Hatósági feladatok a járművezető-képzésben

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Nemzeti Közlekedési Hatóság
Advertisements

Az NSR-rendszer tervezett fejlesztései Magyarországon
Az új épületenergetikai szabályozás
EURÓPAI VESZÉLYESÁRU BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK SZAKMAI TALÁLKOZÓJA BONN / GGVD – NÉMETORSZÁG (2) BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE – BTE.
26. § (1) A Hivatal a köznevelési intézmény és fenntartója ellenőrzésére jogosult szervek számára a KIR honlapján zárt rendszert biztosít annak érdekében,
Felsőfokú egészségügyi oklevelek elismerése
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
El ő adó: Kiszner Levente.  Melyek azok a legfontosabb társadalmi rétegek, amelyek valamilyen szempontból speciális helyzetben vannak?  Milyen nehézségek.
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
ENVI-ART Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
Tájékoztató az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági szaktanácsadási intézményrendszeréről, s az igénybevehető szolgáltatásokról Tisza.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának feladatai a 2011/2012. tanévben Némethné Fülöp Terézia oktatási főosztályvezető
A környezetirányítás jogszabályi háttere
A rendszerépítés változó jogszabályi környezetben A pedagógusképzés a magyar bolognai rendszerben – ELTE IV. Pedagógusképzési nap Papp Lajos ELTE Pedagogikum.
Munkavédelmi előírások rendszere
Állam munkavédelmi feladatai
ISKOLAI MENTOR SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
Rendészeti feladatok a kerékpárosok közlekedésbiztonsága érdekében
A vasúti ágazatot érintő aktuális szabályozási feladatok
Közlekedésbiztonsági ellenőrzések tapasztalatai Hunyadi István Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság Közlekedési Alágazatok Főosztály Főosztályvezető-helyettes.
FÜGGETLEN KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI
Buktatók a jogszabályi környezetben KBSZ Szakmai Fórum november 24. Monostory Miklós Vasútbiztonsági referens
A kormányhivatal képzési, továbbképzési, vizsgáztatási tevékenysége
Az OKJ bevezetésének, a szakmai vizsgáztatásnak jogszabályi háttere.
Pedagógus oklevelek elismerése
A Médiatanács klasszifikációs ajánlásának alkalmazásával kapcsolatos eredmények és tapasztalatok dr. Futó Gábor Médiafelügyeleti munkatárs NMHH Médiafelügyeleti.
megújuló hatósági felügyelete
TIME TO DECIDE ÉS MAGYAR KÖZLEKEDÉSPOLITIKA Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet
A FELNŐTTKÉPZÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Soós Roland ÉRÁK május 29.
Jogszabályi háttér A katasztrófavédelem a polgári védelem és a tűzoltóság országos és területi szerveinek összevonásával alakult meg január 1- jével,
A területi szervek fő feladatai a nukleárisbaleset - elhárítás területén Jogszabályi háttér § §248/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az Országos Nukleárisbaleset-elhárítási.
2010. március 03. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó.
Aktualitások, változások, újdonságok az agrár-szakképzésben Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VIDÉKFEJLESZTÉSI, KÉPZÉSI ÉS SZAKTANÁCSADÁSI.
A hulladékká vált gépjárművek kezelésének egyes kérdései A hulladékká vált gépjárművek kezelésére több magyar jogszabály is vonatkozik, amelyek az Európai.
