező. (23/2012. BM rendelet!)  Napi használatú adminisztratív eszközök csak közvetett költségként számolhatók el pl.: nyomtató, fax, fénymásoló.

Ingatlan („C”) Vásárlás, építés vagy felújítás 1.Amennyiben az ingatlanszerzés elengedhetetlen a projekt végrehajtása szempontjából, és egyértelműen kapcsolódik annak célkitűzéseihez, ingatlan, vagyis már megépített épületek vásárlása vagy ingatlan építése támogatható az alábbi feltételekkel: a) Be kell szerezni független szakképzett értékbecslő vagy megfelelően felhatalmazott hivatalos testület igazolását arról, hogy az ár nem haladja meg a piaci értéket, és az igazolásban fel kell tüntetni, hogy az ingatlan megfelel a nemzeti rendelkezéseknek, vagy pedig részletezni kell, hogy az épület mely pontokon nem felel meg e rendelkezéseknek, és a végső kedvezményezett a projekt részeként hol tervez kiigazításokat végrehajtani.

Ingatlan („C”) b)Az ingatlant nem a projekt végrehajtását megelőzően nyújtott közösségi támogatásból vásárolták. c) Az ingatlant kizárólag a projektben megnevezett célra kell használni. d)Kizárólag értékcsökkenés arányosan csak a projekt időtartamának és a tényleges felhasználás arányának megfelelő kiadás támogatható; 2. Az (1) bekezdésben foglalt c) feltétel mellett az épületekhez kapcsolódó átalakítási, korszerűsítési vagy felújítási munkák teljes költsége legfeljebb EUR értékig (bruttó finanszírozású projekt esetében Áfá-val növelt ár értendő, nettó finanszírozású projekt esetében nettó ár értendő) támogatható.

Ingatlan („C”) Ezen érték-határ fölött az (1) bekezdésben foglalt c) és d) feltétel alkalmazandó. 3. Bérlet Az ingatlan bérlet akkor támogatható, ha közvetlen kapcsolat áll fenn a bérlet és az érintett projekt célkitűzései között: a) az ingatlant nem közösségi támogatásból vásárolták, b) az ingatlant csak a projekt végrehajtására használják. Amennyiben ez nem teljesül, a költségek csak a projekt céljára történő felhasználás arányában támogathatók

Alvállalkozók („D”) A pályázónak főszabályként képesnek kell lennie a projekt önálló végrehajtására. –Megbízási vagy Vállalkozási szerződéssel alkalmazott személy díja itt kerül elszámolásra. A pályázati adatlap 2.12 pontjában kérjük ismertetni azokat a tevékenységeket, amiket alvállalkozókkal látnak el. Nem támogatható az alábbi esetekben az alvállalkozói díj: projektmenedzser tanácsadók, közvetítők, ha a %-os díjban részesülnek ha nem növeli a költségeivel arányosan a projekt értékét.

Úti és ellátási költségek („E1”)  A személyzet utazási költsége, amennyiben közvetlenül a projekt megvalósításához kapcsolódik, eseti utazás (nem a munkába járás rendszeres utazási költsége).  A tömegközlekedés legolcsóbb formája támogatható költség.  Repülőutak csak oda-vissza 800 km-nél hosszabb utaknál.  A hazai jogszabályok szerint, ill. a kedvezményezett számviteli politikájában rögzített módon – kiküldetési rendelvény, útnyilvántartás alapján, stb. – elszámolható költségek.  Gépkocsi használat esetén NAV üzemanyagnorma alapján kalkulált költség elszámolható.  A célcsoport utazási költségeit „E6”-ba kérjük tervezni.

Fogyasztási cikkek, készletek („E2”) Főszabályként itt elszámolható az 1 évnél rövidebb ideig használatban lévő eszközök beszerzése, ami a célcsoportnak biztosított fogyóeszközök, készletek - pl.: oktatási segédanyag, közösségi programok eszközei (labda, sporteszközök) stb. – beszerzését jelenti. A beszerzéseknek azonosíthatóknak és a projekthez közvetlenül hozzárendelhetőnek kell lenniük – nem készletezhetők a projektidőn túl! Az irodai – projektmenedzsmenthez kötődő – beszerzések csak a közvetett költségek között elszámolható költségek! pl.: irodaszerek

Szolgáltatások („E3”)  A projekt végrehajtásához közvetlenül szükséges általános szolgáltatások költségeit kell ebben a költségkategóriában elszámolni. pl.: nyomdai szolgáltatás, fénymásolás, catering. Nem „E3”-ban elszámolható szolgáltatási költségek:  Általános szolgáltatások: pl.: telefon, Internet, posta, irodabérlés,takarítás, közszolgáltatási díjak, biztosítás, – „G” közvetett költségek között elszámolhatóak.