Újabb lépés az „e közigazgatás” jegyében: KÖKIR
A felnőttképzéshez kapcsolódó jogszabályok változásai
Dr. Kontrát Károly Belügyminisztérium parlamenti államtitkár
Az emberi tényező a közlekedésbiztonságban előadó: dr. Sárdi Erika, elnök.
Vasútszabályozási Osztály
Ágazati szakképzés változásai
BGOK Konferencia Egy jogszabály születése –A „képzési rendelet” Rácz Gábor dr. Osztályvezető Vasútszabályozási Osztály.
Az EU új Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogramja és a magyar álláspont kialakítása A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kapcsolódó feladatai Előadó: Schváb.
A KTI az EU és a hazai közlekedéspolitika irányelveit követve a fenntartható fejlődés szempontjait figyelembe véve folyamatosan fejlődő,
Az Európai Foglalkoztatási Stratégia Készítette: Balogh Judit Nemzetközi Tan. III. évf
Dr. Sediviné Balassa Ildikó: A FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS ÁLTALÁNOS ÉS SPECIFIKUS JELLEMZŐI HOGYAN TANÍTSUNK EREDMÉNYESEBBEN? TANÉVNYITÓ SZOLNOK, VIII.
A szakképzés fejlesztés jelenlegi állása
Szakképzési dokumentumok
Új elemek a szakképzési dokumentumokban Modláné Görgényi Ildikó főigazgató-helyettes október 5.
2005.évi CLXXXIII. törvény a vasúti közlekedésről
A NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG Dr. Kerekes István.
ÜNNEPÉLYES MEGYEI TANÉVNYITÓ
Csurik Magda Országos Tisztifőorvosi Hivatal
NAK, Szakképzési Igazgatóság
TISZK Tanácsadó Testülete. A tanácsadó testület véleményezi:A tanácsadó testület véleményezi: –az irányító szervezet működésének szabályait tartalmazó.
A NAKVI szaktanácsadási feladatai október 1-től Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató ”A szaktanácsadás szervezeti átalakulása” Budapest, október.
„Erős pillérek – Javuló közlekedésbiztonság” Budapest, október 20. Horváth Zsolt Csaba elnök Az NKH szerepe a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogramban.
Muzeológiai szakfelügyelet
Megpályázható tevékenységek BM/9674-2/2011. sz. nyílt pályázati felhívás alapján Európai Integrációs Alap dr. Gyöngy Anna BM EUEFO.
2014. november Rendek Tímea
A pilóta nélküli légijármű rendszerek hatósági tanúsítása
Alapvető jogszabályok A évi LXIV. kulturális örökségvédelmi törvény (2005. évi LXXXIX. törvénnyel módosított, hatályos január 1-től) alapján.
Horváth Zsuzsanna – Ütőné Visi Judit Az OKKR bevezetésének feltételei és szabályozási környezete a közoktatás nézőpontjából Javaslatok az Országos képesítési.
A vasúti továbbképzések lehetőségei a hazai és a nemzetközi elvárások változása kapcsán Előadó: Dr. Vincze Árpád főtanácsos Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.
Szakképzési közfeladatok a Kamarában
40/2006. (VI. 26.) GKM rendelet BIZTONSÁGI JELENTÉS & ÉVES BESZÁMOLÓ.
Molnár Attila Károly H9QG5B HATÓSÁGI JELLEGŰ KÉPZÉSEK A gépjárművezető-képzés.
1 A SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK JOGSZABÁLYI KÖRNYZETE Laczkovich Jánosné Budapest, március 13.
1 A Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központ Munkaerőpiaci képzés.
VASÚTI VIZSGAKÖZPONT KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Vasúti Vizsgaközpont Novák László igazgató.
A vasúti járművek karbantartását, javítását és időszakos vizsgálatát végző műhelyeket érintően tervezett jogszabályi változások dr. Erb Szilvia főosztályvezető.
Előadás másolata:

Hatósági feladatok a járművezető-képzésben Érsek István főosztályvezető Nemzeti Közlekedési Hatóság Stratégiai és Módszertani Főigazgatóság Képzési és Vizsgáztatási Főosztály

Hatósági feladatok a járművezető-képzésben Az Országgyűlés jóváhagyta a a magyar közlekedéspolitikát -19/2004. (III.26.) OGY határozat-, amelynek stratégiai fő irányai: az életminőség javítása, az egészség megőrzése, a területi különbségek csökkentése, a közlekedésbiztonság növelése, az épített és természeti környezet védelme, az Európai Unióba való sikeres integrációnk elősegítése, a környező országokkal való kapcsolatok feltételeinek javítása, és ezen kapcsolatok bővítése, a területfejlesztési célok megvalósításának előmozdítása, a hatékony üzemeltetés és fenntartás feltételeinek megteremtése a szabályozott verseny segítségével. Magyar Közlekedéspolitika 2003-2015 című stratégiai dokumentum, egyik célja „A 2001. évi személysérüléses balesetszám 2010-re 30%-kal, a balesetekben elhunytak száma legalább 30%-kal csökkenjen. 2015-re pedig ugyanezen értékek — az EU Fehér Könyvében 2010-ig előírt mértékben — 50%-kal csökkenjenek.”

Hatósági feladatok a járművezető-képzésben Balesetek száma az utóbbi 30 évben Magyarországon

Hatósági feladatok a járművezető-képzésben Halálos közúti balesetek az utóbbi 30 évben az Unióban

Hatósági feladatok a járművezető-képzésben Az NKH küldetése Az NKH a közlekedés-igazgatás központi hatóságaként a piaci szereplők működését szabályozza, felügyeli és ellenőrzi, valamint a keretrendszerek definiálásával iránymutatást biztosít ügyfeleinek a közlekedésbiztonság magas szinten tartása érdekében. Közlekedésbiztonság Intézményfejlesztés Közlekedés-igazgatás Ellenőrzés

Hatósági feladatok a járművezető-képzésben Kiemelt stratégiai cél: balesetek számának csökkentése

Hatósági feladatok a járművezető-képzésben A közúti járművezető és a közúti közlekedési szakember képzést meghatározó alapvető jogszabályok 1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet a Nemzeti Közlekedési Hatóságról 70/2005. (IV. 21.) Korm. rendelet a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának általános szabályairól 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól 34/1998. (XII. 23.) KHVM rendelet a közúti járművezetői vizsga és az egyes közúti közlekedési szakképesítésekkel összefüggő vizsgák díjairól 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról

Hatósági feladatok a járművezető-képzésben Kapcsolódó jogszabályok 139/1991. (X. 29.) Korm. Rendelet a közúti járművezetők utánképzéséről 41/2004. (IV. 7.) GKM rendelet a közúti járművezetők pályaalkalmassági vizsgálatáról 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról 20/1979. (IX. 18.) KPM rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás „A” és „B” mellékletének kihirdetéséről és belföldi alkalmazásáról

Hatósági feladatok a járművezető-képzésben Képzési rendszer Járművezető képzés (B kategóriás képzés, …) Közúti közlekedési szakember képzés (iskolavezető képzés, … ) Egyéb képzések (OKJ szakképesítések, …)

Hatósági feladatok a járművezető-képzésben A Hatóság főbb feladatai: A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek tanfolyami képzése, továbbképzése és utánképzése a közlekedési hatóság engedélye alapján végezhető. A tanfolyami képzést, továbbképzést és utánképzést a közlekedési hatóság ellenőrzi, illetőleg ellátja annak szakfelügyeletét. A közúti járművezető-képzést, a szaktanfolyami képzést, továbbá a vizsgáztatást rendszeresen ellenőrizni kell, és el kell látni mindezek szakfelügyeletét. A tanfolyami képzést követő vizsgáztatást a közlekedési hatóság végzi. A közlekedési hatóság az engedéllyel rendelkezőkről névjegyzéket vezet.