Szakértői díjak („E4”): Általános szabály: a projekt tevékenységéhez képest rendkívül speciális költségek, akkor támogathatók, ha a projekthez kapcsolódnak és a végrehajtásához szükségesek. Jogi szakértői díj (ha nem ez a projekt célja!) Műszaki értékbecslői díj Közjegyzői díj Közbeszerzési szakértői díj

Uniós finanszírozással kapcsolatos költségek („E5”): Nyilvánosság, láthatóság, disszemináció költségei pl.: újságcikk, interjú, közlemény, emléktábla A pályázati űrlap 2.14 pontjában kérjük bemutatni a tervezett láthatósági és disszeminációs tevékenysé- geket. (Pályázati Útmutató V.5. pontja!) pecsét készíttetés díja (Arculati kézikönyv)

Célcsoportot érintő speciális költségek („E6”) EMA 1. A célcsoport számára támogatási célból történő beszerzések, valamint a célcsoportnál felmerült költségek megtérítése az alábbi feltételek mellett támogathatók: a) A végső kedvezményezettnek az alap jogi aktus 43. cikkében említett időszak során meg kell őriznie azokat az arra vonatkozó adatokat és bizonyítékokat, hogy az e támogatást kézhez kapó személyek megfelelnek az EMA alaphatározat 6. cikkében meghatározott célcsoportnak. b) A végső kedvezményezettnek meg kell őriznie a nyújtott támogatásra vonatkozó bizonyítékokat (így számlákat és nyugtákat) annak igazolása érdekében, hogy az érintett személyek megkapták a támogatást.

Célcsoportot érintő speciális költségek („E6”) EMA A célcsoporthoz tartozó személyek jelenlétét szüksé- gessé tevő intézkedések (például tanfolyamok) esetében kiegészítő segítségként kis összegű készpénzes ösztönzők fizethetők ki, feltéve hogy a teljes összeg projektenként nem haladja meg a EUR-t és az adott rendezvény, tanfolyam vagy egyéb rendezvény esetében személyenként fizetik ki. A végső kedvezményezett nyilvántartást vezet a személyekről, a kifizetés időpontjáról és dátumáról, és biztosítja a megfelelő nyomon követést a kettős finanszírozás és a forrásokkal való visszaélés elkerülése érdekében.

K Ö Z V E T E T T K Ö L T S É G E K („G”) Amelyek nem azonosíthatók a projekthez közvetlenül kapcsolódó költségként, de szükségszerűen felmerülnek a projektek végrehajtása során. Az intézkedés végrehajtásával kapcsolatban felmerülő közvetett költségek az elismerhető közvetlen költségek teljes összegének legfeljebb 7%-ában megállapított átalány alapján támogathatók. (A pályázati űrlap 3.4. táblázatában a fel kell sorolni a tételeket, amelyekből a 7%-os átalány képződik.) Az EU költségvetésből működési támogatásban részesülő szervezetek nem tervezhetnek, nem számolhatnak el a közvetett költségeket. Amennyiben partnereket von be a kedvezményezett a projektbe a közvetett költségre vonatkozó 7 %-os limitet partnerenként kell értelmezni.

K Ö Z V E T E T T K Ö L T S É G E K („G”) a záró jelentésben szükséges rögzíteni egy összegben, egy tételként, a záró jelentés szöveges részében kérünk egy rövid tájékoztatást, hogy mire használták fel a tervezett összeget, Nem kell fénymásolt számla hozzá, közvetett költség felhasználás tételesen nem kerül ellenőrzésre.

TÁMOGATÁSRA NEM JOGOSULT KIADÁSOK a)az ÁFA, kivéve abban az esetben, ha a végső kedvezményezett (pontos jogszabályi hivatkozás megjelölésével) igazolja, hogy nem igényelheti vissza (lásd III.3. pont); b) tőkehozam, adósság- és adósságszolgálati terhek, hitelkamat, devizaátváltási jutalékok és árfolyam- veszteségek, veszteségekre és lehetséges jövőbeni kötelezettségekre képzett tartalékok, fizetendő kamat, kétes követelések, bírságok, kötbérek, perköltségek, túlzott és gondatlan kiadások;

TÁMOGATÁSRA NEM JOGOSULT KIADÁSOK c ) kizárólag a projektszemélyzetre költött reprezentációs költségek. A projekt alapján indokolt társasági események – mint például a projektet záró rendezvény, vagy a projektirányító csoport összejövetelei – reprezentációs költségei ésszerű mértékig engedélyezettek; d) a végső kedvezményezett bevallásában szereplő, de egy – közösségi támogatásban részesülő – másik projekt vagy munkaprogram által fedezett költségek; e) földvásárlás; f) természetbeni hozzájárulások.

A projekt bevételei (3.1. költségvetési tábla) (I)A projekthez kötődő bevétel: pl.: értékesítés bevétele, bérleti díjak, regisztrációs díjak, banki kamat stb. (J) Saját erő: nem kötelező, de a pályázat értékelésekor + pontot jelent. A saját erő összege a nemzeti hozzájárulást csökkenti (K) Nemzeti hozzájárulás (BM): max.25% (L) Uniós támogatás: 75% ÁSZF 5.3. pontja A támogatás folyósításának ütemezése: (előfinanszírozás!) 37,5%, 25,0%, 22,5% közbenső kifizetések + 15% maradványösszeg, ami a projekt záró jelentésének elfogadását követően kerül kifizetésre A kifizetések a kérelmek beérkezését követő 30 munkanapon belül tervezhetőek.

3.3. Mutatónkénti fajlagos költségek Miért szükséges? A költséghatékonyság megállapítására szolgál. Projekt elemenként kérünk megadni 1-1 output mutatót (pl.: fesztiválon/szakmai konferencián/foglal- kozásokon résztvevők számára jutó költség) Csak a közvetlen elszámolható (bruttó vagy nettó költségeket – költségtervezéstől függően -) kell felosztani, ezzel egyúttal ellenőrizhető, hogy a tervezett közvetlen költségek valóban közvetlenül kapcsolódnak a projekthez.

Köszönöm a figyelmet! Sikeres pályázást kívánok! Radnayné A. Amarilla BM