Hatósági feladatok a járművezető-képzésben A Hatóság Központi Hivatalának vezetője: jóváhagyja a közúti járművezető-képző tanfolyamok alkalmazható tansegédleteit, külön jogszabályban meghatározott vizsgakövetelmények alapján a tantervét, az elméleti és a gyakorlati vizsgafeladatait; jóváhagyja a közúti közlekedési szakemberképző tanfolyamok óraszámát és az alkalmazható tansegédleteket, a szakmai képesítés megszerzésére vonatkozó jogszabály alapján a tantervét, az elméleti és a gyakorlati vizsgafeladatait; jóváhagyja a tanfolyami képzéshez kapcsolódó vizsgák lebonyolításának rendjét, ügyvitelét és módszereit. jóváhagyja az egyes kategóriákhoz, illetőleg tantárgyakhoz előírt tansegédleteket, a szaktanfolyami képzés esetében meghatározza az egyes tantárgyak hallgatása alóli mentesítések alapjául szolgáló képesítések körét; szabályozza a vizsgáztatás módszereit, eljárási rendjét és ügyvitelét; meghatározza a képzési és vizsgáztatási tevékenység végzéséhez kötelezően előírt dokumentumok körét és azokról „Bizonylati albumot” ad ki.

Hatósági feladatok a járművezető-képzésben A Hatóság Központi Hivatalának vezetője: meghatározza azt a szakoktató képzés keretében teljesítendő követelményszintet, és annak számonkérési módját, amelynek alapján a szakoktató jelölt ideiglenesen szakoktatói névjegyzékbe vehető; meghatározza a szakoktatói és az iskolavezetői felsőfokú szaktanfolyam engedélyezésének feltételeit, a felvételi vizsga, a képzés, a vizsgák és a továbbképzések módszereit, valamint a szaktanfolyamokon oktató előadókkal szemben támasztott követelményeket; szabályozza a szakfelügyelet működését; kinevezi a szakfelügyelőket, illetőleg jóváhagyja a regionális igazgatóságoknál működő szakfelügyelők kinevezését; kinevezi a Szakmai Vizsgabizottság vizsgabiztosait; meghatározza a vizsgabiztosi felsőfokú szaktanfolyam tekintetében a felvételi vizsga, a képzés, a vizsgák és a továbbképzések tartalmát és módszereit, valamint a szaktanfolyamon oktató előadókkal szemben támasztott követelményeket.

Hatósági feladatok a járművezető-képzésben PILLÉREK Akciócsoportok Akciók / Projektek

Hatósági feladatok a járművezető-képzésben A Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram fő elemei – EMBERI TÉNYEZŐ 1. PILLÉR: Emberi tényező – védtelenek kiemelt kezelése 1.1. Prioritás (Akciócsoport): Nevelés Óvodai és általános iskolai közlekedés-nevelési programok  1.2. Prioritás (Akciócsoport): Oktatás Közlekedési-, közlekedésbiztonsági szempontok erősítése az oktatási rendszerben  1.3. Prioritás (Akciócsoport): Képzés Gépjárművezető képzés fejlesztése Tananyag Felügyeleti és minősítési rendszer Utánképzési program  1.4. Prioritás (Akciócsoport): Kommunikáció és PR eszközök  Közlekedésbiztonsági témák napi szintű megjelentetése

Hatósági feladatok a járművezető-képzésben Képzési és vizsgáztatási rendszer fejlesztése jogszabályi háttér felülvizsgálata tananyag felülvizsgálata, továbbfejlesztése (elmélet, gyakorlat egyaránt) a tanintézetek és oktatók érdekeltté tétele a közlekedésbiztonsági ismeretek átalakításában és a vizsgáztatások sikerében a képzés minőségét jelző adatok nyilvánosságra hozatalával a mennyiségi helyett a minőségi képzés előre mozdítása a gépjárművezető képzés szervezeti felügyeleti- és minősítési rendszer fejlesztése az utánképzési program fejlesztése

Hatósági feladatok a járművezető-képzésben 16

Hatósági feladatok a járművezető-képzésben 17

Hatósági feladatok a járművezető-képzésben 18

Hatósági feladatok a járművezető-képzésben Köszönöm a figyelmet